Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-22 / 51. szám
Thursday, December 22, 1966 Tegyük fel, hogy Budapesten kiadnának egy ilyen könyvet: Küzdelem a szabadságért, adatok és tények Amerikáról és ebből a könyvből kihagynák az amerikai termelés, tudomány és technika nagy eredményeit, a széles tömegek jólétét, a pezsgő irodalmi, zenei és művészi életet; s a mai viszonyokat nem hasonlítanák össze a Roosevelt- előttiekkel, nem mutatnák meg a fejlődést. Ezzel szemben csak a rosszat mondanák el Amerikáról: a négerek szerencsétlenségét, az indiánok tespe- dését, a portorikóiak kínlódását, a vándormunkás- sok nyomorát, a “poverty amidst plenty” paradoxonját, a városok leromlását, a köztisztaság és közbiztonság hiányát, a bűnözés rekordját, a slum- okat, a paranoid politikai jelenségeket (Richard Hofstadter szavával), a szélső jobboldal növekvő veszélyét, a közlekedés, közoktatás, közegészség bajait, a terjedő lelki- és idegbetegségeket, a sajtó rádió és TV monopóliumát, a korrupciót, a rendőri brutalitást, a Justizmordokat, Arkansast, Alabamat, Mississippit, Birminghamot, Selmát, Wattsot, San Franciscoi, Harlemet, Cicerót, Little Rockot, a Boweryt, stb. Mit mondanánk erről a könyvről? Azt, hogy ez nem tudomány, hanem propaganda, még ha szakemberek írták is. Kivált, ha a legtöbb munkatárs egy Amerika-ellenes propaganda-intézmény alkalmazottja. Az ilyen könyv, ha szakemberek Írják, tudományos köntösben jelentkező propaganda. Ez a véleményünk megerősödne, ha tudnók, hogy hosszú idő óta egy munkatárs sem volt Amerikában. Amit egy elképzelt könyvről irtunk, az — ellenkező előjellel — elmondható egy valóságos könyvről, amelyet Kovács Imre iró szerkesztett és a new yorki Magyar Bizottság adott ki. Cime: Facts about Hungary, The Fight for Freedom. Pedig nemcsak a köntöse tudományos, hanem részben a tartalma is. Az uj magyar történettudomány ról és a magyar kisebbségekről szóló fejezetei értékes tanulmányok, bár sokban nem értünk velük egyet. A magyar közgazdaságról szóló rész sokban vitatható, de tájékozott és tárgyilagos. Mégis, a könyvről, ellenkező előjellel elmondható, amit a képzelt könyvről irtunk. Nyilván, mert a munkatársak többsége egy propaganda-rádió alkalmazottja, (némelyik volt alkalmazottja) , amely a világ legnagyobb felfoi’gató- és kémszervezete alá tartozik. Miért nem Írtak tárgyilagosakban Biztosan ezért nem Írhattak tárgyilagosakban még tiz év után sem a budapesti eseményekről, azért nem idézhették — jobb meggyőződésük ellenére — amit a másik oldal mondott, mert egy propaganda-rádió • nem ezt kívánja. Ezért kellett megnyomniok a tollat, amikor a mai bajokról és nehézségekről Írtak — mintha másutt nem volnának ilyen vagy nagyobb bajok. És igy adnak az olvasóknak szemléltető képet a mai ország minden valódi, túlzott vagy képzelt bajáról, de alig valamit arról, hogy Magyarországon a múlttal szemben sok minden előnyösen megváltozott. Mert akár barátja valaki a mai rendszernek, akár nem, a mai ország ismertetésében hogyan hagyhatja említés nélkül a falusi és városi nyomornak nagyarányú megszüntetését (a szegénységének még nem), a “három millió koldus”, a kére- getők, prostituáltak, luftmenschek eltűnését, az életkor és a testmagasság növekedését, az általános (bár többnyire szerény) nyugdijat, a mintaszerű népbiztositást és betegellátást, a munkáshiányt a munkanélküliség helyén (nem tagadván az ‘üzemen belüli munkanélküliséget’), az anaíebétiz- mus eltűnését, növekvő népmüveltséget, a közép- és felsőoktatás fejlődését (bevonva abba a proletá rókát is), a négyszeres cukorfogyasztást, 100%-os villamosítást, a kettős országpusztitás helyrehozását, a kultúra és a sport külföldi diadalait a nagy idegenforgalmat, ami alkalmat ad millió külföldinek megcsodálni Budapest, a vidék és a fürdőhelyek szépítését és az óriási ipari fejlődést, ami ugyan a könyv számadataiból is kitűnik némileg, de amelyekhez a cikkírók igyekeznek elítélő magyarázatokat fűzni. Ezek a szakemberek, a maguk feje után, nyilH&FAdHUH — ÓSt 'S.AYJMtfw ÍÁMISlMí AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD ván tudták, hogy taktikai hiba Nunez—Portuon- dot, a véreskezü cubai diktátor, Batista ENSZ- beli követét, mint a magyar szabadság szinte egyedüli védelmezőjét ünnepelni. Nem sorolták volna a “szabad magyar rádiók” közé azt az állomást, amelyen át a Szabad Európa emberei beszéltek. Nem idézték volna úgy Münnich kommunista-vezért, mintha ő a “Kádár bábkormány” megalakulását jelentette volna be. Nem hivatkozott volna egy — ma történelmet tanító — cikkíró a nemzetközileg ismert hamisítványra, a Pen- kovsky Papers-re (a kritikusok szerint a Cl A kotyvasztotta). És nem írták volna, hogy a kollektiv farm tízórai bére “16.6 forint ($0.20)”. Talán ma, Amerikában, nem idézték volna Kéthly Annát, hogy “vajon egy nagyhatalom, amely mint az ENSZ tagja elfogadta annak kartáját, jogosult-e egy kis nemzetet. .. fegyverrel arra kényszeríteni, hogy elfogadjon egy olyan politikai és gazdasági rendszert, amelyet nem kíván.” És nem vetnék oda hanyagul, hogy “jelentések szerint .50,000 magyart akarnak Erdélyből a Szovjetunióba deportálni”, tekintve, hogy a megbízhatóságáról nem hires Newsweek-ben ez nyolc évvel ezelőtt jelent meg és azóta meg lehetett volna állapítani, hogy deportálták-e őket vagy sem. Mindez azonban felfogás dolga, amiről vitatkozni lehet; de mit mondanak a könyv adatai, amik javarészt magyar hivatalos kiadványból valók; ezeket is lehet vitatni? Amik nem hivatalos adatok, azokat nyilván lehet, például, hogy 1956-ban a magyar lakosság csaknem 100' < -a vallásfelekezetekhez tartozott. Ilyen statisztika ma nincs, csak a beidegződésnek tulajdonítható ez a táblázat, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon, mint US is, igen sokan nem gyakorolnak semminő vallást, nem tartoznak felekezethez. Ez azonban kevésbé fontos. Nagyobb hiba, hogy fontos táblázatok hiányoznak az összeállításból, igy a mezőgazda- sági termelésről. Ilyenek közlése az emigránsok és más külföldi olvasók sok tévhitét eloszlathatta volna. És súlyos hiány, hogy az időrendi fejlődés bemutatásánál az adatgyűjtők egyszer régebbi, máskor későbbi évekből indulnak ki. Ha például a népességi és népmozgalmi adatoknál 1938- ig vagy éppen 1920-ig mennek vissza, érdekes lett volna a közgazdaságban is a mai helyzetet a háború előttivel összehasonlítani. Ez különösen a mezőgazdaságnál igen tanulságos lett volna. Mert a nagyarányú ipari fejlődést senki sem tagadja, mig nem tagadható, hogy a mezőgazdaság súlyosabb szervezési, termelési és szociális problémákkal küzködik. Virágzik a mezőgazdaság Mivel ezek a bajok sürgős orvoslásra szorulnak, ezekről ir legtöbbet a sajtó, ezeket emeli ki az ellenséges propaganda, sokan azt hiszik, hogy a magyar mezőgazdaság stagnál, sőt visszaesett. Kivált, mivel az ország több éven át buzabehoza- talra szorult. Idén erre már nem volt szükség, de általában egyes gabonanemüek csökkent eredményeiből nem szabad általános következtetést levonni. Az árpa és a kukorica adatai már erős emelkedést mutatnak és igen gyorsan nőttek a cukorrépa, számos takarmánynövény és a zöldség és gyümölcstermelés adatai. Az igazi eredmény akkor látható, ha a holdankénti termésátlagot nézzük, amely például a búzánál 7.9 métermázsáról 12.5-re nőtt 1965-ben. Egyes gabonanemüek termésének átmeneti csökkenése tehát főleg a nekik szánt terület tudatos leszállításának tulajdonítható — hogy helyet adjanak más, intenzivebb talaj művelésnek. Az állattenyésznél sem olyan sötét a kép, mint azt itt némelyek hiszik. A szarvasmarhák száma ugyan nem emelkedett, de nőtt a tejtermelés, mert a tehenek átlagban 40%-kai több tejet adnak, mint 1938-ban; és a tojástermelés majdnem háromszorosra nőtt. A sertések és a juhok száma is sokkal nagyobb ma, mint akkor volt. Hogy néha és néhol némely élelmicikkből nincs elég árukínálat, annak fő oka, hogy ma mindenki, fogyasztó és mindenki többre és jobbi'a tart igényt ; nincsenek milliónyian kikapcsolva a piacból. Mint az növekvő jólétben lenni szokott, ma 5 kevesebb liszt és burgonya kerül fogyasztásra, de fejenként háromszor annyi cukor, mint 1934—38 között, 60%-kai több hús, kétszer annyi tojás, tízszer annyi sör — és mint tudjuk, sokszorta annyi kávé, amit ma már senki sem hajlandó cikóriával és malátával helyettesíteni. A mai Magyarország képe nem teljes a múlt országának ismertetése nélkül. Fellendül a külkereskedelem A fokozott beruházások és a növekvő és differenciálódott fogyasztás természetesen súlyos külkereskedelmi problémákkal jár, amiket növel az, hogy a kommunista blokkon kívüli országok (amiket a könyv nemes egyszerűséggel szabad világnak nevez, beleértve Latinamerikát, Délafrikát, Portugáliát, Spanyolországot, gyarmataikat, az afrikai és ázsiai diktatúrákat és despotizmuso- kat) közül némelyek, elsősorban az Egyesült Államok diszkriminációt alkalmaznak Magyarországgal szemben. De azért a külkereskedelem sem olyan katasztrofális, mint azt a könyv olvasása alapján gondolnék. Ha egy gyorsan fejlődő, országnak kiviteli hiánya van, ez rendszerint nem baj, sőt szükséges, hiszen másképpen a fejlődés lassulna. De ha azt olvassuk, hogy 1965-ben 17,849 millió forint behozatallal 17,721 millió kivitel állt szemben, ez nem mutatja a katasztrófát, ellenkezőleg, csaknem teljes egyensúlyt, mivel a deficit a behozatalnak kevesebb, mint egy százaléka. Ez megint csak téves hangsúlyozás. De azt már nem értjük, hogyan szabad azt mondani, hogy 1962-ben a magyar export értéke 550 millió, az importé pedig 573 millió dollár volt. Hiszen ha a statisztikában nehéz csalni, ez igy van a külkereskedelemben, ahol kettős könyvelést vezetnek; egy ország ellentételei ott vannak a partnerek statisztikáiban. így az adatgyűjtők elővehették volna az ENSZ statisztikai folyóiratát és olvashatták volna, hogy 1962-ben (ezt az adatot közlik, holott már megvoltak az 1965-ös adatok is) a magyar behozatal 1,149, a kivitel 1,100 millió dollár volt, s 1965-ig e tételek 1,521, illetve 1,510 millió dollárra emelkedtek. Ez már elemi hiba! De persze, ha — mint ők közük ;— a kivitel 27.2 '. -a a “szabad világba” ment, 1,510 millió után ez 411 millió dollár volna, több mint az 1938-as teljes kivitel (a dollár értékcsökkenését is figyelembe véve) és akkor megdől az az állítás, hogy a magyar áruk minősége rossz, ezért akadozik a kivitel (bár nem tagadható, hogy vannak bajok ezen a téren). A valódi számok ismeretében hozzá lehet tenni, hogy a magyar külkereskedelmi fejkvóta valamivel magasabb, mint az Egyesült Államoké. Szomorú az ilyen könyvet olvasni. Képzett és olvasott munkatársai igyekeznek magukat távoltartani a hazug és gyalázkodó propagandától, amely az emigráns magyar sajtót és az idegenyel- vü írott és élőhangú hírközléseknek is egy részét elárasztja. De azáltal, hogy irói tudományos reputációjukat felhasználják ugyanennek a propagandának mérsékeltebb hangú, de mélyebb hatású szolgálatára, ez azoknak a kategóriájába sorolja őket, akikről Hans J. Morgenthau ir a New Repuplic 1966 nov. 27. számában “Igazság és Hatalom” címen. Azt mondja, ha az intellektuell csak egy lépést is távolodik az igazság szolgálatától, “a mindenkori hatalom ügynökévé, ideológusává lesz” (miként ezt már megírta róluk 40 évvel ezelőtt Julien Benda “Az írástudók árulá- sá”-ban). Ezek — Írja Morgenthau — igyekeznek az igazságot kereső szellemeknek mutatkozni, holott a hatalom szolgái. Ezért kellett az ilyen könyvről is azt Írni, hogy “tudományos köntösben jelenik meg.” Sajnáljuk a munkatársaikat, akik láthatóan szeretnének tárgyilagosabban Írni, egész tudásuk és tehetségük latbavetésével. De mit csináljanak ma már? Aki a kisujját nyújtja... Közgazda Mennyit beszélünk? — Érdekes kísérletet folytatnak Oxfordban az Egészségügyi Kutató Tanács tudósai: meg akarják állapítani, mennyit beszél az ember egy nap. A kísérlet céljára egy bőbeszédű nőt és egy hallgatag férfit választottak ki; parányi mikrofont erősítettek torkukhoz, amelyhez mir- niatür regisztráló-készülék tartozik. Távolból a hazáról
