Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-10 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 10, 1966 6 LEVÉL MIKE QUILL-HEZ, AMELYRE NEM Jön VÁLASZ Akárcsak Saul Bellows népszerű regényének hőse, Herzog, e sorok Írója is gyakran agyai ki levele­ket közéleti vezetőkhöz napjaink közérdekű kérdé­seiben. Legtöbbjük Íróasztalom fiókjában marad. Időnkint egyet-egyet elküldök a címzetthez. Ezek közé tartozott egy levél, amelyet Mike Quillhez, a közlekedési munkások múlt héten el­hunyt elnökéhez Írtam az éveleji nagy sztrájk kellős közepében. Magától értetődőleg 100 százalékosan osztottam a közlekedési munkások és szervezetük álláspont­ját, küzdelmüket jogosnak tartottam. Ugyanakkor nagyon aggasztott az a tény, hogy a szervezet ve­zetősége nem hozta kellőképpen New York népe tudomására a sztrájk igazi okait, szükségességét és az adott körülmények között, jogosságát. Ennek következtében szerte a városban a dolgozók széles tömegeiben nagy volt az elkeseredés Quill ellen. A munkások milliói, elfelejtve, hogy jelenlegi vi­szonylagosan magas életszínvonalukat pontosan a sztrájk fegyverének köszönhetik, elitélték Quillt és' a szakszervezetet. Ez az elkeseredés, ez a han­gulat, amely helyenkint és időnkint lincs-hangulat- hoz kezdett hasonlítani, nem tett semmi jót, véle­ményem szerint, a szakszervezeti mozgalom ügyé­nek New Yorkban. Úgy éreztem, hogy ebbeli nézeteimet kifejezésre kell juttatnom Quillnek, akivel a harmincas évek végén és a negyvenes évek folyamán némi szemé­lyes kapcsolatom is volt. Quill, aki az évek folya­mán közéleti és szakszervezeti emberek százaival jutott kapcsolatba, természetesen alig emlékezhe­tett rám és igy én mint ismeretlen jóakarója in­téztem soraimat hozzá. A levél igy hangzott: “Kedves Quill ur! E sorok írója mélységes rokonszenvvel és megértéssel tanulmányozza a munkásemberek problémáit és ennélfogva megérti, értékeli és helyesli az ön szervezetének céljait és jelenlegi küzdelmét. Ez a jóakarat és rokonszenv késztet arra, hogy javaslatot tegyek önnek, melyet remélem, nem fog rossz néven venni tőlem. Arra kérem, hogy haladéktalanul és az összes kommunikációs szer­vek felhasználásával, tehát rádió, televízió és sajtó utján forduljon New York lakosságához és nagyobb alapossággal, mint eddig, fejtse ki nem­csak szervezete jelenlegi követeléseinek, hanem magának a sztrájkfegyver használatának jogos­ságát. Ez feltétlenül szükséges, ha ellensúlyozni kívánja azt a koncentrált, rosszakaratú és félre­vezető támadást, amelyet a nagy pénzérdekelt­ségek intéznek ön és szervezete ellen a rendel­kezésükre álló roppant propagandaeszközök mindegyikének felhasználásával Csatolva küldöm elképzelésemet egy ily nyi­latkozat körvonalairól. A Vészieteket önnek és munkatársainak kell majd beilleszteni, akiknek természetesen minden adat és tény rendelkezé­sére áll. Öntől függ, hogy e javaslatomat miként hasz­nálja, vagy hogy egyáltalán felhasználja-e. Lel­kiismeretem késztetett arra, hogy ezt elküldjem önnek. Tisztelettel: N. N. A javasolt beszéd körvonalai: Polgártársak, New York városa munkásai! A közlekedési szakszervezet tagjai bérharcot folytatnak a Transit Authority-val. Céljuk e város közlekedését fenntartó és lehetővé tevő 36,000 dolgozó jólétének csorbítatlan biztosítása. E 36,000 munkásra hárul az a roppant felelősség, hogy az év minden munkanapján munkahelyére szállítson millió és millió dolgozót. A szó legteljesebb értel­mében ezrek élete függ nap-nap után e munkások éberségétől, szakértelmétől, egészségétől, súlyos anyagi gondoktól való mentességétől. Tagságunk anyagi érdekei közvetlen biztosításán túl még ennél is nagyobb kérdés van most döntés alatt. Ez pedig az, hogy a mi amerikai társadal­munk, amelynek anyagi gazdaságával nap-nap után dicsekszünk, amelynek óriási profithalmozásáról nap-nap után látunk beszámolókat a sajtó pénz­ügyi oldalain, hogy ez a gazdasági rendszer haj­landódé legalább szerény méretekben megosztani e mérhetetlen gazdagságát azokkal, akik ezt lehetővé teszik, tehát a munkássággal. Mi, a Közlekedési Szakszervezet tagjai és vezető­sége meg vagyunk győződve, hogy a mi harcunk, a mi sztrájkunk sikeres kimenetele alapját fogja képezni New York dolgozói túlnyomó többsége anyagi helyzete további javulásának is. Mélységes sajnálatunkat fejezzük ki minden newyorki munkásnak és munkásnőnek, akik sztráj­kunk következtében ideiglenesen bérveszteséget szenvednek és akiknek megszokott közlekedését megnehezítettük, vagy lehetetlenné tettük. Mielőtt e munkástársak és munkástársnők íté­letet mondanának küzdelmünk és annak módsze­rei fölött, eszükbe akarom juttatni, hogy mi volt a véleménye e fegyverről hazánk egyik legnagyobb fiának, Lincoln Ábrahámnak: “Én jól ismerem a munkásemberek keserves sor­sát. Jól tudom, hogy csaknem minden sztrájkban az embereknek jogos volt a oanaszuk." Polgártársak! A sztrájk fegyvere, amelyhez mi kénytelenek voltunk a Transit Authority kihívó manőverei kö­vetkeztében nyúlni, az az emeltyű, amely lehetővé tette az amerikai munkásság, köztük New York munkásai nagyrészének jelenlegi viszonylagosan magas életszínvonalát. Azok, akik most esetleg ideiglenes kényelmetlenségük vagy némi bérvesz­teségük következtében hajlandók lennének ben­nünket elitélni, gondoljanak arra, hogy ha nem lett volna ez a sztrájkfegyver a munkásmozgalom arzenáljában és ha mi és elődeink e fegyvert időn­kint nem használtuk volna, akkor New York tüipa- ri munkásai talán ma is 25—30 centes órabérért dolgoznának, miként az én szakszervezetem tagjai is 30 cent órabérért dolgoztak, amikor szerveze­tünket megalakítottuk a harmincas években. Ily értelemben mondom önöknek azt, hogy ne ítéljenek el bennünket, értsék meg harcunk okait, igazságát és támogassák azt minden erejükkel. A Mike Quill utolsó lélegzetéig harcban állt szer­vezete, a Transport Wurkers Union tagságának ér­dekében. Halála előtt csupán pár nappal, amikor kijött a kórházból, sajtókonferenciát tartott 200 újságíró előtt az Americana Szálloda “Albert ter­mében.” Ebből a teremből hurcolták őt börtönbe, mert nem volt hajlandó a 36,000 sztrájkoló köz­lekedési munkást visszarendelni a munkába. Mi­kor “Mike” mosolyogva belépett az Albert terem­be és elfoglalta helyét a mikrofonok mögött, mint a munkások győztes vezére állt nemcsak a 200 új­ságíró, de — hála a televíziónak — a város és az ország népe előtt. A sajtókonferencián Quill rámu­tatott arra, hogy a szövetségi kormány Johnsonnal az élén és New York állam kormánya, Rockefel­lerrel az élén főként felelősek a newyorki sztrájk­ért és annak 12 napig való elhúzásáért. Quill radikális múltja Quill 1926-ban vándorolt ki Írországból. Először mint jegyárusító dolgozott a város közlekedési szervében 33 centes órabérért. Résztvett a har­mincas években a közlekedési munkások szervezé­sében, a baloldali Trade Union Unity League köz­reműködésével és segítségével. A szervezett közle­kedési munkásokat először az Intenational Asso­ciation of Machinist AFL szervezetéhez csatolta, de amikor John L. Lewis kezdeményezésére a CIO szervezési munkája kibontakozott, Quill átcsatla­kozott a CIO-hoz. így alakult meg a Transport Workers Union. Mike Quill volt e szervezet országos elnöke kez­dettől fogva egészen haláláig. Elnökségének első 15 esztendejében haladó szellemű vezetést nyúj­tott nemcsak a TWU-ban, de az egyetemes mun­kásmozgalomban is. Résztvett a CIO szervezési kampányában és nagy segítséget nyújtott jónéhány iparban dolgozók megszervezésében. Később résztvett a New York állami Labor Party megszervezésében, melynek égisze alatt beválasz­tották a városi tanácsba. E tisztségében együttmű­ködött Peter Cacchione-val, Benjamin Davis-szal, a két kommunista városi tanácstaggal. Ebben az időben a reakciós elemek, a szervezeten belül és kívül, “Vörös Mike”-nek nevezték és azzal vádol­ták, hogy kommunista. így válaszolt ezeknek: “I’d rather be called a Red by a rat, than a rat by a Red.” (“Jobban szeretem, ha egy patkány vörös­nek nevez, mintsem egy vörös patkánynak nevez­zen.”) A hidegháború magaslatán Quill, sok más szak- szervezeti vezetővel együtt, hátat fordított a hala­dó mozgalomnak, beadta a derekát és csatlakozott a vörösfalókhoz. Azokhoz csatlakozott, akik felelő­sek számos haladó gondolkodású országos vezető­nek a szakszervezetből való kizárásáért. Életének utolsó pár esztendejében kezdett visz- szatérni a progresszív vonalra. A TWU jó munkát végzett a négerek és nemzeti kisebbségek érdekei­nek megvédésében. Energiájával és tehetségével próbálta helyreállítani a szakszervezeti mozgalom egységét. Ezért ajánlotta, hogy az AFL-CIO kere­tein kívül álló több mint egymillió tagsággal ren­delkező szállító munkások (Teamsters) szervezetét vegyék vissza az AFL-CIO-ba. harcunk a ti harcotok, a mi győzelmünk, a ti győ­zelmetek is lesz. Mélységesen igazságos az a kijelentés, hogy min­den nemzedéknek meg kell vívnia a maga harcát a szabadságért. Éppoly igaz az is, hogy minden nemzedéknek meg kell harcolnia a maga harcát jogos anyagi jussáért, azért, hogy e gazdasági rendszer rohamosan növekvő termeléséből az őket nagyon is megillető részesedés időnkint emelked­jen is. Ily harc nélkül nemcsak, hogy jelenlegi élet­színvonalunkat nem leszünk képesek fenntartani, de jogainkat és gazdasági előnyeinket kérlelhetet­lenül megcsorbitanák. Szervezetem nevében fogadalmat teszek minden erőfeszítés megtételére e küzdelem minél előbbi befejezésére, olyan feltételek mellett, melyek össz­hangban állnak tagságunk érdekeivel és azon ke­resztül New York minden polgára érdekeivel. E levelemre sohasem kaptam választ. Január 3-án adtam postára, a szakszervezet hiva­talába címezve levelemet. Január 4-én tartóztatták le a newyorki pénzvilág ügynökei Quillt, börtönbe vitték, ahol félórán belül, a két hete bekövetkezett halálát megelőző utolsóelőtti szívrohamban össze­esett. Figyelő Lavinaomlás iniatf életét vesztette az NSZK-ban, a bajorországi hegyekben két síelő férfi és egy nő. Quill a háború ellen Mike Quill kezdettől ellenezte a vietnami hábo­rút és az Egyesült Államok szerepét a dominikai beavatkozásbal. A TWU hivatalos lapjának egyik legutóbbi számában a következőket irta: “Azt mondják nekünk, hogy harcolni kell a kom­munizmus ellen Vietnamban. Ugyanezt mondották nekünk akkor is, amikor Koreában voltunk. Ha ez az eszeveszett elgondolás tovább tart, akkor csak idő kérdése, mikor találjuk magunkat szemben a 700 milliós kínai néppel. Úgy hiszem, még van idő, ha abbahagyjuk a bombázást és fegyverszüne­tet kötünk, hogy véget vessünk ennek az esztelen háborúnak.” Quill halála veszteség az amerikai munkásmozga­lom részére. Tévedései, hibái, helytelen kilengései ellenére is, munkásmozgalmi tevékenykedését egybevetve azt mondhatjuk, hogy építő munkát végzett és azok, akik majd megírják a 30-as és 60- as évek munkásmozgalmának történetét, minden bizonnyal igy fogják az ő működését felmérni. Akik felelcísek a gyermekek haláláéri Csak hat honapja látta meg a napvilágot Calvin Byars. Szegény kis testét fölemésztette a tűz. Lán­gok falták fel a két éves Richardot, a három éves Darrent és a hat éves Benjámint is, Calvin testvé­reit az Ur 1966. évének január 26. napján New York város Brooklyn negyedében, amikor tűz ütött ki az 1837 Sterling Place-en lévő házban. Ugyanaznap tűz pusztította el a 183-ik utca 335 számú házat is, ahol két kisgyermek lelte halálát: Carlos Aponte négy és Cecilia Sanchez három éve­sek. Az 1966 január 26-i két tűz és a hat gyermek tűz általi halála, nem a kivételes esetek lajstomába könyvelhető el, sőt az ilyesmi midennapi esemény. Mi okozza az egymást követő tüzeket? Ki fele­lős azért, hogy az ártatlan gyermekek ezrei pusz­tulnak el ilyen rettenetes módon, évről-évre? Mi a felelet e kérdésekre? Vajon a háziúr felelős, aki nem tartja karban a lakásokat és csupán azon buzgólkodik, hogy a ház­bért bekollektálja? Vagy a korrupt felülvizsgálok, akik megveszte­getés ellenében szemet hunynak a lakások tartha­tatlan állapota felett? Talán a bírók, akik ahelyett, hogy szigorú bün­tetést mérnének ki a patkányfészkek fenntartóira, kézlegyintéssel hagyják a helyzetet rosszról, rosz- szabbra fordulni? Vagy a szövetségi kormány, mely milliárdokat költ a piszkos háború folytatására, de nem talál elegendő pénzt uj lakások építésére? Minden bizonnyal mindannyian felelősek. De fe­lelősség terheli a szakszervezeteket is és különösen azok vezetőit és az összes más népi szervezet veze­tőit is, akik mindeddig nem használták befolyásu­kat, hogy e szégyenteljes helyzetet megváltoztas­sák. QUILL HARC KÖZEPETTE VESZTETTE EL ÉLETÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom