Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-06 / 1. szám

Thursday, January 6, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD JlJ DEBRECEN, DÉLIBÁB NÉLKÜL 1970-re ipari város. A sellistáktól a mai 40,000 tanulóig Debrecen főutcája ma csatatérhez hasonlít: épí­tik a főgyűjtőcsatornát. (1950-ben kezdődött a munka, de egy év múlva abbahagyták.) Komolyabb ütemben 1963 óta folyik, s ígérik, hogy 1966 végé­re elkészülnek vele. Az építkezés nem kevesebb, mint 91 millió 234,000 forintba kerül. A lejtős rendszerű csatornához csatlakozik majd két ké­sőbbi oldalág, igy aztán még sokáig fúrják majd a várost. (A főcsatorna 6 kilométeres lesz. A Tele­ki utcai gyűjtőcsatorna 5.5 km, a nyugatra eső ipari városrész csatornája 7.5 km hosszan épül meg.) A minap Kossuth Lajos szobra előtt szedték fel a villamos síneket, mert ott vezetik el a csatornát. (Szerencsére a szobor nem volt útban, de az előtte levő szökőkutat széttörték.) Ahol befedték a főut­cai szakaszt, aszfalt helyett egyelőre kockaköveket raktak le, hepe-hupás az ut. Újabban a Petőfi téri villamossíneket helyezték át — ideiglenesen. De ismét ásnak a főutcán, gázvezetéket cserélnek. A "nagyhid" A főgyűjtőcsatorna építése közben nagy föld­munkát kell elvégezni, háromszázezer köbméter földet mozgatnak meg. Közben előbukkant a régi debreceni “nagyhid” maradványa. A történelmi múltú református nagytemplomtól a hajdani Fehér Ló vendégfogadóig 650 méteren húzódott. Földút fölé emelték, egy méter magasságban. Közép-Euró- pában szinte egyedülálló volt. (A magyar városok közül csak Debrecenben építkeztek igy.) Kezdet­ben hasznosnak bizonyult: esős időkben, vendég­marasztaló sárban a kocsik felhajthattak a fából készült nagyhidra. (Vámház volt mellette, fizetni kellett a használatért.) Másfélszáz évig állt fenn. Lebontására 1824-ben hozott határozatot a városi tanács, mert ekkor már korszerűtlennek vélték. Gátolta a városi csatornaépítést. Most csak a tar­tóoszlopok, a cölöpök kerültek elő. (Egyes geren­dákat a föld mélyében kellett elfürészelni.) Debrecen ma már 604 éves. 1361-ben nyert vá­rosi jogot. (A település kezdete a XII. századra nyúlik vissza.) Műemlékekben szegény az ország a történelmi múltú városa. Az utcanevek őrzik csak a tűnt idő­ket. (Példának a Nyomtató utcát. Sarkán az em­léktábla szövege: “Itt, a Nyomtató utca — akkori nevén, Agiportus Tipographiae — egyik régi házá­ban működött a XVI. és XVII. században a kultúra műhelye, Debrecen város nyomdája. A 400 eszten­dős Alföldi Nyomda jubileumi ünnepsége alkalmá­ból megjelölték a debreceni nyomdászok és könyv­kötők, 1961. julius 22.”) Az emléktábla elhelyezés nagy divat. A Vár ut­cán, a belvárosban az egyik táblán ez áll: “A mai Vár, Csapó és Piac utca határolta területen állt a középkorban az a megerősített kastély, amelyet a Hunyadi család is birtokolt. Ebben a kastélyban lakott Szilágyi Erzsébet családjával. Itt alakult ki az a kölcsönös megbecsülésen alapuló szeretet, amely Debrecen népét és a Hunyadi családot egy- befüzte. Mátyás király uralkodása idején Debrecen iránti háláját több királyi rendeletében kifejezésre juttatta. Az ő királlyá választásának félévezredes fordulója alkalmával 1958-ban emlékezetből meg­jelölte a Béke utcai általános iskola II. Rákóczi Ferenc szakköre.” Jutott emléktábla még a város — méhesgazdá­jának is. (Egy Csapó utcai ház falán: “Itt állott az a ház, ahol 1736-ban született városunk kiváló mé­hesgazdája Csáti Szabó György, aki megfigyelések­kel és kísérletezésekkel gyűjtött tapasztalatait “Magyarországi méhesgazda” cimü könyvében 1792-ben tette ma is értékes közkinccsé. Megje­lölték — a debreceni méhészeti társulás tagjai, 1961-ben.”) Az utcanevek hagyományőrző szerepét bizo­nyítja a Libakert utca. A legmodernebb városrész, az Uj Élet park egyik utcája. A kontraszt: még ma is van gémeskut a toronydaruk mellett. Két­ezer lakás már elkészült, a jövő év végén fejezik be a lakótelep építését, 2400 lakással. Uj lakótelep Honnan is az elnevezés, amit az utca őriz? Libás tó volt a mai lakóházak helyén. (Egyrészüket már a hajduszoboszlói földgázzal fütik.) Századokkal ezelőtt ez a terület amolyan faluvégnek számított. Tó volt a város szélén, ahol libák, kacsák úszkál­tak. A fejlődés eltüntette a Nagyerdő vizereiből táplált tavat. Lecsapolták s helyén kertségi műve­léshez kezdtek. Innen a Libakert. Debrecen — ma az ország harmadik városa (I964-es adat: 144,000 lakos.) Volt idő, amikor Debrecen megelőzte Pestet. (1787-ben Debrecen: 28,873, Pest: 21,215 lakos.) A város — a legújabb településfejlesztési tanulmányterv szerint — Bu­dapest egyik ellenpólusává fejlődik. Kisugárzása túlnő Kelet-Magyarország határán is. Miután nagykiterjedésü sík területen fekszik, általában széles utcákkal, nagytelkü, alacsonyszin­tű, elavult épületekkel van teleépitve. (Townson Robert angol utazó ezerhétszázkilencvenháromban “Debrecen ugyan városnak neveztetik és városi jo­gokkal van felruházva, azonban falunak tekintendő ennélfogva talán a legnagyobb falu egész Európá­ban ... ”) Az avulás, a természetes elhasználódás a városrendezés évről évre szélesedő lehetőségeit teremti meg. Az Országos Tervhivatal távlati fej­lesztésében ez szerepel: Debrecen lakossága meg­haladja majd a kétszázezret. Ki a "gyüttment"? Utca Debrecenben Ady “Ös Péterfiája”. A széles utcák, a nagy udvarokkal, a civis-korszak emlékei. A “maradandóság városa”-fogalom maga eltűnt. (Mint ahogy az egykori megállapítás is: “Gyütt­ment, akinek nem a Basahalmán belül vágták el a köldökzsinórját...”) Roppant társadalmi átala­kulást élt meg a város. Nagy a cserélődés. Sokan mentek el, de sokan jöttek is. Az uj lakók beillesz­kedtek, meghonosodtak. Az “uj-debreceniek” is büszkék arra, ami a városban végbe ment és vég­be megy. (Ilyen “ujdebreceni”: dr. Bognár Rezső Kossuth-dijas akadémikus, egyetemi tanár, Gulyás György Liszt-dijas művész, a debreceni Kodály Kó­rus karnagya vagy Patkovszky Imre, a Biogal Gyógyszergyár igazgatója.) “Micsoda körülménynek köszönheti Debrecen létrejöttét, azt nem tudom — irta Tawnson —, de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá 30,000 embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakhelyül, hol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs...” A nehéz körülmények között mégis megindult a városias fejlődés, előbb mezővárosi jelleggel. Kezdetben kevés, szinte alig számottevő ipar volt. Aztán ismertekké lettek a debreceni tímárok, szürvégszövők, gubacsapók, szíjgyártók. A magyar egészségügy európai rangjára utalni már-már közhely. Nemzetközileg is elsők között szüntették meg a gyermekparalizist; 1964-ben már az újszülöttek 97.4 százaléka intézetben látta meg a napvilágot; a lakosság 97 százaléka részese a társadalombiztosításnak. Ez utóbbi adat azonban nemcsak eredmény — egyúttal gond is! Miért? 1964-ben az orvosi körzetek járóbeteg-forgalma 46 millió, a szakorvosi rendelőintézetek forgalma pe­dig 52 millió volt. A mintegy 100 milliós adat azt jelenti, hogy az ország teljes lakossága egyetlen esztendő alatt átlag tízszer találkozott valamilyen formában az SZTK orvossal. A prózai háttér: zsú­foltság, kapkodás, ingerültség, türelmetlenség. Sű­rítve érzékeltetik ezt az egy betegre jutó perc-át­lagok: a rendelőintézeti szakorvosok országosan át­lag 7—8 percet tölthetnek el egy beteggel, de pél­dául a budapesti sebészeti átlag 5.2 perc, vidéken 6.2 perc. A kórházakban évente másfélmillió beteget gyó­gyítanak. A 76,000 ágyhoz ez hallatlanul magas szám. Ezért meglehetősen nehéz kórházba jutni, ezért csökkent bizonyos mértékben az egy betegre jutó kórházi ápolási napok átlaga... 4,000 “ügy" A számok felrajzolják a probléma hátterét: az orvosetika helyzetét, gondjait. Hét esztendeje mű­ködnek országszerte az Orvos-Egészségügyi Szak- szervezet orvosetikai bizottságai. Néhány hete adat szerűen is összegezték tevékenységüket. Hét év alatt összesen 4,000 ügyet vizsgáltak. A négyezer­ből 40 százalékról gondos vizsgálat után kiderült, hogy a bejelentés alaptalan volt. Az etikai bizottságokhoz érkező panaszok zöme az orvosok türelmetlenségét, olykor sértő maga­tartását kifogásolja. Ezt még akkor is büntetik, ha a zsúfoltság, a sietség magyarázhatná a türelmet­lenséget. Alapelv, hogy a rideg vagy közönyös or­vos — nemcsak a szó szakmai, de erkölcsi jelen­tésében is — rossz orvos! Budapesten — az Orvosi Rendtartás érvényé­nek eddigi öt évében — összesen 225 döntést hoz­tak az etikai bizottságok. Ebből 80 eljárás jogtalan anyagi előny szerzéséért, 74 különböző betegellá­tási panaszok miatt indult. (A többi: szabálytalan gyógyszerrendelés, fő- és mellékállás szabálytalan vállalása, orvoshoz méltatlan erkölcsi magatartás, stb.) A nem is távoli múltban az ipart a kefe-, bőr-, dohány-, szék- és vagongyár, valamint az István- malom jelentette. A változás alig tizenöt éve tör­tént. Uj iparágak honosodtak meg. (A felszabadu­lás előtt ötezer, jelenleg közel 40 ezer az iparban dolgozók száma.) Debrecen lett a gördülőcsapágy­gyártás központja (A Magyar Gördülőcsapágy Mü­vek — 22 országba exportál, 12 millión felül ké­szít csapágyakat), a Biogál Gyógyszergyár a vidék gyógyszeripari központja, a Ruhagyár közel más­fél millió darab készítményével' jelentős üzemmé fejlődött, a Medicor gyár debreceni uj telephelyén korszerű orvosi műszerek készülnek. Amig férfi munkáskezekben egyes helyeken hi­ány mutatkozik, addig női munkaerőből nagy a fe­lesleg. Éppen ezért az a törekvés, hogy a női mun­kásokat foglalkoztató gyáripart fejlesszék elsősor­ban. Ipari tervek Az iparé a jövő Debrecenben is. A felszabadu­lás előtt a tőkés ipartelepítési szempontok jutot­tak érvényre. A felszabadulás utáni években meg­indult üzemek helyének kijelölésekor még nem vehették számba azokat a célokat, amelyeket most tűztek ki. A város a vidéki ipartelepítés egyik fon­tos területe lesz. Debrecen délkeleti részében élel­miszeripari üzemeknek adnak teret, a nyugati ré­szen koncentrált telepítésre kerül sor. Ma még ezeken a területeken az őszi betakarítást végzik. A harmadik ötéves tervben kezdődik a nagy mun­ka — először közművesítéssel és az úthálózat kiala­kításával. A város kereskedelmének gazdag a múltja. Év­századokkal ezelőtt olyan vásárok színhelye volt Debrecen, ahol távoli nációk kereskedői adtak egy­másnak, találkozót. Eljártak ide Lipcséből, Bécs- ből, de még Törökországból is. Hasonlóképpen a debreceni kereskedők is messze földeket bejártak. (Ha a debreceni kereskedő megfizette a karadsa- adót, Perzsiáig mehetett. Debrecen kereskedelmi összeköttetéseire jellemző, hogy Isztambulban, az I. Szulejmán által adományozott házban, a debre­ceni kereskedőket ingyen szállás és élelem várta.) A kereskedelem múltjának fénye néhány évti­zeddel ezelőtt évenkénti kiállításokban is tükröző­dött. Persze, ezek a számok csak korlátozottan jelez­hetik a lakosság és az orvosok kapcsolatának való­ságos gondjait. Itt van például az a bonyolult kér­déscsoport, amely ebben a dilemmában fejezhető ki: fizetni vagy nem fizetni? Az orvosi honorálás valóságtól elrugaszkodó, sommás elintézése lenne a tényéktől függetlenül Ítélni és általánosítani. Ilyen tény elsősorban az or­vosok fizetésének kérdése. A sokat dolgozó kórhá­zi orvos fizetése nagyjából annyi, mint az átlagnál jobban dolgozó esztergályosé. Alacsony az ápolók, műtősök fizetése is. (Az eredmény: már-már meg­oldhatatlan probléma, a kórházak úgynevezett “középkáder” hiánya, s emiatt az orvosok végez­nek egész sor ápolószemélyzeti munkát — injek­ciózást, adminisztrálást stb.) A szakorvos egy éj­szakai ügyeletért 35 forintot kap, a nem-szakorvos 30-at, tehát kevesebbet, mint az éjszakai műszak­ban dolgozó szakmunkás. Ha a kórház váratlan műtéthez hívja orvosát, akkor egy fillért sem kap érte. Rendjénvaló tehát a honorálás? írott, de főleg íratlan, lelkiismereti parancs szabályozza ezt, hoz­závetőleg igy: szigorúan tilos a gyógykezelés minő­ségét, színvonalát eleve a honorálástól függővé tenni. Ez, egyebek között, erkölcstelen haszonélve­zete lenne az állami gyógyszernek, rendelőnek, kórházi ágynak. Más kérdés: megtiltható-e a lelki- ismeretes kezelés, műtét stb. után az orvos vagy az ápoló honorálása? Elégedett-e orvosával? íme, ezek az orvosetika legnagyobb gondjai ma­napság. Ugyanakkor a problémák ellenére sem túlzás azt állítani, hogy az orvosok zöme olykor szinte hősiesen száll perbe az életért, az egészség­ért. Nem érdemel-e ilyen lírai jelzőt például a fa­lusi körzeti orvos, aki nappal-éjszaka falvak tucat­jaiban emberek ezreit gyógyítja. (A baktakéki kör­zet orvosa, aki 30 kilométernyi körzetben 16 köz­séget lát el; a mikóházi orvos, aki 20 falu immár csaknem teljes népességét kezeli?) A Központi Népi Ellenőrző Bizottság egyik vizsgálatakor egyéb ként a megkérdezettek 80 százaléka határozott igennel válaszolt arra a kérdésre: elégedett-e kör­zeti orvosával? Az orvosetikai gondok tehát vég­eredményben ahhoz a humánus célhoz kapcsolód­nak, hogy Magyarországon sokat, a legtöbbet akar­nak nyújtani gyógykezelésben is az egész lakosság­nak, de hát egyelőre nem futja mindenre... AZ ORVOSETIKA Fizetni vagy nem fizetni?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom