Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-26 / 34. szám
Thursday, August 26, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WOftft fLUOGVfin én -Cáton... írja: EMN Különbségek és hasonlatosságok Mit lát a Magyarországra érkező látogató? Mi az, amit szembeötlőnek talál a turista? A legutóbbi látogatás után négy évvel, melyek azok a különbségek, amelyek megörvendeztetik és melyek azok a hasonlatosságok, amelyek elszomoritják a látogatót? Ugyanezt megfordítva is kérdezhetem: melyek azok a hasonlatosságok, amelyek megörvendeztetik és melyek azok a különbségek, amelyek elszomoritják a turistát? Négy év előtt sivárnak, virágtalannak, kopottnak találtam a falvakat, amelyeket a Bécs és Budapest közötti utón láttunk. Ez alkalommal örömmel állapítottuk meg, hogy a falvak fejlődnek, épülnek és szépülnek és a régi magyar szokásokhoz hiven virágot is nevelnek a házak előtt, az ablakokban, a kertekben. Különösen örvendetes látvány, hogy az egykori szalmazsuppos házak úgyszólván teljesen eltűntek és a falvakat szélesítik, terjesztik az uj, cserépfedeles, fürdőszobás csinos kis házakkal. Mindez jólétre, de legalább is a falu népe gazdasági helyzetének javulására mutat. A megszaporodott kerékpárok mellett most már egyre több motor-kerékpár és automobil is feltűnik. A kulturhá- zak, a mozik, a könyvkereskedések, — talán még az eszpresszók és a “dauerolást”, szőkítést és hajfestést hirdető női fodrász-üzletek is a városi szokások és a kulturélet terjedését jelzik. Rosner egyik cikkében említette: “Az öt év előtti látogatásom óta óriási változásokat láttam. A még akkor üres telkeken ma szép modern lakóházak és középületek állnak.” Rev. Gross ugyanabban a lapszámban irta: “A régi épületek utolsó látogatásom óta természetesen még jobban megvén- hedtek, a vakolathijjas foltok megnagyobbodtak és még erősebben szembeötlőitek. De ugyanakkor feltűnnek az óriási, uj, teljesen korszerű lakótelepek ...” Amit eddig (9 hét alatt) láttunk, abból megállapíthatom, hogy az építkezés nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki városokban is tekintélyes. Gyöngyös, Eger, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Szentes, Esztergom, Tatatóváros és környéke, (az utóbbi a bányász-lakásokkal és a csinos egyéni házakkal), a Balaton vidéki községek épülnek, terjednek, szépülnek. Budapest is terjed, de feltűnően sok a javítani való. A fővárosban nemcsak az a szembeötlő, hogy “a vakolathijjas foltok megnagyobbodtak,” mert erre még találok magyarázatot abban, hogy még ma is — az óriási építkezés után — fontosabb uj lakások építése, mint a régi épületeken mutatkozó szépséghibák kijavítása. De szembeötlő, hogy budapesti nagy bérházak bejáratában épületfák, deszkák, csövek, fűtőtestek, rom-hulladékok és az örökös szemetes-kannák halmazán kell átverekedni magunkat, amire a lépcsőkhöz és a felvonóhoz érünk. Szembeötlő, hogy ugyanazokban a bérházakban, amelyekben négy év előtt ez volt a helyzet, ma is ugyanolyan — gyakran még rosszabb — állapotokat találunk. Jól tudom és mindenkinek gondolni kell arra, hogy az országban 5,200 felrobbantott hidat, köztük a pesti hatalmas Duna-hidakat kellett felépíteni. Jól tudom, hogy gyárakat és templomokat kellett újjáépíteni, történelmi emlékű és értékű várakat és kastélyokat kellett rekonstruálni, megrongált utakat helyrehozni, újakat épiteni. Jól tudom, hogy hasonló munkák várnak még szorgos kezekre és hogy mindez óriási erőfeszítésbe, a forintok milliárdjaiba kerül. De ezek figyelembe vételével is szembeötlő, ezrek és tízezrek számára időnkint elviselhetetlennek tűnő, hogy olyan felvonós, központi fütéses, tehát modern bérházakban, amelyekben 16, 17 és 18 évvel ezelőtt nem volt, MÉG MA SINCS melegvíz szolgáltatás és azok a lakók, akiknek nem volt pénzük egyéni gáz- vagy villany vízmelegítők megvásárlására és beszereltetésére, 18 év óta — lavórban “fürdenek.” Olyan emberek, akik egymást nem ismerik, egybehangzóan állítják, hogy előfordulnak ilyen esetek: felbontják egy konyha vagy egy “WC” padlózatát, hogy valami munka elvégzéséhez férjenek és egy (vagy két) hét múlva jönnek vissza a padlózat helyreállítására. Előfordult, hogy egy helyen napokig (amit személyesen tapasztaltunk), mások szerint egy helyen állítólag egy teljes hónapig nem lehetett a “WC”-t használni. Hogy ez mit jelent olyan lakásokban, ahol gyermekek és főként idős emberek laknak, azt nem kell külön hangsúlyozni. Azt hiszem, hogy Rev. Gross nem “rossz megfigyelő” és igaza volt, amikor azt állította, hogy “. . . úgy éreztem, hogy a haladás és fejlődés tempója fokozódni fog és nem tagadom: legutóbbi megfigyeléseim szerint ez nem következett be... ” Megérkezésünk után én is “úgy éreztem”, de 9 heti itt tartózkodás után meggyőződésemmé vált, hogy az alkalmazottak nemtörődömsége négy év óta fokozódott és a lazsálás tempója az, ami erősen fokozódott. Túl sok olyan “dolgozóval” — helyesebben: “kapun belüli munkanélkülivel” találkoztam, aki munkaidőben “amerikázó”, lógós, cigarettázó, beszélgető és aki nem rösteli kimondani: “Minek erőltessem magamat, amikor úgyis megkapom a fizetésemet?!” Akik a Magyarok Világszövetsége vendégeként két hetet töltöttek Magyarországon, nem láthattak, nem tapasztalhattak sok mindent, amit a magyar nép zömét alkotó emberek, háziasszonyok naponta látnak és amit mi is tapasztaltunk 9 heti itt tartózkodás után. Ezért kitűnő megfigyelésre vall, hogy Rev. Gross a mai magyar ifjúsággal kapcsolatban rövid napok alatt megállapította, hogy “... az áldozatkészségnek, önmegtagadásnak, neki- gyürkőzésnek a hajlamossága mintha hiányozna nagyrészéből...” Sajnos, igaz az, hogy “. . . a fiatalok nagy része . .. nem feszíti neki a vállát az ország szekerének azzal a lelkes buzgalommal és odaadással, amelyet jogosan el lehetne várni tőle.” Sajnos, azt látom, hogy a fiatalok nagy része gyorsan, majdnem mohón sajátítja el és majmolja a külföldi (főként amerikai) rossz szokások egy részét. Évekkel ezelőtt Amerikában a huligánok, a “beatnik” léhü- tők elkezdték a tulhegyes cipők viselését és elnevezték azt “olasz divatnak”. Csodálkozva láttam, hogy itt nemcsak a külsőleg “beatnik”-ekhez hasonló ifjoncok, hanem meglett, komoly férfiak is olyan hegyes cipőket viselnek, amelyeknek az orra 5—6 centiméternyire üres, mert a cipőkbe illő abnormálisán hegyes lába normális embernek nem lehet. Angliában, a “Beatles”-örület hazájában és Amerikában az utóbbi években elszaporodtak a női hajviseletet majmoló hosszuhaju fiatalemberek. Ilyeneket nem láttunk Franciaországban és Nyu- gat-Németországban, csak keveset Csehszlovákiában. Sajnos, egyre gyakrabban tűnnek fel Magyar- országon ezek a példányok, akik abban is majmo- lói angol és amerikai szaktársaiknak, hogy a hosz- szu hajjal rendszerint viseltes ing, szennyes nadrág, tühegyes cipő és a tisztálkodás teljes elhanyagolása jár. Ilyen fiataloktól nem lehet áldozatkészséget, önmegtagadást és nekigyürkőzést várni. Ilyen fiatalokat (és sajnos, sok felnőttet is) nem az érdekli, hogy mi megy végbe Amerikában a négerek egyen jogosítása, vagy a leszerelés és a BÉKE harci frontján, hanem az, “mennyit keres egy munkás?” Hogy mennyi “egy munkás” kiadása és hogy hány munkás semmit nem keres, csak munkát, azt is hiába — az nem érdekli őket. Az emberek — fiatalok és felnőttek — általában nem kiváncsiak arra, hogy a feleségem és én mögöttem összesen 80 év munkája, életküzdelme áll — csak arra, hogy mennyit fizettünk az autónkért, mennyibe került az ut Kaliforniától Budapestig és rühellik, esetleg a rendszert okolják, hogy 20 évi szorgalmas lazsálás után ők még nem gyüjthettek elegendő tőkét ahhoz, hogy világkörüli útra indulhassanak egy 220-as Mercedes autón. Valóban nem csoda és “nem titok, hogy a termelés üteme, a munka irama egy kissé lelassult az óhazában.” Azt viszont nem tudom, hogy “a további haladás tempója most már a fiatalokon mulik”-e, vagy sok máson-e, amiről az ország vezetőinek kell gondos- kodniok? Az ország vezetői tudják, hogy az állami üzemekben lazsálnak az alkalmazottak; hogy az üzletekben nemtörődöm, udvariatlan alkalmazottak immel-ámmal végzik (?) a dolgukat. Tudják, hogy vannak üzletek (mint a Mártírok utján a villanyfelszereléseket árusító üzletben), amelyekben 14 alkalmazott “lóg” és tolong, holott a munkát amerikai tempóval, vagy német tempóval legfeljebb öt alkalmazott tisztességesen elvégezné. És biztosan tudnak arról, amit Rosner is észlelt az autóbuszon és az IKARUSZ autóbusz gyárban, ahol “azt a munkát, amit három ember végez, egy ember is el tudta volna végezni...” A kérdés: ha az ország vezetői tudnak minderről — és kell tudniok erről —, fognak-e és ha igen, milyen gyorsan fognak olyan intézkedéseket életbeléptetni, amelyekkel megszüntetik ezeket az állapotokat? Hiszen az ország és a dolgozók érdeke, hogy “a haladás és fejlődés tempója” érdekében A MUNKA TEMPÓJA fokozódjék! Hiszen az országnak jelenleg évenkint milliárdokba kerülhét az a nemtörődömség, az a lazsálás, az az “ame- rikázás”, amellyel lépten-nyomon találkozik az ember és amellett még a fejlődés üteme is lényegesen lassúbb, mint lenne akkor, ha mindenki tisztességesen dolgozna a munkaidőben. Hogy az ország mégis halad, épül és valóban, csodás eredményeket mutat fel némely vonalon, annak a magyarázatát abban találom, hogy vannak gyárak — mint a “MÁJUS 1” kabát-gyár és a Ganz Villamossági Müvek, ahol a munka tempója kielégítő —, vannak termelőszövetkezetek és házüpari szövetkezetek, amelyeket példaként lehetne a lazsálok elé állítani, mert kiváló eredményeket mutatnak. Ezeknek a működését alkalomadtán ismertetni fogom az olvasókkal. >■---------------■—■ ' ' ■■...... 7 Akik minden jót felülről várnak Tízszer annyi tudósunk van elfoglalva az úgynevezett “Space” (NASA) programban, mint az egészségügyi programban, amely pl. rákkutatással, szívbajok kutatásával, stb. foglalkozik, mondta Prox- mire szenátor egy szenátusi beszédében. A múlt évben 260 millió dollárt költöttünk a Holdba való utazás céljaira, de nem akarjuk tudomásul venni itt a földön meglévő problémákat, pedig azok máris a körmünkre égnek. Több munkanélküli van országunkban, mint bármely más civilizált országban, népünk a világ legrosszabbul táplált népei közé tartozik, a nevelésügyünk elhanyagolt, a közúti forgalom lebonyolítása szégyenletes helyzet ben van a legtöbb nagy városban. Az országutakon 50 ezer haláleset várható ebben az évben autóbalesetekből kifolyólag. Fiatalságunk soraiban tiz közül hat nem kapja meg a szükséges tápanyagot. Pedig bőségben élünk, túltermelés van mindenben, gazdagok vagyunk minden téren és hazánk a világ leghatalmasabb állama. Ami a gazadagságunkat illeti, nagy lel ki szegénységet látok abban, hogy nyugodtan, ölhetett kézzel nézzük, hogy még csak módját sem keresik annak, mit lehetne tenni az évről-évre növekvő autóbaleseti áldozatok érdekében. A számok hivatalos helyről jönnek és érdemes azokat megjegyezni: 1958-ban 36,900 haláleset volt autóbalesetből kifolyólag, 1959-ben 37,800, 1960-ban 38,167, 1961-ben 38,091, 1962-ben változás állt be azíautó gyárosok részéről; az üzleti kapzsiság, a magasabb profit több halálesetet jelentett: 40,800 volt a számuk. 1963-ban 43,500, 1964-ben 48,000 és 1965- ben pedig 50,000-re számítanak. 1970-re már 100 ezer halálos balesetet jósolnak. Ezek a gyönyörű kilátások a jövőre, vagy ki tudná megmondani? Lehet, hogy akkorra már a Holdba fogunk repülni saját szárnyainkon, ha közben a jelenlegi háborús fellegek nem sodornak mindannyiunkat egy atombombás háborúba, ahol már nem is lesz szükség szárnyakra a repüléshez. Mert mi gazdagok vagyunk és hatalmasok. Schubert Káoszból jobb rendszer MONTEREY PARK, Cal. — Mi is hálás köszöne- tünket küldjük a “Porszem a viharban” c. könyvért. Köszönet Rev. Grossnak a gyönyörű bevezetésért és a szerző méltó ismertetéséért. Köszönet mindenek felett Rácz Lászlónak e kis könyvben megirt élettörténetéért. Habár találkozunk a Magyar Szóban minden héten logikus és kitűnő cikkeivel, még sem volt fogalmunk arról, hogy ki is van e név mögött. De most már tudjuk, hogy ő nemcsak egy porszem volt a viharban, hanem óriás volt. Csodálatra méltó, hogy mindazt a sok meghurcoltatást átélte. Habár a fasiszták és nácik kíméletlenül rugdosták és taposták, ő még félhol- lan is túljárt az eszükön és kiszabadult karmaik közül. Kimagasló ő azon emberek között, akik vele együtt abban hittek, hogy ebből a nagy káoszból, nagy viharból egy jobb rendszernek kell létrejönnie. Ő ezt megérte, vendége lehetett Magyarországnak a 20 éves felszabadulási ünnepen. Ezért érdemes volt harcolni és megmenekülni. A könyv rendkívül érdekes, nem lehet letenni, ha az ember egyszer olvasni kezdte. Mi 24 órán belül kiolvastuk. Már régebben meg akartam köszönni, de kórházba kerültem. Most már itthon vagyok és első dolgom az volt, hogy a mulasztást jóvá tegyem. Kívánjuk, hogy Rácz László még sokáig Írjon a Magyar Szóban is. Scheiber Lajosék > Dattler Lajos és Paukovils István ! | mindennemű festési munkát vállal New York- ] ! ban és közvetlen környékén. , Telefon: TA 2-3117, vagy SW 5-9011
