Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-15 / 24. szám
Thursday, June 15, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Victor Perlő: AZ AMERIKAI MONOPÓLIUMOK AFRIKÁBAN j ^VVWWWAA/VWWWWVA/VWWWWWÍrtrtAArtA/VW |j PAÄL MÁTHÉ ROVATA 1 AWVWUWWVWAAAAA/WVt/VVVVMAAA/UWVVVVVt1 HŐSÖKET KUTATNAK Magyar film készült el a “Vörös jelek a hadak utján” cimen. Hősei a cári Oroszországba került magyar hadifoglyok. Helyszine: a nagy orosz birodalom, ideje: 1917-től napjainkig. Cselekménye: hogyan vélekedett a félmilliónyi magyar hadifogoly az 1917-es forradalom- és a polgárháborúról. Abban az időben a magyar nép még nagyon keveset tudott arról, hogy mi is megy végbe a cár szent birodalmában. A háborús cenzúra csak zavaros, valótlan hirek közlését engedélyezte, mert nem látta jónak, hogy az elnyomott magyar nép megtudja a valóságot. A Budapesten megjelenő “Ország-Világ” c. folyóiratban Györkei Jenő ir eredeti felvételekkel illusztrált cikket. Az ebből átvett idézetek Ízelítőt adnak olyan magyar hősökről, akikhez hasonlót keveset mutathat fel a történelem. Györkei Jenő és más magyar, orosz irók és történészek bejárták a Szovjetuniót, hogy a fentemlitett filmhez adatokat szerezzenek. Elöljáróban Györkei egy levelet közöl, melyet Ligeti Károly, az Omszkban lévő magyar hadifoglyok vezetője irt a budapesti Népszava egyik munkatársához: “Az orosz forradalmat a mi véreink közül a legtisztábban a magyar paraszt érti meg. Ő föl tudja fogni egész mélységében, forradalmi nagyságában azt a lépést, amit az orosz paraszt tesz, amikor önkezével ácsolt ügyetlen ‘százsen’ (=öl A szerk.) fájával kimegy csapatostul a határba és elméri egymás közt a bárói, grófi és papi földeket. Az évszázadok óta tartó, földért való véres küzdelemnek csendőrszuronyok alá szoritott harcosa, a magyar paraszt, ökölbe szoritott kézzel, kitágult, véres, lángoló szemekkel nézi a földosztó muzsikokat — és hazagondol, hazagondol...”- Nemcsak “hazagondolt”, hanem meglátta sorsának azonosságát az orosz munkáséval és muzsikéval és kinyitotta ökölbe szoritott kezét fegyvert fogott az orosz forradalom mellett. A polgárháború idején több mint százezer hadifogoly harcolt, vérzett az orosz nép szabadságáért. A Györkei által talált adatok közül az alábbi három eseményről jelentünk, melyekben a magyar Vörös Gárdisták és a magyar internacionalista ezredek vörös katonái vettek részt. Emlékmű Habarovszkban “A legtávolabbi hely, ahol a magyar internacionalisták emléke ma is megtalálható, Habarovszk városa, ahol a haragosan hömpölygő Amur, ahogy a helybeliek nevezik — a ‘Fekete folyó’, három km szélesre duzzad. A folyó partján, a hajóállomás közelében, sziklás magaslat tetején, a Lenin-szobor szomszédságában áll a ‘Magyar emlékmű.’ Az oszlopos, teraszos építmény bejáratánál bronz emléktáblán orosz nyelvű szöveg hirdeti, hogy ezen a helyen 1918. szept. 5-én a fehérgárdisták állati kegyetlenséggel megöltek 16 osztrák—magyar muzsikus katonát, mert rokonszenveztek a szovjet hatalommal. A ma'is Habarovszkban élő Goldfinger Ágoston, egykori nagykanizsai nyomdász és volt amuri partizen mesélte el a zenészek történetét. Mind a tizenhat zenész magyar volt, az ‘osztrák —magyar’ felírás azért került az emléktáblára, mert abban az időben a monarchia katonáit, foglyait igy jelölték. ‘Büniik’ az volt, hogy nem voltak hajlandók játszani a cári himnuszt. Akkor is az Internacionálét muzsikálták, amikor a cári himnuszra kaptak parancsot. Az Amur partján lőtték agyon mindannyiukat, és a meredek, sziklás partról a folyóba lökték őket. Magyar gázló a Tungiron Ágoston bácsit az első világháború szele sodorta orosz földre. Itt is hazai mesterségét folytatta a hosszú forradalmi harc után, és nyomdászként ment nyugdíjba. Amint a Távol-Keletről nyugat felé haladunk, még a Bajkálon-tuli területen találunk egy másik magyar emléket. A Tungir folyó egyik szakaszát Magyarszkij perekátnak nevezik. A perekát szó zátonyt, gázlót jelent. Ez a hely Magocsától északkeletre, mintegy 200 kilométerre fekszik, s a forSzeretne ön évi 50%-os hasznot huzni befektetett tőkéjéből — vagy ami még annál is jobb, Uncle Sam által könnyű feltételekkel kölcsönzött tőkéből? Nem kell más, mint hogy a State Department Függőlegesen Integrált Nagyméretű Afrikai Mezőgazdasági és Halászati Program-jához forduljon. Ha bankja erről még nem informálta volna, írjon, vagy telefonáljon Norman R. Vander Clute igazgatónak a következő cimen: Office of Private Enterprise, Bureau for Africa, Agency for International Development (AID), State Department, Washington, D. C. A csikosnadrágos urak kiszámították, hogy miért nem sikerült “külföldi segély”-programjuk... “nem vették figyelembe a nagybani gazdálkodást, nem kapcsolták bele a feldolgozást és az elárusi- tást és általában a mezőgazdaságot nem helyezték . . .hasznothozó alapra.” így hát uj szempontból közelítették meg az un. “Éhség Elleni Harcot.” A programban való részvételre buzdító leírásban megmagyarázzák, hogy az AID még látszólag sem igyekszik az afrikai parasztoknak technikai segítséget nyújtani, ehelyett' “teljes erővel vezeti be ... a függőlegesen integrált, nagyméretű mezőgazdaságot...” a földművelésben és kereskedelemben jártas amerikai vállalatok technikai és igazgatási közreműködésével. Az AID-nek érdeke, hogy egyesítse a nagy méretet a technológiával és a dusás profit lehetőségével . . . közös vállalkozásban tömörítse... a termelést, a feldolgozást, a közvetítést s az eladást, amerikai vállalatok vezetése alatt. Kiváncsi még a továbbiakra? Szép afrikai kirándulásban vehet részt a ház számlájára! Az “előzetes tanulmány” összköltségeit az AID fogja fizetni, azután a “behatóbb tanulmányozás” céljára már a titkárnőjét is magával viheti — helyszíni szemle tartására. Ha az ügy jól néz ki, az AID . . . “liberális finanszírozást ajánl, olyan feltételekkel, amelyeknek hozama nagyban serkenti a befektetéseket Afrikában.” Di Giorgio kaliforniai ültetvényesnek való sággal csorogna a nyála tőle! Mert kinek is kellenek a kaliforniai farmmunkások, a szakszervezetükkel és a $1.40-es órabérükkel? Nézzék meg a Firestone-t Libériában, Engelhard-ot Dél-Afriká- ban, az Imperial Chemical vállalatot Nyugat-Afri- kában, melyek napi 50 centet fizetnek! Az amerikai vállalatok most már teljes monopóliummal rendelkeznek az afrikai országokban, a farmtól a fogyasztóig, az Egyesült Államok pénzének felhasználásával. Természetesen az U.S. garanciát ad a forradalmak, államosítások, kisajátítások, pénz devalválások, rossz termések és elemi csapások, vagy a közönséges ostobaság révén beálló veszteségek ellen. A CIA és a tengerészgyalogság szavatolja a garanciát. így hát biztos az 50%-os haszon! radalmat követő polgárháborúnak számunkra egyik igen megható emlékét őrzi. Girbe-görbe ösvény vezet a ‘magyar’ gázlóhoz. Mikor az ember feljut a csúcsra, fenséges látvány tárul a szeme elé. Óriás, sötét sziklafal zárja el a Tungir útját, hegyes csúcs nyúlik ki az erdők fái közül. Időközönként sziklatömbök gördülnek alá, és zuhannak a folyó medrébe. A Tungir itt hirtelen változtatja irányát, nyugodt, csendes folyása viharossá válik, dübörögve zudul tovább, zuhatagot képezve kerüli meg a magyar sziklákat. E helyen halt hősi halált mintegy négyszáz magyar internacionalista, tízezer kilométerre a hazától. Ezért nevezik magyar gázlónak a Tungir e szakaszát. Miért haltak meg? A görög Leonidas 500 harcosa közül egyet hírmondóként futtatott Spártába, hogy tudassa helytállásukat. De innen nem futott hírmondó, nem vésték fába, kőbe utolsó üzenetüket a halálba indulók. A kutató több évi fáradozás után már azt hitte, nem maradt nyomuk, amikor poros levéltári iratok közt, megsírgult papírlapokon, német nyelvű sorokat talált ‘Die Tungirpartisanen’ címmel. És a titok, a rejtély megoldódott. A közeljövőben megelevenedhet a hősi eposz, mely 1918. szept, elején kezdődött és 1919 március-—áprilisáig tartott. A Tungir-partizánok az internacionalisták Kétségtelen, hogy egyes -professzorok megvédik majd az amerikai adófizetők pénzének ezt az elajándékozását, azon az alapon, hogy elvégre ez megsegíti Afrika éhező népét, még akkor is, ha Di Giorgio, az United Fruit és King Ranch számára aranybányát jelent. De az ilyen illúziók könnyen eloszlanak a tervbevett programok áttanulmányozásával. Ethiopia: “Az állattenyésztés kifejlesztésében van a legnagyobb lehetőség. . . Bármilyen állat- tenyésztési vállalkozás a külföldi piactól függ, ezért teljesen egyesíteni kell, a vágóhidtól kezdve a feldolgozásig és az eladásig. . . még a termelést is bele lehet venni.” így hát az amerikai társaságoknak az a szerepük, hogy monopolizálják a már meglévő állattenyésztést nemhogy kiterjesszék, legfeljebb csak véletlenül, mint ahogyan az A&P és más amerikai vállalatok hosszú idők óta monopolizálják a latin-amerikai kávéipart. Ahelyett, hogy több élelmiszerhez jutnának az ethiépiaiak, még kevesebbet kapnak, mint azelőtt. Húskészletüket mind külföldre szállítják, hogy versenyezzenek a világpiacon az amerikai és más országbeír farmerek termékeivel. Az említett egyéb programok legtöbbjét szintén a külföldi piac céljaira szabták. Ahol csak belkereskedelemre szorítkoznak, ott az AID világosan megmutatja, hogy nem szándékszik a belföldi piacot kiterjeszteni, vagy erre a célra társadalmi változásokat létrehozni, kizárólag az a célja, hogy a meglgvő belföldi piacot az amerikai társaságok kezébe juttass*. Az ilyen üzletkötésekben a hajlékony helyi politikusok, katonai vezetők és gyártulajdonosok is részesedést kapnak, amit “csendes társ” címén álcáznak. Cserébe elvárják tőlük, hogy elnyomják a “bennszülötteket”, hadibázisokat adjanak a Pentagonnak és támogassák Dean Rusk diplomáciáját. Afrika népének súlyos mezőgazdasági problémákkal kell megküzdenie. Úgy haladhatnak előre, hogy termelőszövetkezetekbe, állami gazdaságokba tömörülnek, bevezetik a mechanikus öntözést, elsajátítják a mezőgazdasági és állatorvosi tudományokat úgy, hogy a birtoklás, vezetés s haszon az afrikaiak kezében maradjon. Kis haladás már van ebben az irányban egyes afrikai országokban, többnyire a Szovjetunió és más szocialista országok segítségével. Az Egyesült Államok kormánya, kapzsi módon ellenez minden ilyen tevékenységet és mindenáron az amerikai vállalatok monopóliumát akarja ráerőszakolni az afrikai mezőgazdaság termelésére, olyan óriási méretekben, amelyekről az európai gyarmatosok mégcsak nem is álmodtak. Az ilyen “Éhség Elleni Harc” egész biztosan Vietnam-féle háborúkra vezet az afrikai nép ellen. De aki a nagytőkét képviseli és igy akar egy csapásra még több millióhoz jutni, annak Mr. Vander Clute szívesen ad további információt. történetében a legszebb lapokat írták: a néhány száz magyar nyolc hónapon át, az őserdőben tanyázva, a legembertelenebb körülmények között, 40—60 fokos fagyban tartóztatta fel az ellenforradalmárok jól felszerelt reguláris seregét. Ötven év után is láthatók a bunkerok maradványai, a széthányt és beomlott sáncok, a föld-fa erődök romjai, a rozsdalepte fegyver-darabok, lőszerpatronok, üres konzerves dobozok. A folyó partján pedig egyszerű, sziklakövekből emelt emlékmű áll, rajta márványtábla hirdeti: “Itt, a Tungir folyó magyar gázlójánál küzdött a szovjet hatalomért 1919-ben a magyar internacionalista ortjácl (=csa- pat. A szerk.) örök dicsőség a harcosoknak, akik a kommunizmusért estek el.” Akik elfogták Kolcsakot A Szovjetunió népei jól ismerik a Távol-Kelet magyarjai közül Pataki Ferenc nevét. Egész életét a szabadság ügyének áldozta. 23 éves tanító volt, amikor mint hadapród orosz hadifogságba esett. A háború borzalmai az ő szemét is felnyitották, és krasznojarszki fogsága éveiben megtalálta helyét a bolsevikok soraiban. Itt érte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, melynek cselekvő részese volt. Vörösgárdistaként részt (Folytatás a 12-ik oldalon!
