Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-04-29 / 17. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 29, 1965 Jl . A pápa és Schön féld Lázár Két figyelemreméltó—ha fontosságukban nem éppen egyenértékű — nyilatkozatot olvastunk a múlt hét végén, amidőn a kereszténység Krisztus feltámadását, a zsidóság pedig az egyiptomi rabszolgaságból való csodálatos kiszabadulás emlékét ünnepelte. Az emberiség egy-hatodrészét alkotó katolikusig szellemi vezére, VI. Pál pápa, ezt az alkalmat a béke érdekében, a vietnami vérengzés beszüntetése érdekében tett nagyhatású beszéd elmondására használta fel; Schönfeld Lázár bronxi főrabbi ur, dr. Kiár Zoltán főszerkesztő ur méltó hive, viszont a zsidóság nagy ünnepének alkalmát arra, hogy mennydörögjön — nos legalább arra, hogy dörögjön — dr. Kiár szavait használva “a szovjet antiszemitizmusról, Izrael elleni álnokságukról és az istentelen, a vallásirtó kommunista Schönfeld-félék), a zsidó lelkészek személyében, akik részt vettek és akik közül többen életüket kockáztatták. Egy kis fantáziával dr. Schönfeld Lázár a Selma és Montgomery közti felvonulást a Vörös-tengeren való átkeléshez hasonlíthatta volna. Miként az Egyiptomból kivonuló zsidókat, úgy a szolgaságból kivonuló négereket is üldözték Fáraó, azaz Wallace hadai. Miként a Fáraó visszautasította Mózes kérelmét a zsidók kiengedésére, ugyanúgy utasitotta vissza Wallace a néger nép képviselőit, amidőn azok sérelmeiket akarták eléje terjeszteni. Igen, ilyen témákról lehetett volna és kellett volna egy dr. Schönfeldnek beszélnie, Írnia. És a világ békéje kérdéséről, miként azt a nálánál némileg megértőbb és sokkalta eszesebb VI. Pál pápa tette. Lehet, hogy egy ilyen szónoklatot dr. Kiár nem közölt volna lapjában, de dr. Schönfeld hivei és hivein túl az amerikai magyarság és az amerikai nép egy része hálás lett volna érte. így, sajnos dr. Schönfeld Lázár ur csak újabb példával erősítette meg a régi mondást, hogy “Si tacuisses, philosophus mansuisses.” Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” — valamint azt az ujabbkeletü mondást, hogy: “Többet ésszel, mint epével.” Figyelő Tettünk-e eleget a békéért és a zsidó MORÁL közti ÁTHIDALHATATLAN ellentétről.” Mi adott alkalmat a főrabbi ur legújabb szovjet- ellenes és népi demokrácia ellenes kirohanására — ha ugyan szüksége van neki más inditóokra, mint arra, hogy ballábbal kel fel valamelyik napon? Az egyik szovjet lapban nemrég egy cikk jelent meg, amelynek írója élesen támadja a zsidó vallás elméleti, bölcseleti és teológiai alapelveit. Schön- f'eld főrabbi ur, akinek angol nyelvtudása nyilván egy színvonalon áll “Az Ember” hasábjain az évek folyamán megjelent cikkeinek színvonalával, nem tudja, hogy az angol nyelvben a “judaism” kifejezés nem zsidóságot, nem a zsidó népet, hanem: 1. a zsidó vallást, 2. a zsidó szokások, ceremóniák betartását jelenti. Azt pedig talán még dr. Schönfeld ur is tudja, hogy a Szovjetunió és az összes többi szocialista államok ateista államok, szüntelen és következetes ideológiai harcot folytatnak a vallás és vallásosság eredetének, okainak, gazdasági, társadalmi és történelmi gyökereinek ismertetésével annak felszámolására. Ugyanakkor nem tiltják egyetlen vallás gyakorlását sem. Ezt Magyarországra vonatkozóan a Budapestről ideérkezett dr. Suk főrabbi éppen a napokban erősítette meg. Történetesen e sorok Írója is olvasta a jelentést a New York Times-ban a szóbanforgó szovjet elméleti cikkről és elitéli, hogy a cikk Írója pontosan a zsidó vallást tette támadása tárgyává. Kétbalkezes megközelítés volt a kérdés felvetése pontosan akkor, amidőn szerte a világon és különösen Amerikában, a vallásosság értelmezése mélységes átértékelésen megy keresztül, amidőn ebben az országban a békéért folyó küzdelemben az értelmiség mellett a vallási csoportok szellemi, lelki vezérei kiemelkedő és felmérhetetlen hatású munkálkodást fejtenek ki. (Persze az ilyesmikben a dr. Schönfeld Lázárok nem vesznek részt.) Ebben az időszakban a kérdésnek a felvetése ismételjük, buta, taktikátlan, mondhatjuk szovjetellenes cselekmény volt! Nem mintha a cikk megállapításai nem állnának szilárd, történelmileg bizonyítható alapokon. Mert lehet-e a dolgot átgondolva kételkednünk afölött, logy ha a németországi zsidóság, mondjuk nem a dir. Schönfeld Lázárhoz hasonló német zsidó rabbik befolyása alatt áll és szemeiket nem az égre és egyéni érdekeikre fikszirozzák, hanem olyan másfajta zsidó “rabbit” (a rabbi tanítót jelent), mint mondjuk dr. Marx Károlyt követtek volna és roppant gazdasági, politikai súlyúkat az antifasiszta front támogatására fordítják, akkor azt a választást, amelyet Hitler csak igen kis többséggel nyert meg, a demokrácia és haladás erői nyerték volna meg. Ha pedig ez történt volna, akkor lehet, hogy Németországban ma esetleg egy pár tucat zsinagógával, pár tucat rabbival kevesebb lenne, de élne tgymillió német zsidó és élne az ötmillió más kelet-európai zsidó is! Ilyen értelemben ítélte el a szovjet cikkíró a ' judaizmust", főrabbi ur! Ismételjük, a téma felvetése időben, alkalomban, megközelítésben helytelen volt. De ha valaki foglalkozik vele, illendő, hogy tisztában legyen az angol nyelvvel, ha mással nem is. Dr. Schönfeld sokkal méltóbban emlékezhetett volna meg a zsidó husvét jelentőségéről, ha a Szovjetunió elleni nevetséges, két-balkezes, az angol nyelv nem tudásán alapuló kirohanása helyett íz amerikai Egyiptomról, a déli államokról szóno- ! olt volna, ahonnan egy rabszolga, vagy félrab- fizolgasorban álló nép, a maga Mózesei, a dr. Kintiek vezetésével most van kivonulóban. Ebben a XX. századbeli nagy kivonulásban ott vannak a zsidó nép méltó képviselői is (persze nem a dr. Irta: LUSZTIG IMRE “Tettünk-e eleget a békéért?” Ezt kérdezte Johnson elnök azon beszédében, melyet március 7-én mondott el a Johns Hopkins Egyetemen. Ebben a beszédben tárta Johnson elnök az amerikai nép és a világ közvéleménye elé Washington politikáját a dél-vietnami háborúval kapcsolatban. Milliók hallották a beszédet, százmilliók olvasták. Én hallottam is és olvastam is. A tény az, hogy többször elolvastam minden szavát. Tanulmányoztam a szöveget és úgy hiszem, helyes, ha annak analízisét papírra vetem, hogy a Magyar Szó olvasói megismerkedjenek kormányunk politikájával, levonják a szükséges következtetést és tudják, miként cselekedjenek. Az alábbiakat idézem a beszédből: “Az első valóság az, hogy Észak-Vietnam megtámadta Dél-Vietnam független államát.” Johnson elnök az amerikai néphez és a világ összes népeihez beszélt. De ki hiszi el, hogy ez a megállapítás helyes, igaz és megfelel a tényeknek? Mi a valóság? Az egyszerű valóság az, hogy Dél-Vietnam népe fellázadt az amerikai kormány által támogatott reakciós, népellenes kormány ellen és helyébe egy népkormányt óhajt helyezni. A tény az, hogy Dél-Vietnam népének nagy része támogatja a Vietcong, vagyis a Nemzeti Felszabadító Front ezen törekvését. A tény az, hogy a Vietcong kontrollálja Dél-Vietnam területének nagy részét. A tény az, hogy a Vietcong egyik győzelmet a másik után aratja, mindannak ellenére, hogy az amerikai kormány pénzzel, munícióval, élelemmel és katonai hatalommal próbálja az utolsó tiz évben a saigoni korrupt, népellenes klikket alátámasztani. A tény az, hogy a Vietcong főleg amerikai fegyverekkel harcol. Ennek az a magyarázata, hogy nemcsak nagymennyiségű hadianyagot zsákmányol, amikor egy ütközetet megnyer a délvietnami hadsereggel szemben, hanem főleg az, hogy a délvietnami hadseregből sokan átpártolnak a Viet- conghoz fegyverrel kezükben. Mindezt nem az ujjamból szoptam ki, hanem ez köztudomású dolog és azoktól tudjuk, akik ismerik a vietnami helyzetet. Csak azok nem tudják ezt, akik nem akarják tudni; akik TUDATOSAN MEG AKARJÁK HAMISÍTANI A TÉNYEKET. A második idézet “Mi azért harcolunk — Vietnamban—, hogy olyan világot teremtsünk, melyben minden ország népe kialakíthatja a saját jövőjét.” Nemes cél, ugyebár? Ezért érdemes harcolni. A baj csak az, hogy az amerikai csapatok Vietnamban a helytelen oldalon harcolnak. Dél-Vietnam népe nincs megelégedve a saigoni kormánnyal. Egy másik kormányt akar. Egy másik rendszert akar. Ha szavazati szabadság volna Dél-Vietnam- ban, akkor ezt kifejezésre juttatná szavazattal. De mert Dél-Vietnamban nincs szabadság, nincs szavazati lehetőség, a nép készen áll fegyverrel a kézben akaratának érvényt szerezni. A tény az, hogy Dél-Vietnam népe önállóan akarja kijelölni azt az utat, melyet követni akar, hogy az ország önállóságát, függetlenségét és a nép jólétét megteremtse, de... az amerikai haderők mindezt, mindeddig lehetetlenné tették. A harmadik idézet Johnson elnök beszédét mint békebeszédet hirdették be. Nézzük csak hogyan hangzik e békebeszéd: “Minket nem lehet legyőzni.” “Ml nem fáradunk el.” “Mi nem vonjuk ki csapatainkat sem nyíltan, sem egy jelentéktelen egyezmény következtében.” Vajon igy beszél az, aki békét akar? Ilyen kijelentés után miként hangzik a következő idézet?: “Sohasem leszünk második helyen a dél-vietnami kérdés békés megoldásában.” “Mi készek vagyunk béketárgyalásokat folytatni MINDEN ELŐFELTÉTEL NÉLKÜL.” Az utolsó idézetet minden bizonnyal az amerikai nép és a világ népeinek békeszeretete, békekövetelése diktálta. Johnson elnök kénytelen volt ezt beszédébe belefonni. Tette ezt nemcsak azért, mert az ország és a világ népe békét követel, hanem azért is, hogy leszerelje, félrevezesse a békemozgalmat. Johnson elnök hipokrita álláspontját azonban a következő idézet bizonyítja a legjobban: "Nekünk nincs szándékunkban lerombolni azt, amit Észak-Vietnam népe áldozatokkal és verejtékkel felépített." Miközben Johnson elnök e szavakat kiejtette, minden szóért a bombák százai hulltak Észak-Vietnam falvaira, gyáraira, városaira, halált és pusztulást hozva népére. Tehetetlen öregek, ártatlan gyermekek estek áldozatul az amerikai repülőkről ledobott amerikai gyujtóbombáknak. Ezt megérti Észak-\ ietnam népe. Tudja, hogy ez mit jelent, ezt nem kell megmagyarázni, sajátmagáért beszél. Nem kell, hogy a propagandisták fellázítsák a népet az amerikai imperialisták ellen. A bombák jobban végzik e munkát, mint bármi más. Szavak és tettek Johnson elnök beszéde végén gyönyörű képet festett arról, hogy az amerikai kormány hajlandó egynnlliárd dollárt költeni Vietnam gazdaságának felépítésére. Gyönyörű SZAVAK. De e szavak kevesebbet jelentenek a semminél, mert elhangzásukkor az amerikai kormány újabb hadtesteket, még több bombázót, még több haderőt összpontosít Vietnamban; kevesebbet, mert Johnson elnök, aki az amerikai haderők vezetője, jóváhagyta a Pentagon azon határozatát, amely szerint a háborút egyre fokozzák, egyre kiterjesztik. Szeretném leszögezni, hogy milyen álláspontot kellene kormányunknak elfoglalnia, ha valóban békés megoldást kíván Vietnamban. 1. Megszüntetni Észak-Vietnam bombázását. 2. Leülni tárgyalni az összes érdekelt felekkel, beleértve a Vietcong képviselőit is. Azért vetettem ezt most papírra, mert fontos és szükséges, hogy a békemozgalom milyen követeléseket nyújtson be Johnson elnökhöz, kormányunkhoz. Szeretném még idézni Johnson elnök beszédének utolsó szavait: “Tettünk-e eleget, hogy békét és reményt hozzunk a világ népeinek? Minden egyén tegye fel önmagának ezt a kérdést.” Mi teljesen megegyezünk Johnson elnök beszédének ezen részével. Valóban, minden GONDOLKODÓ egyén feladata, hogy e kérdésre válaszoljon. örömmel látjuk, hogy egyetemi professzorok, tudósok egyre nagyobb számban kérdik önmaguk- tól: tettünk-e eleget a béke megteremtésére? Válaszul az amerikai néphez fordulnak, hogy álljon síkra a béke érdekében. örömmel látjuk, hogy a szakszervezeti tagok egyre nagyobb számban szólalnak fel, követelve a délvietnami kérdés békés megoldását. Igen, minden józanul gondolkodó amerikainak fel kell tennie a kérdést: tettünk-e eleget a béke érdekében? U
