Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-12 / 19. szám
Thursday, May 12, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Rácz László “Nesze semmi — fogd meg jól” Nemrégen múlt öt éve, hogy Kennedy elnök elgondolását: a “Szövetség a Haladásért” akciót (Alliance for Progress) Latin-Amerika “megsegítésére” munkába vették. Ezt a tiz évre tervezett nagyszabású segitő programot, 1961-ben azzal hirdették meg, hogy ennek megvalósításával “Latin- Amerika népeinek elemi szükségleteit: lakások földhöz juttatás, iskolák és egészségügyet illetőleg” fogjak kielégíteni. Ennek az emberfeletti feladatnak keresztülvitelére, az Egyesült Államok kötelezte magát tiz éven át, évi egymilliárd dollár hozzájárulására. A másik felét az előirányzott költségvetésnek — a terv szerint — Latin-Amerika tizenkilenc országának kellett volna biztosi- taiuMint látható a huszadik országot Kubát, már jó- előre kizárták ebből a szövetségből. Pedig annyi kétségtelen, hogy a segitő akció egész elgondolása, éppen a győztes kubai forradalom várható kihatásának ellensúlyozására, megelőzésére irányult. Arra, hogy a Latin-Amerikában szemmelláthatóan esedékes szociális forradalmakat ezzel a szemforgató “megsegítéssel” kerüljék el. öt év múltával, mindjárt elöljáróban megállapítható, hogy ez a ravasz taktika, az elgondolás alapvető célkitűzése nem valósult meg. Pedig a mézesmadzag politikája mellett, bőségesen alkalmazták az “erős kéz”: a katonai beavatkozás módszerét is a latin-amerikai nemzeti felszabadulási mozgalmak elnyomásával. Elégséges visszaemlékezni a Dominikai Köztársaság elleni fegyveres invázióra. A napokban múlt egy éve, hogy az Egyesült Államok húszezer “marinet” és számos hadihajót mozgósított e kis ország dolgozói ellen. Azért, hogy megakadályozza azt a nemzeti felkelést, mely már- már győzelemre vezetett a meglevő korrupt katonai diktatúra ellen. Hasonlóképpen Ecuador-ban népi fegyveres felkelés vetett véget, a Washington bizalmát élvező katonai kormányzatnak. Már ez a két példa is bizonyítja, hogy a Szövetség a Haladásért akció minden szemkitoló propagandája dacára is, Latin-Amerika dolgozói a kubai utat: a fegyveres önsegélyt tartják célravezetőnek. De e két országon kívül, az elmúlt öt év folyamán az elnyomott dolgozók elkeseredésé hét latin-amerikai országban jutott gerilla háború formájában kifejezésre. Venezuela, Peru, Guatemala, de légióként Colombiában szükségessé vált az Egyesült Államok közvetlen fegyveres beavatkozása, kiképző tisztek, helikopterek és fegyverek átengedésével. Csak igy volt lehetséges — súlyos áldozatok árán — a gerilla-háborúkat elszigetelni. Egyébként is a mérleg — mit öt év elmúltával a Szövetség a Haladásért akció eredményéből levonhatunk, teljesen negativ. A milliárdos juttatások, miket az Egyesült Államok az öt év során állami és privát bankkölcsönök formájában folyósított, végeredményben a dolgozók számára nem voltak más, mint nesze semmi, fogd meg jól. A horogra tett csalétket, a latin-amerikai gazdagok ragadták el. E földrész népességének a fele, több mint százmillió, ma is ugyanolyan borzalmas szegénységben tengődik, mint öt évvel előtte. Hiszen hivatalos megállapítás szerint is az átlagos jövedelem nem haladja meg fejenként az évi száz dollárt. Még a petróleumban annyira gazdag Venezuelában sem több, mint évi kétszáz dollár. Maguk a tizenkilenc latin-amerikai ország kormányai is — melyeket pedig jogosan neveznek a washingtoni kormány gyarmatügyi minisztériumának (OAS)—kénytelenek ismételten kihangsúlyozni a Szövetség a Haladásért akció csődjét. Röviddel eze'ött Panama fővárosában tartott értekezletükön egyhangúlag úgy nyilatkoztak, hogy az Egyesült Államok külkereskedelmi politikája okozza Latin- Amerika gazdasági válságát. Ezt még nyomatékosabban megismételték március végén Buenos Airesben. Rámutattak arra, hogy a Szövetség a Haladásért akció nem vezethetett eredményre akkor, amikor az Egyesült Államok piacain, potom áron vásárolják fel Latin-Amerika országainak nyerstermékeit. Annak dacára, hogy Latin-Amerika termelése átlagosan 4—5 százalékkal emelkedett éven te az elmúlt öt év alatt, ezeknek az országoknak évi kereskedelmi mérlege mégis másfél milliárd dollár deficitet mutatott fel a múlt évben. Követelték, hogy az Egyesült Államok ne nyomja le mesterségesen a gyapot, a cukor, a kávé és egyéb nyerstermékek árát. Hogy szüntessék meg a su- ]vos beviteli vámokat. Hogy a bankkölcsönök folyósításánál ne kötelezzék a latin-amerikai országokat arra, hogy a kölcsönök kilencven százalékát kötelesek legyenek az Egyesült Államokban, gépek. felszerelések vásárlására fordítani. Mert igy a busás kamaton felül, még a megvételre kényszeritett ipari termékek felemelt árában is kénytelenek áldozni az északi imperialista “jótevőnek.” Jellemző, hogy az Egyesült Államok képviselője: Gordon államtitkár mindezeket a követeléseket kereken elutasította. Azzal, hogy kormánya a vietnami háborúval annyi kiadást vállalt magára, “a szabadság védelmében”, hogy további áldozatokat nem hozhat Latin-Amerikában. Pedig, hogy milyen nagyarányú az amerikai imperializmus gyarmati kizsákmányolása és extra-profitja ezen a földrészen, arra nézve elégséges az Egyesült Nemzetek elfogulatlan gazdasági bizottságának megállapítását idézni, miszerint "a latin-amerikai országok összes kivitelének ellenértéke, nem volt elégséges ahhoz, hogy az Egyesült Államok számára a kölcsönök kamatait és a tőke részletfizetéseket (amortizáció) fedezze." A különbözeiét csak úgy tudták fedezni, hogy az elmúlt évek során európai kapitalista körök is folyósítottak kiadós kölcsönöket Latin-Amerikának. Tény az, hogy dacára a Szövetség a Haladásért segitő akciójának, a latin-amerikai országok eladósodása mind fenyegetőbb méreteket ölt. Az Egyesült Államok imperializmusa az “élni és élni hagyni” elvét csak osztályos társai: az európai és japán nagykapitalista körökkel szemben alkalmazza, nem zárva ki a lehetőségét annak, hogy ezek is osztozzanak a gyarmati kizsákmányolásban. Az öt évi munka eredményéről nemrég közzétett és propaganda célokból felkerekített hivatalos adatok is csak azt igazolják, hogy a ravaszul kigonIrta: LUSZTIG IMRE Az Egyesült Államokban két nagy politikai párt van: a Demokrata és a Republikánus Párt. A szövetségi és állami kormányzatok mindig e két párt kezében voltak. Kennedy megválasztása előtt nyolc éven át republikánusok voltak az urak a Fehér Házban, azóta pedig demokraták kezében van a washingtoni kormány. Az amerikai népet nagyon érdekli, hogy ez a két párt milyen irányt követ a két legfontosabb kérdésben: a háború és béke kérdésében, valamint a szegénység és nyomor-elleni harcban. Milyen állásponton van abban a kérdésben, hogy miként közelítsük meg és oldjuk meg az ország nagy városainak válságos helyzetét. Mi történik Kaliforniában? Kalifornia az ország legnépesebb állama, és ez az egyik oka annak, hogy ami ott történik, az kihatással van az egész országra. Kalifornia republikánusai két szervezetbe tömörülnek, ezeknek egyike a “United Republicans of California”, konvenciót tartott Bakersfield városában és az, ami ott történt, riadóra kell, hogy szólítson mindenkit, aki meg akarja menteni az országot attól az “élmény”- től, melyen a német nép esett át Hitler uralma következtében. Mit határozott a konvenció? A konvenció határozatai önmagukért beszélnek. . .1. Meg kell nyerni a háborút Vietnamban. 2. Fel kell függeszteni a nagyvárosok újjáépítését; megszüntetni a szövetségi kormány által nyújtott szubvenciót. 3. Szabadítsuk fel Kubát. 4. Lépjünk ki az Egyesült Nemzetek Szervezetéből. 5. Vegyük fel a “szabad kereskedelmet” Rhodé- ziával. 6. Törvényesítsük az imádkozást az iskolákban. 7. Építsünk fel egy erős rendőrséget. 8. Vessünk véget a Berkeley-i egyetemisták tüntetéseinek. És igy tovább, de elég ennyi is. Képzeljünk el olyan állami, vagy szövetségi kormányt, melynek programját a fenti határozatok alkotják. E határozatok nyíltan visszatükrözik az amerikai fasizmus gyakorlati megnyilvánulását. Ez a program a harmadik világháború programja. Ez a program a néger nép újabb és még fokozottabb elnyomásának és kizsákmányolásának a programja. Ez a program a szakszervezetek és minden más népi szervezet szétzúzásának a programja. Ez a program a rendőr állam, a fasiszta monopolisták programja. Fasiszták az élen Ilyen programot csak fasiszták támogatnak és csak fasiszták tudnak, vagy képesek végrehajtani. dőlt segitő akció egyáltalán nem jutott el Latin- Amerika éhező-tanulatlan néprétegeihez. Mert ha igaz is, hogy öt év alatt a tizenkilenc országban háromszázezer lakás felépült volna, ez csak egy csepp a tengerben. Mert hivatalos becslés szerint is azonosan mintegy húsz millió lakásra volna szükség. Hogy a most odúkban, vályogviskókban, házi állataikkal együtt fészerekben senyvedő emberi lényeket egészséges lakóhelyekhez juttassák. A hivatalos jelentés mégcsak nem is állítja, hogy a Szövetség a Haladásért akció eljutott volna a harminc millió bennszülött indióhoz, akik őserdőkben, járhatatlan hegyszorosokban, mocsaras vidékeken, nyomorban-kulturálatlanságban senyvednek öt évszázad óta. Ha igaz volna is, hogy öt év óta az iskolákban huszonhétezer uj osztályt nyitottak volna meg, mit jelent ez akkor, amikor Brazíliában és Paraguayban 80 százaléknál nagyobb az irni-olvas- ni nemtudók száma! Amikor magában az élenjáró Mexikóban is, még mindig harminchat százalékot mutat fel az analfabéták serege. Minden fogadkozás dacára is, öt év elmúltával eddig csak nyolc latin-amerikai országban kezdtek meg földreformokat. De tizenegy latin-amerikai orszában változatlanul szívja ki a parasztság, életerejét a feudális nagybirtok rendszer. Még Mexikóban is — ahol pedig 1910-ben véres paraszti forradalom követelt “szabadságot és földet” — még mindig két millió földműves-szegény vár arra, hogy földhöz juthasson. A nagy sippal-dobbal beharangozott imperialista akcióról Latin-Amerika népeinek szemkitolására, már az első öt év elteltével beigazolódott, hogy nem egyéb mint “nesze semmi, fogd meg jól.” A gyarmati elnyomásra berendezkedett amerikai imperializmus sohasem lesz a latin-amerikai országok dolgozóinak jótevője. Logikus tehát, hogy a konvenció delegátusai, akik jóváhagyták a fenti programot, Joseph Cros- byt választották meg a szervezet elnökének és nem véletlen az, hogy Crosby felesége tagja a John Birch fasiszta szervezetnek. Nem véletlen, hogy a konvenció elhatározta Ronald Reagan támogatását. Reagan a kormányzói állásra pályázik Kaliforniában, a republikánus párt jelöltje szeretne lenni a novemberi választásokon. Nem véletlen az, hogy azok a delegátusok, akik nem vesztették el a fejüket, akik józanul gondolkodnak, aggodalommal tekintenek az eseményekre. Ezen delegátusok egyike, Noel Black igy nyilatkozott: “Láthattuk ezen a konvención, hogy a tájékozatlanok kerítették kezükbe a párt irányítását. Olyanok, akik mindig konzervatívabbnak akarnak feltűnni, mint bárki más.” A kaliforniai republikánus párt a konvención részt vett delegátusokat azzal a “háborús lázzal” fertőzte meg, amiről Fulbright szenátor beszélt a minap. E háborús láz nem marad a depublikánus párt keretei között; kétségtelen, hogy a demokrata pártban lévők nagy számát már szintén megfertőzte. Ez a “háborús láz” talán éppen olyan arányban terjed majd, ahogyan a kormány a vietnami háborút fokozza. Igaz, hogy a békemozgalom is növekszik és erősödik, de a döntő kérdés az, ho<*y melyik növekszik gyorsabban: a “háborús láz”, vagy a békemozgalom? Ez a probléma lényege, ez a döntő. A mi feladatunk az, hogy előmozdítsuk, meggyorsítsuk a békemozgalom fejlődését. Ennek sikere jelentheti, hogy akik ma még nincsenek megfertőzve a “háborús láz” által, csatlakoznak a békemozgalomhoz, mely, ha több millió uj harcost toboroz soraiba, olyan nyomást képes gyakorolni a Johnson-kormányfá, hogy az kénytelen lesz megváltoztatni vietnami politikáját, feladni Észak-Vietnam bombázását és tárgyalásokba kezdeni az ellenfél képviselőivel és végül felszámolni a vietnami háborút. A béke-jelöltek jelentősége Ez év novemberében alkalmunk lesz felsorakoztatni a szavazókat a béke mellett, a háború ellen. Az ország különböző részeiben békejelöltek pályáznak a képviselői, szenátori és más tisztségekre. Nemcsak" szavazatunkat kell leadnunk a béke- jelöltekre, de beszélnünk kell magyar testvéreinkkel a magyar egyletekben, a magyar összejöveteleken, hogy meggyőzzük őket, ők is ezekre a jelöltekre adják szavazatukat. Verseny áll fenn a “háborús láz” é* a békemozgalom között. E verseny kimenetelétől függ nemcsak az amerikai nép, de az egész emberiség jövője. RSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSs»®SSSSSSSSSS!3SSSSSSSSSSS«SSSSSSSSSSSSSSSB9 Figyeljünk fel a vészjelekre
