Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-01-21 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 21, 1965 Ifi Mt Történik ÓhAíAban A FÖLDALATTI GYORSVASÚTIUL ÉS A HÁZGONDNOKI RENDSZERRŐL A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága megtartotta első idei ülését. A többi között napirenden voltak a földalatti vasút építéséről szóló jelentések. Megvitatták ezenkívül a kísérleti házgondnokságok eddigi tapasztalatait és a főváros felszabadulása 20. évfordulójának néhány ünnepi programpontját. Ai idei program: négy állomás A földalatti vasút építése jó ütemben halad, ebben az évben 152 millió forint lesz az építési előirányzat. Az 1965. évi munkák zömét a tavaly megkezdett állomásépitkezések — a Baross téri, a Blaha Lujza téri, az Astoria alatti és a Déli pályaudvari — alkotják. Uj munkálatokra is sor kerül: megkezdik az Astoria és a Baross tér közti szakasz végleges kiépítését, ez lesz az utolsó alapmunkálat a pesti vonalon. A Baross tér és a Népstadion közti pálya szigetelési munkálataihoz s a Blaha Lujza téren a felszíni kapcsolat építéséhez is az idén kezdenek hozzá. A jóváhagyott program alapján a Blaha Lujza téri földalatti-állomás kijáratához gyalogos aluljáró fog vezetni majd. Ezt a földalatti aluljárót úgy tervezik meg, hogy későbbi időszakban — tiz —húsz éves távlatban — kétszintes körúti keresztezéssé építhessék át. A munkálatok 1965-ben az állomási kijáratok építésével kezdődnek, jövőre pedig az aluljáró építésével folytatódnak. Az aluljáróhoz nem fognak építeni mozgólépcsőt, de-annak későbbi beépítésére lehetőséget adnak a tervek. Hol tart a Várnegyed helyreállítása? A Várnegyed helyreállításáról szóló jelentés megállapítja, hogy a teljes újjáépítéshez még 45 millió forint értékű munkát kell elvégezni. A helyreállítás üteme azonban nem megfelelő elsősorban az építőipari kapacitás hiánya miatt. 1963- ban csaknem hét és fél millió forint s 1934-ben is ugyanennyi volt a lemaradás. A vári lakónegyed vizvezetékhálózatának rekonstrukciója elkészült, a gázvezetékeket és a csatornahálózat nagy részét is felújították már. Eddig a szükséges elektromos kábelek mintegy 50—60 százalékát fektették le. A közvilágítást szolgáló uj tipusu kandeláberek, falikarok és világítótestek tervezése befejeződött, s már tervezik a Várnegyed tereinek erősebb közvilágítását. Tovább folytatódnak az útjavítások is. Ami a beépítéseket illeti: a Hess András téri volt Illetményhivatal romos épületét előreláthatólag a belkereskedelem állítja helyre a legközelebbi- öt esztendőben reprezentatív szálloda és étterem céljaira. Az Úri utca 62. szám alatti volt pri- mási palotát a Magyar Tudományos Akadémia állítja helyre, s újjáépítteti a sétány felőli részt is. A Tárnok utca 9—11—13. szám alatt 1966-ban 16 tantermes iskola építéséhez kezdenek hozzá a lakónegyed gyermekeinek. A telken levő romos épületet már bontják. Átmeneti lakások és kísérleti házgondnokságok A vb. egyik korábbi határozata intézkedett, hogy a födémcserék gyorsabb elvégzésére, az érintett lakók ideiglenes kiköltöztetésére 1970-ig ezer átmeneti lakást kell építeni. A városrendezési osztály most a XIV. kerületi Fogarasi utón, a XI. kerületi Irinyi József utcában, a Wartha Vince utcában és a Keveháza utcában jelölt ki átmeneti lakások építésére alkalmas területeket. E lakásokba a lakóknak lehetőségük lesz a legszükségesebb bútorokat magukkal vinni, a többit pedig őrzött raktárakban helyezhetik el mindaddig, amig a födémcserék megtörténnek. Foglalkozott a végrehajtó bizottság annak a korábbi határozatnak a végrehajtásával is, amely a magatartásuk, koruk, egészségi állapotuk miatt munkakörük ellátására alkalmatlan házfelügyelők cseréjét szorgalmazta, s célul tűzte ki egyes ház- íelügyelőségek házgondnoksággá szervezését. Kísérletképpen húsz házgondnokság alakult a VIII., IX., XL, XIII. és XXI. kerületben, elsősorban ott, ahol az épületek tömbösitve voltak, s több lakóház közös udvarral rendelkezett. Egy házgondnoksághoz hat—nyolc épület tartozik, kétszáz—háromszáz bérleménnyel, s a házgondnoki teendők ellátására a legtöbb szakmai ismerettel, rátermettséggel és tapasztalattal rendelkező házfelügyelőket bízták meg. A kísérleti házgondnokságok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, a lakosság elégedett velük, ezért hálózatukat a jövőben tovább bővítik. A fővárosban a házfelügyelői, szolgálati lakásokban jelenleg 1944 nyugdíjas, 142 orvosilag alkalmatlan és 72 fegyelmi eljárás miatt azonnali hatállyal elbocsátott házfelügyelő lakik. Felváltásuk tovább folytatódik, ezért a végrehajtó bizottság határozatot hozott arra, hogy a lakáselosztási tervnél vegyék figyelembe a házkezelési igazgatóságok igényét. Befejezésül a vb elfogadta a főváros felszabadulásának 20. évfordulójára tervezett ünnepi program néhány pontját. A Fővárosi Tanács a tömegszervezetekkel együtt városnéző sétákat szervez, amelyeken a részvevők nyomon követhetik a fel- szabadulási harcok egy-egy jelentősebb állomását, fővárosunk két évtizedes fejlődését. Filmszínházaink műsorra tűzik a felszabadulás tényével és népünk életével foglalkozó régi és uj darabokat, a Szabó Ervin Könyvtár pedig A mi hazánk címmel kiállítást rendez. Angyalföldön és Pesterzsébeten felszabadulási emlékművet avatnak. A Fővárosi Tanács oktatási osztálya a KISZ-szel együtt elősegíti, hogy az iskolákban az osztályfőnöki órákon, illetve baráti találkozók, élménybeszámolók keretében emlékezzenek meg az évfordulóról. F. G. Uj dróthuzó üzem, korszerű minőségvizsgáló állomás a szegedi kábelgyárban Nagy teljesítményű dróthuzó automata gépeket szereltek fel a Magyar Kábelmüvek szegedi gyáregységének uj csarnokában a múlt évben. A szegedi gyáregység a nyers fémhuzalt eddig nagyrészt Budapestről kapta. Az uj dróthuzó üzemrészben most már évi 2500 tonna vörösréz és 1100 tonna aluminium huzalt gyártanak. Ez a termelés teljesen kielégíti a gyáregység saját üzemeinek fi- nomhuzal-szükségletét, s lényegesen csökkennek a szállítási költségek is. Az uj csarnok egyik részében körülbelül négymillió forintos költséggel korszerű minőségvizsgáló állomás is létesült. A szegedi telepítés beruházási költségei eddig 70 millió forintot tesznek ki. A gyár már csaknem 700 munkást foglalkoztat, s évente összesen mintegy 6 és fél ezer tonna műanyag szigetelésű kábel és villamos vezeték termelésével elégíti ki az ipar, a beruházások és az export növekvő igényeit. Szegeden gyártják a lakosság által vásárolt úgynevezett közszükségleti vezetékeket is; a gyárban 1964- ben már több ezer kábeldobot készítettek, s ennek egy részét exportra adták át. Gyártmányai iránt egyaránt érdeklődnek a baráti országokban és a tőkéspiacokon. Télen is dolgoznak a Bakony kutatói Veszprém megye bakonyi térségében a gyakori hóviharok rendkívül megnehezítik a hegység mélyföldtani rétegeinek feltérképezésén dolgozó geológusok munkáját. A hegyvidéken most is működnek azok a kutatóberendezések, amelyek 200—400 méter mélységből hozzák felszínre a rétegmintákat. Á 22 mélyfúró berendezés kezelőinek a hóviharok idején a legnagyobb nehézségekkel kell megküzdeniük. A bányavidékeken a bányászokkal közösen tartják rendben a munkahelyekre vezető utakat, és igy a gépkocsik, az alkatrészeket szállító jármüvek minden időben megközelíthetik a fúrás helyét. A furóberendezések gépházait állandóan fütik, nehogy a fagy kárt okozzon az értékes gépekben. 40 milliárd forint értékű közös vagyon a termelőszövetkezetekben Az uj esztendő első napjaiban országszerte megkezdődik a termelőszövetkezetekben az 1964. évi zárszámadás. Ennek legfontosabb előkészülete, a leltározás, a szövetkezetek egy részében már befejeződött, és néhány napon belül mindenütt véget ér. A leltározó bizottságok, és az őket segítő szakemberek összesen mintegy 40 milliárd forint értékű épületet, gépet, állatot, ültetvényt, és más álló- és forgóeszközt vettek, illetve vesznek számba. Január folyamán több mint 3400 termelőszövetkezeti csoport és 100 termelőszövetkezeti közös vállalkozás készít zárszámadást, amelynek során az ország szántóterületének 80 százalékára kiterjedő közös gazdálkodás legutóbbi esztendejéről adnak számot. Magyarok a Déli-sarkon A Szovjetunió sarkkutató intézetének vezetője néhány évvel ezelőtt két magyar meteorológiai szakembert: egy szinoptikust és egy aerológust hivott meg a Déli-sarkon létesített Mirnij-obszerva- tóriumba, hogy vegyenek részt a szovjet tudósok, szakemberek számára készített kutatási program végrehajtásában. A meghívást később módosítani kellett: az 1963 dec. 3-án Leningrádból elindult IX. szovjet sarkkutató expedíció csupán egy magyar szinoptikust vihetett magával, dr. Titkos Ervin kandidátust, a Meteorológiai Intézet időjáráskutatási osztályának vezetőjét, aki azóta is egyfolytában ott dolgozik a jégsivatagban létesített obszervatóriumban. A déli sarkvidéken nemrég köszöntött be az “igazi” nyár; a legújabb hírek szerint már nem ritkaság a 0 fok körüli hőmérséklet. Ez a legkedvezőbb időszak a mérsékelt égövből jövő uj expedíció fogadására, illetve a régi visszatérésére. A X. szovjet sarkkutató csoport december 5-én indult Leningrádból hajóval, és valószínűleg hamarosan meg is érkezik állomáshelyére; ez az uj expedíció magával vitte az előző csoportból kimaradt Hirling György aerológust, a Meteorológiai Intézet munkatársát is. A tervek szerint a IX. expedíció februárban indul vissza hajón, s március elején érkezik Moszkvába. Dr. Titkos Ervint március közepére várják vissza Budapestre, a Meteorológiai Intézetbe. GINCÁR HOME SERVICE 7661 FOUNTAIN AVENUE, LOS ANGELES, CAL. Telefon: 876-3350 or 936-4627 — Julius Cincar, mgr. Remodeling — Carpentry — Plumbing — Electricals Kitchens — Bathrooms — Painting — Garage work Esti fényárban az Erzsébel-híd és környéke (Gonda György felvétele)