Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-12-31 / 53. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 31, 1964 TEREPSZEMLE Irta: PAÁL MÁTHÉ Elsősorban is a saját portánkon nézzünk széjjel. Nagy örömünkre szolgál, hogy lapunk olvasói fi­gyelemmel kisérik a Magyar Szó tartalmát, azt na­gyon helyesen meg is bírálják. Ez az irók és az olvasók közötti szoros kapcsolatot igazolja és ter­mészetesen az irók, a szerkesztők szivesen veszik a bírálatot, márcsak azért is, mert az legtöbbször elismerő, ami könnyen elviselhetővé teszi a néha­napján befutó helytelenítő kritikákat. Ilyenkor az iró megadja a magyarázatot, még pedig úgy, hogy ő is kritikát gyakorol a kritizáló felett, vagy önma­ga felett, ha belátja, hogy hibát követett el. Lapunk dec. 3-i számában Doran kolléga alapo­san kioktatja Gencsy Margit kollégát az “elírása” miatt, de ugyanakkor megmossa a fejét a szerkesz­tőségnek is, amiért ezt és más hasonló elírást nem vett észre és nem oktatta ki az írókat arról, hogy mi a különbség az “egymás mellett élés” és az “együtt élés” között. Doránnak teljesen igaza van Gencsy Margitot és a szerkesztőséget illetően, mert helytelenül használják ezt a nagyon fontos megjelelölést a szocialista országok irányvonalával kapcsolatban. Azt természetesen Dórán sem hiszi, hogy Gencsy Margit, vagy a szerkesztőség olyan módon értelmezte ezt az “együtt élést”, mint az AFL-CIO vezetői értelmezik a munka és a tőke ferde együttélését. De ezenfelül szolgáljon mentségül részükre, hogy “bűntársaik” is vannak ezen a téren. Ezt be is igazolom, abban a reményben, hogy szerény Írá­somat a budapesti Népszabadság tudós főszerkesz­tője, Komócsin Zoltán is elolvassa és fel fogja hív­ni lapja munkatársainak figyelmét arra, hogy ne használják az együttélés kifejezést, az egymás mel­lett élés kifejezés helyett. No meg a lap “korrekto­rait” is, hogy az ilyen elírásokat korrigálják ki. A Népszabadság okt. 25-i száma közli a szocia­lista munkáspárt közp bizottságának határozatát Kruscsev eltávolításával kapcsolatban (érdekes ol­vasmány lett volna a Magyar Szóban is), leszögezi Kruscsev nagy érdemeit és ismerteti az elkövetett hibákat is. Kifejti az MSzMP álláspontját, mely teljesen szolidáris az SzKP álláspontjával és töb­bek között leszögezi helytállását a “békés egymás mellett élés” mellett. De a lap második oldalán V. P. moszkvai tudósitó a szovjet külpolitikáról Ír­va, kihansulyozza, hogy “a szovjet lenini külpoliti­kát folytat, a békés együtt élés politikáját.” Most nézzük meg a Népszabadság okt. 20-i számát, ahol hosszú cikk számol be a magyar kormányküldött­ség Lengyelországból való visszatéréséről. Közli Kádár János beszédét, melyben ismételten hitet tesz a békés egymás mellett élés mellett. A másik tudósítás Vajda Péter moszkvai tudósítótól a há­rom űrhajós fogadtatásáról szól, Brezsnyev beszé­dét idézi, aki a békéért való küzdelemről igy be­szélt V. P. szerint: “a béke megingathatatlan alap­ja a békés együtt élés.” A nov. 1-i Népszabadságban az Algériai Népköz- társaság elnöke, Ben Bella egy nyilatkozatában hi­tet tesz a “békés együtt élés” mellett. S igy lehet­ne tovább sorolni a cikkeket, ami azt bizonyítja, hogy a mi “bölcseink” egészen jó társaságban vannak. Ez természetesen csak enyhiti de nem iga­zolja a tévedéseket és igazán ideje volna, hogy úgy nálunk, mint nemzetközi vonalon kiküszöböl­jék ezt az elírást. □árral együtt? Arra már nem vállalkoznék, hogy dr. Kiár Zol­tánnal akár együtt, akár egymás mellett éljek bé­kében, bár biztos vagyok abban, hogy ő nem fogad­ná el a szives együtt harcolást a feltörekvő náciz­mus ellen és igy ilyen veszély igazán nem fenye­get. Mert hiszen neki a nácizmus és főleg a vörö­sök elleni harc kényes kereseti kísérlet, ő azokat egyedül akarja elpusztítani, mellesleg megjegyez­ve, hogy az a nagy náci-ellenesség nem is olyan MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $......................4 Cim: .................................................................. Név: .................................................................. Város:......................................Állam:............ a helyreigazításokról. Kommentár dr. Klárról, az olimpiáról és a Szabadság-Népszava cikkéről ... komoly dolog őnála. Mint a múlt is igazolja, ki tu­dott volna egyezni, sőt együtt tudott volna mű­ködni Héjjas Ivánnal és helyeselte Imrédy minisz­terelnök “áldozatos” munkáját. Pedig ők előfutár- jai voltak az antiszemitizmusnak. Hitler még na­gyon fiatal volt, amikor Héjjas Iván már Orgo- vány erdejében herélte ki és gyilkolta le a dunán­túli zsidókat, munkásokat, parasztokat. Ezen utób­bi annyira tetszett Kiárnak, hogy ezért még a zsi­dóirtást is begbocsátotta Héjjasnak, mert hiszen azok vörösök voltak és a legyilkolt zsidók is csak szegény falusi kocsmárosok és fűszere­sek. Kiár ur bizonyára sajnálja, hogy Imrédy sem folytathatja az ő “áldozatos” működését, tekintve, hogy a magyar bíróság kötéllel “függesztette fel” működési lehetőségét. Hogyan is lenetne elképzelni, hogy egy öntuda­tos magyar munkás, vagy intellektuel egy asztalhoz üljön le Kiár doktorral. Ha ez megtörténne, akkor elveszne a hitünk abban a magasabb erkölcsben, amihez egész életünkön át ragaszkodtunk. Szeren­csére arra sohasem kerülhet sor, hogy dr. Klárral egy tálból cseresznyézzünk. Ha szükséges — és kétségtelenül szükséges — a zsidó tömegek felso­rakoztatása a nácizmus elleni harcban, akkor azt nem Klárral és lapján keresztül kell megpróbálni, hanem a zsidó egyleteken át, amelyek többségé­nek tagsága óvakodik attól, hogy Kiárt kövesse. Az olimpia után Október végén befejeződött az olimpiai játékok legsikeresebbje, amelyet Tokióban rendeztek 98 ország sok ezer atlétájának részvételével. Szülőha­zánk a legkisebb országok közé tartozott, de nem­zetközi viszonylatban is a legelsők között szere­pelt az elért eredmények terén. Csodálatos tehát, hogy az amerikai magyar lapok, egy-két kivétellel, alig emlékeztek meg erről a magyar dicsőségről, holott nagyon is szokásban van náluk, hogy ha itt egy magyar esetleg politikai protekcióval valame­lyik kisvárosi egyetemen alkalmazást kap, azt mind járt mint minden magyar dicsőségét ünnepük. Vi­szont a nemzetek versengésében kiválóan helyt­álló magyar atlétákról alig-alig emlékeztek meg. Ez azonban természetes, mert ezeknek a klárzoltá- noknak csak az számit magyar dicsőségnek, ami­ben “pénz” van. Már pedig az Olimpián résztvevők nem csináltak pénzt, “csak” a magyar névnek sze­reztek dicsőséget. A tízmilliós magyar nép atlétái tiz aranyérmet vittek haza. Ha ezt az arányt vennénk alapul, ak­kor az Egyesült Államok atlétáinak nem 36, hanem 190, a Szovjetuniónak pedig 200 aranyérmet kel­lett volna nyernie. Ilyenformán egy kis nemzeti büszkeséggel azt mondhatnánk, hogy szülőföldünk verhetetlenül első volt az Olimpián. De ilyen túl­zásra nincs szükség, a listán a 98 nemzet között hatodiknak lenni is nagyon szép eredmény, amire minden magyarszármazásu büszke lehet. Nemcsak magyar, de szocialista győzelem is volt ez, még hozzá a javából, beigazolva, hogy a szocialista or­szágok minden vonalon az élen járnak. Az Olimpián 98 ország vett részt, köztük 24 or­szág atlétái nyertek aranyérmet. Nyolc szocialista ország vett részt a versenyekben és mind a nyolc legalább két-két aranyérmet vitt haza. Az első tiz győztes ország között, melyek ötnél több aranyér­met nyertek, 5 szocialista ország volt, ami olyan eredmény, amit a tőkés országok meg sem közelí­tenek. Lehetséges, hogy ez a magyarázata annak, hogy az itteni magyar lapok olyan mélységesen hallgat­nak, mivel ezek az eredmények minden érvelés­nél jobban mutatják, hogy a szocialista rendszer nemhogy gátolná, hanem inkább elősegíti a társa­dalomért való önzetlen közreműködést az élet min­den megnyilvánulásában. Éhes disznó makkal álmpdik Nagyon nehéz volna megállapítani, hogy a Sza­badságék vérgőzös cikkírója megőrült-e, vagy csu­pán gonoszságból irta meg az aláírás nélküli cik­két, melynek ezt a címet adta: “Miért óvakodik Moszkva és Peking a nyílt háborútól?” Mintha bi­zony az oroszok és a kínaiak háborút akarnának, nem pedig minden erejüket arra fordítanák, hogy a háborúnak még a lehetőségét is megakadályoz­zák. A cikkíró szerint a válasz egyszerűen az, hogy' félnek Amerikától, amelynek atombomba-készlete sokszorosan felülmúlja a Szovjetunióét, nem is beszélve Kínáról, amely csak mostanában robban­totta fel első atombombáját. Hosszú hasábokon so­rolja fel, mennyi bombánk, rakétánk és repülőnk van, és mennyi van a Szovjetuniónak, melynek megszámlálásához bizonyára meginvitálták a Sza­badság írnokát. Végezetül megállapítja, hogy mi olyan erővel rendelkezünk, hogy a Szovjetunió 140 nagy városát 78-szor el tudjuk pusztítani, s ame­lyek jobban kéz alá esnek, azokat egyezerkétszáz- ötvenszer. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió, amely­nek a Szabadság Írója számítása szerint negyed­annyi atombombája van, mint nekünk, a mi váro­sainkat csak 20—25-ször, illetve a közelebbieket csak 300-szor tudná elpusztítani, természetesen la­kosságával együtt. Ez a derék “overkiller’* ezzel vigasztalja meg a Szabadság-Népszava olvasóit, no meg azzal, amit McNamara hadügyminiszterünk mondott, hogy “egy orosz atomtámadás az első fél­órában 100 millió amerikait ölne meg, de a vissza­vágásnál mi 150 millió oroszt ölnénk meg.” Ebben a száz, illetve 150 millióban — miután a bomba nem válogat — benne lennének az ártatlan orosz és amerikai gyermekek és asszonyok is, velük pusztulnának az állatok milliói, a levegő, az élel­miszerek, az ivóvíz mérgezve lenne, s sok száz mil­lió emberi és állati hulla oszlásnak induló tetemé­ből fakadó járványok elvégeznék az emberiség végső kipusztitását. Ez a rettenetes jövő áll előttünk, ami fokozott mértékben késztet minden amerikait, akit nem tett még őrültté az ilyen szadista írásművek olva­sása, hogy összefogva az egész világ becsületes emberiségével odahasson, hogy ezt az őrületet megakadályozza, hogy biztosítsa a békét, nem hang zatos szólamokkal, hanem a teljes leszereléssel, a népek békés egymás mellett élésével. Előítélet a cukorbajosokkal szemben Az ENSZ egészségügyi szervezetének szakértői rosszallják azokat az előítéleteket, amelyek nehéz­ségeket gördítenek a cukorbajosok alkalmazása elé. Nagyon sok tévhit terjedt el az ebben a beteg­ségben szenvedők munkaképességével kapcsolat­ban. A cukorbaj krónikus betegség, amelyet az idéz elő, hogy a szervezet nem termel elég inzu­lint a cukor felhasználására. Az egészségügyi szervezet megállapította, hogy a nagyobb ételfogyasztás és kevesebb testmozgás mellett nagyobb esély van a cukorbaj kifejlődésé­re. A II. világháború alatt, az élelmiszer-hiányban szenvedő országokban ez a betegség feltűnően rit­kábban fordult elő. Ma már megállapították, hogy a cukorbaj hosz- szu ideig lappang a szervezetben, mielőtt tünetei jelentkeznek, örökölhető betegség, amit az is bi­zonyít, hogy ikrek esetében, ha az egyiknek ez a betegsége van, legtöbb esetben a másiknál is előbb-utóbb jelentkezik. Az elhízás elősegíti a be­tegség kifejlődését. Diétával, inzulinnal és gyógyszerekkel kezelik a cukorbetegeket, akik az ételrend és az életmód betartásával teljesen normálisan élhetnek és kellő elővigyázatosság mellett minden munkára alkal­masak. A még mindig szélesen elterjedt előítélet sok esetben megakadályozza a cukorbetegeket ab­ban, hogy megfelelő alkalmazást találjanak. Az iskola és a hajdivat A Westbrook, Conn.-i iskolaszék nagy slamaszti- kába keverte magát, amikor megtiltotta, hogy egy 15 éves fiú a fiatalok közt ma divatos, újfajta “vá- gatlan hajvágás”-sal mehessen iskolába. Mi nem kívánunk Ítélkezni afelett, hogy ez az újfajta fri­zura, amellyel a fiuk minden oldalról egyformán néznek ki — azaz nem lehet tudni, hogy szemtől szembe látjuk őket, vagy hátulról —, tetszetős-e vagy nem, de úgy gondoljuk, nem sok köze van az iskolai előmenetelhez. Ha az iskolai vezetők igazán szivükön akarják viselni az oktatás ügyét, akkor okosabban tennék, ha avval törődnének, hogy mi kerül a frizura alatt a gyermekek koponyájába és nem avval, hogy mi­lyen hajerdőt növesztenek a tetején. Megtámadták a szegregációs lakótörvényt Az NAACP és 23 fehér egyén eljárást indított Detroit város ellen, kérdőre vonva az uj szegre­gációs lakóházi rendelet alkotmányosságát azon az alapon, hogy polgárjogi és tulajdonjogi törvény­be ütközik. Az egyenjogúsági törvényt megkerül­ni igyekvő uj rendelet módot ad a háztulajdono­soknak, hogy ne adjanak ki lakást, vagy ne adják el házukat négereknek. A rendelet megszegi az alkotmány 14-ik módo­sítását és Michigan állam alkotmányát avval, hogy megfosztja a négereket attól a joguktól, hogy ép­pen úgy vásárolhassanak házat, vagy bérelhesse­nek lakást, mint fehér embertársaik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom