Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-05-27 / 21. szám
Thursday, May 27, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 A SZAVAK ÉS A TETTEK "Az ő ügyük, a mi ügyünk is. Mert nemcsak a néger népnek kell leküzdenie a bigott- ség és igazságtalanság évszázados örökségét, hanem valamennyiünknek. ÉS LE FOGJUK KÜZDENI (We shall overcome). Lyndon B. Johnson A fenti emlékezetes szavakban tett ígéretet Johnson elnök március 15-én (nem érdekes a dátum magyar szabadságharci vonatkozása?) a kongresszus mindkét háza — és a televizió révén az egész amerikai nép — előtt elmondott beszédében a néger nép teljes és fenntartás nélküli jog- egyenlősége kivivására. E jogegyenlőség egyik legfontosabb feltétele a szavazási jog. A szavazási jog pedig nem egyéb Írott malasztnál, ha az fejadóhoz van kötve — mint például Alabamában, Mississippiben, Virginiában és — az elnök szülőállamában: Texasban! “Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó”, hangzik a régi, bölcs magyar mondás. Szépen hangzott az ígéret Johnson elnök beszédében, de amire az ígéretek beváltására került a sor, az elnök már összeszürte a levet a legreakciósabb déli szenátorokkal, s az északi republikánusokkal és elgáncsolta saját pártja liberális elemeinek ama törekvését, hogy a négereket az állami és városi szavazásban gátló fejadót törvényellenesnek minősítsék. (A fej adónak szövetségi választásokban való alkalmazását az alkotmány tiltja.) Az elnök azzal próbálja igazolni ebbeli magatartását, hogy az állami fejadó eltörlését a törvényszék esetleg alkotmány- ellenesnek minősítheti. De a valóságban a déli reakciósok kegyeit keresi. Az elnök ellenzése dacára a szenátus liberálisabb tagjai közül 44-en szavaztak a fejadó eltörlése ellen. Johnsonék a kormány roppant befolyása latbavetésével 49 szenátort sorakoztattak fel a javaslat leszavaztatására. De az ügy nincs lezárva. Miként a Polgárjogi Vezetőségi Konferencia (Leadership Conference on Civil Rights) vezetősége kijelentette, a fejadó eltörléséért vívott harcot meg lehet nyerni. A képviselőház jogügyi bizottsága helybenhagyólag bocsátotta a javaslatot a teljes ház elé. Fontos ilyen körülmények között, hogy a szavazópolgárság sürgesse képviselőit a javaslat megszavazására. Ha ugyanis a képviselőház megszavazza a javaslatot, akkor a kongresszusi procedura szerint a szenátusnak tárgyalásra kell összeülnie a képviselőház bizottságával a különbség kisimítására. És miután a fejadó eltörlése a szenátusban mindössze négy szavazatkülönbséggel vesztett, nagy a lehetősége annak, hogy a második tárgyalás folyamán elfogadják a fejadó eltörlésére vonatkozó részt. A meredek szélén táncolunk (Folytatás az első oldalról) szabadságot élvezhetünk. Könnyen elveszíthetjük ezt is, ha nem leszünk képesek olyan óriási erővel ellenállni ezeknek a machinációknak, amivel megsemmisíthetjük a Pentagon ördögi céljait. Egyelőre a belföldi nyugtalanság és tiltakozás arra készteti Washingtont, hogy óvatosan haladjon. Tegnap Vietnam, ma Santo Domingo, holnap talán Bolivia, holnapután ki tudja melyik ország kerül sorra. S közben mindent el fognak követni, hogy belefojtsák az amerikai népbe a szót. A kongresszust már majdnem teljesen eihallgattatták, a szakszervezeti vezetőség mint lakáj szolgálja a Pentagont, az ifjúság és a tanárok is támadásnak vannak kitéve. A sajtó és a demokratikus szervezetek is sorra fognak kerülni, ha nem fokozzuk az ellenállást és nem követünk el mindent, hogy elhárítsuk a veszélyt, amely népünket fenyegeti. Minden csoportnak össze kell fogni, hogy a washingtoni kamarilla terveit meghiúsíthassuk. Az amerikai népnek sok szövetségese van ebben a küzdelemben. Ha a militaristák keresztül is viszik terveiket egyik vagy másik országban, azzal a harc nak még nem lesz vége; a dominikai nép nagyon jól tudja, hogy miről van szó és nem fogja feladni a harcot a zsarnokság ellen. Ha pedig gerilla- háborút határozna, a latin-amerikai nép melléje fog állni és támogatni fogja harcukat. S a világ többi népe is tisztán látja a veszedelmet. A kiút csakis az lehet, hogy állítsuk meg azoknak a kezét, akik az országot a meredek szélére vitték. ^ Magyarország egyik legrégibb templomának restaurálását fejezték be a Heves megyei Váraszó községben. A román stilusu templom az Árpád- korban éptlt, s később barokk stílusban átépítették. Bogalusában kutyákat usii'ottak a piknikezekre A San Francisco Committee of Concern for Bo- galusa bizottság tagja, Miss Rita Marsh, egy társasággal a fenti város parkjába ment. Miss Marsh fehér, a többiek négerek voltak. Amikor leültek piknikezni, fehér egyénekből álló, felfegyverzett csoport fenyegetőleg közeledett feléjük, kivont pisztollyal és leoldott nadrágszijakkal. Egyikük szitkozódni kezdett, majd megütött egy hétéves kislányt. Ezután rárontottak a fűben ülő asszonyokra és gyermekekre és husángokkal agyba- főbe verték őket. A rendőrség először tétlenül nézte a támadást, majd szabadoneresztette a kutyákat, amikor az egyik néger vezető, Robert Hicks visszatért, hogy megnézze, nem maradt-e ott valaki veszélyben. Az ő fiát is megharapta az egyik rendőrkutya. Miss Marsh azt mondotta, hogy követelik a szövetségi csapatok védelmét. “Ha holnap nem lesznek ott védelmünkre, akkor vérontás lesz. Az egyetlen védelem a saját fegyverünk, a férfiak készen állnak, hogy fegyverrel védekezzenek, ha szükséges”, mondotta. A bogalusai rendőrség azt az ürügyet hozta fel mentségül,, hogy a polgárjogi csoport egy másik parkban tervezte próbára tenni az egyenlőségi törvényt, azért oda rendelte ki a rendőrséget. ★ Bogalusa polgármestere, Jesse H. Cutrer, másnap a polgárjogi szabadság kipróbálására készen álló négerek előtt lezáratta a városi parkokat. A Cassidy park bejáratánál több mint 200 bikacsök- kel felszerelt fehér egyén kihívóan várta a négereket. Egy sajtó-fényképészt üdözőbe vett a tömeg és amint az társával együtt kimerültén összeesett, elvették tőle a fényképezőgépet A rendőrség ezt egy ideig tétlenül nézte és csak azután tartotta vissza a tömeget. A polgármester vasárnap a rádión kijelentette, hogy a városban megszüntetnek mindenfajta szegregációs rendeletet és megígérte, hogy négereket is felvesznek a rendőrségbe és esetleg más városi alkalmazásba is. A polgármester kijelentette: “Kell, hogy minWASHINGTON, D. C. — A Johnson-adminisz- tráció javaslatokat terjesztett a kongresszus elé, melyek a következő pontokban foglalhatók össze: 1. Visszavonni a Taft-Hartley törvény 14B szakaszát. E szakasz lehetővé teszi az államoknak, hogy olyan törvényt hozzanak, mely megtiltja a “szervezett üzem”-et (union shop). A szervezek üzemben minden munkás annak a szakszervezetnek a tagja kell, hogy legyen, amely a munkásokat ott képviseli. 2. A jelenleg érvényben lévő $1.25-es minimum bér fizetését kiterjeszteni újabb 4.6 millió munkásra. 3. A túlórázás munkadiját 50 százalékról száz százalékra emelni, először 47, majd 4E, végül 40 órai munka után. 4. Felemelni a munkáltatók által fizetett adót és lehetővé tenni, hogy a munkanélküli biztosítást nem 26, hanem 52 hétre terjesszék ki és a biztosítási összeget felemeljék. A szervezett munkások támogatják Johnson javaslatait és nagy kampányt kezdenek, hogy a képviselők s a szenátorok e javaslatokat törvénybe iktassák. Világos azonban, hogy e javaslatok nem elég messzemenők és elégtelenek a munkások problémáinak megoldására. A két fő hiány az, hogy a Johnson-adminisztrá- ció nem ajánlotta a minimum órabér két dollárra való felemelését és a munkahét csökkentését a mai 40-ről 35 órára, bérlevágás nélkül. E két fontos követelés elnyerésére szükséges, hogy az összmunkásságot mozgósítsák az ország szakszervezetei. A képviselőház előkészítő bizottsága a múlt héten 4.8 milliárd 900 millió dollárral nagyobb lu- xusadó-leszállitást hagyott helyben, mint amit Johnson elnök ajánlott. Az elnök eredeti javaslata az uj autók után fizetendő 10%-os luxusadót 5%- ra szállította volna le, de az autóipar nyomása következtében ezt az 5%-ot is eltörölte az előkészítő bizottság. A házbizottság elnöke, Wilbur D. M ils (dem.) kijelentette, hogy a jövő héten a képviselőház elé terjesztik a javaslatot, amely valószínűleg junius első hetében kerül tárgyalásra. denki tudomásul vegye, hogy a szövetségi törvények hatálytalanítják a városi és az állami törvényeket a polgárjogok terén.” A polgármester mielőtt kijelentését megtette, előzőleg megbeszélést tartott a CORE kebelében működő Bogalusa Civic and Voters League vezetőségével, amelyen a Mc Keithen kormányzó által helybenhagyott három egyeztető is résztvett. Tanács a békemozgalomnak Ha az amerikai békemozgalomnak is jó Madison Ave.-i hirdetési ügynökei lennének, akkor köny- nyen megtalálnák a megfelelő jelszavakat a háborús uszítok ellen. Habár mi nem vagyunk szakértők, alább adunk néhány jelszót azok részére, akik szembe kerülnek a háborúra agitálókkal. A fiatalokhoz: * Necsak a szátokat jártassátok, hanem jelentkezzetek a hadseregbe! A nőkhöz: Ne más anyáknak kívánjátok, hogy gyermeküket a háborúba küldjék, hanem küldjétek a magatokét! Az apákhoz: Fiatok eltartása túl költséges? Küldjétek Vietnamba, ott nem kerül pénzetekbe! Az öregekhez: Megettétek a kenyeretek javát, nincs szükség reátok, foglaljátok el a fiatalok helyét a harcokban. A politikusokhoz: Ha háborúba vezettétek a népet, most vezessétek a hadsereget! A Pentagonhoz: A közmondás szerinti generális mindig ágyban szokott meghalni. Bizonyítsátok most be, hogy ez nem igy van. Ha a háborús uszítok megfogadják e jelszavakat, akkor nem kell félnie a Pentagonnak, lesz elég ágyutöltelék. Mi pedig azt mondjuk majd: Nem kár értük! JIMMMMHHMMMMMHHMMMMMMMHWMMMMMMMMHMMMHMMHWI Az uj szavazási törvény, négyheti huzavona után, egy lépéssel közelebb jutott a szenátusi megszavazáshoz. A Civil Rights Commission szerint a törvény csak akkor lesz eredményes, ha teljesen eltörli a szavazásnál az irni-olvasni tudást megállapító vizsgákat (literacy test) és ha magában foglalja a szövetségi szavazó-ellenőrzők kinevezését. A szenátus megszavazott egy módosítási javaslatot, amely kimondja, hogy “egyes államokban” a szavazati adót a polgárok alkotmányos szavazójogának korlátozására, vagy megtagadására használják fel. A megszavazás 69:20 arányban történt. Miután a déli szenátorok blokkja nem egyezett bele a vita korlátozásába, Mike Mansfield többségi és E. McKinley Dirksen kisebbségi vezetők formálisan a vita lezárásához folyamodtak, amely a szenátus kétharmadának szavazatával lép életbe. A képviselőház bankügyi bizottsága helybenhagyta Johnson elnök 6 milliárd dolláros házépítési programját. Kiterjesztette a lakbérszubvencióra vonatkozó tervet, amely szerint alacsonyjövedelmü családok drágább lakbérti telepekre költözhetnek és a kormány fizetné a lakbérkülönbséget. A bizottság megszigorításokat is ajánlott, amely leszűkíti azok számát, akik ebben a kormánysegélyben részesülhetnek. A bankügyi bizottság elfogadta a kormány javaslatait a következő 3 évben 60 ezer uj lakótelep építésére, kedvező kölcsönök kiutalását az öregek és rokkantak számára való olcsó lakóházak építésére, további 2 milliárd dollár kiutalását nyomor- negyedek felszámolására és bankkölcsönök, valamint segélyek kiutalását egyetemi és közhasznú építkezésekre. A Medicare jelenleg a szenátus pénzügyi bizottsága előtt van. A Memorial Day-i ünnepre való tekintettel, amikor sok szenátor hazamegy, előreláthatólag csak a jövő hónap elején kerül megtárgyalásra. (A Minnesota State Medical Association képviselői testületé határozati javaslatban kijelentette, hogy nem bojkottálja a Medicare programot, ha azt a kongresszus megszavazza.) fVWWWAA/VWVWWWWA/WX/m/WWrfWVWWVWWVWWWWWXA/X/WWWWW/XA/WWWVWW» Mi történik a kongresszusban