Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-09-14 / 37. szám

Thursday, September 14,1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 ÜDVÖZLET A DETROITI LAPKONFERENCIÁNAK Augusztus végén Kedves Munkástársak! Most két éve, megtisztelő meghívásuknak eleget téve, mint ünnepi szónok közvetlen-közeiről követ­tem nyomon lapépitő munkájukat. Ezenkívül egy másik felejthetetlen élmény is fűz ugyanehhez a sajtókonferenciához. Mert ez alkalomból ajándé­koztak meg azzal az ünnepélyes okirattal — mely a jelenvolt kiküldöttek és vendégek aláírásával — értékelte félévszázados munkásmozgalmi múltamat és főként az életem munkáját összefoglaló “Por­szem a viharban” cimü könyvemet. Higgyék el, hogy ha a mai lapkonferenciától tá* vol is, de lélekben önökkel vagyok most Detroit- ban. Ha messziről is, gondolatban követem tanács­kozásaikat, felszólalásaikat. Vajon, milyen uj ter­vekké 1-j avaslatokkal fog az Amerikai Magyar Szó építő brigádja, a mi szivünkhöz nőtt lapunk élhar­cosa, előhozakodni? A magyar munkás szolidaritás milyen újabb megnyilatkozása fogja a lap történel­mi jelentőségét még jobban kihangsúlyozni? A 65-ik életévét betöltött lapunkat hogyan fogják megfiatalítani, uj erőkhöz juttatni a jövőbeli uj harcokhoz? Nincs szükség arra, hogy önöknek magyarázzam, miszerint az A. M. Szó nem csupán az Egyesült Államok egyetlen magyarnyelvű munkás sajtó-or­Éppen a napokban hallottam ezt az uj tréfát a tyuklevesről. Igaz, hogy a jó tréfa éppen abban különbözik a rossztól, hogy nem kell hozzá magya­rázat, itt mégis kell hozzá némi bevezetés. A tyukleves, pláne ha jó — nemzeti étel. Például igazi magyar ételnek tekintik Magyarországon, még hozzá kétféle formában is; tudnüllik aranysár­ga lévén úszkáló metélt tésztával befőzve, vagy májas, húsos vagy hasonló galuskával, elmaradha­tatlan bevezetője minden vidéki lakodalmas és ünneplő ebédnek. De ha a negyedére vágott főtt tyúkot is benne felejtik a tálaláskor, akkor Újházi- levesnek tisztelik, valamelyik egykori hires buda­pesti vendéglős nevezte ezt el igy a század elején, a Nemzeti Színház akkori nagynevű komikus szí­nésze tiszteletére, akinek ez volt a kedvenc étele. Akár hússal, akár hús nélkül teszik az asztalra, mindenképpen saját ételüknek tekintik a magya­rok, mint ahogy a levest szerető összes nemzetek sajátos eledelüknek tekintik a tyuklevest — ha jó. Nem igy azonban itt Amerikában. Elsősorban nem nagyon levesező népek, akik az amerikai konyhát követik s ha néha kerül is leves amerikai asztalra, nem egy jó mély levesestányért töltenek meg szinültig számodra, hanem valami apróka csé­szefélét, amelyben jó ha négy-öt kanálravaló leve- secske úszkál. Aztán, ha úgy történt, hogy a szó- banforgó leves egy szép zsíros tyúkból készült és ezért Chickensoupnak tisztelik meg angolul, akkor sem magyar, vagy lengyel eredetűnek tekintik re­ceptjét, hanem mindig zsidónak. A tyukleves eb­ben az ’országban az általános felfogás szerint, egyesegyedül zsidó ételnek számit, talán azért, mert ez a zsidó családok péntek esti ünnepi ebédé­nek elmaradhatatlan tartozéka és a régimódi zsidó családanyák mindenkori nagy büszkesége. Semmi sem bizonyitja jobban ezt a közfelfogást, mint az a sok történet, amely az öreg zsidó mamá­ról és az ő tyukleveséről szól. A zsidó mamák tuda­tában a tyukleves nemcsak ételnek számit, hanem jelképezi az ünnepi alkalmatosságot, amelyhez a már felnőtt gyermekek is időnkint hazatérnek; a mama finom tyuklevesének emléke még élni fog a gyermekekben és unokákban akkor is, amikor az öreg mama már régen eltávozott. A családi együt­tes jelképe, a tyukleves azonkivül még általános medicina is, amely minden bajra és betegségre használ. Akár felnőttnél, akár kisgyermeknél, nát­hára, megfázásra, gyomorrontásra nincs jobb or­vosság, mint megenni az ágyban egy nagy tányér­nyi forró tyuklevest. Lehet, hogy a forróság segít, lehet, hogy a tyukleves, de mindenképpen orvos­ság a bajokra, akármilyen eredetűek legyenek is. Erre utal a nem kisszámú adomák közül például egy történet a mama felnőtt fiáról, aki egy nap gánuma. Hanem ezenfelül valamennyiünknek zász- laja-szimbóluma is. Egyidejűleg a magyar anya­nyelvű dolgozók célkitűzésének egyetlen hangszó­rója. Mely egyidejűleg harcol fogadott hazánk pro- letárságának, kizsákmányolt osztályának jobb jö­vőjéért és a békéért. De ugyanakkor uj életre éb­redt szülőhazánk gondjait is szivén viseli és szere­tettel tudósit az elért eredményekről. Kedves Munkástársak! Mint régi szakmabeli el­fogulatlanul állapíthatom meg, hogy lapunk évről- évre mindjobban teljesiti feladatát. Mind gazda­gabban, színesebben és változatosabban tudatosit- ja-neveli olvasótáborát. Ezért Írtam jubileumi szá­mukban közölt KÖSZÖNTÖ-ben — a valóságnak megfelelőleg: “hétről-hétre türelmetlenül várják az olvasók a Magyar Szót. Belőle szereznek tudomást édes anyanyelvükön, hogy mi a hir hazulról és a nagyvilágból.” De lapunk még hiánytalanabbul teljesíthetné feladatát, ha a szerkesztő és a külmunkatársak buzgalmán felül maga az egész olvasótábor is fo­kozottabban venné ki részét magából a lap szellemi munkájából is. Az A. M. Szó a magyarnyelvű osz­tálytudatos dolgozók szócsöve. Csak kollektiv — együttes — összemunkálkodással tudja kifejezésre juttatni osztályos társainak gondolkodás módját, a betántorog az ajtón. Egy autó megütötte a ház előtt és ezt kiáltja: “Mama, elütött egy kocsi, el­tört a lábam, hívd azonnal a mentőket.” “Jó, jó, fiacskám, azonnal hívom” — felelte vissza a ma­ma, “de addig is, amig jönnek, egyél, most lett készen a finom jó tyukleves.” Az orvostudomány bizonyára nem tekinti a leg­jobb tyuklevest sem orvosságnak az eltört lábra, sem a megfázásra, meg egyéb bajokra, de a mamák tudománya ebben ellentétes. A finom tyukleves, ha Isten is úgy akarja, a halálos beteget is kigyó- gyitja. • Nem akarom most már még hosszabbra fűzni és citálni a régi ismert vicceket a zsidó mamáról és tyukleveséről, de el kell mondanom a legujabbat, ahogy cikkem elején Ígértem, mert ha nem is a legjobb tréfa, de nagyon a tárgyhoz szól. Történt pedig, hogy volt egyszer egy öreg zsidó anyóka, nagyon szegény, nagyon elhagyatott. Se családja, se barátja, senkije és semmije a világon, csak két tyukocskája. Az egyik tyuk nagyszerű egészségben volt, naponta hozta a szép nagy tojá­sokat a világra, de a másik tyuk annál betegebb volt, úgyszólván utolsó napjait élte. Mit tett erre a jó anyóka? Sebtiben levágta az egészséges tyú­kot, hogy tyuklevest főzhessen belőle a beteg tyúk­jának, hogy az meggyógyuljon tőle. • Ezennel bocsánatot kérek az összehasonlításért az összes mamáktól és anyókáktól, akik hisznek a tyukleves gyógyító erejében, de itt a tréfa nagyon keservesre fordul, ha ráeszmélünk arra, hogy ami­ről a családiasság és szeretet jelképeként tréfák szólnak, azt világviszonylatban megvalósítani tö­rekszünk. Amikor nem egy tyuk beteg, hanem pl. egy egész országrész nyöglődő rendszerével a dög­rováson van, a generálisanyókák, a kormány-anyó­kák, az elnök-anyóka nem tudnak elképzelni jobb orvosságot, mint elvágni az egészséges másik tyuk nyakát, rakéta, bomba- és gázlevesben megfőzni és napalmmal megfűszerezni az ország másik, vi- rágzóan egészséges felét. A gyógyító tyukleves ár­talmatlan hiedelem, de emberek ezreinek húsából készült leves csalhatatlan politikai gyógyszer, mely minden bajt meggyógyit az előbb emlitett anyókák hiedelme szerint. Csakhogy ez már nem ártatlan tréfálkozás, ha­nem — nagyon leverten és szomorúan kell meg­mondani — szomorú és szinte hihetetlen valóság. •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a p" Saját érdekedben cselekszel, ha a Magyar Szót terjeszted! mindenkori