Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-07-15 / 28. szám

Thursday July 15, 1965. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORP 7 ftHOGvan én l rice: EH IT Csehszlovákiai élmények Csehszlovák területen, Pilsen, Prága, Brünn. Po­zsony Komárom s Érsekújvár városokban öszesen nyolc napot töltöttünk. Nem eleget ahhoz, hogy személyes tapasztalatok alapján Írjunk erről a Né­pi Köztársaságról, népéről, fejlődéséről, teljesít­ményeiről, a nehézségekről és a reményekről. Igaz, hogy tájékoztató nyomtatványokat bocsátot­tak rendelkezésünkre, de nem találom értelmét annak, hogy statisztikai adatokat terjesszek az ol­vasó elé, mert akit ezek érdekelnek, az ilyen nyomtatványokat maga is beszerezhet. Megemlítem azomban azt, hogy a szokatlanul hideg tavasz, az elkésett nyár és az árvíz okozta károk következtében Csehszlovákia (Magyarország és Jugoszlávia úgyszintén) az élelemellátás terén küzdelmes év elé tekint. A Duna az utolsó évszá­zadban soha ilyen magas nem volt és a Vág, a Nyitra és a többi folyó szintén rekordmagasságot ért el. Az a körülmény, hogy hatalmas területek viz alá kerültek és hogy az emberek tízezreit kel­lett a gátakon munkába állítani, a gazdaság más területeiről vont el munkás kezeket. Nem lesz meglepő, ha mindez az árak emelkedését fogja okozni, ami elé a lakosság nagy része már most aggodalommal tekint. A kormányok gondjai ért­hetően ismét súlyosbodtak. Statisztikai száraz adatok helyett inkább olyan mozzanatokról emlékszünk meg, amelyeket való­ban személyes tapasztalatok alapján szereztünk. Arról már irtunk, hogy sajnálatos és kellemetlen az a körülmény, hogy -a felírások mindenütt cseh nyelven történnek, még olyan helyeken is. ahol külföldi turisták járnak. Egyébként az angolul vagy németül beszélő járókelők szívesen és udva­riasan adnak felvilágosítást az idegeneknek. A Cedok prágai főirodájában egy városnéző tú­rára próbáltunk jegyet váltani. Rajtunk kívül tu­catjával voltak olyanok, akik hasonló járatban vol­tak. Tudtunkra adták, hogy az összes rendelkezé­sükre bocsátott autóbuszokat egy nyugat-német látogató csoport tagjai foglalták el, de “próbál­nak” még egy autóbuszt szerezni, hogy a várako­zókat elvihessék a meghirdetett túrára. Kértek, hogy várjunk türelemmel. Vártunk. Ki türelemmel, ki anélkül, de vártunk. Közben amerikaiakkal, angolokkal, németekkel be­szélgettünk. Ők is vártak. Többen feltették a kér­dést: Ha túrát hirdetnek, miért nem gondoskod­nak idejében elegendő járműről? “Próbálnak” gondoskodni — elkésve. Egy félóra múlva kiszólt a hivatalnoknő, hogy még mindig van remény autóbuszra, várjunk. Mi mást tehettünk? Vártunk. Elmúlt egy teljes óra, amire megtudtuk, hogy nincs és nem is lesz délelőtti városnéző túra, vált­sunk jegyet a délutáni túrára. Addigra néhány­nak elment a kedve a túrától, másoknak délután­ra más terveik voltak. így csak egy páran marad­tunk, akiket a délutáni túra érdekelt. Olyan nagy vállalattól, mint a Cedok, a turisták bizony több ügyességet és előrelátást várnak el és főként azt, hogy ne hagyja őket egy órán át állva várni — fe­leslegesen. A délutáni túra, amelynek folyamán az ősrégi város számos érdekességét volt alkalmunk megte­kinteni, némileg kárpótolt a délelőtti fárasztó és unalmas várakozásért, de akiket a túra elmulasz­tásával csalódás ért, azok kénytelenek voltak min­den kárpótlás nélkül elhagyni a cseh fővárost. Bennünket is ért csalódás. Azon a napon, ami­kor a csodálatos és művészi “Laterna Magica” elő­adásának a kezdetére vártunk, (úgy hallottuk, hogy a newyorki világkiállításon is nagy sikerrel került bemutatásra), a város főutján hirtelen zápor egy étterembe kergetett be. Amint beléptünk azon­nal láttuk, hogy költségesebb helyre kerültünk, mint amilyenben szerény ebédünket szoktuk elfo­gyasztani. Dehát benn voltunk, künn esett és benn maradtunk. Ebben az “osztályon felüli” étteremben, amely a "JALTA” nevet viseli, az étel nem volt jobb, mint az általunk rendesen látogatott II. osztályú éttermekben, de az étlap tartalmasabb volt az asz­talokat tiszta, hófehér térítők fedték és számsze­rűit KILENC pincér sürgött-forgott a körülbelül ugyanannyi számú vendég asztala körül. A sürgő­forgó FRÄKKOS pincérek az egyszerű életmódhoz szokott emberek szemében valóban nevetségesek voltak és önkéntelenül felmerült a kérdés: okvet­lenül szükséges ennyi épkézláb ember lebzselése olyan országban, ahol állítólag munkáshiány van? És a másik kérdés: nem lenne-e jó a fiatal, élet­erős pincéreket kiküldeni oda, ahol tízezrek pró­báinak életet és vagyont menteni a fenyegető ár­vizek ellen? Hiszen emlékszünk még olyan Wesse­lényi báróra is, aki a mentő munkálatok élén küz­dött. amikor a kiáradt Duna a magyar fővárost fe­nyegette. A csalódás bennünket akkor ért, amikor kifi­zettük a számált, amelynek összegéhez hozzáadták a kiszolgálási dijat. Mi úgy éreztük, hogy ezzel teljesítettük a kötelességünket, azonban súlyosan tévedtünk, Még az asztalnál álltunk és a felesé­gem esőkabátját segítettem fel, amikor az egyik pincér (majdnem azt mondtam az egyik léhütő) odajött, felemelte a már kifizetett számlát és a ke­zével megvetően intett távolabb álló kollégájának, hogy további “borravaló” nincsen a tányéron. Hogy ezt még a jelenlétünkben megtette, azzal cél­zatosan akarta megszégyeníteni a “smucig” ame­rikaiakat, akik a kiszolgálási díjon FELÜL nem adtak “borravalót”. Bennünket a csalódás azért ért, mert Angol, Francia- és Nyugat-Németország után, ahol a ki­szolgálási díjon felül senki semmit nem vár, ezt a viselkedést az első Szocialista Népi Köztársaság­ban kellett tapasztalnunk. Miután a “Laterna Ma­gica” bemutatását nem akartuk elmulasztani, nem tölthettünk időt a (feltételezett) panaszkönyv el­kérésével és kitöltésével. Megelégedtünk azzal, hogy Pozsonyban elmondtuk az esetet annak az újságírónak, aki interjút kért tőlünk és akit szem­mel láthatólag felháborított a “JALTA” étterem pincéreinek arcátlan viselkedése. És ha már itt tartunk, elmondjuk egy másik ese­tünket, amelyet az interjú közben szintén szóvá tet­tünk. .. Prága és Brünn között, a számos helyen javítás alatt álló utat állandóan szakadó esőben tettük meg. Mindennek tetejébe még az autónk ablak-tisztitója (windshield wiper) is felmondta a szolgálatot Hogy a keskeny és javítás alatt álló utakon, a szakadó esőben való vezetés milyen fá­rasztó és főként idegölő volt, azt csak azok tudják, akik már voltak hasonló helyzetben — “wiper” nélkül! Amire este 6 óra tájban Brünnbe érkez­tünk, elhatároztuk, hogy az első szállodában ki­kötünk. Az első szálloda a Hotel