Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-12-31 / 53. szám

8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 31, 1964 .-%j. eDDeu a rovatDan knejtett nezetek nem szüksegszeruen azonosak a szerkesztoseg álláspontjával. Barangolás Budapest utcáin Már hetek óta rovom Budapest utcáit és néha még mindig azon kapom magam, hogy New York­kal tévesztem össze. No nem kell kétségbe esnetek, hogy talán valamiféle idegbaj előrehaladott álla­potáról van szó, és a skizofrénia korai tünetei jut­nak ebben kifejezésre. Emiatt, remélem, még nem szükséges a most már Pesten is annyira divatba jött pszichoanalitikushoz fordulnom. Egyszerűen csak annyiról van, szó, hogy az élet Magyarországon is hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt 8 év folyamán és számos téren hasonlóságot mu­tat a világ leghatalmasabb metropoliszával. . . így például a társasházak elismerésre méltó gyorsasággal felépített épülettömbjeibe, az ameri­kai Cooperative House-ok. az u.n. Co-op-ok sza­bályzatához hasonló feltételek mellett költöznek be a lakók. Itt is le kell fizetni egy bizonyos össze­get a kibérelt szobák számának megfelelően és a lakás árának hátralékát 15 vagy 20 év alatt fize­tik ki a lakók. Ezek ugyanis öröklakások, amelyek a bérlő birtokába kerülnek. Berendezésük teljesen modern, központi fűtéssel, falba süllyesztett szek­rényekkel, állandó melegviz szolgáltatással. De a házak külső frontjai is lényeges változáson mentek keresztül az elmúlt évek folyamán. Külö­nösen a földszinti részük. Az üzletek száma jelen­tősen megnövekedett. Ezek között is főleg az u.n. maszek (magán szektor) kézben lévők szaporodtak el. Hasonlóan sok kisipari üzem jött létre magán- tulajdonban. Ez utóbbival kapcsolatban érdekes hangjátékot hallottam a Magyar Rádióban. Két ember beszél­get. Az egyik panaszkodik, hogy már hetek óta ül­dözi a balszerencse, mert valahányszor meg akar vásárolni egy festményt, valaki megveszi előle. Ez a valaki egy orvostáskát viselő nő, nyilvánvalóan orvosnő. Ezt a feltevését csak megerősiti az, hogy az illető hölgy ilyen könnyedén vásárolja a drá­gábbnál drágább festményeket, mig neki hosszú idő szükséges ahhoz, hogy egyetlen kép árát meg­takarítsa. Csak magánprakszissal rendelkező or­vosnő engedhet meg ilyet manapság. Itt a beszélő hirtelen félbeszakítja panaszáradatát és hirtelen felkiált: “Nézd csak, épp ott megy a másik oldalon!” A másik nyugodtan megjegyzi: “Ismerem. Egy maszek kárpitos felesége.” Az üzletek ízlésesen elrendezett kirakatai zsú­folásig telve árukkal. Az önkiszolgáló üzletek pol­cai is roskadoznak a különféle javaktól, amelyek eladásra várnak csak legyen, aki megvásárolja. De az utóbbiakban sincs hiány. A szupermarketokban még nincs kocsi, csak kosárral járnak körbe a ve­vők, de biztosan majd ezt is bevezetik idővel. Feltűnően sok a cukrászüzlet és édességbolt a városban. Ennek hatása természetesen az emberek külső megjelenésében is megmutatkozik. Meglehe­tősen számos ember eresztett pocakot. Persze ne­héz is ellenállni a hatalmas kirakati üvegek mö­gött csábitólag hívogató dobostortáknak, indiáne­reknek, csokoládészeleteknek, franciakrémesek- nek, gesztenyepüréknek és még ki tudná felsorol­ni mennyi minden inyencfalatnak... Azt mondják az ismerőseim, hogy az én képem is jóval kere­kebb lett és legnagyobb megrökönyödésemre, leg­utóbb egy fejlődésnek induló pocak kezdeti körvo­nalait már magamon is észrevettem. Elhatároztam, hogy majd letornászom, ha lesz több időm. Mert a cukrászsüteményekről úgysem tudok már le­szokni. “Aki egyszer a Duna vizét issza, vágyik an­nak szive vissza”, mondják itt az emberek. Hát még, ha nem is vizről, hanem valami olyan finom dologról van szó, mint a tejszinhab! Domán István KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE! Kiár Zoltán a magyar nyelv és irodalom gyilkosa Számtalan esetben foglalkoztunk már “Az Em­ber” cimü hetilap és szerkesztőjének tevékenysé­gével, abban a reményben, hogy