Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-01-21 / 3. szám
Thursday, January 21, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 13 TÖRTÉNELEMTANÍTÁS FERENC JÓZSEF KORÁBAN Irta: EÖRSI BÉLA Az olvasók jelentékeny része a hamisított magyar történelmet tanulta gyermekkorában. Sok hazugságot, néha pedig romantikát igyekezett elmondani, amit mi gyerekésszel szent igazságnak tartottunk. A 48-as Szabadságharc romantikus le- gendaszerü részvevőire, Petőfi, Kossuthra egész életünkben hősökként gondoltunk. Eellentmondás nem lehetett, mert Petőfi élete korai hősi halállal végződött, Kossuth Lajos pedig Byron-i hősként elbukott és emigrációban halt meg. Ugyanakkor az iskolák kénytelenek voltak a kiegyezést is dicsőíteni, amely végeredményben reálpolitika volt és Deák Ferenc nemessége enyhítette annak áru- lásszerü izét. Ez a kettősség: a romantikus, hősi szabadságharc és ugyanakkor a kiegyezés reálpolitikája, végighúzódott a történelemtanításon és állandó ellentmondásba keveredett. Ezt különösen Ferenc József személyének magyarázatánál láthattuk. Ferenc József császár Hay- nau tábornokot, ezt a beteg szadistát küldte Magyarországra a forradalom hőseinek kivégzésére. Mindenki tudta róla, hogy őrült, Olaszországban (Bresciá-ban) vérengző terrort fejtett ki, amely az egész világot felháborította. A hazafias dalokat éneklő színésznőket nyilvános helyen korbácsol- tatta meg. Ezt az embert küldte Ferenc József és miniszterelnöke, Schwarzenberg Magyarországra. Batthányi volt 48-as miniszterelnököt és 13 tábornokot (aradi vértanút) végeztetett ki, csak azután váltották le az egész világ (még a győztes orosz) elitélő véleményének hatása alatt. Nekünk Ferenc Józsefről szép adomákat meséltek az újságok és a történelemkönyvek — de ugyanakkor a 13 vértanú emlékét is ünnepeltük. Már komolyabb hazugság volt a 48-as eszmék keresztülvitelének kérdése. Ezek főként polgárjogokból állottak (szólásszabadság, esküdtszék és szabad sajtó), jobbágyok felszabadításából és a kapitalizmus alapkövének megteremtése céljából a céhrendszer megszüntetéséből, amely nagyipar alapításának lehetőségét segítette elő. A 48-as országgyűlés csak a polgárjogokat tudta keresztülvinni, de az igazi jobbágyfelszabadítás körül nehézségek voltak. Nem tudjuk, vajon valaha is keresztülvitték volna, mert a szabadságharc megbukott és igy nem tudjuk bebizonyítani, hogy a jobbágyfelszabadítást teljes egészében soha nem valósították volna meg. Ezt Bach Sándor ügyvéd vitte keresztül, aki 1848 márciusában forradalmár volt, de két év múlva már igazságügyminisztere lett a reakciós összkormánynak. A jobbágyfelszabadítást — furcsa módon — a német szabadelvű pártok nyomására vitték keresztül. Az oka nem a jobbágyok iránti rokonszenv volt, hanem a nagybirtokos tőkéhez való juttatása volt a célja. A nagybirtokok tulajdonosainak terhes volt a robot, szívesebben fogadtak volna el pénzt. Ezt érte el a Bach-rendszer. A feudális nagybirtok tőkéhez jutott. A kormány 564 millió forintot fizetett ki pár ezer nagybirtokosnak. Schwarzenberg miniszterelnök családja 1,870,000 forintot kapott, ami akkoriban igen nagy pénznek számított. A kapitalista ipar megteremtését (szintén 48-as eszme) Magyarország nem élvezte, mert sem banktőke, sem magántőke még nem halmozódott fel és igy az osztrák—cseh ipar gyarmata lett. A magyar történelem “Ferenc József korszakát” (1848-tól 1914-ig) a császár-király személye dominálta. Ferenc József sem tehetséges, sem humánus nem volt. Ellenforradalomban kezdte meg uralmát és már születése is reakciós politikára kényszeri- tette. Édesanyja, Zsófia, a XIX. század egyik leg3 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 130 East 16th Street j S New York, N. Y. 10003 S Elolvastam mutatványszámként küldött lap- p í jukat és kérem, hogy további mutatványpél- Ú 5 dányokat küldjenek címemre minden köt*, ijj ? lezettség nélkül. ^ Név:....................................................................... | if Cím: ...................................................... 8 y Város:......................................Állam:............ 3 3 S 3 Megrendelem lapjukat □ egy évre □ félévre jjj * (A !ap kedvezményes előfizetési ára uj otva- í yj sóknak egy évre $6.00, félévre $3.00.) veszedelmesebb és leggonoszabb nője, papok befolyása alatt állt és igy Ferenc József egyéniségét (ha máskülönben lett volna) nem engedte kialakulni. Ez a befolyás (Zsófia gyűlölte a magyarokat) erős maradt mindaddig, amig második fiát, Maximilian “mexikói császárt” ki nem végezték, amely hírbe Zsófia belerokkant. Zsófiát Ferenc József hagyta szabadon garázdálkodni, amelynek következménye volt, hogy Erzsébet királynő (Ferenc József felesége) buskomor lett és egyetlen vágya volt, hogy távol éljen anyósától. így menekült el Magyarországba, ahol előbb a Zugligetben, majd Gödöllőn lakott. Zsófia állandóan megalázta Erzsébetet, idősebb gyermekeihez (2 leány) nem is engedte, szórakozásaiban (állatszeretetében) állandóan gáncsolta. Mindez Ferenc József gyengeségére mutatott. Sokkal nagyobb hibát követett el a császár, amikor a pápával Zsófia nyomása alatt, szerződést kötött. Ez sötét, középkori “Concordat” (megegyezés) volt, amelyben a kormány lemondott a tanításról és az iskolákat a papság hatalmába adta. A házassági törvényt teljesen az egyház regulál- ta. Ferenc József ezzel őseinek jogairól minden ok nélkül, lemondott és mindazt, amit II. József és más elődei kiharcoltak, egy csapásra elveszítette. Mindezt az iskolákban nem tanították. Szilágyi Dezsőnek és Wekerle Sándornak 30 évig kellett küzdenie, hogy a vegyes házasság kérdését Magyar- országon enyhítsék. Ferenc József személyét a hálátlanság jellemezte. Minisztereinek és tábornokainak népszerűségét kihasználta, azután mint kicsavart citromot eldobta őket. Időnkint ez kegyetlenség alakjában jelentkezett nála. A trónját megmentő orosz cárt cserbenhagyta a Krim-i háborúban, sőt Galíciában nagy csapatokat összpontosított és ezáltal kénysze- ritette az oroszokat, hogy az osztrák határon csapatokat tartsanak. Benedek, népszerű tábornokot ő kénvszeritette támadásba Königrátz-nél és aztán ezért hadi törvényszék elé vitte és teljesen tönkretette. Bruck pénzügyminiszter kérte felmentését, mert megalázták. Ferenc József biztosította teljes bizalmáról. Bruck örömében családjával színházba ment, de amikorra hazaérkezett, asztalán Ferenc József levelét találta, hogy állásától megfosztotta. Erre Bruck öngyilkos lett. Ferenc József még a szeretőjét Schratt Katalint sem védte meg, amikor a Burg Színház őt ok nélkül elbocsátotta. Ferenc József elfogadni tudott, de adni nem. Ezért lett felesége mélabus, fia Rudolf öngyilkos, unokaöccse pedig az Orth János nevet vette fel és végül öngyilkos lett. Gőgje oly erős volt, hogy nem tudott megbocsátani senkinek sem. A 17 éves Vecsera bárónő (Rudolf szeretője) holttestét felöltöztették és két nagybátyja tartotta zárt fogatban, hogy eltitkolják halálát és ne teljesítsék Rudolf kívánságát, hogy temessék el vele együtt. Ugyanazt csinálták Ferenc Ferdinánd feleségével, akit éjjel viharban temettek el egy kis városkában, csak azért, mert nem volt született hercegnő. Ferenc József minden háborúját elvesztette, de mégis mindig katona ruhát hordott. Imádta a katonák nyílegyenes, gyakorlótéri felvonulását, és a katonaságot mint játékbabákat kezelte. Viszont elvesztette a háborúkat, mert sohasem volt szive áldozni modern fegyverekre. A Monarchia vegyes népeiben sohasem bízott és ezért a csapatokat mindig oly helyre küldette, ahol a katona nem ismerte a nyelvet. A magyarok Olaszországban vagy Csehországban állomásoztak, a bosnyákok Pesten. Mozgósítás esetén 10—15 napot veszített, mert lassú vonattal küldözgették széjjel a bevonult katonákat. A legnagyobb bűne Bosznia-Hercegovina elfoglalása volt. Ferenc József elvesztette összes örökölt olasz birtokait. Ezt a veszteséget akarta pótolni a balkáni területek elfoglalásával. Erről dölyfös módon nem tárgyalt a világhatalmakkal, sőt még a németekkel sem és ezért a Monarchia általános gyűlölet tárgya lett. Minderről mi nem tudtunk és Ferenc József “apostoli királyunk” iránti szeretetet és hűséget tanították az iskolákban. Elvégre is a történelem mindig az osztályuralom egyik fontos eszköze volt. Magyarország a feudális nagybirtokok hazája volt, tönkrement középnemes hivatalnok osztállyal, gyenge iparral, éhező földnélküli szegényekkel. Ily történelemtanítással takarták el a hibákat és hirdettek hamis “magyar” hazaffyasságot. A második világháborúnak, nyilas szenvedésnek, a felszabadításnak és a Magyar Népi Köztársaság megvalósításának kellett bekövetkezni, hogy elérkezzék az idő, amikor a magyar fiatalság valóban történelmet tanulhat hamisítások, hazugságok helyett. Magyar Társaskör Gyűléseit tartja a Yorkville Temple-ben, 157 East 86th Street, New York, N. Y. (közel a Lex. Ave. 86. St. állomáshoz.) Kulturesték minden hó elsé, második és negyedik péntekjén, filmelőadások, társasösszejövetelek minden hó harmadik vasárnap délutánján TISZTVISELŐ VÁLASZTÁST tartunk január 22-én, pénteken este, melyre elvárjuk minden tagtársunkat. ELŐADÁS AZ UJ KONGRESSZUSRÓL Február 5-én, pénteken este Lusztig Imre tart előadást a jan. 4-én megnyílt uj washingtoni kongresz- szusról, a Johnson elnök által benyújtott javaslatokról és az 1965-ös év kilátásairól. Rendkívül érdekes, felvilágosító előadásra számíthatunk és elvárjuk tagtársaink és barátaink megjelenését. NEWYORKI PROBLÉMÁKRÓL tart előadást Vágó Oszkár február 12-én, pénteken este. Vendégeinknek alkalmuk lesz jobb bepillantást kapni a különlegesen helyi problémákba, amelyekkel minden nap és minden órában szemben találjuk magunkat ebben a hatalmas metropolisban. Kaliforniaiak figyelmébe! Mindazok, akik részt kívánnak venni a magyar* országi társasutazásban és Californiában laknak, forduljanak bizalommal Mrs. Paula Yanovskihoz, aki az onnan menő csoportot fogja vezetni. Szívesen ad felvilágosítást a los-angeiesi és környéki olvasóknak és barátaiknak, minden kedden est« 8-tól, vagy az összejövetelek alkalmával a Munkás Otthonban, 1251 So. St. Andrews Place alatt. Telefon: 451-4076. RÉSZ VÉ TN YILA TKOZA T őszinte együttérzéssel osztozunk Bischof József és kedves felesége, Rose gyászában. Szeretett leányuk, Erzsébet, férjezett Schmindt Gyuláné súlyos agyvérzés után két hónapig küzdött az életéért, majd december 22-én ismét nagyobb komplikációk következtek be. melyeket az amugyis kimerült szervezet már nem birt ki. December 31-én az Akron City kórházban kiszenvedett. 1965 jan. 4-én temették a Kertész István temetkezési intézettől az akroni magyarság legnagyobb részvétével. Schmindt Gyuláné tevékeny munkát végzett többféle szervezetben, a Magyar Ház Női Osztályának többszörös elnöke volt és évtizedek óta vezető tisztségeket töltött be. A gyászszertartást Nt. Bakay Árpád református lelkész végezte és ő is búcsúztatta a családtól. Gyászolják szerető férje, Schmindt Gyula, akivel 40 évig élt a legnagyobb egyetértésben; leányai: Elizabeth Subasán férjével és családjával Okinawában és Lillian Komis, férjével és családjával Idahoban, édesapja és neje Floridában, fivére ifj. Bischof József és családja Akronban, egy nővére, Theresa Wanchunas családjával Akronban és nagykiterjedésü családja itt és az óhazában. Az akroni és vidéki jóbarátok, akik őt ismerték, emlékét megőrzik. Hegedűs Mary, tudósitó A Magyar Szó Szerkesztősége és kiadóhivatala őszinte részvétét küldi Bischof József munkástársnak és nejének, lapunk hűséges olvasóinak. Bernáth John Sajnálattal tudatjuk, hogy lapunk hűséges olvasója, Bernáth John Metuchen, N.J.-i lakos 88 éves korában elhunyt. Január 6-án temették el a New Brunswick, N. J.-l katolikus temetőben. Gyászolja hűséges felesége, Mary Bernáth, akinek ezúton küldjük őszinte részvétünket. Bernáth munkástársunk emlékét mindig megőrizzük. IN MEMÓRIÁM Schlitt János, 1955 jan. 20, Milwaukee, Wis. Katona János, 1961 jan. 20, Long Island City, N.Y Budaházy Kálmán, 1963 jan. 20, Newark, N. J. Csont Péter, 1963 jan. 20, Los Angeles, Cal. Bucskó József, 1963 jan. 21, So. Bend, Ind. Gaál Ferenc, 1960 jan. 21, Miami, Fia. Friedman Jack, 1956 jan. 22, Los Angeles, Cal. Czipó Istvánná, 1964 jan. 22, Chicago, 111. Csomós Mary, 1961 jan. 23, Bronx, N. Y. Tyokán Julia, 1963 jan. 24, San Bernardino, Cal. Varga József, 1962 jan. 25, Miami, Fia. Gajdos Ödön, 1948 jan. 25, Cleveland, O. Simon József, 1951 jan. 25, Easton, Pa. Boross József, 1961 jan. 26, Los Angeles, Cal. Nagy Miklósné, 1963 jan. 25, Cleveland, O.