Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-04-01 / 13. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 1, 1965 Lima és Budapest Érdekes, hogy amig ma jobb- és szélső-jobboldali magyar emigráns újságok is elismerik, hogy van Magyarországon jó is, a volt bal- és szélső-baloldaliaknak, a lapjai mindenütt csak rosszat látnak, még a jót is félremagyarázzák, hogy rossz fényt vessenek az országra. Ugyannyira, hogy még a konzervatívok is megsokallják, akik szembenállnak a rendszerrel, de büszkék a magyar teljesítményekre. így a párizsi “Irodalmi Újság”, az 1956-os volt bal- és szélsőbal írók lapja, hazulról jött turisták névtelen leveleit közölte, amelyek a “szegényes” magyar viszonyokat összehasonlitották a “gazdag” Nyugattal. Ez a legfelületesebb műfajok egyike. Az emberek otthagyják a gondot, a munkát, a szerény lakást és kis ideig a legszebbet, legelegán- sabbat élvezik külföldön, a Fifth Avenue-t, Whitehall, Venetot, Lidot. Nem kiváncsiak a palermói szegény négy dre, a római barlanglakokra, a párizsi utcánalvókra, New York slum-jaira. Igazuk van. De ha ők a külföldi fényt könnyelműen összehasonlítják a magyar hétköznapokkal, a szerkesztőnek kellene őket óvatosságra inteni. Ezt nem tette meg, ami a lap egy perui olvasóját, Ferdinándy Györgyöt (neve után ítélve konzervatív, jobboldali család sarja) arra késztette, hogy levelet írjon az újságnak, amiből érdemes idézni. Azt mondja, ezen olvasók levelei késztették írásra: “Otthonról jött turisták szomorú-groteszk írása mindkettő: hatásukra elhatároztam, felszólítom perui barátaimat, sürgősen panaszolják be hazájukat, amiért még mindig nem érte el az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia gazdasági szinvonalát.. Ideje lenne lelkiismeretvizsgá- latot tartanunk: milyen jogon hasonlítjuk össze szegény, évszázadok óta vesztes hazánkat következetesen a világ leggazdagabb gyarmatbirodalmaival? Valódi nyavalya ez nálunk. Legalább a fiatal generációk megérthetnék: kis ország vagyunk, világviszonylatban is érvényesen csak hozzánk hasonló méretű, gazdaságú országokkal hasonlíthatjuk össze magunkat. Még csak nem is Belgiummal, Hollandiával, a hajdani nagy gyarmatosítókkal, hanem Ecuadorral, Hondu- rassal, Nicaraguával... A levéliró ‘szegény rokon árvalánynak’ érezte magát Nyugaton, Párizsban, Londonban. Ecuadorban, Hondurasban egy szociálisan, kulturálisan jóval fejlettebb ország követének érezte volna magát... Honnan tudhatná a levéliró, hogy a világ több mint kétharmadában még csak nem is stagnálnak, de romlanak a gazdasági viszonyok? S ha tudná, merné-e fitymálni az otthoni (legyen bár minimális) javulást?... Honnan tudhatta szegény, hogy az ecuadori, hondurasi, nicaraguai, vagy akár a provence-i vagy bajor tanárnőknek szokása-e ‘átugrani’ Párizsba, Londonba, Rómába, mint azt ő tette?... ‘így látja az itthoni dolgokat majdnem egész értelmiségünk’ — mondja a levéliró... így láttuk mi is, idegenbe szakadtak, hosszú éveken át. Azután, amint fokról fokra megismertük a világot, helyes méreteire zsugorodott bennünk az elégedetlenség.” Végül kéri az Irodalmi Újságot: magyar turisták “gügyögése” helyett az “egyedül érvényes európai nézőpontot képviselje: szorgalmazza, segítse a fejlődést, az eredményeknek pedig örüljön.” Szívesen idéztük volna az egész levelet, bár nem mindent fogadunk el. így hogy Magyarországot nem lehet a “gazdag” országokkal összehasonlítani. Lehet. Nemcsak az USA-val, de még Svájccal s Svédországgal is. Ott ‘jobban élnek’ az emberek, vagyis többet vásárolhatnak; de a különbség csökken. S ami a létbiztonságot, kulturéletet, növekvő műveltséget, közegészséget stb. illeti, Magyarország nem fél a versenytől. Lásd Tokiót, a nemzetközi zenei életet, a könyvkiadást. Van amiben azok vezetnek, másban a magyarok. Mit felelt a szerkesztő? Azt mondja, ha nem volna szabad panaszkodni, vád alá kellene helyezni Berzsenyit, Széchenyit, Kossuthot, Adyt és mindazokat, akik fájdalmas erőfeszítésekkel akarták kimenteni országukat és népüket a pusztulás hínárjából. Azt mondja, Magyarországot nem szabad elmaradt latin-amerikaiakkal összehasonlítani; hogy a forint leromlott és hogy francia és német tanárnőknek könnyen megy a kiutazás (ez igaz; abban is igaza van, hogy Franciaországban nagy a prosperitás); hogy a magyarok mindig a Nyugatot követték. És kérdi, miért kellett egy nőnek, akire Ferdinándy mint kóros példára hivatkozott, ezer forintot kicsempésznie, hiszen nem lopta a pénzt? lény, a nagy magyar írók panaszkodtak, vádoltak, átkozódtak. De azt támadták, ami stagnált és visszafejlődött. Nem azért haragudtak, mert Párizsban nagyobb volt a luxus, hanem mert a magyar nép analfabéta jobbágy volt. És ők veszélyeket vállaltak, amikor kritizáltak, nem abból éltek, hogy kizárólag rosszat mondjanak hazájukra. És miért ne lehetne Magyarországot Latin-Ameriká- val összehasonlítani? Ennek sok országa sokszorta nagyobb, természeti kincsekben gazdagabb, nem voltak világháborúban és elárasztotta őket a külföldi tőke. De ha ezt az egybevetést nem akarják, összehasonlíthatnák Magyarországot Portugáliával (amely nem háborúskodott), Spanyolországgal és Dél-Itáliával, mindezeket elárasztotta az amerikai pénz. Miért nem utaltak a ‘szegény magyar rokon lányka’ előtt az estremadurai, calabriai (vagy akár a harlemi) nyomorra? A forint valóban nem tartotta a stabilizálási színvonalat; de 1957 óta a világ egyik legstabilabb pénze, erről minden hazalátogató meggyőződhetett. A fekete piacon épp azért ér keveset, mert tavaly másfél millió magyar utazott külföldre, hatszor annyi, mint a háború előtti években; igy csak A kannagyári munkásak megnyerték a sztrájkot PITTSBURGH, Pa. — A március elseje óta folyó sztrájk az American Can Co. ellen a munkások győzelmével végződött. A munkások két béremelést kapnak, az egyik 12 cent óránként, október 1-ig visszamenően, a másik 8 és fél cent óránként, 1966 december 1-től. Jelenleg havi $3.25 nyugdijat kapnak minden évi szolgálatért; ezt $5.50-re emelik. Ha egy munkás 30 évet dolgozott a gyárban, akkor 50 éves korában nyugdíjba mehet. Ha a munkás sérülés, munkahiány, vagy üzemlezárás következtében veszti el munkáját, akkor havi száz dolláros járulékra jogos. A munkanélküli munkás 70 %-át kapja bérének a jelenlegi 60%-kal szemben. (Ebben benne van a szövetségi kormány által nyújtott biztosítás is.) Az American Can Co. az első társaság, amely egyezményre jutott a United Steel Workers Un- ionnal. A többiekkel még folyik a harc, de valószínű, hogy az American Can Co.-val kötött szerződés fogja alapját képezni a többi társasággal kötött szerződésnek is. Egyesek szerint az alap acélipar is hasonló egyezményt kell, hogy kössön a munkásokkal. Sztrájkba lépett 32,000 palackgyártó munkás NEW YORK, N. Y. — 32,000 palackgyártó munkás sztrájkba lépett, mert nem tudtak megegyezni a munkáltatóval az uj szerződés részleteiben. A munkások a Glass Bottle Blowers Association tagjai. Ebben az iparban nem volt sztrájk 1886 óta. A gyárak termelik az üvegpalackokat a tej- édesvizgyártók és minden olyan társaság részére, mely üvegekben árusítja termékeit. Az elmúlt évben 27 milliárd üvegpalackot gyártottak az Egyesült Államokban, ezeknek értéke több mint egy milliárd dollárt tett ki. A kollektiv szerződés a munkások és a munkáltatók közt február 29-én járt le. Háromizben meghosszabbították a szerződést, mielőtt a munkások sztrájkba álltak. A munkáltatók “utolsó” ajánlata a következő: 1. 10 cent órabéremelés az első évben. 2. A munkások nyugdijának felemelése. 3. 3 százalékos béremelés a szerződés harmadik évében. A sztrájk március 17-én kezdődött; azóta néhány tárgyalás már volt a két fél között, de megegyezés nem történt. A Californiában működő palackgyárak tulajdonosainak külön szerződésük van a szakszervezettel, mely még nem járt le és igy ezek a gyárak működésben vannak. Az ország palackiparának 85 százaléka tétlen a sztrájk következtében. 70 dollárt kaphattak, nem sokkal többet, mint az angolok évekig a háború után, mikor pedig sok milliárdos valutakölcsön szilárdította a fontot. De mik ezek a “fekete pénzek”? Van bennük vagy öt millió dollár forgalom egy évben; és mennyi volt tavaly Magyarország kivitele? 1350 millió dollár. Minden ország ilyen és még szigorúbb valutavédelemhez folyamodott, ha a helyzet megkívánta; talán emlékszik rá a szerkesztő, mi történt azzal, akit tetten értek pengőcsempészéssel vagy kiajánlással; mi történik azzal, aki New Yorkba aranyat csempész? Ott se kérdezik, lopta-e a pénzt? Az ilyen megszorítás sajnálatos, de nyilván szükséges, nehogy Magyarország olyan országok sorsára jusson, mint — az ENSZ statisztikája szerint — Argentina, ahol 1957 óta tízszeresre, Brazília, ahol húszszorosra, Chile, ahol ötszörösre nőttek az árak (a “nemzetközi” bankok segítsége ellenére). Ez a fő baj az ilyen újságokkal. Támadják Magyarországot, az egypártrendszert, a nyugati par- lamentárizmus hiányát, a sajtószabadság korlátáit; de csak a valódi bajokat kellene támadniok, nem a képzelteket vagy kitaláltakat; és nem úgy beállítani a dolgokat, mintha ilyen és más bajok csak ott volnának. De őket erre alkalmazták; épp ezért, ha igazat mondanak, az is félrevezető, mert ellenző van szemük mellett, amikor mondják. 600 húsfeldolgozó munkás sztrájkol FORT DODGE, Iowa. — Az Iowa Beef Packers, Inc. üzemében dolgozó 600 munkás sztrájkba lépett. A tulajdonosok csak évi hat centes órabér- javitást ajánlottak és három éves szerződést szeretnének a munkásokra rákényszeríteni. A munkások a United Packinghouse Workers Union tagjai. Dave Hart, a szakszervezet szószólója kijelentette, hogy a munkások a munkabiztonságért, a kórházi és orvosi kezelésnek a társaság általi fizetéséért és megfelelő nyugdíjért harcolnak. A munkáltatók sztrájktörőkkel próbálják az üzemet nyitva tartani, akiknek egy része fegyveresen lépi át a piketvonalat. Az Iowa AFI-CIO támogatja a sztrájkolok harcát. ötven millió amerikai él nyomorban WASHINGTON, D. C. — A Munkaügyi Hivatal legutóbbi bullentinja rámutat arra, hogy nemcsak a munkanélküliek élnek nyomorban az országban, hanem azok a családok is, ahol a nő a kenyérkereső és ahol a kenyérkereső a szövetségi törvény által megállapított minimális $1.25 órabérért dolgozik. Ezeknek száma együttvéve közel 50 milliót tesz ki. Ez az oka annak, hogy az amerikai szakszervezetek egyre nagyobb számban követelik a minimális órabér két dollárra való felemelését. Még ha meg is szavazzák ezt és ha a munkás egész éven át dolgozik a két dolláros órabér mellett, az évi jövedelme csak $4,160-t tesz ki, ami nagyon is elmarad az évi $6,000-től, ennyi szükséges ugyanis a kormány hivatalos közegei szerint a megfelelő életszínvonal fenntartásához. Meany támogatja Johnson javaslatát WASHINGTON, D. C. — George Meany, az AFL-CIO országos elnöke Johnson elnökhöz intézett táviratában kihangsúlyozta, hogy az AFL-CIO lelkesedéssel támogatja az elnök által előterjesztett törvényjavaslatot, melynek célja a néger nép szavazati jogának biztosítása. Az AFL-CIO hivatalos hetilapja március 20-i számának nagy része a néger nép szabadságharcával foglalkozik. Meany részvét-táviratot küldött James Reeb, a meggyilkolt tiszteletes özvegyének, melyben többek között a következőket irta: “Úgy halt meg, ahogyan élt, embertársai szolgálatában, serkentve, buzdítva másokat, hogy szeressék embertársaikat. Az emberiség haladását mindig előmozdította azoknak a szenvedése, akik valóban szivükön viselik az emberiség sorsát. Az a cél, melyért életét adta, győzni fog.” ELLENTMONDÁS, EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐI I. F. Munkás és szakszervezeti hírek >___________________
