Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-03-18 / 11. szám

Thursday, March 18, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 13 A FIATAL KOSSUTH A reformer és forradalmár Kossuth alakja töb- bé-kevésbé tisztán bontakozik ki az utókor előtt a könyvtárnyi Kossuth-irodalom lapjairól. Arra a kérdésre azonban az elmúlt másfél évtized elmé­lyült kutatása nem adott kielégítő feleletet, hogy milyen volt az az ut, amelyen Kossuth az isme­retlenség; bői eljutott odáig, hogy a magyar pol­gári átalakulás vezére és ideológiájának legtisz­tább megfogalmazója lehetett. Pedig a korszerű Kossuth életrajz első fejezete nem szorítkozhat csupán a család történetére vagy a gyermek- és diákkorból fennmaradt anekdotákra, epizódokra és legendákra, jóllehet a korábbi szerzők — dicsé­retes kivétellel — nagyon is szívesen következ­tettek belőlük korán megnyilvánuló zsenialitásá­ra, prófétai, nemzetvezéri elhivatottságára. Kos­suthot, mint annyi más kortársat, a kor nagy történelmi parancsa, a feudalizmusból való kie­melkedés sürgető szüksége ragadta ki az ismeret­lenségből. Pályája kezdetén Kossuth még nem előzte meg korát: együtt nőtt azzal a mozgalommal, amely az 1820-as évek közepétől létrehozta a pol­gárosodást követelő és ennek megvalósításáért harcot vállaló haladó liberális pártot. A kutatás uj eredményei közül csak mérsékelt érdekessé- gűek azok a gyönge versek, iskolai jegyzetek, szépirói próbálkozások, szindarabforditások, ame­lyek az Eperjesen, Sárospatakon és Pesten diá- koskodó, majd Zemplénbe ügyvédnek visszatérő fiatal Kossuth irodalmi érdeklődéséről s tollfor­gató hajlamáról, nem utolsó sorban a felvilágoso­dás eszméi iránti rokonszenvéről vallanak. A haladó mozgalom a megyékben bontakozott ki, s Kossuth útja is akkor kanyarodott fölfelé, amikor bekapcsolódott megyéje megpezsdülő po­litikai életébe. 1827-ben lett táblabiró, 1829-ben a megyeszékhely, Sátoraljaújhely városi ügyésze közben befolyásos birtokos családok jogtanácsosa. A vagyontalan, de nagy tehetségű és becsvágyó fiatal ügyvéd bekerült a megye társadalmi életé­be is. Ennek azonban az volt az ára, hogy élet­módjában lépést kellett tartania vagyonos kortár­saival. Ezért adósságokba keveredett, s ifjúkora egy időszakának Írásai szinte kivétel nélkül anyagi gondokról, kölcsönökröl, lejárt váltókról, fizetetlen kamatokról és visszakövetelt adóssá­gokról árulkodnak. De a nehéz körülmények kö­zött is együtt nőtt a kora támasztotta feladatok­kal. A gyakran megismétlődő éhínségek okait boncolgató fogalmazványában Széchenyire emlé­keztető és a feudális földhasználat ellen irányuló bírálatot olvashatunk. Két — korábban nem is­mert — megyegyülési beszédében pedig a nem­zeti önrendelkezés mellett szállt síkra olyan erő­vel és tűzzel, hogy miatta összeütközésbe került a megye hatalmasaival, s még Bécsben is fölfi­gyeltek rá. Megyei közéleti pályáján különösen három mozzanat emelkedik ki. Ezek mindegyike mér­földkő egyéni fejlődésében. Közülük az első: részvétele az országos össze­írás munkálataiban. Az összeírást, amelyre 1828- ban került sor, azért rendelték el. hoey felmérjék az adózó nép teherbíró képességét, és megkönv- nyitsék az adó arányosabb kivetését. Kossuth tag­ja volt egy bizottságnak, amely azt a feladatot kapta, hogy helyszíni szemle alapján helyesbítse a megyei összeírásnak azokat a bejegyzéseit, ame­lyeket a nádor valószínűtlennek, helytelennek tar­tott. E feladat teljesítése során Kossuth a megye 446 helysége közül 142-ben végzett személyes vizsgálatot. A nádori bírálatra adott majdnem félszáz oldalas választ ő foglalta össze, s ugyan­csak ö fogalmazta meg az összeírás elleni pana­MÉG KAPHATÓ AZ 1965-ÖS MAGYAR KAPTÁR 168 oldalas, kitűnő Írásokkal, elbeszélésekkel, versekkel, tudományos cikkekkel Ára csak $1*50 Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 E. 16th Street, New York, N. Y. 10003 szokat felülvizsgáló bizottság jelentéseit is. Ezek történeti forrásértékű dokumentumok Zemplén parasztságának mérhetetlen nyomoráról és azok­ról a drámai körülményekről, amelyek közepette végbement Kossuth első, megrázó, egész életére nyomokat hagyó találkozása szükebb hazája pa­rasztságával. Kossuth következő nagy tapasztalati iskolája koícrabiztosi tevékenysége volt. 1831 nyarán az ország északkeleti megyéiben kolerajárvány tört ki. Az állami és a megyei igazgatás csődöt mon­dott, s kirobbant a vidék parasztságának Dózsa György kora óta legnagyobb felkelése. Az össze­íráskor Kossuth a türő-szenvedő néppel találko­zott, most a jogait követelő, félelmetes erejét megmutató tömeggel kellett szembenéznie. A me­gye urai vidékre menekültek, a megyeszékhely igazgatása Kossuthra és néhány társára maradt. S Kossuth helytállt: megbirkózott a közellátás és a közegészségügy problémáival, polgárőrséget szervezett és távol tartotta a felkelőket a város­tól. Osztálya oldalán állt szemben a felkelőkkel. Néhány akkori Írása, különösen az alispánhoz in­tézett, a megyei vezetők önzését és tehetetlensé­gét bíráló julius 17-i jelentése azonban arról ta­núskodik, hogy e szörnyű élmények is a változás szükségességének követelését érlelték benne. Ez a korábban ismeretlen jelentés hiteles és élmény- szerii helyszíni tudósítás Sátoraljaújhely és kör­nyéke tragikus napjairól. Ugyanakkor olyan él­ményanyagot rögzít történeti és lélektani hiteles­séggel, amely részben talán csak később, de min­denképpen erősen hatott Kossuth szemléletére. A harmadik, a döntő, Kossuth egyéni fejlődé­sében elhatároló jellegű mérföldkő az országos re­Nem minden hamisító kerül a vádlottak padjá­ra. Akadnak közöttük, akik ezt nem is érdemelnék meg. ★ Száz esztendővel ezelőtt Thaly Kálmán, a Rákó­czi és Thököly-korszak buzgó kutatójának összeál­lításában feltűnést keltő, kétkötetes munka jelent meg: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok címmel. Az anyagot a 16., 17. és 18. századból fenn maradt eredeti kéziratokból gyűjtötte össze Thaly — és a nagy visszhang érthető volt. A kurucvilág költészetének legtöbb darabja széjjelszóródott, el­kallódott, ilyesformán tehát senkinek sem lehetett áttekintése arról: milyen kincseket hivott életre a magyar történelemnek ez az egyik legmozgalma­sabb korszaka. A siker Thaly Kálmánt gyűjtésének folytatására ösztönözte, egymás után kerültek ki keze alól a szebbnél szebb kuruc dalok. Főelvül tűztem ki gyűjteményemnél — irta ő maga —, hogy újat, azaz eddig még ismeretlent adjak, semmi olyat, amit már közöltek. Ez — amint a következmé­nyek mutatták —- sikerült. Túlságosan sikerült. A felfedezett költemények meglepték a szakem­bereket, meghódították a nagyközönséget. Megta­lálták Útjukat az irodalomtörténetekbe és a poéti­kai iskolakönyvekbe. Thaly sírjánál 1909-ben a búcsúztatók egybehangzóan elismerték a kutató rendkívüli érdemeit. Alig múlt el azonban pár esztendő, bekövetke­zett a nagy fordulat. Ötven évvel ezelőtt, tehát éppen fél századdal a kuruc dalok közzététele után, Riedl Frigyes, a budapesti tudományegye­tem magyar irodalomtörténeti tanszékének pro­fesszora, terjedelmes tanulmányban bonckés alá vette Thaly tiz legnagyobb felfedezését és kimu­tatta róluk, hogy azok nem lehetnek a felkelések korának termékei, hanem “egészükben, vagy lé­nyeges alkotórészükben” Thaly Kálmán szerzemé­nyei. Riedl érvei rendkívül világosak és meggyőzőek voltak. Thaly eleinte a saját neve alatt irt a Rá­kóczi és a Thököly-kor eseményeit megörökítő verseket. Később annyira megkedvelte a régi ku- rucdalok stílusát, hogy az archaizálást fokozta, ne­vét pedig elhagyta alóluk. Az elmúlt korok leve­gőjének megelevenitése végül is úgy sikerült, hogy éppen a legszebb, legismertebb balladáknak ő a szerzője. Nem valódi népballadák tehát ezek, ha­nem olyan költő müvei, aki olvasta Aranyt és Pe­tőfit. “A Thaly-féle kuruc balladákban van valami modern is, és talán ez egyik oka annak, hogy ne­künk annyira tetszenek.” A leleplezés még nagyobb vihart váltott ki, mint annak idején a felfedezés. Bizonyos sértődött. form- “munkálatok” — közhasználatú nevükönt operátumok — megyei megvitatása volt, 1831— 32-ben. . . E tervezetet még az 1791-i országgyűlés által kiküldött bizottságok készítették el, azzal a céllal, hogy a feudális intézményeket korszerűsít­sék — konzervatív reformok utján. Az operátu­mok országgyűlési megvitatására majd negyven évig nem került sor, mígnem 1827-ben elrendel­ték átdolgozásukat, s megtárgyalásukat a követ­kező országgyűlés napirendjére tűzték. Az átdol­gozással még maradibbá silányultak a javaslatok. De ha nem is igy lett volna, a zsákutcába jutott feudalizmus viszonyai között, az egyre sürgetőb­ben jelentkező reformigények közepette s különö­sen a Széchenyi első könyvei által felidézett köz­hangulatban a feudalizmus “korszerűsítése” már mindenképpen túlhaladottá vált. A megyében ro­hamosan kialakuló haladó csoportok a lényegük­ben konzervatív javaslatok országgyűlési megvi­tatását a feudalizmus elleni általános támadás megindítására akarták felhasználni, s az operá­tumok előzetes megyei megtárgyalásakor egysé­ges terv szerint léptek fel. Bár a maradiakkal szemben a legtöbb helyen kisebbségben voltak, ügyes taktikával s különösen a parasztfelkelés él­ményének agitativ felhasználásával sok megyé­ben bontakoztak ki a hazai polgári-nemzeti re­formmozgalom programjának körvonalai, s ek­kor kovácsolódott ki a haladó liberális ellenzék is. Olyan vezetők kerültek élére, mint Szatmárban Wesselényi és Kölcsey, Zalában a fiatal Deák. Kossuth is az operátumok zempléni vitáiban lett tudatos reformpolitikus, s ekkor rajzolódtak ki előtte tisztán az átalakulás legfontosabb tenniva­lói. álhazafias önérzet nevében vonultak fel egyesek Thaly emlékének “védelmében”. Pedig erre a vé­delemre semmi szükség nem volt. Riedl Thalyt nem bántotta. Sőt, nagy elismeréssel állapította meg, hogy alakja és jelleme a hitelesség kérdésé­nek tisztázása után csak emelkedhet. Hiszen nem vitás, hogy ezeket a balladákat tiszta lelkesedés­ből, a kuruc kor dicsőítésére irta, és szerzőségét annak dicsőítésére tagadta el. Komoly áldozat és önzetlenség volt ez, semmi más. De megfelelt Riedl az álhazafias felhördülések­re is. A magyar népköltészet nagyon gazdag óce­ánjában — irta — néhány gyönggyel több vagy kevesebb, nem számit. Nem jelent tehát népkölté­szetünkre érzékeny veszteséget, ha elismerjük: ezeket a szép balladákat Thaly költötte. Ilyen az Esztergom megvételéről szóló költemény: Sebes viz a Garam, siet a Dunába, Kuruczok tábora éppen ott megszálla... j Meg az Ócskái Lászlóról való ének: Kurucok, kurucok, haj, szegény kurucok, ^ Be megsötétedett ti fényes napotok. És a Rákóczi búcsúja: ^ Kiállott Rákóczi A munkácsi sáncra, Reátámaszkodék Pántos pallósára. ★ A hires irodalmi misztifikáció óta száz, a lelep­lezés óta ötven év telt el. Az irodalomtörténet ma már meghozta végleges, megfellebbezhetetlen dön­tését, és ez igazságot szolgáltatott Riedl Frigyes­nek, Thaly Kálmánnak egyaránt. Riedlnek, mert érvei helytállóak voltak, Thalynak pedig, mert — talán egyetlen példaként az irodalmi hamisítások történetében — minden egyéni érdektől mentes önzetlenség vezette. Ismét Riedlt idézem: Hányán vannak külföldön, belföldön, kik ma­guknak tulajdonítják, amit mások írtak és rava­szul leplezik a hiúságból elkövetett szellemi csem­pészést. De ha egyszer akad valaki, mint Thaly, ki szép költeményeket ir a szabadságért kétségbe eső lelkesedéssel küzdő nemzeti korszak dicsőíté­sére, ha azután nagy önmegtagadással lemond a hírnévről, eltagadja müvét, azt mondja: e gyönyö­rű költeményeket nem én mtam, a magyar nép ir­ta, a kurucok Írták, akkor igazat kell adnunk égjük balladájának, amely befejezésül e kérdésre: ki irta? ezt feleli: “Egy igaz ma^var fi. elhigyje akárki!” Kemény István «WWWWWWWWWWWWWWWWWW^WWWWWWWWVVWWWVWWWWWWVSSSP SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT “HAMISÍTOTTÁK” A LEGSZEBB KURUC NÉPDALOKAT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom