Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-03-11 / 10. szám

Thursday, March 11, 1965

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

S

MUNKANÉLKÜLISÉG - A SZOCIALISTA PIAC ÉS GEORGE MEANY

Irta: LUSZTIG IMRE

Amerikai politikusok nagy büszkeséggel dicsekednek az amerikai prosperitással. Azt mondják, hogy az Egyesült Államokban 633 milliárd dollárt tett ki az össztermelés áruban és szolgáltatásokban 1964-ben. Felsorolják hány millió gépkocsit, hány millió tonna acélt és hány milliárd kilowatt áramot fejlesztett az amerikai “know how.”

E hozsanna zengése közepette azonban hallani lehet józan, higgadt és a látszattól nem elkábitott közgazdászok figyelmeztetését. Ezek nemcsak azt hangoztatják, hogy több mint ötmillió munkás van munka nélkül, hogy az ország lakosainak egyötöde teljes nyomorban él, hogy az automatizálás következtében milliók vesztik el munkájukat évente, hogy a munkatáborba kerülő fiatalok millióit képtelen az ipar, kereskedelem és a közlekedés munkába helyezni.

Beszélnek e közgazdászok arról is, hogy a dollár bázisa nem oly szilárd, mint Gibraltár sziklája, hogy az amerikai aranyfedezet egyre csökken és a nemzetközi piacért folyó harc egyre növekszik, mélyül és ÉLESEDIK.

A kapitalista ipari országoknak nagy gondot okoz, hogyan tartsák üzemben gyáraikat. Acélt, hajókat, szövetet, kémiai gyártmányokat és az ezer és egyéb ipari terméket csak úgy érdemes gyártani, ha azt el is tudják adni és abból PROFITOT csinálhatnak.

Ez a magyarázata annak, hogy az utolsó esztendőben kiélesedett a harc a piacért a kapitalista államok között. E harc kiélesedését mi sem bizo- nyitja jobban, mint az, hogy eddig a “nyugati államok” betartották azt az egymás közt meghozott egyezményt, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista államokkal való gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok folyamán nem nyújtanak hitelt öt évnél hosszabb időre.

Ez az egyezmény ma érvénytelen, egyik kapitalista ország a másik után szegi meg. íme néhány példa:

A Nichibo Co., Osaka, Japánban beleegyezett, hogy felállítson Kínában egy vegyi rostanyag gyárat. hosszú hitel ellenében. A gyár 26.4 millió dollárba kerül.

A N. Y. Times jan. 21-i száma jelenti: “Nyugat- Németország feladta azon politikáját, hogy nem nyújt hosszlejáratu kölcsönt a szocialista országoknak.”

“A kormány garantálja azokat a kölcsönöket, amelyeket Lengyelország, Magyarország, Bulgária és Románia részére eszközölnek hét éves határidőre.”

A legérdekesebb része a bonni kormány ezen akciójának az, amivel a változást megindokolja.

“A tényező, amely e változást előmozdította az volt, hogy két amerikai export cég 20 millió dolláros üzletet bonyolított le a Demokratikus Német Köztársasággal, hosszú időre terjedő hitel alapján. A bonni kormány most hasonló egyezményt kíván kötni a csehszlovák kormánnyal is.”

Egyezmény jött létre Románia és Franciaország között, melynek értelmében meg akarják duplázni a jelenlegi áruforgalmukat.

Kina 336,000 dollár értékű rendelést adott a londoni David Brown Corp. Ltd.-nek, mely az évi rendelést több mint kétmillió dollára emeli.

A német Krupp-érdekeltség képviselői tárgyalásokat folytatnak a lengyel kormány képviselőivel, azzal á célkitűzéssel hogy a Krupp-érdekeltség több lengyel gyár építését vállalja, hosszúlejáratú kölcsön alapján.

Egyezmény jött létre két olasz bank — Instituto Mpbiíiare (Róma) és Mediobanca (Milánó), valamint a Szovjetunió állami bankja között, melynek értelmében az olasz bankok 64 millió dolláros hosszúlejáratú kölcsönnel fedezik a Szovjetunióba szállítandó árucikkeket.

Auto Diesel, Ltd. londoni cég nyilvánosságra hozta, hogy hosszúlejáratú kölcsön ellenében repülőgép-alkatrészeket adott el Kínának.

Folytathatnánk a példákat a végtelenségig. Csak még két tényre szeretnénk az olvasók figyelmét felhívni. 1. Az elmúlt év egyetlen hónapjában, decemberben, amerikai vásárlók ötmilliárd dollár értékű árut vásároltak hitelbe. Ez az összeg több mint 73 milliárd dollárra emelte az amerikai vásárlók adósságát.

2. A Szovjetunió külkereskedelme 1964-ben elérte a 15 milliárd dollárt.

Akik Moszkvába mentek

A fenti példák, számok és adatok magyarázatot adnak arra, hogy a múlt év végén miért zarándokolt Moszkvába száz amerikai tröszt-képviselő. A zarándoklás célja az volt, hogy megrendeléseket

szerezzenek a General Electric, RCA, General Motors, Dupont, U.S. Rubber és a többi trösztök részére.

Hogy milyen fontosságot tulajdonított az amerikai kormány e küldöttség Szovjetunióba való utazásának, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Johnson elnök értekezletet tartott a delegáció képviselőivel, mikor azok visszaérkeztek és annak az óhajának adott kifejezést, hogy a szovjet—amerikai gazdasági kapcsolatok kimélyüljenek. Johnson elnök persze tudja jól, akárcsak az amerikai trösztfejedelmek, hogy e kimélyülés csak úgy jöhet létre, ha az amerikai trösztök hajlandók hasonló hosszúlejáratú kölcsönt nyújtani, mint az angolok, franciák, németek, japánok, olaszok és a többi kapitalista trösztök.

Itt lép a szintérre hősünk, George Meany, az AFL-CIO országos elnöke. Ez a “munkásvezér”, aki többször eldicsekedett azzal, hogy ő soha életében nem vett részt sztrájkban, az International Rescue Committee által tartott banketten arra intette az ország nagytőkéseit, bankárait és trösztfejedelmeit, hogy ne adjanak hosszú hitelengedményt a Szovjetuniónak és a többi szocialista országoknak.

Halljuk, mit mond e munkásvezér: “Az amerikai zavaros fejű iparbárókhoz felteszem a kérdést: miért adjunk segítséget a kommunista uralkodóknak, hogy ezáltal ők újabb láncokat kovácsolhassanak az igazság megzabolázására és zsarnokságuk megerősítésére.”

“Aláásnánk a magántulajdonon felépült társadalmi rendszert, ha bízunk a kommunista vezetőkben,” mondotta Meany.

így beszél az amerikai “munkásvezér”. Mint a múltban, Meany pápább akar lenni a pápánál, mint a múltban, reakciósabb álláspontot foglal el minden külpolitikai kérdésben, mint az amerikai külügyminisztérium. Meany jobban félti a kapitalista rendszer fennmaradását, mint a kapitalisták. Az amerikai kapitalisták, hogy profitharácsolásai- kat fenntartsák, hajlandók, vagy kénytelenek üzleti kapcsolataikat kiszélesíteni a szocialista országokkal — hosszúlejáratú hitel alapján. Tudják

Irta: PAAL MÁTHÉ

Őszintén szólva nem igen szoktam bálba járni, márcsak azért sem, mert halvány fogalmam sincs a táncmüvészetről; direkt antitalentum vagyok. Hosszú életemben egyetlen egyszer táncoltam, akkor is csak kötelességből az esküvőmön, mert ősi szokás szerint, mint vőlegénynek, nekem kellett elkezdenem a táncot a menyasszonnyal. Szerencsémre, illetve az újdonsült menyecske szerencséjére, egy humánus atyafi felváltott és igy a feleségem lábacskái megmenekültek a letaposástól. Ezután egyszer és mindenkorra felmentett ettől a kötelességtől és 46 évi házasságunk alatt egyszer sem ismételtem meg ezt a merényletet a táncművészet ellen.

Józan ésszel tehát senki sem kívánhatja tőlem, hogy tánciszonyomat most pont dr. Kiár Zoltán főszerkesztő kedvéért elfelejtsem. Nem teszem márcsak azért sem, mert dr. Kiár annyit sem ért a fő-, sőt az al-szerkesztéshez, az ujságirás mesterségéhez sem, mint én a tánchoz. Jó volna, ha inkább táncolna, minthogy kétségbeesetten próbálkozik az irásmüvészettel.

Hej pedig de csábitó az a csalogató hirdetés, amelyben “Az Ember” bál rendező bizottsága próbál rávenni arra, hogy ott megjelenjek! Sok jótékony báli hirdetést láttam már, de egyik sem volt olyan előkelő, mint amit ez a bizottság megszerkesztett, melyben — nem tudni, mi okból — fel van tüntetve a rendező bizottság tagjainak foglalkozása is, amit ízléstelennek tartok. Úgy néz ez ki, mintha egy csapásra két legyet akarnának ütni: a jótékonyság mellett nem feledkeznek meg a saját üzletük hirdetéséről sem.

A nagy reklámozás közben viszont a bizottság elfeledkezett arról, hogy megjelölje, miért adjak én kemény 20 dollárt egy vacsoráért, néhány művész meghallgatásáért és hogy táncolhassak, amikor mindezt megkapom fele árért a legelőkelőbb mulatóhelyen is, s akkor nem is kell végighallgatnom dr. Kiár frázisait.

Ugylátszik, hogy ez a jótékonysági bál azért tényleg egy árva gyerek felsegélyezésére megy, aki maga dr. Kiár. Róla feltételezhető, hogy árva, mert hiszen 70 éves, s igy valószínű, hogy a szülei már nem élnek, s ténylegesen soha nem is nőtt fel,

ugyanis, hogy az angol, japán, francia, belga és a többi kapitalisták hajlandók, vagy kénytelenek ugyanezt tenni.

Az amerikai kapitalisták érdeke tehát az, hogy a lehető legrövidebb időn belül a szocialista piac lehető legnagyobb részét maguknak szerezzék meg.

Tény az, hogy az amerikai kapitalisták e törekvése nincs ellentétben az amerikai munkások érdekeivel, sőt ellenkezőleg, érdekeik azonosak.

Minél nagyobb megrendeléseket szereznek az amerikai iparbárók, annál több acél, autó, szövő, vegyipari és közlekedési munkás jut elhelyezéshez.

Meany ezúttal nemcsak az amerikai munkások, de az amerikai kapitalisták érdekei ellen foglal állást.

A tagságnak kell síkra szállnia

Az amerikai munkásosztály minden időben úgy tudta az alapvető kérdéseket megoldani, ha a szakszervezetek tagsága síkra lépett. A szervezet- lenek megszervezése, a szakszervezetek legalitása, a nyolcórás munkanap és a 40-órás munkahét megteremtése, a munkanélküli biztosítás, az állami nyugdíj, a garantált fizetett szabadság és ünnepnapok és minden más előnyt az amerikai munkások csak szívós, áldozatokat követelő harcok árán tudtak megszerezni és megtartani.

Az amerikai szakszervezeti tagok legnagyobb gondja ma munkájuk biztosítása. Vagy megfordítva. A munka bizonytalansága az amerikai munkások legnagyobb gondja. A munkanélküliségtől való félelem több munkást tart ébren, mint bármely más kérdés.

E probléma megoldása nem könnyű, nem egyszerű. Nincs rá egyetlen orvosság sem (a rendszer megváltoztatásán kívül), amely teljes gyógyulást jelentene. A múltban említettük a 35 órás munkahét és .a két dollár minimum bér megteremtését, mint orvosságot.

Ezúttal az amerikai munkások figyelmébe ajánljuk az Egyesült Államok és a szocialista országok közötti gazdasági és kereskedelmi viszony megjavítását, kimélyitését és előmozdítását. Szerezzük meg az amerikai ipar részére az egyre növekvő szocialista piac lehető legnagyobb részét és ezáltal segítsük a még munkában lévők munkában tartását és a munkanélküliek munkalehetőségét.

mert mindig úgy viselkedett, úgy irt, úgy beszélt, mint egy hat éves árvaházi gyermek.

Kérdezem, hogy jövök én ahhoz, hogy ez az ur rajtam tarháskodjon? A tánchoz nem értek, de az ujságkiadás körül meglehetős jártasságom van és tudom, hogy ahhoz, hogy lapja megjelenhessen és ott védhesse a demokráciát, a zsidókat, átkozza a kommunistákat, nincs szüksége arra, hogy igy megvágja az olvasóit. Egy 8 oldalas lapot, melybe annyi hirdetést tud összekaparni, $12.50-ből is

könnyen kiadhatna és még elég maradna arra, hogy megélhessen belőle.

Tehát, kedves rendező bizottság, mért kell nemcsak legalább 10—12 dollárral felülfizettetni a bált, de azonkívül egy csomó különhirdetést is kiszedni az áldozatokból? Mit akarnak ezzel jutalmazni? Talán Kiár Zoltán szellemit?) termékeit akarják megjutalmazni ezzel a nobeldijacskával? Hiszen önök éppen úgy nevetnek rajta és nem szívelik, mint azok a hon- és hittársak, akik nem hagyják magukat megvágni nemcsak 20 dollárral, extra hirdetéssel, de még előfizetéssel sem; akiknek ingyen küldi évek óta a lapját (igaz, hogy annyit sem ér), amit most a postai hatóság megszüntet a hirdetők védelmében.

“Hiúság vására” az egész; ezek az öregedő urak és hölgyek sokra értékelik azt, hogy Kiár lapjában időközönként szerepelhetnek, mint “jelenvoltak” és megírják róluk, hogy tisztességben megőszült hajuk a bál alkalmával milyen színre lett átfestve, hogy milyen ruhában voltak, stb., stb.

Higyjék el, urak és hölgyek, ezek a tudósítások nem érik meg azt a “tippet”, amit a vacsora árában dr. Kiár zsebébe juttatnak. De ha annyira jólesik, hogy ezért még Kiárt is hajlandók végighallgatni, hát úgy legyen és jó étvágyat a vacsorához!

Az olvasóknak pedig megígérem, hogy a főszerkesztő ur hónapokig nem tudja kiprovokálni belőlem, hogy foglalkozzam vele.

Az amerikai imperializmussal szemben egyre növekvő ellenállás megnyilvánulásaként, Jakartá- ban tüntető diákok követelték Howard P. Jones követ távozását, az amerikai Information Cent«*1* Indonéziában működő hivatalainak TV'' sét és a Peace Corps kivon®'”'

Nem megyek a bálba