Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-24 / 52. szám
5 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 24, 1964 Az ebben a rovatban kitejtett nezetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztoseg álláspontjává!. ^WVWWWWWAhA/WWWWWWWWWWWWW^^WMWWWUVWWWMWWWMiaAW/WWVV^A/WWO1 SAMU BÁCSI “BŐKEZŰSÉGE” ÉS A “HŰTLENNEK A Magyar Szóban megjelent “A megmentett országok” c. értékes cikket szeretném néhány adattal kipótolni. Bizonyára lesznek olyanok, akik e sorok olvasásakor felháborodnak, hogy mire költi kormányunk azt a sok pénzt, amit tőlünk adóban bekolíektál. Azt hangoztatják, hogy országunk a leggazdagabb, legerősebb. Tényleg, majdnem belefulladunk a nagy prosperitásba, s mégis vannak olyan falvak, városok, sőt egész megyék is, amelyeknek népét munkanélkülivé tette az automatizálás, akik lerongyolódtak és éheznek. Ugylátszik, hogy vezetőinknek fontosabb más országok lekötelező támogatása, mint a saját országuk népének megsegítése. Valahogy úgy jön ki ez az ügy, hogy kormányunk szabadon gyakorolhat bőkezűséget más országokkal szemben, de amikor saját népünkről van szó, akkor a kongresz- szus és szenátus elé kell vinni az ügyet. Ha azután sok huza-vona után sikerül megszavaztatni valamit, ami csak az alamizsnával egyenlő, akkor azt szinte mennydörgésszerűén hirdetik be. Humánus dolognak tekinthető, ha valamelyik elszegényedett országot megsegítjük, de mindenki tudja már (csak kormányunk nem tudja, hogy mi tudjuk), hogy ezek az összegek rendszerint a megsegített országok diktátorainak a kezébe kerülnek. Amikor azután megcsinálják a költségvetésüket, a szegény éhező népnek nem marad egy penny sem. A megsegítés sokszor hadi felszerelés, fegyverek, ágyuk és tankok formájában történik. Ilyenkor azután a népnek jut belőle elegendő lemészárlás, lelövés formájában. Török- és Görögország “megmentésén” kívül más országok is részesültek hasonló “megsegítésben”, ami bizony sok-sok milliárd dollárra rúgott. Ezeknek az országoknak a legtöbbje talpnyalónkká vált. Még hivatalos személyeknek is nehézségbe kerülne megtudni, hogy Japán, Nyugat-Németország, Formóza, a Fülöp-szigetek, Anglia, mennyi kölcsönt kapott Samu bácsitól. Ezek az összegek rövidesen a feledés homályába vesznek. Hiszen ezen országoknak a legtöbbje nem törleszti “adósságát” és némelyike még nagyobb adósságba keveredik. Bolíviának, ahol a forradalom most van leginkább kifejlődőben, s ahol amerikai fegyverekkel tartják sakkban az ország szegényeit, szintén sok pénzt adtunk, meg fegyvereket is. Már több mint tizenegy éve tömjük ezt a kis országot. Azt Írják az újságok, hogy Castro keze van az ügyben, tőle kapják a támogatást. Kubának meg vannak a saját problémái és nem hihető, hogy anyagi támogatást tudna adni bárkinek is. Bolivia népe is ugyanazt akarja, mint Kuba népe, mert más kiút nincs egy olyan országban, ahol a vagyon — értve a termőföld és a termékeket feldolgozó gyárak — “egyenlőtlenül” van elosztva. Aki gazdag, az nagyon gazdag, aki pedig szegény, az nagyon is szegény. (Ez az utolsó mondat a Kennedy által kiküldött bizottság jelentéséből való.) A három és fél millió lakossal rendelkező ország a legutóbbi jelentések szerint több mint 300 millió dollárt kapott tőlünk és mégis, az átlagos munkás keresete évente nem tesz ki többet, mint 95 dollárt. (Ezt is a fentnevezett bizottság jelentette.) Hát mégis, hová ment ez a sok pénz? Mire költötték a mi adóra bekollektált pénzünket? — kérdezik sokan. Sorozni már ebben a kis országban nem lehet, a sorozott katona megbízhatatlan, az ő szive a saját sorstársaihoz húz és megtagadja a szolgálatot. mihelyt saját népe leverésére akarják felhasználni. A sorozott katona azt is tudja már, hogy azokat a fegyvereket, amiket a U.S.-től kaptak, a saját testvérei legyilkolására szánták. Vannak, akik azért lépnek be a hadseregbe, hogy a többieket lebeszéljék a további harcokról és saját uraik ellen fordítsák őket. Nagy bátorság kell ehhez, de sokan megteszik. A mi kormányunk szamaritánusként szórja a pénzt, szállítja a fegyvert, muníciót, ellátja a hadseregeket tanácsadókkal és ennek fejében a szitkokon kívül “Yankee go home'” plakátokkal tisztelnek bennünket. Ugyanígy traktálnak minket a Kongóban, Japánban, Cambodiában, Vietnamban s csaknem minden délamerikai országban. A szegénység megtanította ezeket a népeket, hogy hol kell keresni a felszabadulást. Megtalálták a kiutat. Rájöttek, hogy a termelési eszközök és a föld szocializálása a helyes megoldás. Nem akarnak kevesebbet a teljes szocializmusnál. Kormányunk 1963-ban a következő, Egyesült Nemzetekhez tartozó országok kormányát részesítette támogatásban s mindig abban a reményben, hogy azért a U.S. mellett szavaznak az Egyesült Nemzetek ülésein. Mégis azt láthatjuk, hogy a legtöbb esetben ellenkezőképpen cselekedtek. Az alábbi támogatást kapták és a következőképpen hálálták azt meg: Afganisztán 235 millió 800 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott hatszor, a Szovjet mellett nyolcszor; Algéria 94 millió 600 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott háromszor, a Szovjet mellett 9-szer; Burma 117 millió 100 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott négyszer, a Szovjet mellett 8-szor; Cambodia 366 millió 400 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 4-szer, a Szovjet mellett 8-szor; Ceylon 84 millió 300 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 6-szor, a Szovjet mellett 8-szor; Etiópia 201 millió 600 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 5-ször, a Szovjet mellett 8-szor. Ghana 159 millió 200 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 6-szor, a Szovjet mellett 8-szor; India 4 milliárd 692 millió 900 ezer dollárt, szavazatai 8:8 arányban oszlottak meg. Irák 68 millió 300 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 3-szor, a Szovjet mellett 7-szer; Jordán 412 millió 200 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 3-szor, a Szovjet mellett 6- szor; Laosz 328 millió 400 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 3-szor, a Szovjet mellett 7-szer. Mali egy millió 900 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott kétszer és a Szovjet mellett 9-szer; Szíria Arab Köztársaság 83 millió 500 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 4-szer, a Szovjet mellett 7- szer; Tunisz 355 millió 200 ezer dollárt, a U.S. mellett szavazott 7-szer, a Szovjet mellett 8-szor; Uganda 12 millió 100 ezer dollárt, a U.S. mellett csak 3-szor szavazott, a Szovjet mellett pedig 7- szer; Egyesült Arab Köztársaság 802 millió 400 ezer dollárt, Nasszerék mégis csak háromszor szavaztak velünk és 8-szor a Szovjet mellett; végül Jemen 20 millió dollárt kapott és csak egyszer szavazott velünk és 7-szer a Szovjet oldalán. Tudott dolog az egész világon, hogy jólelküsé- günkért várunk is valamit és ha nem kapjuk azt meg, akkor visszavesszük a “babaruhát.” Sokszor egy ártatlan kis nyilatkozat ezen megsegített országok részéről már elegendő arra, hogy a további segélyt megtagadjuk tőlük. Ezt Titóékkal szemben tapasztalhattuk a leggyakrabban. Franciaországot nem említettem és azt hiszem, hogy még a legmagasabb körökben sem kaphatnánk kielégítő választ arra, hogy mennyi segélyt kapott. De annyi bizonyos, hogy mind közül Franciaország kapta a legtöbbet. Mondani sem kell, hogy DeGaulle-ék valósággal hátat fordítottak az Egyesült Államoknak és csupán a legszükségesebb esetekben állnak velünk szóba. A NATO-t már felrúgták, Kínai Népköztársaságot a legnagyobb bosz- szuságunkra elismerték, atombombákat készítenek anélkül, hogy velünk megtanácskoznák. Egyszer csak arra ébredünk, hogy a Szabadság-szobrot, amit a francia nép ajándékozott nekünk, majd visszakövetelik. Minarik Kálmán Egymás mellett és együttélés Doran-nak igaza van és a szerkesztőség már régebben megfogadta, hogy az “egymás mellett élés” kifejezést használja a lapban, az “együttélés” helyett. “Doran”-t sok éves, sőt évtizedes tapasztalata a szervezés és a szerkesztés terén érdemesíti arra, hogy időnkint (túl ritka!) felszólalásait figyelembe vegyük. Mégis, az ő figyelmét is szeretném felhívni a következőre: A VILÁGOSSÁG materialista világnézeti folyóirat, amely Budapesten havonta jelenik meg, ez év októberi számának 578-ik oldalán olvasom (a Vatikánnal nemrégen kötött egyezménnyel kapcsolatban): “Az Egyezmény — külföldön is általános vélemény szerint — a békés együttélés ügyének sikerét s vele hazánk fontos külpolitikai sikerét... jelenti.” (A kiemelés az enyém.) A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kitűnő folyóirata Írja ezt és igy felmerül a következő kérdés: 1. Vajon a VILÁGOSSÁG szerkesztőségének “elírását” is időszerü-e kritika tárgyává tenni? Vagy:' 2. A két kifejezés közötti különbséget oly minimálisnak (vagy nemiétezőnek) tartják-e a magyarországi illetékesek, hogy egyiknek használatát sem tartják “helytelennek”? Kétségtelen, hogy a VILÁGOSSÁG szerkesztőségének nem célja “az osztályharc politikájának levezetése” —, mint ahogyan a Magyar Szó szerkesztőségének a célja sem az volt, amikor átengedte az “együttélés” kifejezést. Jó lenne ebben a kérdésben végleges döntésre jutni. E. H. Neuwald A NYUGDÍJAS ÉLETE Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége, Amikor elértem, felnéztem az égre. Hála az Istennek, most már megpihenek, Nem parancsol senki, magam ura leszek. Nem lesz nekem többé zsarnokom az óra, Nem pislogok félve a nagymutatóra. Nem olvasgatom mikor üt és hányat, És nem kell otthagynom a jó meleg ágyat. Csak akkor kelek fel, amikor jól esik, A'z egész ház népe kívánságom lesi. Etetnek, itatnak, vakargatják hátam, Ezt a boldog időt, jaj, de nagyon vártam. Most, hogy benne vagyok, ezek a remények Igen ellankadtak, soványak, szegények. Negyven éves vággyal elmaradt fogalom, De mindjárt elmondom, milyen a nyugalom. Rámvirradt az első nyugalomnak napja, Feleségem igy szólt: Hallja-e kend apja. Reám villogtatta gyanúsan a szemét,— Jogosan igénylem fele segítségét. Elvégre ezt nekem esküvel fogadta, Dehát amíg szolgált, nem volt foganatja. Már egy kis segítség reám is elfér Meglátja, nem lesz sok, mert hiszen most ráér. Azelőtt feleség, házi állat, gyerek, Mindnyájan nálamnál korábban felkeltek. Most már négy órakor házamban nem férek, Azon a jogcímen, hogy most már ráérek. Feleségem soha nem volt beteg eddig, Nem is panaszkodott, hogy tán gyengélkedik. De most, mikor én a nyugdíjba beléptem, Nagyokat nyögdécsel minden nyomon-lépten. Már reggel fájlalja a vállát, a torkát, Szagolgat napközben frissen reszelt tormát. Annyi sok baj éri, mire eljön az est, Suttogni tudja csak, jaj, végem van rögvest. Emiatt kell nekem korábban felkelni, Piacra, henteshez, tejcsarnokba menni. Emiatt vár reám ezerféle dolog, Hogy néha szemem is karikára forog. Mert amikor én még szolgálatban voltam, Pipa-dohányomat sem magam vásároltam. De most keservesen változott a szöveg, Hiszen most már ráér, csinálja az öreg. .. Éjjel, ha a cica elnyávogja magát, így szól az anyjukom: Ehol van a kabát, Bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz, Majd aztán pihenhetsz, hiszen most már ráérsz. Ha pékhez, cipészhez, vagy a boltba megyek, Ott is az áldozat csakis én lehetek. Megfájdul a nyelvem, olyan sokszor kérek, Dehát leintenek, hogy én már ráérek. Hogyha leülhetnék, jönnek az unokák, Szilaj, borzas fiuk, maszatos leánykák. Mind az én nyakamon ugrálnak és tépnek. Ciháinak, rángatnak, tűröm, mert ráérek. Én Istenem, hogy mindenre ráérek, Én üljek azért is, akit elitéinek? Hol volt ez a sok baj idáig elbújva? Biztos arra vártak, hogy menjek nyugdíjba. A mennyország előtt áll egy nagy-nagy sereg. Fele mérgelődik, másfele kesereg. Megkérdek egy bácsit, aki leghátul áll, Mondja meg, e sok nép itt, vajon mire vár? Azt mondja a bácsi, ez itt mind nyugdíjas, Pihenésre vágyó, kihasznált foghíjas. Van itt öcsém olyan, aki már több száz éve Lődörög idekint, vár a bemenésre. Azért hát úgy kösd fel Te is a nadrágod, Nem most lesz az mikor az urat meglátod. Mert ha a kapuig némelyik el is ér, HÁTRÁBB! kiált Péter, kend nyugdíjas, ráér. Beküldte Kovács János, St. Catharines, Ont. * * K* O lVä S fA D* A* *L*A ^•*°*#*°**^**"*** ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE!
