Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-26 / 4. szám
8 Thursday, January 26, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Mi TohTéNIK,** ÓHfaA'BAN Árvizi emléktábla Máriagyiidön A dunai árvizektől oly gyakran fenyegetett Mohácsi-sziget katolikus lakossága körében igen eleven Mária-kultusz él; nagy veszedelmek idején mindig a máriagyüdi — csodatevőnek tartott — Szüzanyához fordulnak segítségért. A tavalyi nagy árvíz napjaiban fogadalmat is tettek a szigeten élő hívők, hogy ha megmenekülnek a katasztrófától, zarándoklatot tesznek Máriagyüdre és ott emléktáblát ajánlanak fel Szűz Mária tiszteletére. Fogadalmukat beváltották: a hires kegytemplom mellett álló Mária-szobor talapzatán helyezték el a márványtáblát, amelyen ez a szöveg áll: “Gyüdi Szüzanyánknak köszönetét mondunk, hogy megvédett bennünket a Duna áradásától.” E tábla felett egyébként van egy másik, amelyet ugyancsak a Mohácsi-sziget zarándokai helyeztek el 1953-ban, a Mária-szobor felállításának századik évfordulóján. Korszerűsítik a fogaskerekűt 1873-ban építették Budapest egyik legnépszerűbb közlekedési eszközét, a fogaskerekű vasutat, amely fennnállásának századik évfordulójára teljesen újjászületik. A nagyszabású rekonstrukció előkészületei már megkezdődtek. Felújítják a vasúti pályát, hézagmentes síneket fektetnek le s ezzzel az utazást zajtalanitják. A kocsi parkot kicserélik, modern szerelvényeket állítanak szolgálatba. Az utazás menetidejét felére csökkentik a városmajori és a Széchenyi-hegyi végállomások között. A negyedórás járatok helyett folyamatos közlekedést vezetnek be. A városmajori végállomás épületét modern váróteremmel látják el. A tervek szerint a rekonstrukció még jóval a centenárium előtt — 1970 végére elkészül. j2X*?z.X2*~-~r'y T ■■ iT Ti U.&*0** A magyar vadállomány A második világháborúban elpusztult a magyar vadállomány jó része, s a tenyésztést élőiről kellett kezdeni. Azóta a legtöbb vadféleségnél, mindenekelőtt a nagyvadaknál már elérték a kívánatos mennyiségi szintet, úgyhogy a figyelmet a minőségre fordíthatták. S hogy ez milyen eredménnyel járt, arra elég egy példa: az utóbbi három évben egyetlen őszi vadászidényben sem lőttek a magyar erdőkben húsznál kevesebb aranyérmes agancsu szarvasbikát. Ha a magyar vadállományt érték szerint rangsoroljuk, első helyre 31,000-es létszámmal a szarvasállományt kell helyezni. A gímszarvasok nagyszerű életfeltételeket találnak a Dráva és az Al- duna tájékán, továbbá Zala megye szelíd lankáin és az Északi hegyvidéken. Évek hosszú során kiváló törzsek nemsedtek ki ezeken a tájakon, erőteljes, súlyos agancsu bikák örvendeztetik meg minden ősszel a magyar és a külföldi vadászokat. A dámszarvasok világhírű erdeje a dunántúli Gyulaj. Az Állami Vadgazdaság 32,000 holdas területén körülbelül 700 dámvad él, s fejlődésüknek nagyszerűen megfelel a dús növényzetű erdő, a kövér legelőket nyújtó erdei tisztások sora. Innen kerülnek ki minden évben az aranyérmes dámlapátok, köztük világrekordokat döntő trófeák. Szépen gyarapodik az őzállomány: számuk körülbelül 89,000, s ezen kívül évről-évre szebb trófeák kerülnek a vadászok birtokába. Az őzek egyébként az ország egész területén megtalálhatók, a legkiválóbb példányok a mezőgazdasági, úgynevezett apróvadas területeken, ahol igen jók a táplálkozási lehetőségek. Az értékrangsorban egy betelepített vad, a muflon következik. Meghonosítása nem várt eredménnyel járt, néhány évtizede ez a kecses, szép formájú állat állandó lakója a Bükknek, a Mátrának és a Pilisnek. Számuk hozzávetőleg 1,200. A vaddisznó a legtöbb erdőben megtalálható, de a legjobb disznós területnek a Börzsöny, a Bakony és a somogyi dombvidék számit. Mezőgazdasági kártétele miatt évente átlag 3,000 vaddisznót lőnek ki, de az állomány igy is szépen gyarapodik, jelenleg körülbelül 9,400-ra tehető. A nagyvadak sorában kell megemlítenünk egy érdekes szárnyast a “magyar struccot”. A túzok kiveszőben volt Magyarországon, de az utóbbi évek gondoskodása és védelme következtében - dacára a mezőgazdaság belterjességének — ismét 3,500— 4,000 túzok bogarászik az alföldi legelőkön, mindenekelőtt Békés, Hajdú, Csongrád és Bács-Kis- kun megyék területén. A nagyvadakkal ellentétben a nyúlnál, fácánnál, fogolynál még nem érték el a kívánatos szintet. A legutóbbi vadszámlálás adatai szerint körülbelül 1.200,000 nyúl, 730,000 fácán, hozzávetőleg ugyanennyi fogoly képezi az apróvadállományt. Ezer holdra számítva 79 nyúl, 50 fácán és 51 fogoly él a mezőkön, ligetekben, elsősorban az alföldi sik területeken. Az első csikó-árverés Bábolnán Húsz év óta első Ízben rendeztek csikó-árverést Magyarországon a Bábolnai Állami Gazdaságban. Az árverésre svájci, NSZK-beli, osztrák, brazil és holland vásárlók is érkeztek. Tiz nemes angol telivér talált gazdára. Közöttük van az “Illatszer” nevű szürke mén, amelynek apja a hires “Imi”. Magas áron kelt el a“Novicius” nevű pejmén, amely közvetlen rokona az idei háromszoros der- by-győztesnek, a “Nem igaz”-nak. A megvásárolt lovak tavasszal már külföldi versenypályákon futnak. “A kint élő magyarokat össze kellene hozni.. Kodály Zoltán nyilatkozata amerikai útjáról Kodály Zoltán háromhónapos tengerentúli útjáról hazatérve, a Hazai Tudósítások munkatársának nyilatkozott kinti tapasztalatairól. Az emi- grációs magyarság problémáival összefüggésben a többi között ezeket mondotta: —- Nem tudom pontosan, hogy honfitársaink ismerik-e a magyar népdalkincset. Elég kevéssel találkoztam közülük. Torontóban van egy magyar énekkar, az még ugy-amugy ismeri a magyar népdalt. De a többi magyarok, s ez a legnagyobb baj, szanaszét élnek, nincsen semmi összekötő kapcsuk, egymásról nem is igen tudnak. Köztük mindenki azt tartja magyar népdalnak, amit vagy ő, vagy a szülei, vagy a nagyszülei, akik kimentek innén, még magukkal vittek. Az pedig még nagyon a fölületen van. Úgy, hogy itt tennivaló volna több irányban. Először a kint élő magyarokat össze kellene hozni közös érdeklődésre. Nemcsak a zenét illetőleg, hanem általában Magyar- országot illetőleg. — Egy különös dolog jut eszembe. Ha majd az amerikai iskolák átveszik a mi zeneoktatási módszerünket, óhatatlan, hogy abba ne kerüljön bele néhány magyar népdal. Például láttunk egy kanadai tankönyvet, kanadai francia nyelvű iskolák számára, abban máris van egy féltucat magyar dal. Úgy hogy nem volna különös, ha az emigrált magyarok vagy azoknak a harmadik-negyedik generációja, angol tankönyvből is megismerné az eredeti magyar népdalt. Ez nem lehetetlen elgondolás. — Remélhető, hogy a kint élők a magyar nyelvet nem fogják egészen elfelejteni. A második generáció után, amely igyekezett minél hamarabb megtanulni angolul, a harmadik generáció mintha jobban kezdene érdeklődni az ország és a nyelv iránt is. Ezt kellene táplálni. Persze, ehhez magyar iskola kéne és ilyen nagyon kevés van kint. — Lenne még egy orvosság is, a fokozott olvas- tatás. Panaszkodnak a kintiek, hogy drága a magyar könyv. Ezt itthon már szóvá is tettem és megígérték: gondolkodnak rajta, hogyan lehetne olcsóbbá tenni a könyveket, hogy többen olvashassák. Kint — fejezte be nyilatkozatát Kodály Zoltán — felnőttek is, gyerekek is nagyon sokan vannak, érdemes velük foglalkozni, rájuk gondolni. Százéves az első magyar közművelődési könyvtár, amely a nyomdaipari dolgozók önképző egyletében kezdte meg működését. December 17-én, az évforduló alkalmából nagyszabású kiállítás nyílt a magyar nyomdászok munkásságáról a nyomdaipari szakszervezet központjában. ötven év a templomi szószéken Meghatóan szép ünnepség színhelye volt nem* régiben a Szabolcs megyei kis Kállósemj én görögkatolikus temploma. Kriskó Elek püspöki tanácsos ezen a napon mutatta be arany miséj ét. Félszázados papi tevékenységéből negyvennyolc éve a kállósemj éni hívek szeretett és megbecsült lelkipásztora. A negyvennyolc esztendő alatt 2,895 alkalommal szolgáltatta ki a keresztelés szentségét, 936 ifjú pár házasságát áldotta meg és 1,214 halottat kisért ki a temetőbe. Az aranymisés lelkipásztort az ünnepségen dr. Dudás Miklós hajdudorogi püspök és dr. Hudáky Aladár nyírbátori parochus köszöntötte. A jubiláló lelkipásztor, aki nagy érdemeket szerzett a hajdudorogi görögkatolikus egyházmegye levéltárának megalapításában, tanúja volt egy tragikus történelmi eseménynek is. 1912 február 23-án pokolgépes merényletet követtek el Miklósy István görögkatolikus püspök ellen. A merényletnek, ami Debrecenben történt, három halálos áldozata volt, a pokolgéprobbantásnál Kriskó Elek is megsebesült. írásos emlék a kőszegi harangszóról Mind ez ideig csak szájhagyomány volt, hogy Kőszegen a Szolimán feletti győzelem emlékére szólalnak meg délelőtt 11 órakor a harangok. Most, a fennállásának 100. évfordulója megünneplésére készülő kőszegi tüzoltótestület történetének dokumentumait kutatva érdekes feljegyzésre bukkant Szövényi István, a kőszegi vármúzeum igazgatója. A városi magisztrátus jegyzőkönyvében ugyanis az szerepel, hogy ezentúl nemcsak az; 1532-ben “elverettetett” Szolimán szultán felett aratott győzelem tiszteletére — “mint eddig 1532 óta szokásban volt” — hanem az 1778. évi tűzvész leküzdésének emlékére is megszólalnak délelőtt 11 órakor a harangok. — Tudomásom szerint — mondotta a muzeum igazgatója — ez az első írásos bizonyítéka hazánkban a mindeddig szájhagyományként fennmaradt történelmi emléknek. Világsztár: a kamilla Kétszázötven féle gyógynövényt termesztenek Magyarországon Magyarországon jelenleg 20,000 hektáron 250 féle gyógynövényt termesztenek. Az 1,000-11, 200 vagon gyógynövény egyharmadát exportálják. A fontosabb piacok: az NSZK, Olaszország, Ausztria, az USA, Kanada, India és Izrael. A gyógynövények közül mind belföldön, mind külföldön a sztár a kamilla. A kamillát korábban csak gyűjtötték, napjainkban, minthogy egyre kisebb az a terület, amelyről “vadon” gyűjthető, termesztik is. A külföldön Hungarokamilla néven ismert gyógynövény különleges minőséget is jelent, ennek a New York-i és a hamburgi tőzsdén külön árfolyama van. A kamillát követően a kereslet szempontjából a rangsorban a csipkebogyó, a borsmenta, a majoránna, a csalánlevél, a digitális és az anyarozs következik. Egyes régóta ismert gyógynövények iránt pedig mostanság kezd érdeklődést tanúsítani a tudomány: a madárcsucsorból például hormonképző anyagot állítanak elő, a cserszömörcét sikerrel alkalmazzák a foginy-gyulladás ellenszeréül, a vadgesztenyéből pedig vérnyomáscsökkentő hatóanyagot vonnak ki. Változatlanul a gyűjtött gyógynövények közé tartozik a bodzavirág, az akácvirág, a hárs, az utóbbiból a világpiaci kereslet ki sem tudják elégíteni. Személyszállító kötélpálya a Badacsonyra A Balaton egyik legnépszerűbb kirándulóhelye a Badacsony hegy, bár a turisták a csúcsra nem igen érnek fel. Nemcsak a hegyalján lévő borkóstolók miatt, hanem mert meglehetősen fáradságos ut vezet a tetőre. Pedig onnan festői a kilátás. A közelmúltban elhatározták, hogy felépítik Badacsonyban az ország első személyszállító kötélpályáját. Már kijelölték a nyomvonalat és hamarosan megkezdődik az építkezés. A pálya első szakasza a népszerű, vendéglőnek berendezett Kisfaludy házig visz fel, majd onnan egy további pályaszakasz a sziklák vonalában vezet fel a hegytetőre.