Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-06 / 1. szám

Vol. XX. No. 1. Thursday, January 6, 1966. AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC., 130 E. 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telefon AL 4-0397. Johnsonf fbéke-of f enzivái a” ÚJÉVI FOGADALOM A newyorki Yorkville-ben, sétálgatásaink közben sokszor elhaladunk a Horn & Hardart automata étterem mellett és ilyenkor alkalmunk van megfigyelni az oda betérőket. Sokan közülük öregek, akik révedező szemmel húzódnak meg egy- egy asztal mellett, valami keveset talán fogyasztanak, de tő- leg csak ülnek, egyedül, vagy egymás társaságában, amig a marcona üzletvezető egymás után ki nem taszigálja őket a helyiségből. Kopott, vedlett, a tél hidegében elégtelen ruháik­ban, az automata étteremben keresnek egy kis meleget, vagy emberi társaságot a 70—80, sőt 90 éves öregek, akik a havi 60—90 dolláros nyugdíj mellett valami levitézlett rooming hcuse szegényes szobájában morzsolják le magányos életüket. A legtöbbnek már meghalt az élettársa, esetleg az élet gyér lehetőségei még arra sem adtak alkalmat, hogy meghá- zosodjcn. Sok esetben szerető rokonok a tengeren túl kész­séggel befogadnák őket, de az öregek túl büszkék ahhoz, hogy rokonaik terhére legyenek, különösen, ha azok sem élnek fé­nyes körülmények között. Mindenütt látni lehet ezeket az élet által megviselt öregeket, de a Yorkvi!le-ben élők mégis közelebb állnak hozzánk. Sokan közülük bevándoroltak és akad köztük számos honfitárs. Abból a nyugdíjból, amiből itt csak eltengődnek, odaát tisztességesen megélhetnének, de a nyugdijat a U.S. Magyarországba nem utalja ki. Nincs erre semmiféle törvény, csak rendelet tiltja meg, a hidegháború szüleménye, amelynek következtében a kiöre­gedett dolgozók nem kaphatják meg jussukat, amiért egész életükben megdolgoztak, amit dolgozó éveik alatt befizettek, ami törvény szerint az ÖVÉK. A washingtoni kormány önké­nyesen mondja ki, hogy saját verejtékük árán megszerzett pénzüket hol költhetik el és hol nem. Hidegháborús politiká­jával a kormány ezeket az ártatlanokat bünteti, akiknek mun­kája segítette felépíteni ezt az országot és gyarapította az or­szág gazdaságát. Ha a nyugdíj Magyarországba való kiutalása elleni rendeletet valaki törvényesen megtámadná, nincs az a törvénycikkely, amelynek alapján a bíróság ennek jogerős- ségét helybenhagyhatná. Fogadalmat teszünk, hogy az uj évben minden erőfeszí­tésünkkel azon leszünk, hogy a kormány ezt az igazságtalan rendeletet visszavonja. leghangosabb hirdetőinek egy csoportját _ “békemisszió”-ra kuiute Külföldre. (Folytatás a 2-ik oldalon) Szovjet kormányküldöttség Észak-Vietnamban. — A pápa aktiv szerepe a vietnami béke megteremtésében A Hlinka-serleggel tüntette ki az amerikai és kanadai szlovákok egy csoport­ja Ft. Kocsis Tódor benedek- rendi papot egyházi tevékeny­ségéért. A kitüntetést még csak ér­tenénk, de hogy miért kellett a Hlinka-serleget adni neki, azt nem értjük. Hlinka reak­ciós szlovák politikus volt, aki nek pártja a harmincas évek­ben fasiszta párttá alakult és akinek nevét a brutális gyil­kosságairól hirhedt szlovák náci banda, a Hlinka-gárda is viselte. Államcsíny Közép-Afrikában Bokassa ezredes, a Közép- Afrikai Köztársaság hadsere­gének vezérkari főnöke, állam csiny keretében lemondásra kényszeritette Dacko elnököt és magához ragadta az elnöki hatalmat. Első ténykedése az államban tartózkodó kínai ál­lompolgárok deportálása volt. A BETHLEHEM STEEL EMELI AZ ACÉL ÁRAT KÖZLEKEDÉSI SZTRÍJK KEW YORKBEK