Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-04 / 44. szám
Thursday, November 4, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD ä Victor Perlő: Kétféle imperializmus? Conor Cruise O’Brien, a szocialista tudósok konferenciáján tartott előadásában — amelyről egy korábbi cikkben irtunk —, a U.S.-nek a kommunizmus visszatartására irányított politikáját Sztálin keleteurópai, háború utáni politikájával hasonlította össze. Amennyiben O’Brien a kommunizmus visszatartását azonosította az imperializmussal, valószínűleg engedményképpen beszélt a szovjet imperializmusról, mint jelentéktelen tüneményről. Hasonlóképpen Harding professzor is csorbát ejtett máskülönben helyes fejtegetésén, amikor a Monthly Review hóbortos elgondolásaival jött elő. A latinamerikai kommunista pártok indokolatlan támadása és a Castro barátok ellenük megkísérelt felsorakoztatása mellett (amikor állítólagosán Gue- vara-t idézte), azt állította, hogy a USSR túl magas árakat számit a Kubával folytatott kereskedelemben ugyanúgy, mint a U.S. Brazíliával szemben. Dicsérte Kubát az Észak-Vietnamnak nyújtott segítségért, de sürgette, hogy a Szovjetunió és Kina hagyják abba a zsörtölődést és segítsék inkább Észak-Vietnamot. Habár dicséretre méltó a cukorszállitmány, amit Kuba Hanoiba küldött, ez mégis csak parányi részét teszi ki annak a sokoldalú segítségnek, amit a Szovjet É.Vietnamba küldött és valószínűleg a kínai segítségnek is, habár arról itt keveset tudunk. A Kubának számitott túl magas árak vádja különösen bombasztikus, amikor a USSR a cukorért Kubának fontonként 6 centet fizet és sokkal nagyobb mennyiséget vásárol, mint amennyire szüksége van, holott a cukor világpiaci ára fontonként 1.7 cent. A konferencia elnöke, Paul Sweezy, felkérte a hallgatóságban levő Paul Eislert, a Prágai Gazdasági Főiskola professzorát, hogy válaszoljon a “szovjet imperializmus” kérdésére. Eisler kifejtette, hogy Sztálin idejében a Szovjetunió éreztette hatalmát a kelet-európai országokkal szemben és bizonyos esetekben saját gazdasági előnyére használta fel ezeket az országokat. Példának megemlítette a közös vállalkozásokat és a lengyelországi szénárakat, de azt is hozzátette, hogy ezek és a legtöbb hasonló igazságtalanság ma már megszűnt. Az egyes esetekből azonban nem lehet megítélni a helyzetet, csupán a gazdasági viszonylatok teljességéből. Ilyen mértékkel mérve, a szovjet gazdasági politika még Sztálin idejében is homlokegyenest ellenkezője volt az imperialista országokénak. A kis országok kifosztása helyett hozzájárult azok gyors gazdasági fejlődéséhez. Az árucserére alapozott kereskedelem a múltban és jelenleg is teljesen különbözik az imperialista kereskedelemtől. Még a U.S.-ben készült tanulmányok is azt mutatják, hogy a USSR kereskedelmi feltételei a kisebb szocialista országoknak kedveznek. A hatalom gyakorlása és az imperializmus nem égy és ugyanaz, mondotta Eisler. Az imperializmus olyan hatalom, amely a gazdasági túlerő és a kizsákmányolás eszköze. Eisler őszinte és alapvető fejtegetését erősen megtapsolták. A. Norman Klein, a Bennington College-ról megjegyezte, hogy az imperializmus klasszikus magyarázata nem láthatta előre a szocialista blokk létezésének következményeit, amelyeknek tervgazdálkodása példát ad sok afrikai országnak. Ezt fontos megállapítani, habár Lenin határozottan előre kimutatta az első szocialista állam fennállásának kihatásait az imperializmus elleni világforradalom fejlődésére. A vita nem mutatta ki, hogy a szocialista blokk létezése milyen hatalmas lökést adott az imperializmus elleni küzdelemnek, még a szocialista gazdasági sikerek példáján is tulmenőleg, habár ez is fontos. Ma már a szocialista országok egyre nagyobb gazdasági segítséget nyújtanak a volt gyarmati országoknak, amelyek az imperialisták nélkül és sok esetben szocialista célkitűzéssel akarják országukat fejleszteni — ez a segély lehetetlenné teszi, hogy a nyugat megfojtsa ezen országok gazdaságát. Azonkívül a szocialista országok egyre nagyobb diplomáciai és — ahol lehet — katonai segítséget is nyújtanak az imperialista agresszió ellen. Ennek a támogatásnak köszönhető, hogy bizonyos támadások nem történtek meg, hogy az imperialisták bizonyos bázisokat feladtak és tétlenségre kényszerültek mialatt egyes jóljövedelmező befektetéseket államosítottak. Még a fejlődő országokra legterhe- sebb gazdasági kapcsolataikat is kénytelenek voltak módosítani a szocialista gazdasági segély nyomására. Egyes haladó szellemű egyének türelmetlenek és elismétlik az “árulás” vádját minden alkalommal, amikor a Szovjetunió nem avatkozik be közvetlenül a U.S. agresszióval szemben. Értékelniük kellene minden elért eredményt és megérteniök azt, hogy a szocialista országok segítsége kiegészítője, de nem helyettesitője a többi anti-imperialista erők küzdelmének, beleértve azt is, ami az Egyesült Államokban folyik. Helyénvaló volt tehát, hogy O’Brien feltette a kérdést, meg tudja-e állítani az amerikai nép az U.S. imperializmust? A francia közvélemény, úgy mondta, fontos szerepet játszott abban, hogy kény- szeritette a francia imperializmust Algéria feladáKongó miniszterelnökét, a gyarmati szabadság- harcosok legaljasabb árulóját, a kongói nép nagy vezére, Lumumba meggyilkoltatóját, Moise Csom- bét Kasavubu elnök rövid utón kirúgta a miniszterelnöki székből, amint az a rövid és zavaros hírekből tudomásunkra jutott. Ez a judás az, aki a belga uralom alól felszabadult Kongót visszajuttatta a neo-kolonialisták kezére, ami a jelen esetben főleg a belga és amerikai nagytőkések uralmát, mérhetetlen profitját volt hivatva biztosítani. Először Katangát, Kongó mérhetetlen gazdag tartományát juttatta vissza, ahol a belga és amerikai tőkések nagy bányatrösztje rabolja el a nép vagyonát, a színesfémeket, rezet, mangánt, uránércet, aranyat, gyémántot, szenet, stb., melyek veszélybe jutottak az ország önállóságának kikiáltásakor. Amikor az ENSZ arra kény- szeritette a belga zsoldos hadsereget, hogy Kongót, illetve Katangát hagyja el, Csőmbe a belga tisztek vezetésével kubai, német, horvát és magyar “szabadságharcosok”-ból zsoldos sereget szervezett, amit a belga tőkések finanszíroztak. Ez viszont sértette az amerikai tőkések érdekeit és igy keresztülvitték az ENSZ-ben, hogy hadsereget küldjenek Kongóba Csőmbe zsoldosainak kiverésére. A Szovjetunió, Franciaország és egy tucat más állam megtagadta hozzájárulását ennek a szabályellenesen odaküldött katonaságnak a fenntartásához, mert az volt a véleményük, hogy Kongó népe maga illetékes arra, hogy az idegen zsoldosokkal leszámoljon. Az odaküldött ENSZ-csapatok megverték a zsoldos banditákat, akik Csombéval együtt elhagyták az országot. Ezután már az ENSZ-csapatok vigyáztak a külföldi tőkések érdekeire mindaddig, amig az amerikai és belga tőkések meg nem egyeztek. Ezelőtt 15 hónappal meglepetésszerűen Csombét nevezték ki miniszterelnöknek, aki nemcsak egybetartotta a fehér zsoldosokat, hanem megháromszorozta számukat; most már belga tisztek helyett amerikai “tanácsadók” irányították és az amerikai légierő pilótái szállították a veszélyeztett területekre a zsoldos sereget, melyek azután kegyetlenül legyilkolták a bennszülött lakosságot. De ezzel sem tudták megtörni a kongói népet és nemcsak a Kongóban, hanem egész Afrikában olyan amerika-ellenes hangulatot teremtettek, amely ugylátszik arra késztette kormányunkat, hogy Csombét kirúgják. Nem lehet tudni, hogy milyen változást fog ez előidézni, de hogy sok jót nem hoz, arra igazolás az, hogy a nyersanyagban oly gazdag Katanga kormányzójává Csőmbe főbanditáját, Munongót, a volt hadseregparancsnokot, Lumumba tényleges gyilkosát nevezték ki. Kormányunk mindig azzal dicsekszik, hogy nekünk nincsenek gyarmataink. Ez igaz, mert már Taft elnök annakidején megmondta, hogy a gazdasági terjeszkedést nem szuronyokkal, hanem dollárral végezzük el. Ez jól bevált Latin-Amerikában, ahol kormányok pénzelésével, “forradalmak” finanszírozásával elértük, hogy az amerikai érdekeket (értsd tőkés érdekeket) képviselő kormányok legyenek hatalmon. Csak ott tértünk el, ahol a nép csinált forradalmat; ott igénybe vesszük ma is a szuronyokat, akárcsak a régi gyarmatosítók. Ezt nevezik neo-kolonializmusnak, aminek egyik iskolapéldája a “felszabadult” Kongó. Ez ellen harcolnak úgy a szocialista országok, mint Ázsia és Afrika országai, ez ellen foglalt állást ismételten az Egyesült Nemzetek Szervezete is. Érdekes, ha nem is teljes kimutatást nyújt a Budapesten megjelenő népszerű tudományos folyóirat, az “Élet és Tudomány” arról, hogy az amerisára. Az a feladat vár azokra, akik megértik az imperializmust — folytatta —, hogy meggyőzzék a közvéleményt: Vietnam és a U.S. imperializmus egyéb agresszív akciói nem felelnek meg az ország valóságos érdekeinek. Sajnos, egyik panelista sem merítette ki ezt a témát, amelyet O’Brien is csak megemlített. Mégis, a vita tárgyának a megválasztása és az eszmecserék erősen imperialista-ellenes jellege, valamint a szocialista tudósok széleskörű részvétele a vietnami háború elleni politikai akciókban azt mutatja, hogy az imperializmus-ellenes öntudat növekedőben van az amerikai szocialista- és békemozgalomban. Egyre többen vannak tisztában avval, hogy a U.S. imperializmust meg kell állítani és egyre nagyobb bizalom van az iránt, hogy ez lehetséges. Ennek a tudatnak kell lenni a szocializmus amerikai hívei elgondolásainak és aktivitásainak központjában. kai tőkéseknek milyen érdekeltségei "vannak Kongóban és különösen Katangában. II. Lipót királynak le kellett mondani arról, hogy Kongó az ő magántulajdona legyen, mert az ott elkövetett gazságok olyan felháborodást váltottak ki az egész világon, amiről Mark Twain, nagy amerikai iró igy emlékszik meg: “A belga királyi palota ma is az, ami 14 esztendeje: egy vadállat barlangja, vagyis II. Lipót királyé, aki pénzszerzés céljából évente félmillió elhagyott, tehetetlen bennszülöttet kaszaboltat le, gyilkoltál meg Kongóban és mindezt a keresztény hatalmak hallgatólagos jóváhagyásával teszi... Tizennégy év alatt Lipót több emberéletet oltott ki, mint amennyi elpusztult a csatatereken az elmúlt 200 évben. Amerikában volt a legnagyobb felháborodás, de ez nem gátolta meg az amerikai tőkéseket abban, hogy Lipót magántulajdonából alakult részvénytársaságban belga tőkések meghívására amerikai tőkések is résztvegyenek.” Amint az Élet és Tudomány Írja, 1906 óta Kongó kincseinek kiaknázására alakult társaságokban számos amerikai nagytőkés család vett részL-mint Morganék, Reckefellerék, Guggenheimék, stb. Kongó jelentősége nagyon megnőtt, különösen az uránérc miatt, amelynek legnagyobb lelőhelye Katanga tartományban van és ami teljesen Amerika rendelkezésére áll, az atombomba gyártásához. Az ennek kitermelésében aktiv bányavállalat egy millió 600 ezer részvénye amerikai tőkések kezében van. Nagyon érdekes jelenség, hogy az előtérben lévő politikusok is siettek érdekeltséget vállalni Kongóban. így pl. Adlai Stevenson, nemrégen elhunyt ENSZ-fődelegátusunk az amerikai Tempel- man & Son cégnek is elnöke volt. Ez a cég specializált a kongói gyémánt kiaknázásában. Arthur Dean, a leszerelési tárgyalásokon az Egyesült Államok megbízottja, az American Metal Co. alelnö- ke, amely vállalat viszont a kongói uránérc kitermelésével foglalkozik. Ez az érdekeltség a leszerelési törekvésekkel merőben ellentétes aktivitásokat fejt ki. Bankárok, politikusok ilyen érdekeltsége érthetővé teszi, hogy fődelegátusunk a leszerelési konferencián miért került ellentétbe a neo-kolonializ- must ellenző hatalmakkal. Kongó népének pedig azért kell évek óta véreznie, hogy biztosítsa ennek a cseppet sem szent szövetségnek zavartalan profitolását. 85 milliós adomány a zene kultiválására A Ford Foundation bejelentette, hogy adományok és alapítványok formájában 85 millió dollárt kitevő segélyt nyújt zenei célokra, amelyben kb. 50 amerikai szimfonikus zenekar részesül. Ez a legnagyobb összeg, amelyet a Ford-alapitvány az egyes művészeti ágaknak valaha kiutalt. A zenei kiutalás célja, hogy megerősítse a zenekarokat, amelyek nagyobbrészt állandó anyagi válságban vannak. A hangverseny-idények meghosz- szabbitásával a zenészek anyagi helyzetét is elősegíti és módot ad a zenészeknek, hogy minden idejüket hivatásuknak szenteljék. Amellett a fiatal zenész-generációnak is több alkalmat nyújt az érvényesülésre. A program keretében a zenekarok ellátogathatnak iskolákba és sok más helyre, módot adva a zene élvezetére olyanoknak, akik soha életükben nem voltak hangversenyen. Paál Mát hé: CSŐMBE MEHET!
