Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-31 / 13. szám
Thursday, March 31, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 13 MIT MONDANA PETŐFI A VIETNAMI HAZAFIAKNAK! Rosner Sándor beszéde a newyorki márciusi ünnepélyen Kedves Barátaim, Kedves Munkástársak! Az amerikai magyarság, akárcsak a magyarok ágszerte, most ünnepük Március Idusát. Szokás yenkor idézni Petőfi, Kossuth és Táncsics hazafias beszédeiből és Írásaiból. Tény az, hogy sokat idézik őket az úgynevezett hazafiak, de annál kevésbé követik őket — akár szellemben, akár tettekben. Könnyű kiforgatni a szavakat, de annál nehezebb azoknak értelmét, szellemét kiforgatni. Akik igazán adózni kívánnak ezen hazafiak szellemének, azoknak legalább el kellene képzelniük, mit ima, mit tenne most Petőfi, ha a vietnami parasztok között élne? Vagy mit tenne Kossuth, ha a guatemalai választások eredményének tanulságait kellene levonnia? Vagy Táncsics, ha a chilei bányászok között hirdetné elgondolásait? Vajon buzdítaná Petőfi a vietnami parasztokat az ellenállásra? Vagy belenyugodna Kossuth a választások eredményeibe Guatemalában? S mit mondana Táncsics, ha látná, hogy az Anaconda bérencei hogyan mészárolják le a chilei vagy bolíviai bányászokat? Lehet ma hazafias verseket idézni és azokat úgy forgatni, hogy ne a népet, az igazságot, a szabadságot szolgálják, hanem annak éppen az ellenkezőjét. Az a szellem, amely ezeket a hősöket mozgatta annak idején, füt ma bennünket. Elődeink a Ho- henzollernek, a Habsburgok, az orosz cárok ellen harcoltak, ma az ő zsarnokságukhoz hasonló zsarnok imperializmus, monopolizmus uralma ellen kell küzdenünk. Elődeink a földesurak, arisztokraták és a külföldi elnyomás ellen vették fel a küzdelmet, ma a monopoltőke ellen kell harcolnunk, ha a mai idők harcos szellemét akarjuk követni. Vajon mit tenne Petőfi, Kossuth és Táncsics, ha ma fogadott hazánkban élnének? Bizonyára felemelnék szavukat a vietnami mészárlás ellen. Vajon azoknak az érdekét szolgálnák, akik ma léhaságban, a nép izzadságából, gazdag pazar életet élnek? Hogyan is Írná meg Petőfi ma versét, amely ezt mondja: Tövestó'l kell kitépni azokat... Akasszátok fel a királyokat ... Most, amikor divat Magyar-Amerikában Petőfit idézni és kiforgatni mondanivalóját, kérdezzük: mit mondott volna Petőfi, amikor a felszabadult magyar nép kijelentette: Tiéd a föld! S földosztás volt a régi Honban. Mit mondott volna költőnk, amikor a földesuraknak és gyárosoknak kiadták az útlevelet? Hogyan irta volna meg ez alkalommal a Magyar Nemes c. versét? Talán könnyezett volna ízekért, mint ahogyan könnyezett a kisemmizett lobbágyokért, a szegény magyar parasztokért? 1848 nagy költője nemcsak kortársaihoz szólt, lanem a jövőt is megjósolta, mert tudta, vagy sejette, hogy itt nemcsak a magyar honról van szó, íanem az egész világról nemcsak a magyar házasságról irt, hanem a francia, olasz és lengyel hadfiak élete és cselekedete is drága volt néki. A jövőbe nézve azok között akart lenni, akik "Érted haltak, szent Világszabadság!" Ma a szent világszabadság nevében ártatlan pa- asztokat mészárolnak le Vietnamban. A szabadság levében ellenforradalmakat szítanak, a régi hazá- ;rt üvöltenek. A szabadság nevében vissza akarják illitani a régi rendszert és a zsarnokságot. Nem könnyű ebben a helyzetben tisztán látni. Nézzük csak meg, mit mond és mit gondol Johnson :lnök, amikor “demokráciáról” beszél a tömegek- íek? Vietnamban — mind mondja — demokráciát, .zabad választásokat akar és közben ráerőszakolja i vietnami népre Ky tábornokot, azt az embert, aki aek hőse és példaadója Hitler. Szavazást Ígér a ietnami népnek, de csak akkor, ha nem szavaznak i Nemzeti Feyszabaditó Frontra, ami azt jelenti, .‘lőször ki kell irtani legalább is 80 százalékát en- ek a szerencsétlen népnek. Az amerikai katonák Vietnamban "hazánkat" édik a kommunista veszélytől. Az amerikai had- ereg bázisokkal veszi körül az egész világot, hogy 'szabadságunkat" biztosítsa, még akkor is, ha az :gész világot bilincsekbe kell verni. S ha megvizsgáljuk, hogy kinek a szabadságáról beszélnek, ak- <or látjuk, hogy nem a Watts-i négerek, vagy fo- adott hazánk 12 százalékának lakosságáról van zó, nem a 30—40 millió amerikai szegényről, akik megélhetés legalacsonyabb fokán tengődnek, jm a déli részaratókról, vagy a kisemmizett pa- asztságról, amely százezrével hagyja ott a földet, hanem — röviden — azért kell a drága emberi vért ontani — úgy az amerikai, mint más népek '■érét —, hogy néhány nagyiparos, néhány fegy- £rgyáros nemcsak az amerikai népet, hanem a leigázott világot is szabadon kizsákmányolhassa. Hogy sikerül-e tervük, az más lapra tartozik. Van egy másik szó is, melyet nem tágas fogalmában, hanem a mindennapi értelmezésében kell megértenünk. És talán jó lenne ezt megjegyezni azoknak, akik "szocializmus"-ról beszélnek. Mert ma divat arról beszélni, hogy szép a szocializmus, de nem az olyan, mint — mondjuk— szülőföldünkön van, sem olyan, mint a Szovjetunióban, vagy mondjuk Svédországban van (ezt creeping social- ism-nak, magyarul csuszó-mászó szocializmusnak nevezik.) De azért nincsenek a szocializmus ellen, hogyis lennének? Beszélj bárkivel és mindenki szeretne egy kicsivel több társadalombiztosítást, egy kicsivel jobb Medicare-t, több Project-lakást, jobb .kórházakat, stb., stb. így azután nehéz a szocializmus ellen lenni. De vizsgáljuk meg azoknak a szólamait, akik “jóakaratuan” kritizálják vagy támadják szülőföldünket, vagy más szocialista országot, mert ott is emberek élnek és igy hibák is vannak, mert olyan utakon járnak, amelyeket még az emberiség életében soha senki nem járt. Vizsgáljuk meg, hogy ezek a “szocialista barátok” milyen szocializmust akarnak? Nem is kell olyan sokat vizsgálódni és hamar rájövünk, hogy olyan szocializmust akarnak,, amilyet Hitler a Nemzeti Szocialista pártjával adott a német népnek, mely még a mai napig sem tudott kivetkőzni belőle. Igen, a szocializmus jelszava annyira vonzó, hogy még Hitler is, aki az ellenkezőjét kívánta elérni, felhasználta aljas céljaira. Az amerikai magyarsághoz szólva, napról-napra figyelmeztetjük őket, hogy ne hagyják magukat demagóg szólamoktól félrevezetni — akár jogos, akár jogtalan a haragjuk. 1848-ban szülőföldünk népe az akkori zsarnok, az osztrákok ellen harcolt, mert függetlenséget akart és harcolt a saját arisztokráciája ellen is, mely a külföldön dőzsölt és otthon a nép vérét szíttá. Végre 1945-ben a hatalmat a saját kezébe vette. Nem beszélünk arról, hogy mennyi magyar vér folyt el e két dátum között. Azok, akik most azt mondják, hogy 1956-ban 48 szellemében ragadtak fegyvert, félre voltak vezetve, vagy pedig olyanfajta emberek voltak, mint Ky tábornok, vagy más puccsista urak Afrika és Ázsia földjén. Mert a magyar nép, mely felszabadult a kül- és belföldi iga alól és jussul olyan országok örökölt melynek vagyonát elrabolták, melyet földig leromboltak, ma virágzó országot épit a saját erejéből és azoknak a segítségével — s csakis azokéval — akik éppen úgy ki lettek rabolva és le lettek rombolva — és dolgozik, hogy még jobb helyzetet teremtsen magának, a jövendő nemzedéknek; arra törekszik, hogy békében és jó barátságban éljen a szomszédaival és tiszteletben tartsa minden nép jogát és szabadságát. Tanulságok a clevelandi Béke Liga bankettjéről A Clevelandon működő Magyar Béke Liga a legszélesebb alapokon megszervezett csoportosulás, melyben különböző politikai meglátásu emberek dolgoznak együtt egy cél érdekében: a békéért. Ez a lelkes kis csoport hónapokkal ezelőtt elhatározta, hogy bankettet rendez Csatorday Károly, UN magyar nagykövet tiszteletére abból az alkalomból, hogy a 107 nemzetből álló világszervezet egyhangúlag a UN politikai bizottságának elnökévé vá- ltsztotta. A Református Otthon nagytermét vették ki a bankett megtartására, de a clevelandi magyar egyházak, egyletek és bizonyos egyének nyomására a terem kiadását visszavonták. Az utolsó napokban a City Clubot kellett kibérelni a bankett megtartására. De ez sem vette el e lelkes csoport tagjainak kedvét, sőt, még nagyobb lelkesedéssel és kitartással dolgoztak, hogy a bankettet sikerre vigyék. Ki kell emelni Kalinay Gyula, a Delbó házaspár, Stimetz János, Boross László, Viasz József, Her- czeg József, Mrs. Koszty, Farkas Béla nevét, és nem utolsó sorban a 84 éves Tarczai Lajos szerkesztőt és két leányát, akik fáradságot nem kiméivé dől goztak a siker érdekében. Mint előző jelentésünkben kiemeltük, ezen felsorolt nehézségek ellenére is sikeresen zajlott le a bankett, habár a clevelandi reakciósok piketelés- sel is próbálták a közönséget elriasztani a megjelenéstől. De tervük nem sikerült, a banketten több mint 150-en vettek részt, ami nagy eseménynek számit Clevelandon, ahol már régen nem volt ennyi vendég ehhez hasonló megmozduláson. A Csatorday-bankettből levonhatjuk a tanulságot, hogy ahol megvan az akarat, a kitartás és néhány becsületes ember összefog egy nemes ügy érdekében, ott az eredmény sem maradhat el. Az egész amerikai magyarság hálával és elismeréssel kell, hogy adózzon ezeknek a kitartó clevelandi magyaroknak, a Magyar Béke Liga tagjainak, hogy nem riadtak vissza a nehézségektől, s szembeszállva a clevelandi reakcióval, legyőzték azt és sikerre vitték a banktettet, melyen megünnepelték Csatorday Károly UN nagykövetet, a Magyar Népi Demokrácia és az Egyesült Nemzetek képviselőjét. Pillanatfelvétel a Los Angelesi Munkás Otthon életéből Már hosszú évek óta mindig meleg ünnepi érzés tölti el szivünket, amikor alkalmunk nyílik a los- angelesi Munkás Otthon családias atmoszféráját élvezni. Most először éreztünk bizonyos lehan- goltságot, fájdalmat szivünk mélyén, mert körültekintve valaki hiányzott a megszokott, meleg együttesből. Talán felsőbb fórumokhoz kellene folyamodni, akik meg tudnák magyarázni, miért van az, hogy egyes emberek nagyobb űrt hagynak maguk után, mikor eltávoznak sorainkból mint mások. Ruhig Bélára gondolok, erre a csupasziv emberre, erre a jóakaratu, minden szépért, jóért lelkesedni tudó izzig, vérig szocialista emberbarátra, aki máskor ott állt a szép virágos bejáratnál és kitárt karokkal fogadta a szeretet és megértés templomába, a Munkás Otthonba belépő embertársait. Ruhig Béla mindenkinek barátja volt, minden ember leikébe be tudott férkőzni, tudott örülni, lelkesedni és lelkesíteni. Emlékét örökké őrizzük. A lesújtó, fájdalmas érzésekkel azonban megszületnek vigasztaló jelenségek is. Ez abban található, hogy sok értékes ember van ebben a családi körben, aki az ő szellemében tevékenykedik. Akik vidékről, hogy úgy mondjam csak bizonyos alkalmakkor látogatnak el az Otthonba, örömmel állapítják meg, hogy élvezet itt eltölteni néhány órát, tanulmányozni az emberi jóakaratot, megértést, osztálytudatos fegyelmet. Elsősorban tekintsünk be a konyhába. Valamikor — talán 25 éve — New Jerseyben méheket neveltünk. Csak ott láttam olyan kimért pontossággal párosult kötelességtudó fegyelmezettséget, amivel itt mindenki elvégzi a magára vállalt munkát. Nem vagyok anti-vegetáriánus, de nem is vagyok 100 százalékos vegetáriánus, nem mennék el három blocknyira sem azért, mert ott jobb bort mérnek vagv roDOgósabb sültet szolgálnak fel. Vagy 15 éve vagyunk nem túl gyakori vendégei az OuuonnaK; hanoctunk kritikát a zenéről, kritizálták a cimbalmost, meg a cimbalmosnét, de a konyhában a szakácsnőt még soha sem hallottuk kritizálni. Nem kell valami nagy lángész annak megfejtéséhez, hogy miért? Ha már kritikákról beszélünk, meg kell említeni, hogy folyik az a Munkás Otthonban is, vannak élénk viták is, melyben sokan résztvesznek, ami helyénvaló, mert a gondolkodni tudó emberek vitáznak, kritizálnak mindenütt. Faragó Zsigmondról és kedves nejéről sem feledkezhetünk meg, mert Faragó rátermettségénél fogva ügyesen tudja elnöki hivatását betölteni. Faragóné pedig az asszonytársakkal elismerésremél- tó munkát végez a Női Körben. Ezek a drága asz- szonyok nagyszerű munkát végeznek a haladás érdekében. Nincs a világon hathatósabb nevelő munka, mint a jól megirt munkás-szindarab lerendezése. Ezt már a 90-es években a magyarországi szakegyle- tekben is felismerték. Azt mondják errefelé, hogy a sors küldte Los Angelesbe Cincár Gyulát, hogy ezt a munkát elvégezze, de vajon ki küldte erre a szolgálatra a műkedvelőket? Biztos, hogy őket a kötelességteljesités készteti a szerepek elvállalására. Éljenek sokáig. A “TÉNY” szintén egyedülálló kultúrintézmény Los Angelesben, mely kéthetenként jelenik meg és hasábjain sok esetben találkozunk az Írókkal, akik a Magyar Szóban Írnak hetenként. Uhrin János fáradhatatlan munkájával példát mutat mindenkinek és ezért olyan megbecsült ez a veterán, aki nélkül még ma is elképzelhetetlen magyar temetés Los Angelesben, hogy az utolsó útjára menőt családjától vigasztaló szavakkal elbucsuztassa. Természetesen lehetetlen ilyen rövid irás keretében igazi értékük szerint méltányolni azokat,, akik értékes munkájukkal előbbre viszik a Los Angelesi Munkás Otthon életét. Talán valamikor akad valaki, aki kellőképpen megörökíti ennek a sok jóakaratu, az élet iskolájának minden osztályát kijárt becsületes embernek munkálkodását. Schubert József, Elsinore, Cal. KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE.'