proletár közvéleményt. Hiányolom la­punkból a szerkesztőségbe érkezett munkáslevelek számát és minőségét. írják meg mindgyakrabbam a helyi-országos és világeseményekhez fűződő véle­ményüket. Nem elismerő, dicsérő sorokat az egyps cikkekhez, hanem esetleges kételyeket, ellenvéle­ményeket is. Lapunk beszámol az U.S. szégyenéről, a vietnami “piszkos háborúról.” Gyermekek, nők, védtelen polgárok tömeggyilkolásáról Vietnamban. Tárgyalják meg mindezt szomszédaikkal, barátaik­kal. Tudassák lapjukkal, hogy mint reagál mind­erre az amerikai dolgozók, a kis emberek közvéle­ménye. Világosítsák fel tévutakon járó ismerősei­ket, a másik veszedelmes háborús gócpont: a Kö­zel-Keletről is. Arról, hogy a sokat szenvedett, emberibb életre jogosult zsidó nép élniakarását é.s lehetőségét az izraeli fél-fasiszta katonai párt, de főként a háttérből dolgozó neo-kolonialista erők nehezítik, akadályozzák. Közöljön a szerkesztőség­gel minden olyan helyi részletet is, mely a pária­sorban élő színes tömegek szenvedéseit és felsza­badulásérti mozgalmukat érinti. Csak igy együtte- sen-egybedolgozva alakíthatjuk át az Amerikai Magyar Szót, az Egyesült Államokban élő magyar anyanyelvű dolgozók szócsövévé. Azokévá is, kik ma még “vérüket eladó”, hazug jelszavakat han­goztató hazaárulók befolyása alatt állnak. Mindnyájuknak jó egészséget és töretlen munka­kedvet kíván munkástársi szeretettel: Rácz László Zuhanás a csúcsról E címmel ir a német Spiegel legújabb száma az U.S. elnökéről. Emlékeztet rá, hogy' 1964-ben na­gyobb többséggel választották meg mint bármely elnököt századunkban és biztosnak látszott ujra- megválasztása is. Ma azonban már csak 31%-a a közvéleménynek nyilatkozott mellette és politikája “összeomlás előtt áll.” — A vietnami háború mind több U.S. életbe ke­rül, de nem megy előbbre a törpe Észak-Vietnam ellen. —A hazai fronton fehér-fekete polgárháború fenyeget. — A szövetségi háztartás 30,000 millió dollárral deficites és az infláció növekszik. — A szociális törvényhozás megállt. — Mennél mélyebben belevitte országát a hábo­rúba, annál népszerűtlenebb lett: s amióta közvé­lemény-kutatója ezt megállapította, azóta nem kér­dezi őt az elnök. — A “GREAT SOCIETY” programja megfenek­lett, minden pénz a háborúra kell. Fulbright sze­nátor szerint a háború brutalizálja és megmérgezi az U.S. életét. A “nagyszerű társadalomiból beteg társadalom lett szerinte. Johnson vidékies modora elidegenítette tőle a szellem embereit — hiszen Johnson azzal büszkélkedett, hogy sohasem olva­sott könyvet a politikáról. — Kezdeti tanácsadói (Moyers, Valenti, Reedy) összetörtén hagyták el, miután napi 24 órát köve­telt tőlük uruk és rossz kedvét rajtuk töltötte ki. Amikor egyikük Humphrey alelnököt nem vitte rögtön hozzá, azt mondta neki: “úgy s.. .berúgom, hogy a falnak repül.” — A remélt sikerek, mint az északi olajraktárak bombázása, a Kosygin-találkozó csak látszat voltak, Johnson vonzóereje a tömegekre megszűnt. Min­dent felhasznált, hogy a televízión jobban hasson, balról fényképeztette magát, ahonnan kedvezőbb a kép, kontaktlencsét használt (szemhez tapadó lencse), elektromos eszközökkel leplezte, hogy be­szédének minden szavát olvassa, de hiába: a kör­kérdésben, ki a legrosszabb tv szereplő, ő győzött, 40 százalék szerint “borzalmas.” Azelőtt főleg Fulbright, Mansfield, Kennedy-féle intellektuelek kritizálták, ma szorosabb párthívei is elhagyták, mint Martin Luther King. — A Roosevelt által összehozott koalíció: déliek, professzionisták, nagyvárosok, szakszervezetek, fel­bomlott. Csak az AFL vezetősége tart vele — de ebből hiányzik a tűz. (írhatta volna: ennek vezetői háborús uszítok.) — Ha nem vág bele a nagy problémákba — irta róla Donovan politikai író — jövő évben kimarad a Fehér Házból. Bódog András: A gyógyító leves

Next

/
Oldalképek
Tartalom