Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-16 / 37. szám
Thursday, September 16, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. HAZUDNI LEHET - TÉVEDNI NEM? Manapság — amikor vizen, légen és szárazföldön olyan alapos blokádnak vetjük alá Dél-Vietna- mot, hogy oda még egy szúnyognak is alig van esélye a “beszivárgásra” — a kutya sem hiszi el a Pentagonnak, hogy Észak-Vietnam felől nagymeny- nyiségü fegyverszállitmányok és számottevő katonai egységek érkeznek nap-nap után a Vietcong- harcosok támogatására. Eddigelé ugyanis folyton azon lamentáltunk, hogy a Vietcong-gerillák ütőereje alig volna több a semminél, ha északról nem kapnának rengeteg segítséget úgy embererő, mint hadi felszerelés formájában. E segitség nélkül — úgymond — a saigoni “kormány” már régen lehen gerelte volna a szabadságharcosokat, hiszen minden gerillára — McNamara hadügyminiszter megállapítása szerint — legalább öt-hat “kormányhü” katona esik — a ma már közel 150,000 főre rugó amerikai haderőt nem is számítva... És mégis mit látunk? Annak ellenére, hogy az észak-vietnami “ezredek” és “zászlóaljak” besur- ranását hónapok óta teljesen lehetetlenné tesszük; annak ellenére, hogy a bombák ezreit szórjuk állandóan az észak-vietnami állítólagos támpontokra, ahonnan a fegyverek és katonák állítólagos áradata “beözönlik” Dél-Vietnamba; annak ellenére, hogy az amerikai hadigépezet már régen felcserélte rosszul leplezett “tanácsadói” szerepét a véres harcokban való tényleges részvétellel, a Viet- cong harcikedve és agresszivitása nemhogy lecsökkent volna, hanem ellenkezőleg: lényegesen felfokozódott. Hadisikereik az utóbbi hónapokban túlszárnyalják korábbi — már akkor is megcsodált — példátlan teljesítményeiket .Halált megvető bátorságuk mintha megkétszereződött volna. Leleményességük, elszántságuk nem ismer határt. Még a vitézségükről hires amerikai tengerészgyalogosok (marines) is bámulattal és nem csekély respektus- sal beszélnek róluk. Mire lehet ezt magyarázni? Elsősorban arra, hogy az északról származó “nagyarányú segitség” meséje egyszerűen szétpukkant — ha ez kitalált mesénél több lett volna is a múltban, már hónapok óta semmiféle alapja sem lehet. Ez a felfokozott haditevékenység másodsorban azt jelenti, hogy a Vietcong-mozgalom az amerikai egységekkel megerősödött saigoni hadseregtől éppúgy nem fél ma, mint ahogy nem rezeit be akkor sem, amikor csak párezer amerikai osztogatta a “tanácsait.” (Zárjelben megjegyezhetjük, hogy ezek a tanácsok csapnivalóan rosszak lehettek, mert vajmi kevés eredménnyel járt a megfogadásuk...) Harmadsorban pedig azt bizonyítja ez a megnövekedett harcikedv, hogy a Vietcong-mozgalmat nem kell északról táplálni és ösztönözni; folyni fog az tovább még akkor is, ha egyetlen katona, puska és töltény sem szivárog északról délre. Ilyen körülmények között és ilyen önfeláldozással csak egy olyan nép harcol, amely — tekintet nélkül arra, hogy kap-e kívülről irányítást és támogatást, vagy sem — hajlandó inkább az utolsó szálig elpusztulni, semhogy feladja a harcot, amit politikai, gazdasági és erkölcsi szempontból legalább olyan jogosnak, indokoltnak és szükségesnek talál, mint az amerikai nép találta az ő forradalmát 1776-ban... Ahogy ezek az emberek harcolnak, az teljesen kizárja annak a feltevését, hu~y külföldről jövő utasításra és külföldi érdekek megvalósításáért hullanak rakásra. Ilyen rettenthetetlen hősiességet csak olyan emberek tanúsítanak, akik a saját eszméikért, a saját érdekeikért, a saját szabadságukért ragadtak fegyvert! Tisztára hamis és mesterséges beállítás az, hogy ha Észak-Vietnamot a folytonos bombázással “jo^b belátásra” bírjuk és rá tudjuk kényszeríteni, hogy kiadja a “narancsot” a Vietcong-harcok beszüntető'éré. hát akkor ezek az elszánt szabadságharcosok szonnvcmban leteszik a fegyvert és kezesbárányokká alakulnak át. Nagyon rövidlátó az a washóígtoni klikk, ame’v ezt a bornirtsáízot kia®vaTta; ha Dedig nem rövidlátók akkcr nyilvánvaló. hn"v ezt az ostoba ürügyet csak azért eszelték ki. hogy ezen a mondvacsinált cimen tönkrebomházhassanak e®v sok áldozat és verejték árán virágzásnak indult népi demokráciát. Egy egész világ ökölbeszoritott kezekkel figyeli a pathétikus látványt: egy mérhetetlen erejű nagyhatalom hogyan szórja a halált egy népre, amelynek csak az a bűne, hogy fegyvert fogott a zsarnokság ellen, és egy szomszédos testvérnépre 3 (vagy inkább azonos népre), amelynek legföljebb az irható a rovására, hogy felzendült déli testvéreit igyekszik a maga módján segíteni. (Szégyen és bűn volna, ha nem támogatná őket!) Nemcsak az ellenlábasok és semlegesek — egytől-egyig —, de még a saját szövetségeseink legjobbjai is elitélik és alig titkolt megvetéssel szemlélik a mi embertelen, ésszerűtlen, szinte hisztérikus műveleteinket a szerencsétlen vietnami nép rovására. Senkisem kételkedik abban, hogy az Egyesült Államok gigantikus ereje előbb-utóbb meg tudja semmisiteni egész Vietnamot. De mi célt szolgálna ez? Minél sikeresebben pusztítjuk bombáink tömkelegével Észak-Vietnamot és minél több délvietnami szabadságharcost küldünk a másvilágra, annál jobban elidegenitjük magunktól Ázsiát, a világ összes színes népeit és a fehér népek számlálatlan millióit is, akik szörnyülködve és utálkozással figyelik a mi eszeveszett tombolásunkat, amely már- már a hitleri “Schrecklichkeit” manőverekre em- ' lékezteti őket... Az a célunk, hogy kietlen pusztasággá taroljuk Indokinát? Megtehetjük —de mi hasznunk lesz belőle?! Mit kezdünk egy rommá- bombázott, elnéptelenedett országgal? A nincstelenek, akik ma oly elszántan harcolnak a mi védelmünk és támogatásunk alatt álló zsarnokaik ellen, úgy látszik: készek inkább továbbküzdeni és meghalni, mint beadni a derekukat. Hullahegyekkel boríthatjuk a gazdag vietnami rizsföldeket, de ki fogja azokat megmunkálni, amikor a küzdelem végétért és a vietnami nép nagyrésze elpusztult?! Talán a Hitler-imádó Ky tábornok, és szükebb köre? Tanácsos volna már most megkezdeni az “átképző”-tanfolyamot számukra... • • • Egy kormánynak a presztízsét mi ássa alá jobban: az, hogy országvilág előtt kénytelen beismerni, hogy tévedett, vagy az, ha a bizonyítékok súlya alatt be kell vallania, hogy hazudott? Nyilvánvaló, hogy a hazugságon való rajtakapás többet árt egy kormány presztízsének, mint annak a beismerése, hogy tévedést követett el. A minap beismertük, hogy Singapore esetében OSTOBÁN HAZUDTUNK. Hát ennél nagyobb csorbát a presztízsünkön az sem ejtene, ha 24 órán belül beismernénk, hogy nagyon sajnáljuk, de Vietnam esetében TÉVEDTÜNK és a legrövidebb időn belül kivonulunk onnan... Nekem az az érzésem, hogy veszendőben lévő presztízsünket egy ilyen beismerés nem csökkentené, hanem lényegesen emelné... Robert F. Kennedy lesújtó jelentése a gyengeelméjüek gondozásáról (Folytatás az első oldalról) Polgárjogok nem léteznek azok számára, akik a Willowbrook-i cellákban élnek, brutális bánásmódban részesülnek és emberi ürülékkel vannak körülvéve.” A szenátor megjegyezte, hogy egyetlen szülő sem szeretné látni gyermekét olyan körülmények között, mint amilyenben sokezer szellemileg visszamaradott gyermek él New York államban. Az intézetben fennálló szellemi sivárság mellett, mondotta a szenátor, a testi sérülés, sőt a halálos baleset veszélye is állandóan fennáll. A múlt évben, a Willowbrook intézetben, nem-természetes halállal halt meg öt bennlakó. Kennedy kijelentette, hogy a haláleseteket a kellő felügyelet hiánya okozta. Egyik esetben egy fizikailag és szellemileg tehetetlen fiú forrázás által lelte halálát, amikor egy másik gyengeelméjű bennlakó, tolószékét a forró zuhany alá tolta. Másik esetben egy fiút egy nála idősebb és szellemileg fejlettebb fiú ölt meg, akit büntetésből tettek a gyengébbek közé. A Willowbrook intézetben, a szenátor jelentése szerint, kétszer annyi gyermek van, mint ameny- nyi a férőhely. A gyermekek egymás ágyán keresztülmászva jutnak el a saját ágyukhoz. “Ilyen helyen persze nincs hely személyes tárgyak, mint játék, ruhadarab, vagy könyv számára,” mondotta, majd igy festette le az ottani viszonyokat: “Mit csinálnak egész nap? Sokan csak ringatják magukat. Morognak, zsörtölődnek, elpiszkitják magukat és abban ülnek, hacsak nagymennyiségű csillapítóval egy időre meg nem békéltetik őket.” Az intézet igazgatója 69 tanítót kért, de csak 33 van, 97 gyógyterapikust kért a jelenlegi 11 helyett és a 7 foglalkoztató helyett 52-őt kért, de nem kapta meg. Mit mondanak a hivatalos közegek? Rockefeller kormányzó és Mental Hygiene Commissioner C. F. Terrence a fennálló állapotokért igyekeznek a felelősséget magukról elhárítani. Azt állítják, hogy az intézetek problémáit New York állam hirtelen növekvő lakossága okozza. Egy évvel ezelőtt egy arra a célra kinevezett háromtagú szakértő nőkből álló bizottság kivizsgálta ezeket az állami intézeteket és a jelentést annakidején benyújtották Rockefeller kormányzóhoz. Kennedy most felhívta a kormányzót, hozza nyilvánosságra a jelentésben foglaltakat. A kormányzó szószólója helytelennek tartotta a jelentés nyilvánosságra hozatalát és avval érvelt, hogy anyagát amúgy is magukévá tették a következő tervek kidolgozásában. Az infézetek vezetői is tiltakoztak Kennedy “rögtönzött” látogatásai miatt, nem tudtak ke’-ő elkészítéseket tenni és azt á’htiák. hn^y e? i’ven egyórás látogatás nem adhat tárgyilagos képet az intéze'ek működéséről. Kennedy szenátor idézett bizcnvos sorozatos hir- lapcikkeket is. amelyek ugyanezeket az állapoto kát derítették fel és többek között aján'otta az intézetek radikális átszervezését és megjavítását, ame’yhez használják fel a rendelkezésre álló szövetségi alapokat. A hivatalos bizottság jelentése A New York Times megszerezte a háromtagú bizottság egy évvel ezelőtti jelentésének szövegét és erre vantkozóan közölte: “A 37 oldalas, sűrűn. gépelt okirat minden egyes megszemlélt intézményről külön jelentést tartalmaz. Meglepő a hasonlat Kennedy szenátornak a Willowbrook-i és a Rome State intézetről elmondott adatai és a szakértőknek ugyanezen intézetekről adott jelentései között. Kennedy szenátor szóvivője tegnap kijelentette, hogy a szenátor sem előzőleg, sem a látogatása után nem látta a jelentést.” A Times cikke továbbá kimutatta: “A jelentésnek egyetlen azon részében, amelyben a hangsúly kedvéért nagybetűket használtak, a következőket jelentik: ‘Kell, hogy a Department of Mental Hygiene azonnal más helyiségeket találjon az újonnan felvett paciensek számára. Azonkívül, uj helyiséget kell találni, hová Willowbrook-ból áttelepítsenek pacienseket, hogy az ottani rendkívüli zsúfoltságot enyhítsék... Végül pedig uj helyiséget kell találni azon bűnözők és homoszekszuálisok számára is, akiket jelenleg szintén a Willowbrook intézetben helyeztek el’.” Kennedy jelentése nagy felzúdulást idézett elő New York állam egészségügyi intézményeiben és az illetékes osztályok vezetői mosták kezüket a rájuk eső felelősségtől. A felderítéssel előidézett skandalum azonban már bizonyos eredményt hozott. Hyman M. Forestenzer, a Dept, of M. H. helyettes igazgatója a hét végén benyújtotta a kormányzóhoz a szóbanforgó probléma orvoslására kidolgozott terveket. Ezek szerint tiz év múlva az államban 150 elmegondozó intézet lesz és 30 uj központ a gyengeelméjüek számára. A' szakértők állapíthatják csak meg, hogy elégségesek lesznek-e ezek az intézmények a fennálló szükséglettel szemben. Érdekes azonban, hogy politikai célzatú, de mindenesetre hasznos felderítésnek kellett kikény szeriteni, hogy a hatóságok valamit tegyenek a gyengeelméjüek érdekében. Mrs. Ghiang Kai-shek véleménye Érdekes helyről jött beismerés olyan tényről —• ha megkésve is —, amit annakidején váltig tagadtak, hogy Kínának jogos követelései vannak Indiával szemben. A New Yorkban látogató Mrs. Chiang Kai-shek egy sajtókonferencián úgy nyilatkozott, hogy “Egyetértek avval, hogy egyes határmenti területek Kínához tartoznak,” de azt is hozzátette, hogy nem ért egyet avval az “erőszakos módszerrel,” amelyet állítása szerint 1962-ben a kínai kormány India ellen alkalmazott. Annakidején az ujságjelentések csak a “békeszerető” India ellen elövetett “jogtalan agresszió”- ról írtak. Néha tekervényes utón ugyan, de az igazság előbb-utóbb kitudódik. jmj* A/V\CR1KAI p , Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-039’’ Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre S10.00, félévre S5.50. IYT’n<1>n m c tröi*-*-'* ".ggE ba egy évre 12 dollár, félévre S6.50.
