Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-08 / 23. szám
Thursday, June 8, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 PAÁL MÁTHÉ ROVATA Lapszemle “Ne bolonditsuk a magyarságot, nem Illik.” Aranyigazság ez, még akkor is, ha olyan valaki irta, aki már 25 éve folytatja ezt a műveletet, végigjárva az amerikai magyar újságokat, mig végül a “Wisconsini Magyarságnál” kötött ki, hogy annak hasábjairól gyűlölködjön Magyarország és a szocialista államok ellen. Róbert Oszkárról van szó, aki valamikor radikális ember volt. 1918-ban, a vértelen Károlyi-forradalom után egyik cikkében 20 ezer reakciós politikus lefejezését követelte. írása az akkori viszonyok között nagy felháborodást keltett. Voltak, akik provokációnak tartották, mások arra hivatkoztak, hogy nem beszámitható, hiszen a háborús éveket különböző idegszanatóriumokban töltötte. Ezt ö beismerte, de azzal magyarázta, hogy igy akadta elkerülni a bevonulást a hadseregbe. Voltak, akik kétségbe vonták, voltak, akik hitték, hogy csak szimulálja az elmebajt. Az utóbbiak közé tartozott a Horthy-biróság is ,mely a forradalmok bukása után 20 évi börtönbüntetéssel sújtotta Róbert Oszkárt. A börtönből a szovjet kormány szabadította ki 1922-ben, amikor több mint 500 politikai foglyot cseréltek ki az orosz fogságban lévő magyar katonatisztekkel. Azóta Róbert Oszkár azzal mutatja ki háláját, hogy az életét megmentő szovjetről és a szocialista országokról a legnagyobb gyűlölettel ir. Most arra figyelmezteti reakciós kollégáit, hogy ne bolonditsák Magyarország elleni rágalmakkal az amerikai magyarságot, valószínűleg azzal az elgondolással, hogy ezt ő maga akarja megtenni helyettük is. Példa erre az emlitett cikkben megjelent “bolonditás”, amikor a következőket írja a legutóbb lefolyt választásokkal kapcsolatban: “A Magyarországon lefolyt választásokban a polgárok csak szavaztak, de nem választottak, mert csak a kommunista párt általi jelöltekre lehetett szavazni.” Én is azok közé tartoztam, akik hitték, hogy Ró bért Oszkár csak szimulált, amikor a katonaság helyett az elmegyógyintézetet választotta, ő ezt nem a háború elleni tiltakozásból csinálta, hanem gyávaságból. A háború ellen tiltakozók — mint most is itt Amerikában — nem a bolondok közé mentek, hanem a börtönbe. Róbert fenti idézetébe tudatosan valótlant állít, mert ő éppen úgy tudja, mint mindenki más, hogy Magyarországon a kommunista párt nem állított jelölteket, hanem minden városban. községben a párton kivüli Hazafias Népfront, amelynek mindenki tagja lehet, állitott ösz- sze helyileg jelölő listát. Azt is tudja, hogy a jelölő gyűléseken jelenlévőknek joguk volt más jelölteket is ajánlani és ezzel a jogukkal éltek is, mert több mint 400 ellenjelölt neve került a választó listára. A szavazóktól függött, hogy melyiket választják meg. Meg is választottak több ellenjelöltet. Egyetlen jelölt nem költött és nem is költhetett egy fillért sem arra, hogy megválasszák. A gyárak, a tsz-ek által összehívott gyűléseken minden jelölt kifejthette programját. A szavazók 97%-a ment az urnákhoz szavazni és a megválasztottak többsége munkás, vagy paraszt származású, de fehérgallérosok is, sőt papok is vannak a megválasztott képviselők és tanácstagok között. Hasonlítsa össze ezt Róbert Oszkár az általa ideálisnak nevezett amerikai demokratikus szavazással, ahol 30—45 százaléka a szavazóknak megy az urnákhoz és a szenátusban, vagy a képviselőházban egyetlen munkás, kis farmer, vagy kis üzletember nem található. A magyar nép hisz a szocialista demokráciában, azért megy szavazni és azért választ képviselőket a nép minden rétegéből. Az amerikai nép átvette a régi magyar paraszt megállapitását, hogy “a politika úri huncutság”; nem hisz benne, azért nem megy regisztrálni, vagy szavazni. Azt tartja, hogy a mai pártok között nincs különbség, egyik kutya, a másik eb. Róbert ur, nem illik az amerikai magyarokat tovább bolonditani! Mi fáj Sabadosrtak? A “Californiai Magyarság” c. lap szerkesztője a fentnevezett ur, az ő lapjában olvashatunk viszA megélhetési költségek emelkedése a múlt télen lelassult. Múlt év októberétől ez év márciusáig a hivatalos mutatószám szerint csak 0.5 pont volt az emelkedés. Az élelmiszér hálózatok elleni bojkott, a gazdasági élet lanyhulása, a hadi kormánymegrendelések nem egészen növekedő irama és a farm állatállomány ideiglenes gyarapodása, mind hozzájárult ehhez a lelassuláshoz. Most a megélhetés újabb ugrásszerű emelkedése várható, amely olyan méretű, vagy még gyorsabb lesz, mint az 1965—66-os volt. A vietnami háborús költekezés. Az év első negyedében a katonai költekezés évi 4.2 milliárd dollárnak megfelelő arányban emelkedett, az előző negyedévi 3.5 milliárd dollárhoz képest. Kormány- párti benfentesek elejtett megjegyzései szerint, Johnson elnök elhatározta, hogy a vietnami csapatok létszámát 60 ezerrel emeli és 5 milliárd dollárral többet fog költeni, mint amennyi a tervekben volt. Fowler pénzügyminiszter beismeri, hogy az 1968-ik költségvetési év deficitje a hivatalosan revideált 11 milliárd dollár fölé emelkedik és elérheti a minden eddiginél magasabb 24 milliárd dollárt. De, amint a Wall Street Journal jelenti, még ennél nagyobb költekezés is várható. Amint “a kormány költségvetési szavahihetősége egyre jobban megrendül... a gazdasági tervezőknek értésükre adják, hogy a hadi költekezést előlük titokban kell tartani, mert az az ellenséget segítené.” "Elterjedt az a gyanú, hogy Johnson és McNamara a katonai és a gazdasági terveket titokban tartják, attól való félelmükben, hogy ha ezek nyilvánosságra kerülnek, az nagy nyomást indítana meg a háború befejezésére .. így hát Johnson elnök fél az amerikai néptől háborús terveivel kapcsolatban. Az óriási deficitek, amelyek sokmilliárdot kitevő külön hitellel és pénzzel árasztják el a gazdaságot, mindig inflációt idéznek elő, még ha a szűklátókörű közgazdászok ezt nem is hiszik. Az élelmiszer árak. A tél folyamán az élelmiszer árak valamelyest estek, részben a szezon miatt, részben pedig azért, mert a farmerek a múlt évi magasabb árak nyomán gyorsan növelték az állat- állományt. Mint rendesen, a farmerok itták meg a levét annak, hogy többet termeltek. Augusztustól márciusig áruikért 8 százalékkal kevesebbet kaptak. Az élelmiszer-trösztök rendkívül sikeresen használták ki az alacsony farm árakat. A friss termékek jelentős áreséseit kiegyenlítették a csomagolt áruk és a vendéglők áremelkedései. A megélhetési ármutató élelmiszerre vonatkozó része, az időszakot tekintetbe véve, augusztus és március között csak 1%-kal esett, a feldolgozott élelmiszereké fél százalékkal, de az élelmiszer kicsinybeni ára 0.3 százalékkal drágult. A farmerek úgy reagáltak az alacsony árakra, hogy kiöntötték a tejet és maradandóbb eredménynyel úgy, hogy erősen redukálták marhaállományukat. A piacra hizlalt, növendék marhaállomány 14%-kal kisebb, mint egy évvel ezelőtt volt. A sertéstermelés csökkenése már az utóbbi hetekben 20%-kal emelte a sztréshus nagybani árát. Csirkében is most sokkal kevesebbet költtetnek. A földművelésügyi minisztérium szakértői megjósolják, hogy a nyár közepére a hús eladási ára 10%-kal fog emelkedni. Más tételek. Mialatt az élelmiszerárak valameny- nyire estek, a ruházkodás és a szolgálatok ára egyre magasabbra szökken. A kórházak és orvosok a Medicare-en szemérmetlenül nyerészkedtek és a sorozás révén megcsappant orvoslétszámból is hasznot húztak. A Labor Department jelenti, hogy a múlt évben “az orvosi szolgálatok több mint 9%- kal emelkedtek, ugyanakkor a háztartási, pénzügyi és személyes szolgálatok költsége 5—7%-kal emelkedett.” Arra is rámutat' a jelentés, hogy az ilyen irányú emelkedés nagyjából “még egyre tovább tart.” A Ford gyár bejelentette, hogy az 1968-as automobilok árában nagy emelkedés várható, a General Electric pedig gyártmányai árának 3%-os emelkedését jelentette be. Még további ilyen emel kedések várhatók, mivel a nagyvállalatok a közel* gő ár- és bérszabályozásra számítanak, aminek kö* zeli megvalósulását a WSJ cikkei hiresztelik. Adók. Ezek nem szerepelnek a Labor Department adataiban, de ezek is nagymértékben emelik a megélhetési költségeket. A munkások szövetségi adóztatása asztronómikus méreteket ölt. Május 15- én, az idei költségvetési év fizetésekből levont, szövetségi adója 15.7 milliárd dollárral, azaz 32%- kal növekedett az előző év óta. A kapitalisták, az önállóak és más kategóriába tartozók közvetlenül fizetett adója csak 0.8 milliárd dollárral növekedett és a részvénytársaságok jövedelmi adója csak 2.9 milliárd dollárral. Johnson elnök nagyon sürgeti a 6%-os különadót, amelyet a deficit miatt aggódó bankárok is támogatnak és a munkásság hatásos ellenállása nélkül valószínűleg sikerülni is fog ezt megvalósítani. A nagyvállalatoknál az adó- emelkedést kiegyenlíti majd a befektetési adókedvezmény visszaállítása és sok vállalat számára az adóalapra bevallott profit redukálása. A vietnami háborúból kifolyólag a helyi adók is egyre emelkednek, amint csökkentik a szövetségi kiutalásokat és amint az állami kormányok költségei is emelkednek. Az átlagos munkás családi házának adója 1955 és 1965 között több mint kétszeresére emelkedett. A látható jelek szerint ez az adóemelkedés egyre fokozódik. Általánosan. 1965 októbertől 1966 októberig a megélhetési számmutató 3.7%-kal emelkedett. Ugyanilyen, vagy még nagyobb emelkedés várható a következő 12 hónapban, ha az elnök tovább terjeszti a háborút és kétszer akkora emelkedés várható, ha a Wall Street Journal jóslása valónak bi- bonyul. szaemlékezést arra a boldog időre, amikor IV. Károly királyt koronázták Budapesten. Abból az alkalomból irja ezt, hogy Ottó főherceg a magyar trónörökös Los Angelest tisztelte meg látogatásával, aki résztvett egy banketten, amelyet a tiszteletére rendeztek, ahol mindenki jelen volt, aki számit Los Angelesben.” Elmondja a visszaemlékező, hogy a koronázás alkalmával olyan szerencsés volt, hogy láthatta a legfelsőbb hadúrt, akinek a vezetésével élethalálharcát vívta az osztrák-magyar hadsereg. Boldogan irja le, hogy ugyanakkor látta a “kis trónörökös aranyos fürtökkel koronázott hófehér arcocskáját is.” Én nem voltam olyan szerencsés, hogy végignézhettem volna a koronázást, mert az olasz fronton harcoltam, de pár héttel előtte láttam IV. Károlyt, jó messze a front mögött, amikor Comen városkában megszemlélte a pihenőben lévő 20. honvéd hadosztályt. Utána hajnal felé egész éjjel folyó dorbézolás után őfelségét négy tiszt vitte ki holtrészegen az autójába — kísérete ugyancsak hasonló állapotban volt. Mindig gyűlöltem az efajta élősködőket és a magyar nép elnyomóit, a degene- rált Habsburgokat, azért nem siránkozom Saba- dos úrral együtt azon, hogy az 1918-as év novemberében a magyar nép örökre lerázta nyakáról ezt az úri bandát. Nem szomorkodom azon sem, hogy ennek a “balesetnek” a következtében a kedves vendég, Ottó főherceg a trónnal együtt nem örökölte azokat a 'címeket, amelyeket a bankett közönsége és Sabados ur még mindig odaragaszt a nevéhez. A következő címeket vesztette el Ottó a hiagyar nép jóvoltából: Ausztria császára, Magyarország, Csehország, Jeruzsálem, Dalmácia, Horvátország, Slovénia, Galicia királya, Tirol hercege, Erdély, Bukovina nagyhercege, Stiria, Alsó- és Felső-Ausztria főhercege és Isztria márkija. Hát nem sajnálatra méltó ez a szegény Ottó! Csak azt nem értem, hogy itt, az Egyesült Államokban egy magyar újságszerkesztő hogyan sajnálkozhat azon, hogy ez az ur elveszítette rangjait? Magyar ember miként lehet lojális azokhoz, akik 300 éven keresztül nyúzták, pusztították a magyar népet, annak legjobbjait. Ugyanabban a lapszámban megemlékezik a szerkesztő egy koronás vendégről is, “Péter jugoszláv királyról”, aki szintén ott bankettozott. Milyen szerencsések a los-angelesi magyarok, hogy egy levegőt szívhatnak Ottóval és Péterrel, no meg Sabadossal! Victor Perlő: ISMÉT INFLÁCIÓS NYÁR KÖVETKEZIK
