Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-15 / 50. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 15, 1966 SZÉLJEGYZETEK GONDOLATOK EGY MEGNYUGTATÓ HÍRMAGYARÁZATRÓL 730 amerikai az idén utoljára adott hálát a sok szépért és jóért, ami az életben osztályrésze volt. A négynapos weekenden 730 amerikai veszhette áz életét azon a csatatéren, amelyet köznapi nyelven freeway-nek és turnpike-nak nevezünk. Már szinte unalmas annak a kihangsulyozása, hogy az összes államok között Kaliforniában pusztultak el a legtöbben a négy nap alatt. Itt van a legtöbb automobil, az időjárás itt a legkedvezőbb autózásra, igy illő, hogy államunk az autószerencsétlen- cégek terén is vezető szerepet játsszon. Kétségtelen, hogy a Hálaadás Napján túlméretezett alkoholfogyasztás is hozzájárult 730 ember korai halálához. Sajnos, a legtöbb ember előtt elképzelhetetlen, hogyan lehet ital nélkül hálát adni. • • • Az FBI 13,347 olyan fiatalember holléte iránt érdeklődik, akik a sorozás elől bujkálnak valahol az Egyesült Államok területén, Kanadában, vagy másutt külföldön. Ezekre a hiányzó fiatalemberekre letartóztatás vár — már abban az esetben, ha sikerül megtalálni őket. Akiket megtalálnak, azokat rögtön besorozzák, vagy megbüntetik. A büntetés lehet tízezer dollár pénzbírság és öt évig terjedhető elzárás. Eddig 827 ilyen fiatalembert küldtek börtönbe a sorozás elkerülése címén. Nem számit csodának, ha olyan fiatalemberek, akiknek nincsen Ínyükre a gyilkolás mestersége, kibújni próbálnak a fegyverviselés alól. Viszont az is elképzelhető, hogy akik Vietnam dzsungeljei- ben és mocsaraiban teljesítenek szolgálatot, sziveién cserélnének helyet a börtönben "szolgáló" 827 fiatalemberrel. • • • Magas állásokban ülő nyugat-európaiak éveken keresztül irigykedve gondoltak amerikai kollégáikra, akik sem tudásban, sem képességekben nem tettek túl rajtuk, 'mégis jóval nagyobb fizetést húztak. Az angol “The Economist” magazin írja, hogy az utolsó két év folyamán a nyugat-európai igazgató és cégjegyző urak fizetését 24%-kal emelték, mig amerikai és angol kollégáik fizetése csupán 12%-kal emelkedett. Vannak olyan nyugat-németországi cégek, amelyek több fizetést adnak a legmagasabb állást betöltő tisztviselőknek, mint amennyit amerikai cég fizet hasonló állásban ülő tisztviselőjének. A magazin nem emliti, de anélkül is tudjuk, hogy az utolsó két év alatt a nyugat-európai, az angol és az amerikai dolgozók csak kemény küzdelmek árán nyertek bérjavitást, amely megközelítőleg sem érte el a 24, vagy a 12 százalékot. • • • Fulbright szenátor, aki több Ízben bátran kiálit Johnson veszedelmes külpolitikája ellen, úgy találja, hegy a választások óta nehezebb érintkezést találnia az elnöki hivatallal, ami minden téren csökkenti befolyását. A szenátor és környezete ezt azzal magyarázza, hogy a békés megegyezést hangoztató jelöltek egykét kivétellel rossz eredményt értek el a közelmúltban lezajlott választásokon. Ha Fulbright befolyása valóban csökkent, akkor ez a körülmény fokozza a háború kiterjesztésének a veszedelmét és valószínűbbnek tűnik, hogy vezetőink az amerikai néptől még több pénzt és véráldozatot várnak el. • • • A Beatles zene-együttes nagysikerű és kitüntetett fiataljai rövidre vágatták a hajukat. Tudvalevő, hogy ezek a fiatalemberek kezdték el a hosszú haj divatját, aminek Amerika és egész Európa teen-agerjei hódoltak az utolsó években. A nagy kérdés: a legények, akik a hosszú hajviseletet majmolták, vajon követik-e az uj példát és megszabadulnak-e a nőies hajviselettől? Ha igen, a Beatles együttes megérdemel egy második kitüntetést. • • 9 E sorok Írása közben jelenti a rádió, hogy Magyarországon és Bulgáriában az eddigi képviseletet követségi rangra emeli az Egyesült Államok külügyminisztériuma. Amerika e lépése bizonyság Az előkelő polgári napilap, a New York Times hűvös tárgyilagossággal számol be olvasóinak a német eseményekről. Számszerű adatokat közöl a neo náci Nemzeti Demokratikus Front előretöréséről a bajorországi választásokon és megemlíti a volt náci Kiesinger birodalmi kancellárrá való kinevezésének komoly esélyeit. íAzóta tényleg kancellár lett.) A híreknél azonban sokkal többet mond az újság vezércikke, amely elemezni próbálja az eseményeket. A vezércikk leszögezi, hogy 21 évvel Hitler bukása után csalódást okoz egy szélsőjobboldali párt előretörése, amely a jelek szerint nagyon jól szervezettnek látszik és komoly anyagi erőforrásokkal rendelkezik. Óva int azonban attól, hogy ennek a jobboldali újjáépítésnek a jelentőségét túlméretezzük, hiszen még mindig a két másik nagy párt van túlsúlyban. Hozzáteszi azonban, hogy könnyelmű, ostoba dolognak tartaná, ha akármelyik párt koalíciót keresne az uj náci párttal. Itt van a kutya elásva. Arról már nem szól a vezércikk, hogy az egyik nagy párt vezetője,. Strauss örömmel vette tudomásul ezt a változást és úgy tekinti, mint a német tömegek tiltakozását az elíen, hogy sárbataposnak mindent, ami német és nemzeti. A hazarias Strauss ur azt sem bánja, hogy pártja esetleg szavazatokat vesztett., a lényeg a nemzeti gondolat, magyarul a revansista, militarista szellem újjászületése. Heil! Heil! A New York Times vezércikke egy másik, hasonló cikket juttatott eszembe. Sok évvel ezelőtt, elsőéves egyetemi hallgató voltam Párizsban, amikor a német választásokon óriási erővel tört előre a Hitler náci hordája. A lapok hatalmas fejeknek alatt hozták az eseményeket. A Luxemburg-kert- ben olvastam a “Le Matin” vezércikkét: “Ne húzzátok meg a vészharangot”. Okos, logikus cikk volt és azt igyekezett bizonyítani, hogy a német nagytőkés körök, a junkerekkel szövetkezve aligha fogják ölhetett kézzel nézni, hogy ezek a bohócok kalandba sodorják Németországot. Ezenfelül hivatkozott a német nép magas intelligenciájára, mint mondotta Goethe és Beethoven népe legfeljebb ideig-óráig, tűrheti meg kalandorok garázdálkodását. A konklúzió pedig az, hogy Hitlernek nem lesz ideje a háborút előkészíteni, de különben is a Maginot-vonal mögött nyugodtan alhat a francia nép. Hát bizony aludt is, sőt el is aludt! Meg kell jegyeznem, hogy H. Barbusse lapja: a L’Humanité nem nézte optimizmussal a helyzetet. De az emberek szeretik megnyugtatni magukat és igy cselekedtem én is. Néha azonban jelentéktelen kis események nyitják fel az ember szemét. Az olcsó kis diák-szállóban két fiatal német egyetemista lakott szobám mellett: Ottó Röeék és Hans Thielmann. Hamarosan összebarátkoztunk. Legtöbbször együtt jártunk vacsorázni a Rue Rivoli nem éppen luxusvendéglőjébe. Együtt jártuk a várost, néztük a múzeumokat és a Szajna-menti képkiállitásokat. Jóbarátok lettünk. amellett, hogy az un. Mindszenty-ügy ma már csak azt jelenti, hogy a pesti képviselet állandó lakót kapott, akiken — sváb létére, törököt fogtak. Ami ennél rokkái fontosabb: a budapesti amerikai követség bizonyság amellett, hogy komoly lépéssel közelebb jutottunk az amerikai-magyar barátság megerősítéséhez és a rosszhirü Amerikai Magyar Szövetség minden áskálódása szülőföldünk ellen hiábavalónak bizonyult. • • • A Los Angelesi Munkás Otthon egyik régi tagja, aki Bethlehemben már 50 év előtt is hűséges olvasója volt a munkássajtónak és lelkes tagja a haladó mozgalomnak, A TÉNY délutánján panaszkodott, hogy kis házának adóját 104 dollárról 198 dollárra emeltek. Azzal a kérdéssel készül az adókivető bizottsághoz fordulni, hogy mit gondolnak, egy idős özvegyasszony honnan fogja előteremteni az eddigi adónak csaknem kétszeresét? Megjósoljuk, a válasz az lesz,- hogy az a háztulajdonos gondja. Akik elégtelen nyugdíjon tengődnek. vegyék tudomásul, hogy kormányunk költséges irtóháborut folytat Vietnamban és a költségekre szükséges pénzt be kell vasalni ott is, ahol nincs! A nagy győzelem után néhány napig nem láttam a fiukat. Egyik este, a Rivoli valamelyik vendéglőjében kerültünk össze. Határozottan megváltoztak. Az arcuk kigyult, a szemük csillogott és egymást tulkiabálya próbálták magyarázni, mi történt, milyen ragyogó lehetőségek várhatók, mit jelent ez a nemzeti feltámadás részükre és az egész német nép számára. Látva meglepetésemet, csalódottan mondták: “Ezt te soha nem fogod megérteni, ehhez németnek kell lenni.” A további vita hevében néhány megjegyzést tettem, mire a csendes, halkszavu Ottó vérben forgó szemekkel ugrott fel, megragadván egy borosüveget: “Du hast mein Vaterland beleidigt.” Harci kedve csak akkor csillapodott le, amikor én is felkaptam egy még nagyobb üveget. Hans közbelépésére kibékültünk. Nem is voltam meglepődve, amikor néhány nap múlva beállítottak hozzám, hogy búcsúzni jöttek, utaznak haza Németországba. Ottó megölelt és elérzékenvedve mondta: “Auf Wiedersehen du Zigainer.” A viszontlátásra, mondtam és kissé kesernyésen kérdeztem, szinte önmagámtól: de hol? Melyik meszes gödörben? Soha többet nem hallottam róluk, de évek múltán a nevük egyszerre újra felmerült az emlékezetemben. Montgomery 8-ik hadseregének nagy offenzívája teljes lendülettel haladt. Az ókor egykori karaván utjain széles sávban nyomultak a nehéz harckocsik, a levegőben könnyű vadász- és nehéz bombázó gépek húztak el fejünk felett. A németek Mersa-Matruh feladása után nagyobb egységekkel próbálták lassitani a 8-ik Hadsereg előrenyomulását, hogy időt nyerjünk az átszervezéshez. Derna előtt egy mély árokban a homokvihar betakarta az elesett német katonákat és a homokból kísértetiesen bukkantak ki a halottak csizmáinak orrai. Akaratlanul a két német fiúra gondoltam, a párizsi sétákra, a kis olcsó vendéglőkre és a búcsúra. Eltűnődtem azon, hogy a hires francia újság “okos” hírmagyarázója most mit Írna? Milyen mértékben voltak ennek a tragédiának az okozói a polgári lapok óvatos cikkírói? Tudták-e vajon, hogy milyen felelősség terheli azokat, akiknek szavait naponta százezrek olvassák? Ezekre gondoltam, amikor a New York Times cikkét olvastam. Kiket akarnak ezek megnyugtatni? Talán Moszkva, Varsó, London vagy Amszterdam lakóit? Biztos vagyok benne, hogy a világ józanabb fele ideges nyugtalansággal tekint Németország felé. Érzik és tudják, hogy a mesterségesen felszított német militarizmus újabb katasztrófát okozhat. Ennek nem szabad megtörténnie, mert a nukleáris háborúban nem lesz győztes és legyőzött, nem lesz újjáépítés és nem lesz, aki újjáépítsen. Földünk mérges gázok és gőzök ködébe burkolt, kiégett semmivé változik, ahol az élet zaját majd a halál dermedt csendje váltja fel. A veszély tornyosuló felhői mögött "is van egy reménysugár és ez az ember életakarata, létfenntartási ösztöne, amely a végveszély óráiban egyetlen hatalmas akarattal véget vethet a kockázatos politikai játéknak. Ehhez azonban nem sziruppal leöntött óvatos cikkekre van szükség, hanem a tömegek felrázására és a veszély teljes, nyílt feltárására. Somogyi Zoltán ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!- . AztoemKAi rPublished every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0397 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879 to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési áiak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre §10.000, félévre §5.50. Minden más Külföldi ország- 84 I be egy évre 1% dollár, félévre §6.50. I