ha későn is, de sikerülni fog egészségesebb gondolkodásmód, be­csületesebb, erkölcsösebb irány felé terelni. Fára­dozásaink nem vezettek sikerre, pedig Kiár doktor ur most már olyan helyről részesült rendreutasí­tásban és kitanitásban, amelynek eddig “vezére”- Jként adta ki magát: a newyorki magyar zsidóság felelős köreiből. A Magyar Zsidók Világszövetségé­nek “Tájékoztató”-jával már foglalkoztunk lapunk hasábjain, sőt bemutattuk “Az Ember” szerkesztő­jének politikai pálfordulásaira legjobban jellemző fotókópiákat, az általa annak idején szerkesztett “Társadalmunkéban megjelent cikkekből. Ezek­ből látható volt, hogyan kísérelte meg Kiár a 30-as évek politikai életének jobbratolódása során saját magát szalonképessé tenni és a 20-as évek terror­jának leghirhedtebb vezéregyéniségével, Héjjas Ivánnal a baráti kapcsolatot felvenni. Akkor még nem volt lényeges a főszerkesztő ur szemében, hogy hány zsidó szenvedett mártírhalált Héjjas kezétől. 1962-ben azonban már, saját bevallása szé­lűn!, álmatlan éjszakákon azon vivődött, helye­sen tette-e, hogy Fiala Ferenc háborús bűnügyé­ben megtagadta a tanúvallomást és ezzel megmen­tette Fialát az akasztófától, majd 1964-ben már Fialával való cimboraság vádja miatt zsidókat akar megsemmisíteni. A hizelgésben éppúgy nem ismer korlátokat, miként a szennyezésben. Van azonban dr. Kiárnak olyan, tanulatlanságra valló hiányossága is, amelyre az olvasók figyelmét erőteljesen fel kell hívni. Az közismert, hogy stí­lusa rosszabb, mint bármelyik középiskola alsóbb osztályába járó diáké. Viszont olvasóinak teljes le­becsülésére mutat, hogy érveit hamis irodalmi idé­zetekkel színezi és abban a meggyőződésben él, hogy irodalmi hamisításait úgysem veszi észre senki. Félreértés ne essék: amikor Kiár vétkeiről be­szélünk, amelyeket a magyar nyelv és irodalom el­len minden egyes lapszámában elkövet, a vétkek alatt nem a helyesírási hibákat értjük, mert azokra könnyen ráfogható, hogy sajtóhibák csupán. Ter­mészetesen ez a védekezés nem helytálló akkor, amikor Kiár következetesen "lsrael"-t, ir “Izrael" helyett, vagy “Amerikai-i" jelzőt használ “ameri­kai" helyett. Itt most csak olyan kirívó hibákat említünk meg, amelyek arra mutatnak, hogy Kiár nem ismeri a magyar nyelvtan és stilisztika elemi szabályait. Igv minden középiskolai tankönyvben szerepel a hi­res tréfás példa-mondát a pongyola stilus szemlél­tetésére: “Kiss látta Nagyot mentében." Ez a szöveg négyféleképpen érthető: a) Kiss állt és Nagy ment, amikor előbbi meg­látta utóbbit; b) Kiss ment és Nagy állt, amikor előbbi meglátta utóbbit; c) Kiss mentébe volt öltöz­ve, amikor meglátta Nagyot; d) Nagy viselt mentét ez alkalommal. Még ehhez tartozik ez a régi vicc: A pap prédi­kációja közben ezt idézte a bibliából: “.. .és Sám­son látá az oroszlánt mentében...” Az istentiszte­let végeztével az egyik hivő ezt kérdezte tőle: “Mondja meg már tisztelendő ur, melyik volt men­tében, Sámson vagy az oroszlán?” A pap megva­karta a fejét és kis gondolkodás után ezt felelte: “Biztosan az oroszlán, mert különben nem lett vol­na érdemes feljegyezni.” A fenti tankönyvpélda jut az ember eszébe, amikor “Az Ember” ezévi 1. számában a követke­ző címet olvassa: KLAR TIBOR GÁBOR Amerika-i (!!!) állampol­gárhoz az USA Hadsereg tagjához irt Újévi (!!!) és apai levél valahol Németországban.. . A mondat közepén alkalmazott nagy kezdőbetűk­ről már előbb szóltunk. A "valahol Németország­ban" kifejezést pedig éppúgy lehet a levélíróra, mint a címzettre, mint pedig magára a levélre al­kalmazni. Ha tehát valakinek ráérő ideje van, szó­rakoztató társasjátékot kezdeményezhet, hol író­dott a levél, ki volt a levél megírásakor Németor­szágban: a levélíró- vagy a címzett? A pongyola stilus azonban csak egyik hiányossá­ga Kiár doktor urnák. Cikkei értelmetlenek, zagy­vák. Szeret dagályos kifejezéseket használni, ame­lyek mögött csak a puszta értelmetlenség húzódik meg. Most, rágalomhadjárata során gyakran hasz­nálja a “Jogi Hullarablók” kifejezést (nagy kezdő­betűkkel) olyan ügyvédek jellemzésére, akik német kártérítési ügyben szerinte magas százalékot köt­nek ki. A “hullarabló” kifejezést első Ízben Maut- hausenben alkalmazták (ahol Kiár is tevékenyke­dett). Ha ott valaki eltulajdonított kisebb-nagyobb értékeket a deportáltaktól, akkor az áldozatok jog­gal hulláknak, vagy hullajelölteknek voltak tekint­hetők, de a német kártérítési ügyben teljesen ér­telmetlen dolog ezt a kifejezést használni, mert a kliens, aki kártérítést igényel, él, tehát ha valóban szó lehetne rablásról, ami szintén igen kétséges —, akkor sem hullát rabol ki az ügyvéd. “Az Ember” ezévi 29. számában egy izraeli mérnököt, aki New Yorkban járt látogatóban, “diszpéldány”-nak nevez Israel (!!!) fejlesztésében nagy érdemeket szerzők között. Nem hisszük, hogy valaha is akadt volna iró, aki emberre, hízelgő ér­telemben ilyen jelzőt aggatott. A lap 46. számában az alábbi cim található: “Bruce B. Teicholz Bnai Brith ünnepsége” Hogy ez a cim miféle csodabogarat rejt magá­ban, arra hiába várunk feleletet. Micsoda különle­ges ünnepség lehetett az a “Bnai Brith” ünnep, amelyet egy egyedülálló személy rendezett vagy annak tiszteletére rendeztek? Születésnapot, év­fordulót lehet ünnepelni, de hogy Teicholz urnák mijét ünnepelték “Bnai Brith” jelszóval, az örök titok marad. Kiár ur azonban belekotnyeleskedik a jog terü­letébe is és akkor kerülnek elő az igazi furcsasá­gok. Ismét csak régi vicc jut az ember eszébe: Az egyszeri csizmadia hallotta ezt a kifejezést: “kéj­gáz”, ami nagyon megtetszett neki. Átfesttette cég­tábláját és kiíratta: “Csizmadia és kéjgáz”. Vala­hogy igy vagyunk “Az Ember” 47. számával is, amely címében fennen említi: “Aljas szándékból eredő tudatos rágalmazás és hitelrontás miatt egy millió dolláros kártérítési pert indítunk. . . stb.” Dr. Kiár különleges jogi minősítései még a jog­ban járatlan olvasókat is mosolyra fakasztják. Al­jas szándékból eredő, méghozzá tudatos rágalma­zás éppúgy ismeretlen fogalom a jogban, mint a csizmadiamesterségben a kéjgáz. Befejezésül ide Írjuk “Az Ember” 49. számá­ban közölt vezércikk alcímét, arra kérve a jóindu­latú olvasót, hogy elolvasása előtt vegyen mély lélegzetet: “Az amerikai hősök által TÉNYLEGESEN felszaba­dított MINDEN nemzetiségű volt náci haláltáborla­kó politikai foglyok NEM tűrhetik tovább, hogy a Szovjet-Kommunizmus önmagának sajátítja ki a náci haláltáborok felszabadítása érdemét és ezzel lelki és politikai pressziót gyakoroljon a náci TER­ROR csöbréből a BOLSEVISTA-DIKTATÚRA vöd­rébe kényszeritett rabnépekre és a MÁRTÍRJAIT sirató zsidóságra!” Vajon milyen nyelven irta ezt a mondatot Kiár doktor ur? Amint azonban fentebb már megírtuk, Kiár nemcsak a magyar nyelv, de az irodalom ellen is követ el merényletet. A legkiáltóbb irodalomhami- sitást ebben az évben Babits Mihály ellen követte el: Lapjának 43. számában irt egyik cikke a követ­kező cimet viseli: LATROK KÖZÖTT CINKOS AKI NÉMA! A cikk szövegében kiegészíti a cimet azzal a mondattal : “Mert hogy is mondta Babits: — Latrok között cinkos aki néma!” Vakmerőség kell ahhoz, hogy ezt az értelmetlen butaságot Kiár Zoltán Babitsnak tulajdonítsa. Az eredeti idézet köztudomásúlag igy hangzik: Én inkább ültem volna itt a pusztán Sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán De böjt és jámborság néked mint a pélva, Mert vétkesek közt cinkos aki néma. (Babits: Jónás könyve) III. rész. Kiár nem ismeri a magyar nyelv finomságait. Az természetes, hogy aki latrok közé keveredik, akár néma, akár nem, cinkos. Ha azonban azok kö­zé kerül, akik nem bűnt, hanem csak vétket követ­tek el, akkor némaságával — azzal, hogy nem fi­gyelmezteti a többit —, maga is vétkessé válik. Ezt azonban “Az Ember” szerkesztőjének hiába is magyaráznék. Hogy is mondta Heltai Jenő A néma leventében: "__Tenéked magyarázzam?..." (V. E.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom