Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-12 / 19. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday; May 12, 1966 A POLGÁRJOGI KARC AZ INDIÁNOKRA IS KITERJED A polgárjogi küzdelem zsargonjában uj szó keletkezett; a sit-in, a sleep-in, a teach-in mellett a “íish-in” is megszületett. Ugyanis, Washington államban, Olympia város közelében a Nisqually folyóban, az indián rezerváción kivül halászna«: tiltakozó indiánok, Dick Gregory néger polgárjogi vezér társaságában. Mint előtte Marion Brando filmszínész, Dick Gregory is azért ment oda halászni, hogy tiltakozzon az állam halászati és vadászati hivatalának azon kisérlete ellen, mellyel meg akarja semmisíteni az indiánoknak a szövetségi kormánnyal hosszú évi szerződésben garantált halászati jogát. Az indiánok itt is, mint mindenütt az országban, elnyomatásban, megkülönböztetésben és nyomorban élnek. A “lázadó” indiánok csoportja, a “The Survival of American Indians Association” meghívta Gregoryt, hogy halásszon velük együtt, az állami tilalom elleni tiltakozásképpen. A rezerváció konzervatív vezérei nem fogadták szivesen Gregory közreműködését, mint ahogyan mindenféle demonstrációt is elleneznek, de a “lázadókénak az a meggyőződése, hogy ha győznek, akkor majd a többiek is odajönnek halászni. Gregory kijelentette, ha Kell, akár ítéletnapig is hajlandó halászni az ügy érdekében. Az állami hatóságok kijelentették, hogy nem tartóztatják le a “hirdetési trükk”-höz folyamodó Gregoryt, hacsak meg nem sérti a hal-védelmi rendeleteket. öt nap után, a fehér lakosság bizonyos rétegeinek nyomására, a halászati és vadászati hivatal tisztviselői letartóztatták azon az alapon, hbgy nem volt halászati engedélye. Gregory gúnyosan megjegyezte; “Két pisztrángot és egy lazacot fogtam, evvel igazán veszélyeztetem a hal-konzervációt.” Óvadékot sem volt hajlandó letenni és amikor azt kérdezték tőle, hogy tetszik neki börtönbe menni, azt felelte: “Megkönnyebbültem. Már azt hittem, sohasem fognak letartóztatni. Azt a nagy halat, amit mi akarunk, ebben az ócska csónakban üldögélve nem lehet kifogni.” Washington állam hatóságai avval érvelnek, hogy a halállomány és a haltenyésztés védelmében uj halászati szigorítások kellenek és az indiánokkal kötött régi szerződéseket és egyezkedéseket el kell törölni. Igazságtalanul az indiánokat okolják a le- Tömlott halászati állapotokért. Az indiánok ezzel szemben azt mondják, hogy a civilizáció előrehaladása az oka a bajoknak. A gyárak és a városi csatornák megmérgezik a folyók vizét. A fehér kereskedelmi halászok és sportolók, a völgyzáró gátak, a csatornázások, a fatörzsek fogamon való: szállítása, mind pusztítják a halállományt és mindezekért az indiánokat állítják fel bűnbaknak. Nincs egyenlőségük a törvény előtt New Englandban az indiánok részére nincs egyenlőség a törvény előtt. A Maine-i Southwest Harbor-ban öt massachusettsi fehér férfi egy vasárnap unalmában “szoknya-vadászatra” indult. Egyenesen az 50 mérföld távolságban levő Pleasant Point-i indián rezervációra hajtottak avval az elgondolással, hogy ott könnyen megtalálják, amit keresnek. Indián otthonokba hívatlanul beállítottak, részegre itták magukat és a lányoknak, asszonyoknak pénz ellenében illetlen ajánlatokat tettek. Az indián nők elutasították őket, az indián férfiak pedig, mivel nem merték kereken kidobni őket, szerettek volna megszabadulni tőlük. A részeg fehérek rátámadtak az indiánokra. Peter Francis, Passamaquoddy törzsből való indiánt halálosan megsebesítették és indián barátját, Christopher Altvater-t leütötték, hogy önkívületi állapotba került. Az állami rendőr (state trooper) csak annyit tett, hogy a halott Francist letakarta egy paplannal, aztán dolgára ment. Néhány órán belül F. A. Brown a megye ügyésze gyilkosság vádjával elfogatási parancsot adott ki az öt fehér ellen, de ezt nem hajtották végre. Ehelyett tanácskozást tartottak velük és később a gyilkosság helyett az enyhébb, előre meg nem fontolt szándékú emberölés vádját emelték ellenük. Január elején a Maine Council of Churches bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, egyúttal a templomtanács aggodalmát fejezte ki az indiánok rettenetes életkörülményei miatt. Korábban a szervezet egyik képviselője felkérte Margaret Chase Smith és Edmund S. Muskie, Maine-i szenátorokat, valamint az igazságügyminisztériumot, hogy indítsanak vizsgálatot. Mindkét szenátor támogatását fejezte ki, de egyik sem volt hajlandó vizsgálatot indítani, avval az indokolással, hogy nem avatkozhatnak be az állami és megyei hivatalok hatáskörébe tartozó ügyekbe. Az igazságügyminisztérium kijelentette, hogy nem tehet semmit, mivel a gyilkosság nem szövetségi területen történt és mert nem forgott fenn a szövetségi polgárjogi törvény megsértése. Csak azt a lehetőséget tartotta fenn, hogy esetleg a 14. alkotmánymódosítás megsértése ellen indíthatnak eljárást, ha elég bizonyíték van arra, hogy az indiánoknak nincs egyenlőségük a törvény előtt. Ezt követően, március 8-án Francis gyilkosát felmentették. Abban a megyében, amelyben Francist megölték, még soha nem ült egyetlen indián sem az esküdtszékben és az alacsonyabb bírósági zsűrinek is csak a múlt évben volt egyetlen indián tagja. Az indiánok csak tiz év óta szavazhatnak, de a képviselőválasztásban még most sem vehetnek részt. Edward D. Hinckley, a Commission of Indian Affairs uj vezetője nemrégen úgy nyilatkozott, hogy habár az indiánok nem szavazhatnak képviselőkre, olyan előnyt élveznek, mint az ingatlan utáni adómentesség és a szabad vadászati és halászati jog. De ezen előnyökkel szemben dr. Stephen Hyatt szociológus, a University of Maine profeszszora “kétségbeejtő”-nek nevezte az indiánok élet- körülményeit— és ezt senki nem vonhatja kétségbe. Az indiánok államköltségen épített házai rozogák és sok tekintetben hiányosak. A Pleasant Point rezerváció házainak 70 százalékában nincs illemhely és csak 50 százalékában van vízvezeték. A közeli Peter Dana Point rezervációban közös kút szolgáltatja az ivóvizet, más célra a tó vizét használják. A tó vizét a lefolyó szennyvíz megfertőzi és a kutak télen befagynak. A Penebscot rezervációban, melyben aránylag legjobbak a körülmények, tífuszjárvány tört ki a fertőzött viz miatt. Az indiánokkal kötött legrégibb szerződések szerint Maine állam legyőzött, külön nemzetként tekintette őket. A szerződések megszegésével az indián népet a legnagyobb nyomorba sodorta, azután az állam önkényesen védnökévé avatta magát, de ezt a védnökséget nagyon rosszul gyakorolta. A Maine-i indiánok politikai és gazdasági problémái sokban hasonlítanak az elkülönített déli négerek problémáihoz, de két fontos dologban különböznek: 1 Az indiánok mindig külön nemzetként éltek. 2. Létszámuk nagyon alacsony. Az indiánok nincsenek elegen ahhoz, hogy olyan politikai és gazdasági nyomást gyakoroljanak, mint amilyenre a négerek képesek jogaik kiharcolására. Problémáik megoldása a fehér emberek jóakaratától függ. Az indiánokkal együttműködni óhajtó fehéreknek viszont tudomásul kell venniök, hogy nem faji, hanem nemzeti kisebbséggel van dolguk, olyan kisebbséggel, amely esetleg független önuralomra törekszik, nem integrációra. WW^MMWWVMMWWUWUMMWUWUWVWUWVIMMMAWUWIM/WMVWWWWWWVWWMMWWWWWWMVWIAAAMVWM MIT REJTEGET A “GÉKECSOMAG?” A washingtoni kormány az utóbbi napokban hamis címkével ellátott “békecsomagot” árusít. A címke azt mondja: béke, de a csomag tartalma: halál. Arthur Goldberg, az Egyesült Államok nagykövete az Egyesült Nemzeteknél nemrég előadást tartott a Kaliforniai Egyetem 7,000 hallgatója és tanári kara előtt. Az egyetemi hallgatók és a tanári kar nagy tisztelettel hallgatták Goldberg nagykövet beszédét, mindannak ellenére, hogy nem egyeztek meg vele. “Dél-Vietnam népe döntse el saját jövőjét, saját szahad akaratából. Az Egyesült Államok hajlandó elismerni és elfogadni a délvietnami nép határozatát, bármi legyen is az.” így beszélt a nagykövet. Ki ellenezheti ezt az álláspontot? Mi is ezt hangoztattuk évek hosszú során át... Goldberg nagykövet “A béke utján haladunk” címet adta beszédének s rámutatott arra, hogy az ellenség Dél-Vietnamban milyen erőszakot gyakorol. Arról azonban egy szót sem szólt, hogy a mi hadaink a “béke” jelszavával milyen rombolást, pusztítást okoztak a délvietnamiaknak. Meg kell jegyezni, hogy a beszéd lényege mégis az volt, hogy Dél-Vietnam népe szavazat utján döntsön milyen kormányforma alatt óhajt élni. No, de ha szavazásról beszélünk, akkor szavazzon minden polgár, a Vietconghoz tartozók is, mert csupán igy lehet megállapítani, hogy mi a nép akarata. A szakszervezeti tagok ezt könnyen megértik. Ha a National Labor Relations Board választást rendel el egy üzemben, a gyár munkásainak akaratát csak úgy lehet megtudni, ha MINDEN munkásnak alkalma van szavazni. S ha az ilyen választásban egy szakszervezet kerül ki győztesen, az a szervezet az ÖSSZMUNKÁSSÁGOT képviseli, még azokat is, akik a szervezet ellen szavaztak. A szavak jók, de a tettek nem Goldberg nagykövet szavai jók, de a Johnson- kormány tettei nem. A nagykövet a keselyük és a galambok között akart repülni. S mig ő feltálalta a békecsomagot, addig mi már eddig 300,000 amerikai katonát tettünk partra Vietnamban és egyre több bombát ejtünk a védtelen lakosságra. Vajon igy kell egy népszavazást előkészíteni? Az érem másik oldala Franz Shurman tanár a helyzet másik oldalát világította meg az egybegyült tanárok és egyetemi hallgatók előtt, amikor kihangsúlyozta: “Nézzük meg mik rejlenek a szavak mögött. Nézzük meg, hogy mik a Johnson-kormány TETTEI. Tudomásunk szerint a Nemzeti Felszabaditási Front nagy népszerűségnek örvend és a lakosság nagy része támogatja ezt a mozgalmat. Tudomásunk szerint az amerikai katonai és diplomáciai erők azok, melyek a háború folytatására buzdítanak. Elvesztettük hitünket a Johnson-kormány szavaiban. ígéreteiben. Már csak a cselekedetekben bízunk.” A gyűlés végén amikor arra kérték a hallgatókat, hogy álljanak fel azok, akik a kormányt támogatják, 200-an álltak fel. Amikor a kormány politikáját ellenzők álltak fel, ezek 7,000-ren voltak. Ezt fejezték ki azzal, hogy felálltak: “Nem vagyunk hajlandók lenyelni a hamis címkével ellátott békecsomagot.” C-K9 A fenti cikket a Csendes-óceán-i szervezett rakparti munkások hivatalos lapjából, a “Dispatcher”- ből vettük át. Sherman deportálási ügye a Legfelsőbb Bíróság elolt Április 18-án a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy meghallgatja Joseph Sherman deportálásának fellebbezési ügyét. Sherman 46 éve lakosa az Egyesült Államoknak. A deportálásáért megindított eljárás fontos alkotmányos kérdéseket vet fel, melyek a külföldi születésű lakosokra különösen jelentősek. Sherman ügyvédei, Joseph Forer és Ira Gollo- bin, azon a véleményen vannak, hogy a hosszú évek óta itt élő lakosok deportálása valóságban száműzetés, rendkívül súlyos büntetés és hogy ilyen eljárást nem lenne szabad megindítani kétségen kívüli bizonyítékok nélkül, ahogyan ez a jog még a közönséges bűnözőknek is kijár. A McGar- ran törvény értelmében olyan nem-állampolgárokat, mint Sherman, akik semmiféle bűnt nem követtek el, 30, 40 vagy 50 évvel ezelőtti, szedett- vedett, gyenge bizonyítékok alapján deportálással büntethetnek. Az Immigration and Naturalization Service 1961- ben indította meg a deportálási eljárást Sherman ellen, miután Sherman nem volt hajlandó tanúként megjelenni a szenátusi Internal Security Subcommittee kihallgatásán Bostonban. A bevándorlási hivatal azt állítja, hogy Sherman 1937-ben Spanyolországban volt, ahol a loyalisták oldalán harcolt és onnan megfelelő iratok nélkül tért vissza. A kormány vádirata egyetlen tanú vallomásától függ, aki nem tudta Shermant “határozottan” azonosítani egy bemutatott fényképpel. Az American Committee for Protection of Foreign Born örömmel veszi tudomásul a Legfelsőbb Bíróság abbeli határozatát, hogy tárgyalás alá veszi az ügyet és kihangsúlyozza, hogy ennek az ügynek sikeres befejezése garantálja minden régóta itt élő külföldi születésűnek a biztonságát. Felhív mindenkit, hogy támogassa Sherman fellebbezését a Legfelsőbb Bírósághoz, nemcsak azért, hogy ne kelljen megválnia otthonától és családjától, hanem azért is, hogy külföldi születésüeket ezentúl ne deportálhassanak szóbeszédből eredő bizonyítékok alapján. A Sherman Defense Committee a védelem költségeinek előteremtésével kapcsolatban rendkívül súlyos anyagi helyzetben van. Kéri, hogy mindenki küldjön annyi pénzbeli támogatást, amennyit képes (kis összegek is segítenek). Az adományt az alábbi címre küldjék: Sherman Defense Committee. 49 E 21 St. Rm. 405 New York, N. Y. 10010. A/VWWVWWWWWUWWWyWWWXA/WW« t/Cté. Jjjothár, I ! RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA j ! 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. ! ! (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. J I Mignonok .születésnapi torták, lakodalmi, Bar- J | Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország ( i minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva j
