Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-09-14 / 37. szám

Thursday, September 14, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 NEWYORKI EMLÉKEK 3. Hudsonparti esték Ablakom a Hudson-re néz, és a mintegy kilo­méter hosszúságban alattam elterülő villasor fe­lett a folyót követő jellegzetes ködöt követem. Ide a város legészakibb pontjára, a Riverdale csendes vidékére már csak tompa, távoli zúgásként hatol a Manhattan szűnni nem akaró szakadatlan mora­ja. A Hudson túlsó partján már New Jersey, és az innen alig száz méterre levő, apró kis kőhidon át­haladva New York State közigazgatási területére lépek. A lehellet finom esti csendben szél sem lebben. Mégis a szobámmal egybenyíló előszoba túlsó ab­laka felől különös s z é 1 z ugás egyenletes, távoli zümmögése hallik. Az első éjszakán emlékszem többször is felkeltem, és döbbenten vettem tudo­másul: New Yorkban állandóan fuj a szél. Csak később jöttem rá: nem szél okozza ezt a zúgást, hanem a Henry Hudson Parkway előttünk húzó­dó vagy hatnyomvonalas útja éjjel-nappal szün­telen áramló, suhanó gépkocsisorának moraja ez, melyet a rendkivül sima betonon az autók kerekei okoznak. A folyó Telöl apró, vörös fénypontok intenek: egymást követik a lomhán úszó hudsoni hajók. Némelyikről muzsika foszlányait veri vissza a túl­só oldal meredek partszegélye. Ott fenn a parton pedig színes korongok forognak: New Jersey egyik repülőterét látom. Csak az ide érkező repülők, és ä pár utcával nyugatabbra húzódó magasvasut szerelvényeinek csattogása zavarja felső Manhat­tan vidéki jellegű környezetének esti csendjét. Az erkély alatt a hatalmas garázs tetején zöld gyepszőnyeg, balra a házhoz tartozó bekerített játszótéren sötétedés után is zsibongnak a ház­beli gyerekek. Időnként fékcsigorkás hallik ismét megérkezett valaki, és kocsija halk berregése jel­zi: várja mig az ajtó kinyílik. Az itteni házak hosszú sorban a Parkway mentén szinte egyfor­mák. Tizenöt emelet magasságú piros téglás, mo­dem épületek. A legközelebbiekre nézve percről- percre több és több ablakon gyűlik ki a fény. A családok megkezdték otthoni életüket. Már meleg­szenek a gyorsan elkészíthető vacsorák, a gyer­mekek egy része pedig már nekiheveredett a TV éppen most folyó kora esti műsorának, és dülledt szemekkel izgulja végig a legújabb kalandfilme­ket, és a legrégibb mérhetetlenül megunt és fej­ből tudott hirdetéseket. Távolabb a Parkway mellett, mint minden este, most is kigyulladtak a kedves kis kápolna tornyát és homlokzatát m e g v i 1 ágitó, a fü közül fénylő apró reflektorok. (Sajqos mind a mai napig nem tudom pontosan miféle felekzet temploma volt e kis kápolna, mint ahogy általában bajban voltam a templomok hovatartozását illetően.) Ezek a csendes esték itt a Hudson partján sem­mit sem mutatnak abból, amit oly sokan, és oly sokféleképpen megirtak már erről a városról. A városról, mely az álmok és remények városa, mely fogalom. Mágnes, melynek vonzása az idők folya­mán az egész Földkerekségre kiterjedt. Ennek a ma még sok szempontból megmagya­rázhatatlan vonzásnak az eredményeképpen nagy —- New York tizenöt és félmillió lakosának csu­pán egyötöde helybeli születésű, a többi milliók, — a világ minden részéről idesereglett menekü­lök, és szerencsét keresők, — bevándorlók és azok leszármazottai. *1 Am az uj idők e roppant kolosszusa, korunk biblikus képzetet idéző hatalmas “Ígéret Földje” ma lidércnyomásként nehezedik mindazokra, akik valaha tőle várták a szerencsét, a boldogulást. A gazdagságnak és szegénységnek, a sikereknek és kudarcoknak kibogozhatatlan keveréke e föld, és ami talán mindennek okozója: az emberi kapcso­latok is kibogozhatatlanok ebben a városban. A fények és árnyak úgy ülik meg a Hudson és az East River közti földnyelvet, és a hozzá csatlakozó városrészeket, mint gomolygó hatalmas ködten­ger, mint völgybe szorult mozdulatlan ködtömeg. Az a köd, melyet a Hudson felett látok csak gyen­ge utánzata ennek. Amikor esténként visszatérek a Hudson men­tén a jól ismert utón e csendes északi városrész­be, gondolataimat és élményeimet rendezem. Gon­dosan becsomagolt jegyzetfüzetem azonban rend­re üresen marad. Képtelen vagyok írásba foglalni napi benyomásaimat. Nincsenek meg a szavak, és egyszerűen nem tudom elképzelni szobámban azt a sarkot, ahol asztalhoz ülve úgy vetném pa­pírra soraimat, mint otthon. A kifejezés nehézsé­geivel küzdők. Kutatom New York lélektanát, de nem sikerül. Lenn a Hudson szürkészöld habjain újra meg újra végigusznak a hajók, ujra-meg újra felhallom ide a balkonra az elszakadt muzsika foszlányait, és miközben átkönyökölök a balkon korlátján hosszú félórákat töltök azzal, hogy egy táskarádió hul­lámhosszain megkíséreljem kicsikarni valamelyik Európai adó hangját. Csak később, napok, talán inkább hetek múltán döbbenek rá: valahol itt, eb­ben az önkéntelen átkeresésben, ebben a tudat alatti másravárásban, és másravágyásban, az él­mények elképesztő súlya alatt is bennem élő Euró­pa utáni vágyban, itt kell keresnem New York igazi, az emberi érzelmekre leginkább ható arcu­latát. Lehetséges-e, hogy néhány hét után ott buj­káljanak leveleim mélyén a hazavágyás érzései, lehetséges-e, hogy soraim mögött szeretteim meg- érezzék: idegen világba kerültem, ahonnan haza vágyom? Ez a tudat alatti vágy nem honvágy még. Ahhoz kevés az idő, egyszerűen a magános ember belső feszültsége. Elnézem a hazaérkező kocsikat, és lassan á té r zem mit is j e lent New York, mit jelent ez a város, az itt való élet, ame­lyet sokkal inkább megélésnek neveznék, mert úgy érzem forgatagában elmerülve talán csak megél az ember, de közben akaratán kivül elfeledi, ho­gyan kellene élni, hogyan lehetne élni, átélni az életet, az eseményeket, a perceket, a mozzanato­kat, az embertársak szavait, úgy mint otthon, ahol problémámmá tud válni a -szomszédom problé­mája. A kocsi tulajdonosa kilép a kocsiból, pár lép­csőfokon eléri a felvonót. A földszinten megállít­ja, elfordítja a piros Stopp gombot és kilép a hall­ba, hogy összeszedje aznapi postáját. Pár formális How are you a portás felé, Hallo a futólag feltűnő super-nek, aztán vissza a lifthez, hogy valamelyik emeleten gyors mozdulattal be­húzza maga után az ajtót. Tiz éve, tizenöt, több is talán, és aligha tudja pontosan, hogy az éppen ve­le egy időben hazaérkező és lakásába lépő szom­széd kicsoda, mi a neve, mik a problémái, hol dol­gozik? Ez a város felfelé nőtt, magasba tört, holott legnagyobb hiánya az elmélyülés, az emberi elmé­lyülés. Egy honfitárssal végelátatlan vitába bo­csátkozom, mert megmagyarázza, hogy ha ide jöttem, adjam át magam New Yorknak és keveseb bet Írjak haza, mert itt egyszerűen nem lehet úgy élni, hogy az ember állandóan átszámolgatja az itteni időt pestire, és naponta hatszázszor arra gondoljon, hogy ebben a pillanatban otthon hány óra van, és mit csinálnak hozzátartozóim. Ez a vá­ros el fog nyomni, ha igy akarok járni az utcáin, ha igy akarok élni falai között. A vitában nem jutunk dűlőre. Szeretném megértetni partnerem­mel, hogy én úgy érzem évtizedek múltán is meg kellene tartanunk valamit önmagunkból, valamit abból, amit otthonról hoztunk, el kell, hogy néz­ze nekem az időtszámitásaimat, és azt a tényt, hogy túl az óceánon gyermeteg várakozással Euró­pai rádióállomást keresek. Partnerem végkövet­keztetése: nekem kár lenne itt maradni, én soha sem kerülnék ki egy felhőkarcoló alá süllyesztett sokemelet mélységű konyharendszer mosogató­gépei mellől. Ki tudja, lehet, hogy partneremnek van igaza? No sanctuary Eltemették llya Ehrenburgot MOSZKVA. — llya Ehrenburg hírneves szovjet irót, aki 75 éves korában elhunyt, a novogyevicsi temetőben helyezték örök nyugalomra a többi hi­res elhunyt irók közé. Ó irta a “Párizs bukásá”-t, a “A vihar”-t és szá­mos más világszerte elismert regényt. A gyászbeszédet Polevoj és Thihonov tartották. ISMÉT KAPHATÓSSSS8SS®SSSSSS®S| I “LEARN HUNGARIAN” Banhidi-Jókay-Szabó kiváló nyelvkönyve angolul beszélők részére, akik magyarul fa akarnak tanulni fa Gyönyörű keménykötésben, finom papíron, raj- jt zokka! és képekkel — 530 oldal — a Budapesti ö Tankönyvkiadó Vállalat kiadásában Ára $4.00 és 20 cent postaköltség Megrendelhető a fa MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 % JSSSSSirSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSsÄSSSSSSSSSsii A szabadság dicsérete Az 1956-os budapesti napok után a Jersey állam­beli Camp Kilmer katonai táborban szállt ki a re­pülőgépből egy idős magyar asszony. Ez persze nem haláltábor, mint ahová a magyar zsidó nőket korábban szállították — jól tartották ott az embe­reket, amig máshová el nem helyezték őket; de mégis, katonai tábor, körülkerítve, őrség a kapu­ban. Rögtön megrohanták az újságírók az idős nőt: “Mi tetszik neki Amerikában?” ő ebből még csak a katonai repülőgépet ismerte, de tudta mi a he­lyes válasz: “Ez a végtelen szabadság” — mondot­ta. Magasabb síkon olvastunk ilyet most a Szovjet­unió elhunyt fejének lányától: Ö is már felfogta az U.S. hatalmas előnyeit: a szabad magánvállalko­zást, a vélemény-nyilvánítás teljes szabadságát, egészen — ahogy ő nevezte — a zavargásokig. Hogy a szabad “zavargók” közül 100-at megöltek, 1,000-et megsebesítettek, 10,000-et lecsuktak, ez az ő szemében a szabadságot nem csorbítja, mert ő még jobban ismeri ezt a birodalmat, mint a fenti magyar asszony. Az egyik urilak rejtekhelyéből elvitték a másik estate-re, egyik milliomos a másik kezére adta a szovjet népvezér lányát, ő tehát is­meri Amerikát, a slum-okat, a South-ot, a börtönö­ket, az FBI-t, a CIA-t, az Appalachia nyomorgóit, — tudja, hogy a náboboknál minden tökéletes. A Magyar Szó tájékoztat az óhazáról, csatlakozzon Ön is az olvasók táborához! “Nincs menedék”, mondta fenyegetően Rusk külügyminiszter évekkel ezelőtt, amikor Észak- Vietnam gonosz bombázását megkezdték; ha az el­lenség gépei vagy csapatai Kínába menekülnének a dicső amerikai katonák és fegyvereik elől — oda is utánuk megyünk. Azóta ezt a kis országot ször­nyűbb bombázás pusztítja, mint a világháborúban náci-Németországot — de katonái még nem mene­kültek Kínába, hanem százával szedik le az ameri­kai tüzmadarakat. Ezzel szemben most kitűnt, hogy az U.S. gépei menekültek Kínába az északvietnamiak kisszámú légiflottája elől — ahol a kínaiak prompt lelőt­ték őket. Bár — írja az aug. 23-i New York Times —, megmondták az amerikai pilótáknak, hogy le­hetőleg kerüljék el Kínát, de ha csak igy menekül­hetnek a lelövetés elől, akkor inkább repüljenek át. Ott is lelőhetik őket. de ha szerencséjük van, fogságba kerülnek és bár az amerikai sajtó sokáig hazudta, hogy a hadifoglyokat agymosásnak vetik alá Kínában, azt még csak nem is hazudták róluk, hogy megölik vagy úgy megkinozzák őket, mint ahogyan az amerikai-délvietnami hadsereg kezébe került hadifoglyokkal csinálták. Sic transit gloria mundi — igy múlik el a világ és Rusk külügymi­niszter dicsősége. : RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA ! 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. ! ’ (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. ] I Mignonok .születésnapi torták, lakodalmi, Bar- ] [ Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország < i minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva ‘wiviwwawvMwwiiMiíMvvMMiiwvwvwvuwaaai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom