Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-07 / 14. szám
Thursday, April 7, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 E. H. Neuwald: ARCÁTLANUL TERJESZTIK A NAGY HAZUGSÁGOKAT I. Pénteken, március 11-én volt a Román Népi Balett, tánc és zene együttesének megnyitó előadása a los-angelesi impozáns, uj Music Hall színháztermében. Akik néhány hét előtt ennek az együttesnek bemutató előadását látták Ed Sullivan vasárnap esti tv programján, azok előre tudták, hogy rendkívüli élvezetben lesz részük és ebben nem is csalódtak. A táncosok és a zenészek minden számát zugó tapsokkal hálálta a termet zsúfolásig betöltő közönség. Úgyszólván minden szám után ráadást kellett adni, olyan kitartók voltak a tapsok és a Brávó! kiáltások. A Los Angeles Times csaknem két hasábot szentelt az együttes kiértékelésére és megjegyzi, hogy “a péntek esti előadás jó ideig kitűnő hangulatban fogja tartani Los Angelest.” Ez a cikk nem beszámoló a kitűnő müvész-együt- tesről, azért rátérek a tárgyra. A tárgy ez esetben megint egy pamphlet, amely az együttes los- angelesi látogatói számára készült és amelynek egy példányát, véletlenül régi barátom kezébe nyomták, ő viszont azt nekem adta át. A pamphlet egyik oldalát a “The 1,000 Years Old Hungary Torn Apart” cimü rajz díszíti, amely pedig “Krienczey, 1966” aláírással egyrészt a románok, a jugoszlávok, a csehszlovákok és az osztrákok által “megszállt” (occupation) egykori magyar területeket mutatja, másrészt egy darabot az “oroszok által uralt (domination) területből” mutat be és a középen a mostani Magyarországot, amely “jelenleg szovjet imperialista és gyarmati megszállás alatt van.” A pamphlet másik oldala a szöveg, amelynek címe: “Kulturális viszony kommunista Romániával — milyen áron?” Ha a szövegből semmit nem ismertetnék, az olvasó már a fentiekből tudhatná, hogy kikkel van dolgunk, annak ellenére, hogy a pamphlet szerkesz tői, sokszorosítói és terjesztői szerényen az ismeretlenség homályába rejtőznek, mintha ők is szé- gyelnék a nevüket ezzel a szennyel kapcsolatba hozni. Ennyi is elég annak a megállapítására, hogy ez a pamphlet azoknak a fertőzött agyában született és azoknak a pusztításra, öldöklésre kész kezéből származott, akik — mint az előző cikkemben kimutattam —, szükségesnek tartották a Magyar- országon “gyönyörű nyomással és szép külsővel” készült könyvek kiállítását megakadályozni és akiket undor és gyűlölet tölt el, amikor valahol kul- tur esemény bemutatásáról vesznek tudomást. Röviden. megint olyan náci-nyilas bandával állunk .szemben, amelynek tagjai — ahogyan Kovács Pál “56-os menekült” nekem mondta —, “vérbe taszítanák az országot, csak azért, hogy nekik elégtételük legyen.” A visszataszító kép ezekről a megrögzött nyilasokról mégis csak akkor lesz teljes, ha ismertetést nyújtok a pamphlet szövegéről. Azzal kezdődik, hogy a látogatónak élvezetes estében lesz része és az amerikai kormány alapgondolata ennek a csoportnak az idehozatalával az volt, hogy ezzel kölcsönös megbecsülést, jóindulatot és megértést szór galmazzon Amerika és Románia között. Azonban: “magyar származású amerikai polgárok erős meggyőződése, hogy azok a washingtoni hivatalos körök, amelyek felelősek ennek a túrának a rendezéséért, ravasz kommunista propaganda áldozatai lettek.” És tovább igy folytatódik: “az illetők bűnösek, mert nem tudják, vagy nem akarják ellenőrizni azt a megdöbbentő terror-kampányt, amelyet a Román Népi Köztársaság vezet Erdély kétmillió magyarja ellen.” Ahogyan ebben a pamphletben a szemérmetlen hazugságok névtelen, de általunk ismert nagymesterei leírják a “megdöbbentő terror-kampányt,” abból uj iskolapéldáját látjuk annak a rég elfogadott elképzelésnek, hogy minél nagyobb eev hazug ság és minél gyakrabban ismétlik, annál több tájékozatlan, jámbor átlagember ad annak hitelt. Lássuk csak, hogy a NAGY HAZUGSÁGOK arcátlan hirdetői milyen “terrorral” vádolják a román kormányt. . . Azt mondják, hogy “a román állami hatóságok bezárják az iskoláit és temDlomait annak a magyar kisebbségnek, amelyet megfosztottak tudaidonától, megvernek gangszterek (thugs) az utcán fényes nappal, ha magyarul merészelnek beszélni. Magyar családokat egyre növekvő számban deportálnak a Duna mocsár-vidékére: magyar intellektuelek és munkások olyan jövő előtt állnak, amelyben még álmodni sem lehet elismerésről vagy előléptetésről. Az ellentálló magyarok letartóztatása. kínzása és kivégzése mindannani dolog.” Egy lélegzetre legyen ennyi elég abból a “ter- rorkamnányból”, amelyet a hazugságok nagvmeste- rei szerint a román kormány vezet a kétmillió erdélyi magyar ellen. Legyen elég ilyen bemutatót mutatnom abból, hogy az Amerikában működő szélső-jobboldali magyar Szállasi-osztagok hogyan igyekeznek a washingtoni hivatalos köröket ravasz nyilas propaganda áldozataivá avatni. Ezeknek a hazugságoknak a megcáfolására idézhetném Erdélyben szerzett tapasztalataimról irt cikksorozatomnak részleteit. Idézhetném olvasóink leveleit, amelyekben a saját tapasztalataik alapján magukévá teszik és megerősítik az én állításaimat. Rámutathatnék arra és bizonyíthatnám, hogy a magyar nyelvű tanítást akadálytalanul folytatják Erdélyben, hogy a magyar katolikus és református templomokat “bezárás” helyett sok százezer lej- nyi költséggel restaurálta a román kormány, többnek a restaurálása folyamatban van. Rámutathatnék arra, hogy soha annyi magyar napilap, nívós magyar szépirodalmi heti és havi folyóirat nem jelent meg Erdélyben, mint jelenleg a román kormány hozzájárulásával és segítségével. Mindezt bőséges példával és döntő érvekkel illusztrálva tehetném, de nem teszem. Ehelyett jelentem, hogy éppen az említett pénteki napon lapunk egyik bronxi barátjától és cikkeim hűséges olvasójától repülőpostával kaptam kézhez a New York Times 1966 február 5-i számának egyik oldalát, amelyben David Binder “Rumania Is Lifting Restrictions On Hungarians in Transylvania” (Románia megszünteti az erdélyi magyarok korlátozásait) cimü cikkben Kolozsvárról érdekes dolgokat adott a világszerte ismert, tekintélyes napilap olvasói tudtára. Ebből a cikkből kiderül, hogy “a helyzet Erdély vitás területein javult az utolsó két évben... Számos gyárban rangban előre léptek a magyar alkalmazottak és a Babes-Bólyai Egyetem Magyar Fakultásának tagjai előléptetést nyertek. . . A kolozsvári magyarok a város keleti részében emelt uj épületekben könnyebben kapnak lakást... Ceau- sescu párttitkár ismételten hangoztatta érdeklődését a magyarok dolgai iránt, hangsúlyozva számukra az egyenlő jogokat és serkentve őket, hogy csatlakozzanak egy jobb Románia építéséhez.” A Times tudósitója rámutat arra, hogy amikor a háború alatt a magyarok megszállták Kolozsvárt, onnan csaknem minden románt kikergettek és azután igy folytatja: "A város központjában még ma is a magyaroké a jobb lakások legtöbbje és az ö kezükben van a legtöbb üzlet." Látjuk hát, hogy a hazugságok nagymestereinek állításaival -ellentétben milyen “terror-kampányt” tapasztalt a nagy világlap tudósítója “a jobb lakásokban” elhelyezkedett magyarok között és a Babes-Bólyai Egyetem^ Magyar Fakultásán, amelyet — a nyilas rágalmazók szerint — a templomokkal együtt “bezártak” a csúnya románok. De amit a következőkben idézek, arra külön felhívom az olvasó figyelmét, aki emlékszik a fentebb idézett NAGY HAZUGSÁGRA, hogy “a magyar kisebbséget fényes nappal az utcán verik gengszterek, ha magyarul merészelnek beszélni és a magyarok letartóztatása, kínzása és kivégzése mindennapi dolog”... Halljad hát, hogy szóról-szóra ezt mondja a New York Times tudósitója: "A románok hajlamosak magyarul beszélni az éttermekben és üzletekben, ha gyors kiszolgálást akarnak. A román beszéd néha hűvös kezelést eredményezhet." Ne dörzsöld hitetlenkedve a szemeidet, nyájas olvasó, jól láttad, amit olvastál. Erdélyben általában, Kolozsváron (és Nagyváradon, Maros-Vásárhelyen is) pedig különösen NEM “gengszterek verik az utcán, fényes nappal azokat, akik magyarul merészelnek beszélni”, hanem a románok beszélnek magyarul. ha jó kiszolgálást akarnak és nvakas magvarok "hűvösen kezelik" azokat, akik románul beszélnek! Nem én mondom ezt (bár hasonló tapasztalataim nekem is voltak Erdélyben), hanem Mr. Binder Írja Kolozsvárról a tekintélyes világlapnak! És még valamit: egy kis kutató munka révén megtudtam, hogy a Román Balett tagjait a hollywoodi Knickerbocker szállodában helyezték el. Találomra bementem oda a bemutató előadás utáni napon és az angolul nem-beszélő művészek egy kis csoportjával kézzel-lábbal megérttettem magamat, hogy szeretnék az együttes olyan tagjával találkozni, aki beszél magyarul. Előkeritettek egy nagyon csinos, holló-fekete hajú kis táncosnőt, akivel valóban beszélhettem magvarul. Érdeklődtem, hogyan állítanak össze ilyen tehetséges csonortot? Átlagosan, a szereolő táncosok és zenészek hány évig tagjai ilyen külföldet elbűvölő, tehetséges együttesnek? Hogyan bírják az estén- kinti és bizonyos napokon a kétszeri fellépéseket? A beszélgetés közben természetesen az volt a meggyőződésem, hogy második generációs erdélyi magyarral van dolgom és feltettem a kérdést: Igaz-e* hogy hazájában kockázatos magyarul beszélni? Hitetlenkedve nézett rám, és most ő kérdezte tőlem: "Ki mond ilyet?" Megmondtam, hogy amerikai magyar reakciós alakulatok állítják ezt és terjesztik ennek a túrét, amire egy szava volt: "HÜLYESÉG!" A dolog csattanója most következik: Megkérdeztem. hogv magyar iskolába járt-e és otthon magyarul beszélt-e a szüleivel? Megint nagyot nézett és igy válaszolt: "Én román vagyok, a szüleim románok, de én megtanultam magyarul, mert jó azt tudni Erdélyben." Befejezem ezt a cikket még egy idézettel a New York Times tudósításából: “A kolozsvári látogató a magyarok és románok közti közös érdeknek és közös tevékenységnek sok példáját látja. Osztoznak abban, hogy egyformán büszkék városukra. Esténkint láthat együtt-táncoló magyarokat és románokat, akik felváltva, románul és magyarul beszélnek. Összeházasodás nem ritka közöttük." Úgy hangzik ez, mint amit a hazugságok nagymesterei “megdöbbentő terrorkampánynak” neveznek? Vagy inkább, mint két baráti nemzetiség ko- existenciális élete a közös hazában, amelyben jobb jövőjét együtt építi?! Lapunk jövő heti számában még lesz egy és más mondanivalóm erről a pamphletről és a “terrorkampányról”, amelyet nyilasok vezetnek Amerikában. A Soha!! védsissti titkos rajzok áttekintését kéri A lewisburgi börtönben 16 év óta ártatlanul sínylődő Morton Sobell ügyvédei beadvánnyal for- fordultak New Yorkban a szövetségi bírósághoz, melytől kérték, hogy bocsássa nyilvánosságra azt a 16 év óta titokban tartott rajzot, melyet az ügyészség 1951-ben, a Rosenbeyg-Sobell tárgyalások alkalmával bemutatott és amelyről azt állította, hogy egy másik rajznak a másolata, melynek révén az oroszok az atombomba titkaihoz jutottak. Sobell kérelme állítja, hogy a zár alatt tartott rajzot a védelem részéről készülőben levő uj jogügyi beadvánnyal kapcsolatban keH megtekintenL Az uj beadvány kéri, hogy a Sobell elleni ítéletet függesszék fel azon az aíapon, hogy “a kormány tudatosan, szándékosan és tervszerűen hamis tanúvallomást és dokumentumot használt fel a vádlott és társainak elitélésére, háború alatt elkövetett kémkedés vétke alapján.” A beadvány kéri, hogy a kormány rendelje el a rajz, valamint a vallomások gyorsirási szövegének és más zár alatt tartott okiratnak a bemutatását. “Ma már az ország biztonságát fenyegető veszélyről szó sem lehet. . . továbbá, már évek óta kétségtelenül nyilvánvaló, hogy azon információ, melyet a kormány állítása szerint David Green- glass az alperes vádlottársaitól kapott és melyet aliitólag a Szovjetuniónak átnyújtottak, teljesen lehetetlen, hogy befolyásolhatta volna annak az országnak az atombombát illető tudományos fejlődését.” A Rosenberg-házaspárt 1953-ban kivégezték, de mindvégig ártatlannak vallották magukat. Nemrég megjelent egy uj könyv, melynek cime: “Invitation to an Inquest” (Meghívás halottszemlére), irói: Walter és Miriam Schneir. Ez a könyv első Ízben közölt a bíróság által le nem foglalt három rajzot, amelyek teljesen primitiv, gyerekes ákombákomok képét adták. Ez a könyv érveket hoz fel nemcsak annak bizonyítására, hogy Rosenbergék és Sobell ártatlanok voltak, hanem arra is. hogy az állítólagos bűntény meg sem történt. Nyilvánosságra hoz hamisított okmányokat, hamis tanúvallomásokat, melyek a bíróság kezében levő raizzal egvütt a következő hetekben újonnan megindítandó bírósági beadvány alapját szolgálják. ISMÉT KAPHATÓ \ I “LEARN HUNGARIAN” \ Bánhidi-Jókay-Szabó kiváló nyelvkönyve 4 angolul beszélők részére, akik magyarul 4/ akarnak tanulni 5: > S Gyönyörű, keménykötésben, finom papíron, raj- J É zokkal és képekkel — 530 oldal — a Budapesti * Tankönyvkiadó Vállalat kiadásában '4 Ára $4.00 és 20 cent postaköltség Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN £ 130 East lóth Street, New York, N. Y. 10003 *
