Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1967-04-20 / 16. szám

Thursday, April 20, 1967

AMERIKAI MAGYAR SZO — HUNGARIAN WORD

3

Somogyi Zoltán:

MEGJEGYZÉSEK BOLDIZSÁR IVÁN AMERIKAI BARÁTJÁHOZ INTÉZETT LEVELÉHEZ

Lapunk csaknem valamennyi olvasója ismeri és egészen biztos, hogy élvezettel olvassa az óhazai hireket közlő, pompás képekkel ellátott Magyar Híreket. A folyóirat célkitűzése az óhazai és a külföldre szakadt magyarok közötti barátság kiépi• tése és elmélyítése. Ezzel a törekvéssel mi, haladó gondolkodású amerikai magyarok őszintén és a legteljesebb mértékben egyetértünk.

Mi, a mi lapunk hasábjain keresztül arra törekszünk,. hogy a szocializmust építő Magyar Népköz- társaság iránt több barátságot, nagyobb megértést ébresszünk az itt élő magyarok között. Lapunk jó- néhány kitűnő munkatársa, magyarországi látogatásai kapcsán tárgyilagosan beszámolt az otthoni eredményekről, de a még fennálló fogyatékosságokat sem hallgatta el. Lapunk ugyanakkor bátran feltárja a fogadott hazánkban tapasztalható visszásságokat, a társadalmi igazságtalanságokat, egyszóval megmutatja Amerika másik, kevésbé ismert

: arcát, hogy az olvasó tiszta képet kapjon és ellensúlyozza azt a kártékony, sőt ellenséges propagan• dát, amit egyes emigráns körök terjesztenek szóban és írásban. Ezek a gyűlölködő emigránsok —

■ sajnos szép számmal akadnak — az otthoni eseményeket ördögi, gonosz machinációknak, az ítte: ni eseményeket angyali jótéteményeknek nyilvánítják. A szocialista országokban a zsarnoki hajlamú ördögök, egy kisebbségi csoport segítségével rabláncon tartják a nemzetet, mig itt a humanista “gentlemen”-ek a nép akaratából földi paradicsomot varázsolnak erre a boldog földrészre.

Lapunk célkitűzése tehát kétirányú. Egyrészt bebizonyítani az amerikai magyaroknak, hogy a reakciós emigránsok légbőlkapott hirei, a két ország népe közötti megértést, barátságot igyekeznek meggátolni, a hidegháborús szellem kiélezésével, másrészt az otthoni tömegek előtt — különösen az ifjúságra gondolok — rávilágítani arra a tényre, hogy Amerikában sem adják ingyen a gépkocsit, Amerikában sem mindenki milliomos, Amerikában is hatalmas tömegek a létminimumnál is kevesebbet keresnek és nagyon meggondolandó dolog, akár törvényes utón is, a kivándorlás terveivel foglalkozni. Másszóval, ne üljenek fel minden alapot nélkülöző, hencegésből, vagy rosszindulatból terjesztett dajkamesének. A kalandos gondolatok, a gépkocsikról való álmodozás helyett szenteljék duzzadó, fiatal energiájukat a szocializmus épitésé- nek és a gépkocsi vásárlás sem lesz álom, hanem valóság

A valóság vázolása nem mindig népszerű feladat. Az emberek szeretnek álmodozni, ezért érveinknek ismert személyiségek által való alátámasztása komoly morális segitséget jelent. Boldizsár Iván, a nagyszerű publicista, író, is ilyen ismert személyiség. Sajnálattal láttam azonban, hogy a Magyar Hírek februári számában írott cikke, morális támogatás helyett, komoly félreértésekre vezethet. Szószerint idézem “Még egy levél amerikai barátomhoz” cimü Írásából: “Nem tudom, miért kérdezed, kedves öregem, mi az általános véleményem az amerikai magyarok életéről, amikor te azt sokkal jobban tudod. De ha valamiféle nyulat akarsz kiugratni a bokorból, akkor csak annyit mondhatok, hogy a bokraim üresek, semmi sem lappang mögöttük, ‘nyulaim’ szabadon sétálnak és igerí szelídek. Szívesen megírom neked már most, amit majd úgyis elolvashatsz könyvemben, remélem amerikai kiadásban is, hogy — egy család kivételével —*r minden amerikai, akivel találkoztam, jól él, bőven van pénze, félre tud belőle tenni, rendszerint két kocsija van, egyiknek másiknak családi háza is a hegyekben, vagy az óceán partján. Az az egy, akit az előbb említettem, művészember, hol vannak sikerei, hol nincsenek, de mindennapi gondokkal ő sem küzd, még ruhaneműt is tud haza- küldeni öreg családtagjainak, ha lemegy New York déli csücskébe, az Orchard Streetre.”

