Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-24 / 52. szám
Thursday, December 24, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M,___________ Pokolba az ilyen presztízzsel! Talán ismétlésként hangzik, de újra és újra alá kell huzni: azt az óriási szavazattöbbséget, amely Johnson győzelmét Goldwater felett lehetővé tette, jóhéhány körülmény összejátszásának lehet ugyan tulajdonítani, de arra mérget vehetünk, hogy az összes tényezők között a legsúlyosabb az volt, hogy az amerikai nép hitt az elnök váltighan- goztatott békevágyának az őszinteségében. Az amerikai nép egyszerűen NEM AKAR HÁBORÚT — sem korlátoltat, sem korlátlant! — és ha most azt látná, hogy frissen megválasztott elnöke nem a most folyó háborúskodások kiküszöbölésére, hanem inkább azoknak az elmélyitésére és kiterjesztésére törekszik, akkor minden oka megvan arra, hogy az elnök urat hamis jelszavak és megtévesztő ígéretek puffogtatásával vádolja és önmagát félrevezetett, becsapott áldozatnak tekintse... Hiába iktatjuk be a polgárjogi törvényeket az utolsó pontocskáig; hasztalan léptetjük érvénybe a Medicare néven ismeretes egészségügyi programot; hiába vezetünk hadjáratot a nyomor ellen; hasztalan forditunk számlálatlan milliókat a népoktatás minőségének emelésére és a munkanélküliek számának a csökkentésére — mindezek a célkitűzések igen közelről érintik és befolyásolják az amerikai szavazópolgár kedélyállapotát, mindazonáltal a hiszékenységével és bizalmával való rut visszaélésnek tekintené, ha a legfontosabb ígéretet: a béke megteremtésére és megőrzésére vonatkozó fogadkozását Johnson cinikusan megszegné! És valahányszor a háború és béke kérdése felmerül, az átlagos amerikai elsősorban Vietnamra gondol. Az ott folyó fantasztikus, rémregénybe illő és meglehetősen szennyes bonyodalmak — a hosszú éveken át gyakorolt elferdítések, takarga- tások, elkendőzések és nemritkán szemérmetlen hazudozások következtében — csak most kezdenek egy kissé tisztább képet nyújtani az átlag-amerikai számára és nem túlzás azt állítani, hogy az a kevés igazság, amit eddig erről a förtelmes háborúról alkalma volt megtudni: borzadállyal tölti el! (Hogy más országok népei milyen véleményt táplálnak a mi szerepünkről ebben a konfliktusban, annak a leírása a trágárságról szóló sajtótörvénybe ütközne ...) A dél-vietnami “kormány” oldalán “harcoló” hadsereg olyan népes, hogy minden szabadságharcos partizánra legalább nyolc-tiz katona esik (az amerikai “tanácsosokat” nem is számitva). Ezek a “kormányhü” katonák tehetség, kultúra és más egyéni sajátosságok dolgában tökéletes hasonmásai “vietcong” testvéreiknek. Ha amazok bátrak és leleményesek, emezek sem gyávák és tehetetlenek. Ha amazok szeretik és féltik a hazájukat, emezeknek sem közömbös szülőföldjük sorsa. Nem tudok semmiféle olyan különleges tulajdonságról a partizánok körében, amelynek a kormányzsoldosok híján volnának. Hadifelszerelés dolgában viszont az amerikaiak pazarul ellátják a kormányseregeket mindenfajta öldöklő-szerszámmal, mig a partizánoknak be kell érniük azzal, amit ők maguk — igen primitiv körülmények között — gyártani képesek és amit az ellenségtől sikerül zsákmányul ejteni... És mindezek ellenére mégis mit látunk? A partizánok állandóan győznek; egyik bravúros fegyvertényük követi a másikat; vakmerőén behatolnak a legerősebben megvédett területekre; elkalandoznak Saigon legbelsejébe és ott fantasztikus manővereket visznek véghez — és mindenütt megfutamítják a náluknál sokszorta nagyobbszámu kormánycsapatokat... Miért van ez igy? (És hogy így van, azt ma már senkisem meri tagadni!) Hát egyszerűen azért, mert ezek a partizánok pontosan tudják, miért harcolnak; nekik van céljuk, ők érdemesnek találják a küzdelmet és áldozatot és meg vannak róla győződve, hogy előbb-utóbb győzni fognak, mert az irgalmatlan történelem őmellettük van. Ezzel szemben a kormánykatonáknak halvány sejtelmük sincs arról, hogy mi jó és üdvös eredménye lenne az ő vitézi helytállásuknak, hacsak az nem, hogy ilyenformán egy igen törpe kisebbség urainak a harács-uralmát segítik életben tartani és az amerikaiak további befészkelődését és állandó letelepedését teszik lehetővé. Már pedig sem az egyik, sem a másik lehetőséget nem tartják érdekükkel egyezőnek és eszük ágában sincs ilyen célokért az életüket elkótyavetyélni! Nem gyá vák ezek, amikor elfutnak, vagy önként megadják magukat, hanem okosak és előrelátók. Tudják, hogy az amerikaiak által rájukerőszakolt piócatársaság napjai meg vannak számlálva és egy elveszett ügyért nem hajlandók a vérüket ontani! Ha ennyi év után Washington még mindig nem képes felismerni, hogy a délvietnami nép túlnyomó többsége egyszerűen nem akarja egymást rakásra gyilkolni az Egyesült Államok kedvéért, akkor arra a szomorú megállapításra kell jutnunk, hogy kormányunk gyógyíthatatlan vakságban szenved. Egyéves elnöki működésének a tenorja, valamint kortesbeszédeinek józan hangja és sok-sok, éleslátásra való kijelentése az amerikai nép szivében azt a reménységet ébresztette, hogy elnökünk szemei hályogmentesek és ezért joggal adott hitelt békét és megértést hirdető szavainak. Hiszen ha Johnson nem vak, látnia kell, hogy ennek a régtől fogva rosszindulatú hadjáratnak a folytatásából nem érdem és dicsőség, hanem csak szégyen és kárhozat háromolhat úgy őreá, mint országára. Az emberi nagyságnak egyik legérvényesebb jellemzője az a képesség és erkölcsi bátorság, hogy valaki felismerje és beismerje korábbi tévedését és azt igyekszik a legjobb tehetsége szerint kikorrigálni. Semmiféle nagyságot nem látok abban, ha valaki görcsösen ragaszkodik egy tévedéshez még akkor is, hogyha tisztább perceiben már régen felismerte, hogy vakutcában botorkál. Pusztán hiúságból, rosszul értelmezett “presztízs-érzékenységből” követni egy helytelen irányt: badarság és erkölcsi öngyilkosság volna, ami nem növelné, hanem még jobban aláásná a veszendőben lévő presztízst ... Ha ez igaz az egyén esetében, akkor igaznak kell lennie egy testületre, kormányra vagy nemzetre nézve is. Nincs olyan nemzet, amelynek a tekintélye és becsülete megkívánja, hogy egy bebizonyi- tottan hibás, vétkes, kártékony irányt kövessen pusztán azért, hogy valódi vagy képzelt presztízsén csorba ne essék! Végtelenül rossz bőrben van az a presztízs, amit félteni kell egy egészséges, okos és az egész világra jótékonyan ható lépés következményeitől. POKOLBA AZ ILYEN PRESZTÍZZSEL! Karácsonyi meditációja tárgyául ezt a kérdést javasolnám elnökünk számára: Mi árthat többet az Egyesült Államok presztízsének: az, hogy folytatjuk és kiterjesztjük ezt a vietnami népre ráerőszakolt, esztelen, céltalan háborút, vagy az, hogy a vietnami nép nagytöbbségének az akaratát honorálva, megteremtjük egy kiegyezéses béke légkörét és alapfeltételeit? A Béke Fejedelmének az ünnepén a válasz erre a kérdésre nem is lehet kétséges . . . Bojkott Mississippi ellen (Folytatás az első oldalról) "Amellett — folytatja érvelését a Times — mi jót tenne, ha megnehezítjük Mississippi gazdasági és közoktatási fejlődését? Először is Mississippi pontosan azért maradt el annyira a polgárjogok terén, mert nagyon el van maradva gazdaságilag. Másodszor, egy ily bojkott következményeitől az ottani néger nép szenvedne legjobban. Harmadszor a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a gazdasági bojkott kockázatos fegyver .. . ritkán bizonyult hathatósnak például külpolitikai téren .. A Times hamisan érvel. Hamisak a kiinduló pontjai, hamisak a következtetései. Először is a bojkottnak, a bojkott kezdeményezői nek nem célja, hogy megnehezítse Mississippi gazdasági és kulturális fejlődését. Pontosan ellenkezőleg. A bojkott célja, hogy legérzékenyebb pontján sújtson le azokra, akik ténylegesen és valóban felelősek a Mississippi-i borzalmakért: az állam ipari, pénzügyi, politikai vezetőire és azokra, akik eddig szabadjára engedték házőrző ebeiket (a Rainey sheriff fajtákat) és akik büntetlenül hagyták a néger lakosság ellen elkövetett embertelen merényleteket. Addig, amig ezek az elemek büntetlenül folytathatják eddigi politikájukat, lehetetlen Mississippi gazdasági és kulturális felemelkedése. A bojkott célja tehát pontosan az, hogy ELMOZDÍTSA azokat az akadályokat Mississippi életéből, amelyek eddig lehetetlenné tették az állam gazdasági és kulturális fejlődését. Ha ezzel szemben Mississippi állam megtorlás nélkül tovább élvezné azokat az előnyöket és kedvezményeket, amelyeket mint az 50 taaállam egyike eddig élvezett, sőt, ha ezeket az előnyöket és juttatásokat fokoznánk, akkor az állam vezetőinek, társadalma legbefolyásosabb rétegeinek nem volna semmi indokuk arra, hogy a jelenlegi viszonyokon változtatásokat eszközöljenek. Akkor jóformán jutalmat, bonuszt kapnának a néger nép elnyomásáért, terrorizálásáért. A bojkott igenis gyakran bizonyult hathatós politikai eszköznek. Birminghamban pontosan a Rév. King által vezetett bojkott tette lehetővé az autóbuszközlekedés integrálását, amely viszont egyik fő kiindulópontjává vált a néger nép nagy polgárjogi harcának. Más városokban is sikeresen alkalmazta a néger nép a gazdasági bojkottot. A legújabb hírek szerint Mississippiben máris kezdik érezni Amerika jobbérzésü lakosságának ellenszenvét. A Times december 20-i száma részletes beszámolót közöl arról, hogy Mississippiben — kezd a csizma szorítani! Az adójövedelem csökken, mert más államokból apadni kezdenek a megrendelések. Ax állam partvidéki üdülőhelyein az üzleti forgalom felére csökkent a három polgárjogi harcos meggyilkolása után! Biloxi-ban, az állam és az ország egyik leghíresebb fürdővárosában, a szálloda-szobák 90 százaléka üres! Az egyik gyár az állam déli határán egyszerűen átköltözködött a határvonal túlsó oldalára — Louisiana államba. A gyártulajdonos kijelentette, hogy igen rossz üzlet lett számára az, hogy árui szállításánál a csomagokon mississippi-i postabélyegző volt! Össze is dugták már fejüket az állam "bölcsei", H. L. White, az állam volt kormányzója azt javasolta, hogy Mississippi televíziós programok keretében mutassa meg "igazi arculatát" Amerika népének. Ez nem is rossz gondolat. Mutassák meg Amerika népének, hogyan bombázták a McCombs-i néger templomokat! Bemutathatnák a Philadelphia, Miss.-i sirokat is, ahol a három meggyilkolt polgárjogi harcost földelték el. Drámai programot készíthetnének Medgar Evers meggyilkolása körűimé nyeiről is, vagy arról, hogy mi megy végbe egy községházán, amikor néger polgárok próbálnak szavazásra regisztrálni. Más vezetők azt javasolják, hogy kezdje meg az állam vezetősége a SAJÁT LELKIISMERETÜK KIVIZSGÁLÁSÁT. Hát ezt is helyesnek tartjuk. És ha őszintén le tudják vonni a konzekvenciát abból, amit egy ilyen vizsgálat eredményezne, talán uj fejezet nyílna végre Amerika eme legsötétebb sarkában is. _________________________________3 Uj közép-amerikai csatornát terveznek (Folytatás az első oldalról) detlenségek és kisebb nagyobb forrongások voltak az alárendelt, koloniális állapot eltörlésére és az ország függetlenségének helyreállítására. Legutóbb egy évvel ezelőtt történt kirobbanás, amikor a panamai egyetemen a diákok letépték a U.S. zászlót és saját zászlójukat húzták fel helyette. A rendőrség beavatkozott és az ebből kitörő zavargásban húszán életüket vesztették. Johnson elnök úgy nyilatkozott, hogy a kormány megbeszéléseket kezd Colombiával, Costa Ricával, Nicaraguával és Panamával is egy uj csatorna építéséről és kilátásba helyezte, hogy megvalósulása után, a jelenlegi csatornát a U.S. Panama rendelkezésére bocsátja. A panamai sajtó erős kétkedéssel foggdta az Egyesült Államok hirtelen megnyilvánult nagylelkűségét. A legnagyobb napilap, “La Estrella de Panama” vezércikke igy ir: “Szükséges óvatos megfontolás alá venni, és milyen hatással lehet egy uj csatorna építése Panamára.” MAMVVVWiV/WVMAAMUVWIWWVUVVVVVUMMM Schröder nyugatnémet külügyminiszter római és párizsi tárgyalásai befejeztével visszautazott Bonn- ba. ^ . A/WeRIKAI —» f yßfctf/efacjr Published every week by Hungarian Word, Inc. ' 130 East 16th Street, New York. N. Y. 10003 ( Telephone: AL 4-0397 J Exit, as 2nd Class Matter Dee. 31, 1952 -mder the Act of March 2, 1879. to the P O of New York. N Y Előfizetési árak: New York városban, az USA-ban I és Kanadában -gy évre Sin. félévre S5.50. Minden I naás külföldi • zárba »e» évre <12. félévre <M* *
