Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-04-27 / 17. szám
Thursday, April 27, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Rácz László: EZ EGYSZER A LAKÁJOK NEM SZOLGÁLTAK... Uruguay festői szépségű tengeri fürdőhelyén: Punta del Este-ben csúcsértekezletre gyűltek ösz- sze Arnérika államfői. Helyesebben úgy mondhatnám, hogy Johnson elnök felvonultatta a félgyarmati latin-amerikai államok elnökeit, annak bi- zonygatására, hogy egész Amerika egységesen és szolidárisán áll az Egyesült Államok politikája mögött. Egy ilyen bizalmi nyilatkozatra annál is inkább szükség volt, mert a vietnami piszkos háborút odahaza és világszerte, mind hallhatóbban bélyegzi meg a tisztességes közvélemény, mint az amerikai imperializmus féktelen emberirtását. Bármennyire leplezték is, az uruguay-i csúcsértekezletnek ez volt legfontosabb célkitűzése. Ennek a megvalósitása azonban sok nehézséget okozott. Mindenekelőtt gondoskodni kellett az értekezletre összetoborzott államférfiak, főként Johnson elnök személyes biztonságáról. Ezért elsőnek minden ellenvéleményt el kellett némitani. A mozgósított uruguay-i hadsereg és rendőrség száz kilométeres gyűrűbe vette Punta del Este félszigetét. A szegesdrótokkal biztosított gyűrűn csak a legszigorúbb igazoltatás után lehetett áthatolni. De még ezt is kevésnek találták. Az Egyesült Államok ezerötszáz rendőrügynökén kivül, légvédelmi ágyukkal és gépfegyverekkel vette körül Johnson elnök szállását. Az Atlanti-óceán felől pedig, hadihajók raja tette lehetetlenné, hogy a félszigetet bárki is megközelítse. Ezen felül maguk a csúcsértekezletre jött dél-amerikai államfők legtöbbje — az argentínai diktátor: Ongania generális, Brazíliából Silva da Costa generális és a kis Paraguay-ból érkezett Stroessner generális — hasonlóképpen nagyszámú fegyveres testőrségeik kíséretében jelentkeztek. Ilymódon ez az értekezlet inkább hasonlított valami sürgős haditanácshoz, mintsem egy békebeli diplomáciai tárgyaláshoz. Ez esetben a látszat nem csalt. Mert valójában egy másik jól leplezett célkitűzése is volt ennek a csúcsértekezletnek. Egy, az egész amerikai földrészre kiterjedő fegyveres szervezet életrehivása. Ennek a nagy ütőerejü össz-amerikai hadseregnek az lenne a feladata, hogy azonosan vérbe fojtson minden forradalmi megmozdulást Latin-Ameri- kában. Ennek a tervnek a sugalmazói: Argentina és Brazília — katonai puccsal kormányhatalomhoz jutott — “gorillái” voltak. Elgondolásukat az Egyesült Államok diplomáciája hathatósan támogatta. A tervezet a csúcsértekezlet során némi támogatásra talált azoknak a latin-amerikai köztársasági elnököknek részéről is, akiknek országában — mint Colombia, Guatemala és Venezuela — a tömegek elkeseredése fegyveres gerilla-harcokban jut kifejezésre. Végső kihatásában erre az anti- kommunista hadseregre hárulna a feladat — a tervezők elgondolása szerint —, hogy a forradalmi Kubát fegyveresen megtámadja és likvidálja. Mindjárt elöljáróban leszegezem, hogy a washingtoni kezdeményezésre sürgősen és fejetlenül összetoborzott értekezlet Punta del Este-ben, e két jól leplezett célkitűzés egyikét sem tudta meg- valósitani. Mert ez egyszer a lakájok nem szolgáltak. Hiába kendőzték el ezeket hangzatos gazdasági színezetű tárgyalási pontokkal. Az értekezleten beigazolódott az a tény, hogy Latin-Amerika ma már nem kizárólagos vadászterülete: gyarmata az amerikai imperializmusnak. Hogy a mindenre kész gorillákon kivül, nem mindegyik államfő volt hajlandó fejbólintó jánosként a washingtoni elgondolás nak eleget tenni. Dolgozó osztályaik nyomására, Mexikó, Chile, Uruguay, Peru és Ecuador elnökei kihangsúlyozták, hogy országaik tiltakoznak minden külső beavatkozás ellen belügyeikbe. Még inkább egy össz-amerikai hadsereg létesítése ellen. Ezzel mindenképp kutbaesett az egységes bizalmi nyilatkozat Washington vietnami tömeggyilkossága támogatására. Sőt, Ecuador elnöke: Arosemena beszédében nyíltan kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem a távoli Vietnamban kellene a "demokráciát" védelmezni, hanem ezen a földrészen, ahol a tömegnyomor és elkeseredés hamarosan forradalmakban juthat kifejezésre. De meghiúsult az a titkolt célkitűzés is, hogy a kommunista mozgalmakat — a gerilla-mozgalmak ürügyén — Washington a latin-amerikai országok hadseregeinek mozgósításával fojtsa vérbe. Az “erős kéz” politikáját az Egyesült Államok diplomáciája ennél fogva csak a mindenre kész “gorillák” segítségével viheti a jövőben keresztül. De a csalétekként horogra tűzött gazdasági jellegű célkitűzések is meghiúsultak a csúcsértekezlet során. Johnson két legfontosabb programpontja e tekintetben a “Szövetség a Haladásért” akció fokozása és egy “Latin-amerikai Közös Piac” létesítése volt. De csak az bizonyitódott be ezekkel is, hogy az Egyesült Államok szemforgató neo-kolo- nializmusa (uj gyarmati politikája) ma már a maga valóságában, pőrére vetkőztetve áll e földrész közvéleménye előtt. A Kennedy elnök kezdeményezte, hat év előtt életrehivott “Szövetség a Haladásért” akció — a hivatalos propaganda szerint — azt a célt szolgálta volna, hogy Latin-Amerika pusztuló népgazdaságát lábraállitsa. De csak olyan módon, mint ahogy a találó magyar népszólás mondaná: a kecske is jól lakjék, de a káposzta is megmaradjon. Tény, hogy ennek az akciónak a során az Egyesült Államok hatmilliárd dollár hosz- szulejáratu kölcsönt folyósított 19 latin-amerikai ország számára alamizsnaként. (A forradalmi Kubát természetesen kizárták az alamizsnálkodásból.) De ugyanezen idő alatt az amerikai imperializmus oly mérvben szoritotta le Latin-Amerika kivitelének: a számitásba jövő nyersanyagoknak, mint cukor, kávé, gyapot, fémek árát, hogy az ilymódon elszenvedett kár majdnem kétszeresét tette ki hat év alatt a kapott kölcsönöknek. Érthető hát, hogy a csúcsértekezleten egyesek kihangsúlyozták, hogy nem alamizsnára, hanem tisztességes külkereskedelemre volna szükség. Megintcsak az ecuador-i köztársasági elnök volt az, aki egész nyíltan juttatta kifejezésre Latin-Amerika közvéleményét, amikor követelte, hogy szüntessék be a szemforgató “Szövetség a Haladásért” akciót, mely nem egyéb, mint a féktelen imperializmus elkendőzése. Hogy milyen eredménytelen maradt ez a “segítő akció”, bizonyítja a tény, hogy két legfontosabb programpontja: mérsékelt földreformok keresztülvitele és a néptudatlanság csökkentése, hat év óta egyetlen lépést sem tett előbbre. Elégedjünk meg egyetlen adattal ennek bizonyítására. Brazíliában máig is változatlanul 80% az analfabéták száma. A legutóbbi alkotmányosan megválasztott elnököt: Goulart-ot pedig, éppen azzal az indokkal kergették a “gorillák” emigrációba, mint “kommunista társutast”, mert egy mérsékelt földreformot akart keresztülvinni, a több milliós földnélküli szegény érdekében. Letagadhatatlan tény, hogy a katonai puccsot szervező “gorillákat” elsőnek Johnson elnök üdvözölte. De az is, hogy ezek az állami költségvetés több mint egyötödét: 600 millió dollárt fordítják a hadsereg céljaira. Amit az értekezleten Johnson mint leghatásosabb orvosszert ajánlott: a latin-amerikai Közös Piac szervezését, azonnal megállapíthatjuk, hogy ez sem egyéb, mint puszta szemkitörlés. Félrevezető példálózás az “Európai Közös Piac” sikerévek Az amerikai imperializmusnak érdekében állana a szertehuzó, csak nyersanyagokat exportáló latinamerikai országokat “integrálni”: közös nevezőre hozni. Ilymódon gyarmati kizsákmányolására szélesebb, egységes piacot biztosítani. Mert igy köny- nyebben kiküszöbölhetné e földrészen a német- japán-francia imperialista versenytársak behatolását. De az értekezleten is megvilágitódott, hogy A Clevelandi Amerikai Magyar Dalárda £ HANGVERSENYT | z rendez április 30-án, vasárnap $ délután 4 órakor \ * J MŰSOR: Énekkar. Magyar nóták. Kondorossy ? \ Leslie zongoraszámai, Vásárhelyi Marüyn fu- * J volaszámai, Tilk Manci, szoprán-énekesnő, J | Kondorossy Davis Elizabeth zongoraszámai, i Mezey Árpád tenorista ! J KÍSÉRŐK: Kondorossy D. Elizabeth, Balog 5 J Rudi cigányzenekara. ■_ Karnagy: Kondorossy László BELÉPŐDÍJ nincs Latin-Amerika országainak gazdaságai között jelentős érdekellentétek mutatkoznak. A három nagy ország: Brazília, Mexikó és Argentina már az iparosodás utján leledzik. Szigorú védővámokkal zárkózik el iparcikkek behozatalától Latin-Amerikába. Ugyanekkor Közép-Amerika öt kis országa, az un. “banán-országok” a United Fruit igájában, külön csoportosulásban védi az érdekeit. Három további közép-állam: Venezuela-Colombia és Chile, ahol a Standard Oil, Anaconda-Copper és más hatalmas amerikai trösztök fölözik le ez országok nyerstermékeit, hasonlóan elkülönítik magukat. Mindenképpen bizonyos, hogy ezeket a különböző érdekű államcsoportosulásokat, még a Johnson elnök beszédében 1985-re számított határidőre sem lehet egy Közös Piac szervezetében összefogni. A Punta del Este csúcsértekezleten éppen az jutott egyértelműen kifejezésre, hogy Latin-Amerika országai közt gazdasági tekintetben is olyan ellentétek mutatkoznak, melyeket lehetetlen áthidalni. Teljesen indokolt a The Nation cikkírójának jól megalapozott kérdése, hogy “van-e egyáltalán olyasmi, mint Latin-Amerika?”, tekintettel a húsz ország közti földrajzi, faji, nyelvi és gazdasági különbségekre. (“Is there a Latin-America, The Nation, Aprü 7.) Ami mégis valamennyire egy nevezőre hozta a csúcsértekezlet részvevőit — a dolgozó tömegektől teljesen elkülönített “gorillák” kivételével — az az egyes államfők felszólalásaiból kicsendült követelés: a nemzeti függetlenség és a félgyarmati elnyomásból való szabadulás kihangsulyozása volt. Az egyes államfők rámutattak arra, hogy e földrész népeinek elnyomorodásáért elsősorban a* Egyesült Államok imperializmusa a felelős. Megbélyegezték az uzsorakölcsönöket, melyekért a kamaton felül még kötelezniük kell magukat, hogy csak az Egy. Államok busásan számított iparcikkeit vásárolhatják. Hogy ezeket is kedvezményezett amerikai hajósvállalatok és biztositó társaságok közvetítésével importálhatják. Tiltakoztak az ellen is, hogy a washingtoni diplomácia megköveteli, miszerint az egyes latin-amerikai országok kormányai felelősséget vállaljanak az Egyesült Államok tőkéseinek országaikban történt beruházásáért. A Punta del Este-ben lezajlott értekezlet —• úgy ahogy Washington elgondolta — füstbe ment terv maradt. Mert az egyébként megbízhatónak vélt latin-amerikai lakáj-kormányok sem szolgálják már az amerikai neo-kolonializmust. SZERK. MEGJEGYZÉS: Külmunkatársunk még elutazása előtt küldte be a fenti cikket. Sztrájk a katolikus egyetemen a gondolatszabadságért A washingtoni Catholic University of America teológiai továbbképző tanfolyamán megszűntek az előadások. A professzorok és a teológiai hallgatók sztrájkba léptek tiltakozásul az ellen, hogy az egyetem gondnoksága elbocsátani készül Rév. Charles E. Curran professzort. A 33 éves Rév. Curran, az erkölcsi teológia tanára. A gondnokság április 16-án értesítette, hogy nem újítja meg kétéves szerződését, amely augusztus 31-én jár le. Curran atya liberális nézeteit a katolikus hierarchia tagjai ellenzik. A gondnokság 33 érsekből, püspökből és 11 polgári egyénből áll, vezetője a newyorki Spellman bíboros. Az elbocsátás előtt álló teológus, a fakultás tagjai és a diákvezérek panaszolják, hogy a gondnokság a határozatot minden előzetes megbeszélés és utólagos magyarázat nélkül hozta. Tisztában vannak azzal, hogy a fiatal pap nézetei a születés korlátozásáról és más vallási doktrína-kérdésekről az igazi oka ennek a határozatnak. Rév. Curran, liberális nézeteit előadásokban, cikkekben és egy nemrégen megjelent könyvében fejezte ki. A könyv, teológiai körökben nagy elismerésre talált és ezzel Íróját az egyik legjelesebb erkölcsi teológusnak tekintik. A fakultás és a diákság tiltakozását a gondolatszabadság korlátozása váltotta ki. A sztrájkkal kapcsolatban sokszáz hallgató és tanár részvételével nagygyűlést tartottak, piketeltek, énekeltek. A tüntetők között sokan voltak papi ruhában, vagy apáca öltözetben. A teológiai oktatás felfüggesztésével a 23 tagú fakultás gyűlésen egyöntetű határozatban kimondta, hogy mindaddig beszüntetik az oktatást, “mig Curran atyát állásába vissza nem helyezik.” Várható, hogy a sztrájk az egyetem többi tag»* zatára is elterjed.