Boldizsár Iván ugyanebben az írásában azt Írja, hogy utazásának célja nem az volt, hogy magyarokkal találkozzék, még kevésbé, hogy az amerikai magyarok problémáival, vagy életmódjával foglalkozzék. Azt is megefnliti hogy magyarokkal vagy véletlenül találkozott, vagy régi- barátaival telefo*wttr0 ni# i—i—ari

megtudták, hogy Amerikában tartózkodik. Összegezve a dolgokat, nem ismeri az itteni magyarok életét, mert mindössze néhány régi barátjával találkozott.

Tisztelettel felteszem a kérdést, nem lett volna egyszerűbb azt válaszobii a barátjának, aki az amerikai magyarok életéről kérte az általános véleményt, “kedves öregem, ezzel a problémával nem foglalkoztam, igy halvány gőzöm sincs róla”? Boldizsár Iván nálamnál sokkal jobban tudja, hogy a leirott sorokat sokféle módon lehet olvasni és értelmezni. A rosszindulatú egyének, vagy az otthoni álmodozók hangsúlya azon lesz, hogy egy család kivételével, minden, amerikai magyarnak bőven van pénze és rendszerint 2 kocsija, de még a kivételt képző család sem küzd mindennapi gondokkal!!

Pedig a valóság nem ez! Nem műiden amerikai magyarnak van bőven pénze és rendszerint 2 ko-' csija! Én fogadást ajánlok fel, akár dollárban, akár forintban, hogy itt Brooklynban, ahol á magyarok egészen apró töredéke él, csupán az általam ismert kis területen 10 becsületes, dolgozó magyart sorolok fel — pontos lakcímmel —. akiknek nem

2. de egyetlen kocsijuk sincs, még kevésbé házuk a hegyekben. Sietve hozzá kell tennem, hogy a környék, ahol lakom, nem nyomornegyed, hanem a város egyik legszebb, fasoros sugárutja. És azt is meg kell mondanom, hogy az említett ismerőseim nem nyomorognak, de nem is dúskálnak a földi javakban. Az általános helyzet az, hogy a közepes keresetű dolgozók — márpedig a magyarok zöme ebbe a kategóriába esik — csak abban az esetben tudnak félretenni, vagy kocsit vásárolni, ha a családban több kereső van. Ha azonban a feleség akár egészségügyi okokból, akár gyermekek miatt nem képes dolgozni, a kocsi vételének reális anyagi alapja nincs. A megerőltető, magas kamatozású kölcsönökkel való operálás súlyos pénzügyi zavarokhoz és sok esetben tragédiához vezet Persze a kocsira nincs felírva, hogy tulajdonosa mennyivel tartozik és a törlesztés mennyi gondot és fejfájást okoz. Ha pedig a családban hosszabb kezelést, vagy különleges eljárást igénylő megbetegedés történik, a már meglévő, igen sok esetben még ki sem fizetett gépkocsit is el kell adni és az uj tulajdonos fizeti a további részleteket. Engedjék meg, hogy elmondjak egy ilyen esetet.

A kislányom bölcsesség foga a röntgen felvétel szerint ferde ü’ányban fejlődött. Fogorvosom tanácsára ortodont fogászhoz kellett fordulnom. Az eljárás ilyenkor az, hogy a fogsorra épített fém- szerkezet segítségével, hosszadalmas eljárással a fogat helyes irányba terelik. És most tessék megkapaszkodni a szék karfájába! Az orvos 1,400 dollárt kér a műveletért! Azt mindenki tudja, hogy Amerikában semmiféle társadalmi, vagy magánbiztosító nem fizet fogászati műveleteket. A témáról még sokat lehetne Írni, de egyszuszra ez is elég.

Boldizsár Ivánnak amerikai élményeiről Írott könyvéhez őszintén sok sikert kívánok. Merem állítani, hogy könyvében nem csupán a csodálatos amerikai országutakat, a kényelmes, gépesített otthonokat, a hangulatos cocktail partykat, a suhanó autókat, hanem a nyomortanyákat, a nincsteleneket, a társadalmi konfliktusokat, a fiatalkorú bűnözéseket, a fegyveres, szélsőjobboldali alakulatok szaporodását, a polgárjogi harcokat és a vietnami háború kihatásait is meg fogja említeni.

Szerény írásom egyetlen célja, hogy . a félremagyarázható sorok helyes értelmezését megvilágítsam és azokat a való helyzet feltárásával, őszinte jószándékkal kiegészítsem.

FELVILÁGOSÍTÓ kampány A SOROZÁS ÉS A VIETNAMI HÁBORÚ ELLEN

New York középiskoláit a sorozás és a vietnami háború elleni felvilágosító karavánok látogatták meg április 4-én. A Committee for a Sane Nuclear Policy, a Women Strike for Peace és más békeszervezetek szervezésében nők és férfiak szálltak ki a high school-ok elé, ott kártya asztalokat állítottak fel és röpcédulákat osztogattak ki az érettségi előtt álló fiatalok között. A röpcédulák informálták a diákokat, hogy “Nem”-et mondhatnak a sorozásnak és nem kell, hogy a vietnami háborúba menjenek, meggyőződésbeli ellenállónak nyilváníthatják magukat és erre vonatkozó tanáccsal szolgáló szervezetek címeit is közölte a röplap. A nyomtatvány feltette a kérdést, mi keresnivalónk van Vietnamban, érdemés-e oda menni amerikai fiataloknak, ott meghalni, vagy ártatlan embereket megölni; akik nekünk sohasem vétettek.

érzés a lakosság között és ott, ahol mód van az embereket, különösen a fiatalokat megközelíteni, ez az érzés kifejezésre is jut.

Éhségsztrájk az egyetemeken a vietnami háború ellen

A newyorki városi egyetemeken többszáz diák

1-től 3 napig terjedő éhségsztrájkba kezdett április

5-én. A Queens College-ban 150 és a Brooklyn College-ban 250 hallgató, fiú és lány vett részt ebben a tiltakozó akcióban a vietnami háború ellen, igy fejezték ki “morális felháborodásukat” kormányuk szerepe ellen, a véres, vietnami háborúban. A Queens College-ban több mint 25 profesz- szor is csatlakozott a böjtölő diákokhoz.

David J. Millert börtönbüntetésre ítélték

A béke-karavánokat a diákok többsége kellő tisztelettel és mohó kíváncsisággal fogadta. A röplapok olyan kérdéseket vetettek fel, amelyek az érettségiző diákok között nagy aggodalmat okoznak és amelyekkel szemben mindez ideig tanácstalanul álltak. Körülvették az önkéntes kampányo- zókat és számos kérdést intéztek hozzájuk, örömüket fejezték ki, hogy végre tanácsot kaphatnak a saját életükbe vágó és az erkölcsi meggyőződésükre, vagy egyszerűen emberi érzésükre kiható problémákban, melyek a vietnami háborúval kapcsolatban merültek feli

A legnagyobb lelkesedéssel az ipari középiskolák és a szegényebb környékbeli iskolák tanulói fogadták a béke-karavánokat. — Különösen a néger és a portorikói fiatalok fogadták mohón és kitörő örömmel a tájékoztatást és felvilágositást. Az egyik néger ifjú, aki közéjük vegyült, felkiáltott: “Legyen béke! Bolond mindenki, aki Vietnamba megy!”

Egyes helyeken az igazgató próbálta lebeszélni a diákokat, hogy a sorozás-ellenes férfiakkal és nőkkel szóba álljanak, de ez nem sikerült. Túlságosan fontos kérdésekre hívták fel a figyelmüket. A kampány sikere - az- egész városban azt bizo- x»gÉtjev'*»gy milyen mélyre megy * háberwellenes

David J. Miller 24 éves fiatalember, aki nyilvános tiltakozásban elégette sorozó kártyáját, a szövetségi biró figyelmeztetésére sem volt hajlandó uj sorozókártyáért folyamodni. Ezért a biró 2 és fél évi börtönbüntetésre Ítélte. A büntetés kihirdetése után Mr. Miller tiltakozásul a földre ült. hogy kifejezze ellenállását. Az öröknek kellett őt kihurcolni. Fiatal felesége is jelen volt, csecsemő jükkel az ölében.

Az előző pénteken Mr. Müler — aki ellen egy előbbi ítéletet egyelőre felfüggesztettek .— részt vett háború-ellenes tiltakozásban egy washingtoni sorozóhivatal előtt. Az ajtóba ült és eltorlaszolta az utat, mig a hatósági közegek erőszakkal el nem cipelték.

A sorozás megszüntetését kérik

A sorozás újból való megszavazását, esetleges megváltoztatását tárgyaló szenátusi bizottság előtt Arlo Tatum — aki már kétszer volt börtönben, mert nem jelentkezett sorozásra — kijelentette, hogy minden idejét arra szenteli, hogy tanáccsal lássa el a fiatalokat, hogyan álljanak ellen törvényesen a sorozásnak.

Milton Friedman chicagói professzor ajánlotta, hogy a sorózás helyett a kongresszus önkéntes had*aer*g«+rt<áH1C»lil iiwMWMum -*w