Slavia volt. Mialatt én a szükséges podgyászt készítettem elő, a felesé­gem bement a szállóba, ahol egy női alkalmazott szerint részünkre nem volt szoba. Hosszas telefo­nálás és “próbálgatás” után (és a feleségem kitar­tó kérésére) mégis volt szoba, amelynek árát 99.50 cseh koronában állapították meg. Ez (hat dolláron felül) több volt, mint amenyit fizetni szoktunk 6ENCSI MARGIT ÍRÁSAI Amiért én is beteszem a garast A dominikai intervenció kezdete óta az ameri­kai újságok — elől vagy hátul, kis vagy nagy be­tűvel—ép úgy a rádió és TV hírmondói, az ügyhöz méltó buzgalommal hirdetik a rosszakaratú és fél­revezető összehasonlítást a magyarországi ’56-os események és a dominikai intervenció között, és éppen úgy a “Free Europe” és a “Voice of Ame­rica” amelyek igyekeznek még a megtörténtnél is borzalmasabbnak festeni az akkori magyarországi helyzetet. Ezek olvasása hallása közben mindig vártam, mikor fogja már valaki ismertetni a lapban a két helyzet közötti különbséget. (Bár a folytatá­sokban megjelenő “Két Évtized” is alapos ismer­tetést nyújt, de én egy gyors, tömör megcáfolást vártam.) Erre a M. Szó junius 3-iki számában “Fi­gyelő” aláírással megjelenik egy cikk: az amire annyira vártam. Nemsokára ezután Weinstock Lajos és Rózsi, valamint Lusztig Imre barátaink, még alaposabb s bőségesebb ismertetést közöltek a fasiszták által előidézett borzalmas állapotokról. Ez mind nagyon szép, helyes és szükséges is volt, sok tájékozatlan és (hozzám hasonló) feledékeny olvasónk tisztán­látására. Ami engem ebben meglepett, az a lec­kéztető hang volt, amelyen Figyelőt téves elírásá­ért megkritizálják — belevonva ebbe a Magyar Szó fáradhatatlan és túlterhelt szerkesztőségét, sőt még a lapbizottságot is. Tény, hogy Figyelő elkövetett egy kis tévedést, amikor az “Ellenforradalmat” Forradalomnak ne­vezte. De Figyelő cikke első sorától kezdve végéig a legjobb szándékkal, kétségbevonhatatlan jóaka­rattal van megírva. Figyelő megadja a legmesz- szebbmenő elismerést Kádár Jánostól kezdve min­és azért további “próbálgatás” után akadt egy má­sik szoba 93.50 koronáért, amelybe beköltöztünk. Egy kis nyomtatványra (amelyet megőriztem) a női alkalmazott ráírta a szoba számát és napi árát, igy: No. 526, KC 93.50. A garage-ért külön 4 ko­ronában állapodtunk meg és persze a végösszeghez 10 százalék kiszolgálási dij járt. A nehéz nap után megkönnyebbülten pihentünk le és rövidesen vacsora lehetőség után néztünk. Kimenőben a folyóson kifüggesztett árlistából ki­derült, hogy az 526-os számú szoba ára 50 korona. Nem szóltunk semmit, de másnap reggel távozás­kor a férfi alkalmazottnak ezt mondtam: Láttuk az árlistából, hogy az 526-os számú szoba napi ára 50 korona. A garage ára 4 korona, összesen 54. korona. Éhez hozzájön 5.40 a 10 százalék kiszolgá­lási dij, a végösszeg tehát 59.40 — és letettem 60 koronát. Az alkalmazott helyeselte a számadást, nyugtát adott az összegről és mi 47.85 korona megtakarításával távoztunk. Miután az előző este szolgálatban levő nő nem volt ott, nem kérdezhettük meg, hogy a megsza­bott áron felüli összeggel milyen céljai voltak? Egyszerűen zsebre akarta-e vágni, magyarul: el akart-e lopni, vagy a cseh államot akarta-e jog­talanul és oktalanul gazdagítani? Megértettük, hogy a szoba kiadása idején miért kérte, hogy az árát ELŐRE fizessük ki, helyezzük a felemelt ösz- szeget az ő kezébe, amit mi nem tettünk, mert a szállodai szobákért járó összeget mindig távozás­kor fizettük. Kérdezzük és az interjút kérő újságírótól kér­deztük: hogyan szabad ilyesminek előfordulni egy Szocialista Népi Köztársaságban, amelyben a szál­lodák az állam tulajdonát képezik és az alkalma­zottak kötelessége lenne a szabályok betartása, az előirt árak megszabása, tekintet nélkül arra, hogy a vendég külföldi-e vagy sem? Mi, akik a legjobb indulattal viseltetünk a Népi Demokráciák iránt; akik tisztában vagyunk a ne­hézségekkel, amelyeket le kell küzdeni; örömmel és csodálattal látjuk a fejlődést és a felszabadult népek boldogulását, — mi tudjuk és megértjük, hogy az uj társadalom uj embereit nem lehet 20 év alatt előteremteni. Mi tudjuk, hogy a hibák ki­küszöbölése érdekében a kormányok mindent el­követnek és feltétlenül bízunk abban, hogy erőfe­szítésük sikerrel fog járni. De fontosnak és szükségesnek trtjuk rámutat­ni a hibákra és visszaélésekre, amelyeket a Népi Köztársaságok ellenségei ártó propagandának használnak fel és jelét kell adni, hogy a hibák ki­küszöbölésére és a hivatalukkal visszaélő alkalma­zottak megbüntetésére megtörténnek az intézke­dések. denkinek, aki az ország legveszedelmesebb napjai­ban és helyzetében az élre állt, harcolt az ellen­forradalmárok ellen és segített a rendet helyre állítani. Ugyanakkor — ha Figyelő nem irta volna meg azt a cikket és nem követi el azt a téves el­írást, akkor sohase olvashatták volna a Magyar Szó olvasói azt a nagyon szükséges ismertetést. (Itt megjegyzem még azt is, hogy, bár a történe­lemben és az iskolás könyvekben mindég “Ellen- forradalomnak” lesz írva, a nép nyelvén minden olyan megmozdulás és forrongás, ami vérengzésbe megy át, mindég csak forradalom marad.) De ezen soroknak távolról sem volt célja sem a lap szerkesztőjét, sem a Figyelőt mentegetni. Én csupán a lap egyensúlyának megőrzése céljából szóltam a vitába. Sajnálnám ha az eszmecsere olyan irányba tévedne, amely a lap szocializmüs iránt érdeklődő olvasóit vélemény megoszlásra kényszerítené, ami esetleg megzavarná azt a szép összhangot, amellyel nagyrabecsült olvasóink ma fogadják a lapot. Többször kifejezték és bebizo­nyították, hogy szeretik azt az utat, amelyet a lap követ, szeretik és értékelik a külmunkatársak nagyszerű írásait, melyekben az eseményeket is­mertetik. A lap sohasem volt jobb, gazdagabb a múltban — és nem lehet jobb a jövőben sem! Szerintem a lap legjobb utón halad, amikor ismer­teti az általános világhelyzetet, amely lehetővé te­szi az olvasóknak, hogy felismerjék a két — egy­mással szemben álló osztály célját, melyik törek­szik a nép jobblétére vagy további elnyomására és hogy — tudatosan vagy öntudatlanul — az egész világ népe ébredezik és halad a szocializmus felé. Próbáljuk megtalálni a csodaszert vagy taktikát, amely lehetővé teszi az egymás mellett élés meg­valósítását a szociálista államok és azok ellensé­gei között, és keressük népünkkel a megértést, mert csak együtt dolgozva összetartással érhetjük el az emberiség igazi célját — A VILÁGBÉKÉT'. ★***★*★**★★★*★*★★**★*★***★★★★★*★★**>*★★•* ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!

Next

/
Oldalképek
Tartalom