A hét minden napján 6,820 villanyoskocsi gördül végig a newyorki földalatti vasút 720 mérföld hosszúságú közleke­dési vonalain, Manhattan, Bronx, Brooklyn és Queens alatt több mint 6 millió személyt szállítva a világváros irodáiba, áruházaiba, iskoláiba, színházaiba, mozijaiba és... vissza lak­helyeikre. Ezenfelül autóbuszok ezrei egészítik és elégítik ki a nagy világváros lakosainak közlekedési igényeit. E roppant városi közlekedési rendszer — a legnagyobb az országban és talán az egész világon — az újév első napjá­nak ötödik órájában megbénult: a közlekedési munkások 33 ezer tagú szakszervezete Michael Quill elnök vezetésével sztrájkba lépett. Roppant válság jegyében kellett hát megkezdenie a város uj polgármesterének, John V. Lindsaynak hivatalbeli műkö­dését. Mik voltak e válság előzményei? A szakszervezet szerződése a közlekedési rendszert igaz­gató Transit Authorityval dec. 31-én lejárt és a szakszerve­zet arra az alapra helyezkedett, hogy "ha nincs szerződés, nem dolgozunk." A szakszervezet a benyújtott uj szerződési javaslatban 30%-cs érabéremelést követelt tagjai számára, 4 napi 32 órát kitevő heti munkaidőt a jelenlegi 5 napi 40 órás munkahét helyébe. Azonkívül 6 heti vakációt egy évi szolgálat után, a jelenleqi öt heti vakáció helyébe 25 évi szolgálat után. Három további fizetett ünnepnapot minden évben és félfizetéses nyug dijat 25 évi szolgálat után. A szakszervezet ezt az ajánlatot nyilván csak tárgyalási kiindulópontnak tervezte, de két havi tárgyalás után a Tran­sit Authority a szerződés lejárta előtti utolsó napig EGYET­LEN ELLENAJÁNLATOT SEM TETT és az utolsó napon is csak egy elfogadhatatlan alacsony ellenajánlattal jött ki. Mike Quill igy beszüntette a tárgyalásokat és sztrájkba szólitotta szervezete tagságát. Lapunk száz százalékban támogatja a Transport Workers Union bérköveteléseit és a munkafeltételeket, amelyeket kí­vánnak. Az amerikai üzleti világ szüntelenül dicsekszik, hogy mily roppant hasznot mutathat fel 1965-ben. Ebből a haszon­ból adó formájában, uqyszólván a mellénvzsebükből előteremt­hették volna azt a többletet, amelyet a közlekedési munkások bérkövetelése képvisel. A Transit Authority magatartását, amellvel az utolsó naoiq vonakodtak ellenjavaslatot tenni, nem tartjuk másnak, mint alig leplezett provokációnak. (Folytatás a 4-ik oldalon) ! Az elmúlt hét végén az egyik I hatalmas acélvállalat, a Beth-I lehem Steel Corporation be­jelentette, hogy az építkezé­seknél használt acél árát ton- j j nánként öt dollárral felemeli, j A kormány azonnal inflációs-1 nak minősítette az áremelést i és figyelmeztette az acélipart, , hogy ragaszkodnia kell a le­fektetett irányelvekhez az in- | fláció elkerülésére. A Bethlehem Steel Corp. el­nöke. Edmund F. Martin kije­lentette, hogy az áremelés i nem inflációs jellegű és azzal; védekezett, hogy a könnyebb I súly és más fejlesztés követ- j keztében az építkezéseknél használt acél költsége csök­kent. A kormány szószólói haszon­lesésnek bélyegezték a Beth­lehem társulat lépését és ki­jelentették. hogy habár nem akarják az árakat szabályozni, a kongresszusnak más módo­kat kell találnia, ha az ipar s z é lesebbkö- "■ áremeléseket eszközöl a kormány által ki­dolgozott irányelv megsértésé­vel. (Az árakat csakis kong­resszusi határozattal lehet sza­bályozni.) A hivatalos irányelv értelmében az ipar csak akkor emelheti az árakat, ha maga­sabb kiadások mutatkoznak. I Ezek közé tartozik a megenge- | dett évi 3.2 százalékon felüli ; béremelés, a nyersanyag árá- 1 nak emelkedése, vagy ha a termelékenység az átlagos 3.2 százalék alá süllyed. Hivatalos körökben arról beszélnek, hogy valamilyen összeesküvés van az acélipar [ vezetői között. Az építkezések­nél felhasznált acél ára eddig tonnánként $114—$120 volt. A volt hadifoglyokért emeli szavát az NLF rádió A Népi Felszabadító Front,; a Vietcong politikai szerveze­te, felhívást intézett az Egye-! sült Államokhoz, hogy bocsás- j sák szabadon a két fiatal ka- i tonát, akiket Okinawán tarta-* nak azzal a vaddal, hogy segit- slgére voltak az ellenségnek. George E. Smith és Claudei McClure amerikai katonákat a! Vietcong novemberben szaba­don bocsátotta és az amerikai hatóságok ahelyett, hogy visz- szaengedték volna őket hazá­jukba, Okinawán tartják őri­zetben, mert a két katona, a jelentések szerint azt mondta, hogy otthagyják a hadsereget és kamDányt vezetnek a viet­nami háború ellen. Függelék a vádirathoz Mélységes megindultsággal olvastam Rév. Gross A. László megsemmisítő erejű vád­iratát a Johnson-kormány külpolitikája és az azt támogató kamarilla és szolgahad el­len. Lehetetlen elkerülnünk az összehason­lítást Zola hasonló jellegű történelmi vád­iratával a Dreyfus ügyben, amely alapza­táig rengette meg a századeleji francia bur- zsoá társadalmat. Nehéz elkerülni az össze­hasonlítást azon tulmenőleg. az ókori Izrael nagy társadalmi kritikusainak, az Ezsajá- sok, Jeremiások. Jcelek az ugyancsak rot­hadt társadalom vezetőit korholó lángoló vádjaival. A cikk brilliáns pé!dáia a társadalmi kri­tika legmagasabb válfajának, de egyben a politikai szatírának is. McNamara szerepé­nek elemzése szinte uj megvilágításba he­lyezi előttünk a modern Machiavelli szere­pét abban a tragikus dilemmában, amelybe az ő tényleges és tettleges közreműködésé­vel jutott ez az ország. Rusk külügyminisz­ter viszont, ha tudna magyarul, vagy ha valaki lefordítaná számára Rev. Gross jel­lemzését, talán azonnal lemondana állásá­ról és visszamenne oda, honnan jött. (A Ford Foundation-hoz.) Egy ilyen inspiráló cikk nem szorul ki­egészítésre, sem módosításra, viszont a cikk annyira inspiráló, hogy elkerülhetet­lenül a gondolatok és érzelmek sorozatát váltja ki a gondolkodó olvasóból. Az első ilyen gondolat, hogy a vádiratot ki kell terjeszteni az amerikai rr»Ri«Wá*moz- galom vezetőségére, amely túllicitálva az amerikai nagytőke legsovinisztább, legva­dabb egyéneinek és csoportjainak háborús uszítását, támogatja, minden feltétel vagy fenntartás nélkül, az elnök szennyes viet­nami háborúját. Meany és társainak uszító szerepe a viet­nami háborúban becstelenebb mindenki másénál, aki felelős katasztrofális politi- (Folvtatás a 4-ik oldalon) va indítására kényszeritette Johnsont és tanácsadóit. A békeoifenziva abból állt, hogy Johnson a hidegháború Ahogyan az 1965-ös év a végéhez közeledett, egyre nyíl vánvalóbbá vált ország-világ előtt, diplomaták és egyszerű emberek számára egyaránt a Johnson-kormány gyászos viet­nami háborús politikájának csődje és azon veszedelmek óriási méretei, amelyek a bű­nös politika elkerülhetetlen következményei lehetnek. A tiltakozás, amelyet John­son szekértolói itt Ameriká­ban egy “kicsiny hóbortos, so­rozáskerülő csoport, vagy ve­szedelmes radikálisok” mes­terkedéseinek, külföldön pe­dig Amerika nemes “béke”- céljai eltorzításának minősítet­tek, végre is uj lépések téte­lére, úgynevezett békeoffenzi­Ent. as 2nd Class Matter Dee. 31. 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P.O. of N.Y., N.Y

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom