Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-03 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 3, 1966 BÉRHARCOKRA KÉSZÜLNEK TÖBB IPAR MUNKÁSAI A szövetségi kormány, a munkaügyi minisztérium segítségével próbálja megakadályozni, hogy a különböző iparokban alkalmazott munkások a jeleneg érvényben lévő munkaszerződés lejártakor nagyobb munkabéremelést kapjanak, mint 3.2 százalékot. , Minden jel arra mutat, hogy a munkaügyi minisztérium e törekvése kudarccal fog végződni. Willard Wirtz, munkaügyi miniszter és' társai azon szorgoskodnak, hogy az építőiparban most lejárt, vagy lejárat előtt lévő különböző szakmai szerződéseket csak 3.2 százalékos órabéremeléssel újítsák meg. Az építőipar szakszervezeteinek országos elnöke, Hagherty kijelentette, hogy még ha megpróbálná is, akkor sem volna képes az ország különböző részeiben működő 800 szervezetre erőszakolni akaratát. Az ácsok, villanyszerelők, kőművesek, vízvezeték-szerelők, stb. szervezete mind nagyobb béremelést követel, mint a 3.2 százalékosat. 10 centes órabéremelést követelnek Jacob Potofsky, az Amalgamated Clothing Workers Union elnöke kijelentette, hogy a gyapjuruha- készitők 10 centes órabéremelést fognak követelni, ami sokkal több a szövetségi kormány által előirt 3.2 százalékos béremelésnél. Potofsky úgy nyilatkozott, hogy a munkások jogosak a 10 centes órabéremelésre, mivel a megélhetés egyre drágul. Harcra készülnek a bányászok A puhaszénbányászok a közeljövőben tárgyalásokat kezdenek, a jelek szerint követelni fogják, hogy fizetett ünnepnapokat, magasabb órabért, több nyugdijat kapjanak. Szakszervezeti vezetők szerint a bányabárók nagy profitra dolgoznak és módjukban áll a bányászok eme követeléseit teljesíteni. A bányabárók azonban sírnak, hogy nagy a versengés a gáz-, olaj- és egyéb fűtőanyag-gyártók részéről. A bányászok azonban elhatározták, hogy ebben az évben megjavítják munkaszerződésüket. Egység a villanyipari munkások között A General Electric és a Westinghouse vállalatok az utolsó jó néhány esztendőben nagyon káros munkaszerződést kényszeritettek alkalmazottaikra, még pedig azért, mert a vállalatok munkásainak zöme nyolc különböző szakszervezetbe tartozott, melyek önállóan és egymástól függetlenül működtek. Ez a magyarázata, hogy a villanyipari dolgozók órabére, nyugdija és az egyéb kedvezmények messze elmaradtak a más alapiparokban dolgozó munkásokétól. Ez a helyzet késztette a nyolc nagy szervezetet: IUE, IÁM, UAW, és a többit, hogy egy ségesen lépjenek fel, tagságuk közös érdekeinek előmozdítására. Ez az első alkalom, hogy a két nagy villanytröszt a dolgozók egységével találja ma gát szemben. Sajnálatos az, hogy ebbe az egységbe, az AFL-CIO vezetők magatartása miatt, a United Electrical Workers független szakszervezet nincs belevonva, noha ez a szervezet az, mely leghiibb szószólója a munkásegységnek. A vasúti munkások követelése Azok a munkások, akik a vasutközlekedési iparban dolgoznak, de nem a vonatokon nyernek alkalmazást, 20 százalékos béremelést követelnek. A mozdonyfütők benyújtották 25 százalékos bérkövetelésüket. A vasutak ez évben szintén nagy profitot könyveltek el és igy a munkások elhatározták, hogy ebben az évben lényegesebb órabéremelést harcolnak ki maguknak. Lapunk nagy érdeklődéssel figyeli az ipari munkások eme törekvéseit és időről-időre részleteser beszámol e harcok kibontakozásáról. MMIIIIfMAMIMUMUWVMIUWUWWIAnAflAAÁAAAÁÁÁÁMAnMMWMVWWVWlIVUUWUWWIMMMAMWWWUMMNI Kik Dodd szenátor barátai? 6 HÍREK AZ AUTÓVÁROSBÓL A Rouge Plant munkásai sztrájkra szavaztak, mert nem bírják a rossz munkakörülményeket. Szinte hihetetlen, hogy a mai világban a munkásoknak még mindig ilyen szörnyű szenvedések árán kell megkeresniük kenyerüket. Az öntődében a' munkások keze össze-vissza van égetve, mert a vállalat egy héten négy napra, vagy néha 2 hétre is elzárja a vizet, nem tudják a vasat lehűteni és a munkások a forró vasat kezelik. A tengelyöntődében, ahol a formákba öntik a vasat, a ventilátor sem működik. Még fokozza a veszélyt, hogy a hulladék-tartályokat szerte széjjel hagyják. Ilyen helyzetben még az öntőkanalakat sem tudják biztonságosan kezelni. Amellett, a felhalmozódott anyag hibás tartályaiból állandóan hull a forró vas a munkásokra. A hűtőt a vállalat nem javíttatja meg és a forróság kibírhatatlan. Három éves por hull a gerendákról a munkások fejére. Akik az izzó vasat kezelik, minden hütő nélkül, azoknak élete állandóan veszélyben van, mert még rácsozás sincs, vagy más védőberendezés. így a munkások könnyen ráléphetnek vagy ráeshetnek az izzó vasra, ahol azonnal halálra éghetnek. Ahol a vezértengelyt köszörülik, a munkások porszivó nélkül dolgoznak. Télen nagykabátban kénytelenek dolgozni, mert nem fütik a helyiséget. A gépek óriási port vernek fel, de a porszívót már több mint 3 hónapja nem tisztították, igy nem működik. A sok por a munkások szemét és tüdejét tönkre teszi. így termelnek a munkások a milliomosoknak és kénytelenek sztrájkolni, hogy valami javulást érjenek el munkakörülményeikben. A gyár már többször megígérte, hogy a 700 fontos tengelyek emelésére gépeket fog felszerelni. A munkások megszakadnak a nehéz munkában, legtöbbjük a megerőltetéstől hátsérülést kap. A rossz, görbe állványok veszélyeztetik a munkás minden lépését és 3 láb magasan áll a szemét és a hulladék. El lehet képzelni, hogyan érzi magát az ilyen körülmények között dolgozó munkás, mikor letelik a nap. A műhelyből a busz-állomásig alig tudnak elvánszorogni és ha a buszban leülnek, rögtön, holt fáradtan elalszanak. A magyarországi munkások munkából hazafelé a vonatban kártyáznak, vagy összeállva dalolnak munka után, nem úgy, mint a detroitiak. • • • A gyár 8 munkást elbocsátott és más munkásokat vett fel helyettük, amivel megszegte a szerződést. A szakszervezet kivívta, hogy a 8 munkás kb. 1,000 dollárt kap és hogy a vasárnapi munkáért 1965 decemberéig visszamenően dupla fizetés jár. Az egyik korábbi szerződésben megállapított nyugdíj-korhatár értelmében már sok munkás nyugdíjba ment, de még az első nyugdiját sem kapta meg. Mások közben elhaláloztak. Az öntödei munkásoknak még korábban kellene nyugdíjba menniök, mert ezt nehéz munkájukkal már több szőrösen kiérdemelték. Ma már a hid-tipusu emelődaruk is automatizálva vannak és itt is megszűnt a legtöbb munka- alkalom. A rádióval irányitott daru-kezelők fizetésének ügyét a szakszervezet november óta tárgyalja. Ezt a munkát osztályozni kell és természetesen, a gyárvezetőség a fizetést mindig csökkenteni akarja. A munkások amiatt is panaszkodnak, hogy a fizetési csekk-szelvényeken nem tüntetik fel, vagy hibásan nyomtatják a social security számokat és ha panaszkodnak, ezt nem hozzák helyre azonnal. Ebből a munkásnak sok kellemetlensége származhat. A szakszervezet erre vonatkozóan is intézkedik. Mi van a dugattyú- és radiátor osztályon? Már három hete nincs fűtés és a munkások majd megfagynak. A panaszok ellenére a gyár semmit sem tett és végül a munkások január 28-án nem tudtak tovább a hidegben dolgozni és kivonultak. Másnap jónéhány villanyszerelőt küldtek és any- nyi villanymelegitőt szereltek fel, hogy bemelegítette a helyiséget. Miért kellett előbb jónéhány munkásnak megbetegednie és végül miért csak a kényszer nyomására intézkedtek? Másnap behívták a munkásokat vallatásra, hogy ki volt a vezetőjük, de ők jól odamondták a vezetőségnek. mint pl. hogy a jó meleg irodákból őket kellett volna a dugattyú osztályon dolgoztatni és biztos, félóránál tovább nem bírták volna ki. A mai gyári ifjúság megérti az öreg munkásokat. Szervezkednek és az öregek tanítják a fiatalokat, mit jelent jó szervezett munkásnak lenni és összetartani a gyárban. Tanítják őket, hogy készüljenek elő a nvugdij-évekre, hogy értsék meg és értékeljék a szakszervezetet, amely apáik és nagyapánk idejében kivívta, hogy most munkanélküli és betegségi biztosítást kapnak. Arra is nevelik Kivonata "Morning Freiheit" hírlap január 6-i számában, Paul Novick cikkéből. A N. Y. Post napilap egyik rovatirója, Jack Anderson, a lap január 24-i számában leírta, hogy milyen összeköttetés áll fenn Thomas Dodd szenátor és Julius Klein U.S. sajtóügynök, a nyugatnémet nagyiparosok kijárója között. A cikkből az tűnik ki, hogy az ultra-soviniszta Dodd szenátor beszédeit nem más, mint a nyugatnémet nagyiparosok fizetett ügynöke, J. Klein volt generális irta. Kik ezek a nagyiparosok? Anderson idézett egy levélből, melyben 1961 február 24-én Klein a következőkről értesítette a szenátort: ‘Dr. Wolfgang Pohle, a Flick szindikátus legfőbb vezetőségi tagja március első hetében Washingtonban lesz. Remélem, ön érintkezésbe lép vele. Pohle a Flick szindikátus egyik vezetője és az én kliensem. ..’ Dodd szenátor a Flick szindikátustól azt a szívességet akarta kieszközölni, hogy egyik barátja számára Mercedes árusítási szerződést kössön. Klein a levélben kifejtette: “Dr. Pohle mondotta, hogy az ön barátja, Von Papén felkérte őt, hogy az ön egyik barátja részére a Mercedes cégnél közbenjárjon. ‘‘Sajnos, kérelme túl későn érkezett. Kár, hogy ön nem tudta, én kezelem a Flick ügyeket, mert a legnagyobb örömmel álltam volna rendelkezésére.. . Amint visszakerülök a U.S.-ba, majd beszélhetünk erről, mert mint tudja, önért és barátaiért minden lehetőt megteszek.” Ebből megtudjuk, hogy Von Papén a szenátor barátai közé tartozik. Azt már eddig is tudtuk, hogy Von Papén háborús bűnös, akinek sikerült elkerülnie az akasztófát a nürnbergi tárgyalásokon. Gőringgel, Streicherrel és a többi náci bűnösökkel együtt állt a bíróság előtt. Szép társaságban van Dodd szenátor az Int’l Security Committee vezető tagja! De tulajdonképpen ki ez a Flick, Julius Klein, a Flick érdekeltségeket támogató beszédek Írójának kliense? Olyan beszédek Írójának, amelyeket a hazafiasságtól felfuvalkodott szenátor az Egyesült Államok szenátusában elmond? i******* **************** *****************j őket, hogy még mi mindenért kell küzdeni, amikor az öregek helyét elfoglalják. A jövővel együtt harc is vár rájuk, soha meg nem szűnő küzdelem a mun kás és a munkaadó nagytőkés között. Rose Pavloff A “Nyugat-Németországi Náci Hadi Bűnösök Barna Könyve”, mely nemrégen Kelet-Németor- szágban megjelent, megadja a feleletet. E könyv angol kiadásának 40. oldalán a következőket találjuk: “Már évtizedekkel ezelőtt Friedrich Flick óriási vagyont szerzett a német nép kárán véghezvitt korlátlan spekulációkkal. Nagy pénzügyi adományokkal mindig a legreakciósabb német politikai köröket támogatta... Már 1932-ben Flick a ‘Külön Himmler Alap’ javára átutalt előlegképpen 100 ezer Reichs-márkát, ‘különleges célokra’. Ugyanakkor a német nagyiparosokkal és bankárokkal együtt ő is aláirt egy Hindenburghoz küldött levelet, amelyben Hitler kancellárrá kinevezését követelték. “Mint Gőring megbízottja, ahogyan Flick önmagát nevezte, mérhetetlen vagyont szerzett a fasiszták “árjásitási” kampányában. A második világháború alatt sok vállalatot “bizományba” vett át a megszállt területeken. Gőringtől levélben kérte 1940 november 1-én, hogy adja át neki a Lotharin- gia-i vasipar nagy részét,, amit Gőring teljesített. Flicknek része volt ukrajnai vasmüvek kizsák mányolásában... A Flick tröszt vállalkozásaiban a koncentrációs táborokból és a hadifoglyok soraiból 40 ezer ember végzett kényszermunkát.” Mindez nagyon szépen lefesti Friedrich Flick hadibünös karakterét. De illő, hogy pontosabban meghatározzuk, mi is volt az a kényszermunka? A Barna Könyv ezt is meghatározza a “Munkával Történő Emberirtás” fejezetében: “A foglyokat, akik munkaképesek voltak... rendszerint háromtól hat hónapig terjedő időn belül elpusztították. Ezen idő után a monopolisták parancsára az áldozatokat, mint munkaképteleneket kilökték és ezek egyenesen az SS gázkamráiba kerültek.” A Flick vállalatok gyakran váltották a munkaerőt. Nem csoda, hogy a háború után Flick is háborús bűnösként került a törvényszék elé. 1947-ben hét évi börtönbüntetésre ítélték, ami bü neihez viszonyítva alig volt büntetés. A Barm Könyv még hozzáadja: “Bebörtönzése alatt megengedték, hogy igazga tósági gyűléseket, tartson! A bonni kormány köz benjárására 1951 február 3-án szabadon bocsátották.” Nem tudjuk, hogy Mr. Klein milyen szolgálato kát tett barátja érdekében. Jack Anderson azon ban leírta, hogy Julius Klein egy drága nerzsa szőnyeget szállíttatott a szenátor connecticuti ottho nába és egy 1,000 dolláros asztalt vásárolt ajándékul a szenátornak.
