Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-17 / 51. szám
a AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNG ARIAN WORD Thursday, December 17, 1964 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerben azonosak a szerkesztoseg álláspontjává!. A kamatot jó célra forditja LOS ANGELES, Cal. — A napokban megkaptam a newyorki Magyar Háztól az utolsó csekket a befektetett részvényekért. Őszintén szólva, nem éreztem örömet, hogy pénzt kaptam, pedig még jó kamatot is fizettek; a $100 helyett $122-t küldtek. Inkább könnyes lett a szemem, mert visszagondoltam az elmúlt 15 évre, amikor 1949 elején felmondták a helyiséget és a bronxiak sok gyülésezés után elhatározták, hogy saját helyiséget fognak venni. Ezután hónapokon keresztül nem volt egyet len szabad week-endem sem, mert Miksámmal jártuk a várost megfelelő helyet találni. Mikor végre találtunk, akkor jött a nehezebb része a dolognak: pénzt előteremteni. Jónéhányan minden szabad időnket arra használtuk, hogy felkerestük a tagtársakat, barátokat és árusítottuk a részvényeket, mig összejött annyi, hogy átvehettük a helyiséget, ami eredetileg egy nagy sörlerakat volt. Magam előtt látom úgy a férfi, mint a női munkástársakat, amint verték a falat, malteroztak, rakták a téglát, én meg főztem egész nap, hol kávét, hol ebédet, késő őszig. Milyen boldogok voltunk az első szilveszteri mulatságunkon, amikor megnyitottuk a helyiséget, hogy sikerült a tervünk. 1950-től 1956-ig mondhatom, első otthonunk volt, férjemmel együtt többet voltunk a Magyar Házban, mint saját otthonunkban. Vállaltuk a nehéz munkát, hogy Ígéretünknek eleget tegyünk, hogy minden részvényes vissza fogja kapni a pénzét. Most boldog vagyok, hogy ezt meg is tehettük, csak az bánt, hogy el kellett adni a házat, mert nem volt, aki kezelje és ma sincs a newyorki magyarságnak egy állandó helyisége. Ugylátszik, ez a helyzet minden városban, munkástársaink kifáradtak, egészségük sem a régi, nem birják már úgy a munkát, mint régen, sem a hideg éghajlatot. Sokan elköltöztek, ki Floridába, ki ide Califor- niába. A kamatot, amit kaptam, itt küldöm a lap javára, szeretett férjem emlékére, aki januárban lesz kilenc éve, hogy oly hirtelen itt hagyott bennünket és aki annyira szivén viselte a Magyar Ház ügyeit. Gondolom, a jó harcosok közül sokan megtették már ezt. Berkowitz Gizi Válasz Dórán munkástárs levelére NEW YORK, N. Y. — Nem hiszem, hogy helyes volna válasz nélkül hagyni a lap nov. 3-i számában megjelent reám vonatkozó b. sorait. Ugyanakkor egy mulasztásra is szeretném figyelmét felhívni; elfelejtette megköszönni, hogy téves kifejezésemen keresztül alkalmat adtam arra, hogy a szerkesztőséget — bármily oka volt arra — “ki- tanitsa”. Nem állítom, hogy az “együttélés” kifejezés helyes, de azt merem állítani, hogy mindenki tudja, hogy az nem együtthálást jelent, mivel mindkettő egynemű. . . Bizonyos fokig igaza van, más téren egyetlen szó is óriási jelentőséggel bírhat. Egy fiatalember egyszer elpanaszolta nekem, hogy egyetlen szócska egész életútját más irányba terelte. Ugyanis megkérte egy leány kezét és az, ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy “igen”, azt mondta, hogy “nem”. ..! Remélem, hogy jó barátok maradunk, mint eddig. Gencsy Margit Egyetértünk velük CHICAGO, m. — Itt küldök 5 dollárt a naptárért, sajnos többet nem tehetek, mert nagyon kevés nyugdíjból kell megélnem. Előfizetőt nem tudok szerezni, mert ezen a tájon nem lakik magyar, meg hát nyomorék vagyok, menni csak bottal tudok, lassan, már vagy hat éve. Nagyon szeretek olvasni, ha van mit, mert angolul sajnos nem értek, hiába vagyok már itt 61 éve az országban. Még fiatal voltam, kőbányában dolgoztam, ott mások nem voltak, mint olaszok, meg magyarok (kb. hetvenen), de magyar újság egyiknek sem járt. A lappal nagyon meg vagyok elégedve, bár minden nap jönne. Kivált E. H. Neuwald Írásait szeretem, ő legalább minden héten ir. A Figyelő is jókat figyel, csak hogy nagyon ritkán figyel. John Kovach • • • WILMINGTON, Cal. — Küldöm előfizetésemet a lapért, naptárért, stb. Egyben kellemes karácsonyt és boldog újévet kivánok az egész szerkesztő gárdának, a bel- és külmunkatársaknak egyaránt, akik oly jó cikkeket Írnak a lapban. Fodor Ernának is nagyon szeretem az Írásait, amiket Magyarországról ir, általában a lap nagyon jó és kivánom, hogy még sokáig megjelenhessen. Mary Antal «WMAfWWWWWVWWWWVWtfWVWWVWWWWVWMW Jugoszlávia keleti vidékén, Bosznia-Kobila környékén uj ólom- és horganylelőhelyekre bukkantak. A készleteket hárommillió tonnára becsülik. • • • A világ legmagasabb betontornyát — egy 360 méter magas adótornyot — épitik fel Bagdadban. Technikai tanácsadásra egy osztrák cég kapott megbízást. • • • Több mint száz francia képviselő és szenátor járt tanulmányúton ez év kezdete óta a Német Demokratikus Köztársaságban. Átlagban 4—5 jelölt jelentkezett egy-egy helyre a különböző küldöttségekben. Most postázzuk 1965-ös naptárunkat és gondolom, hogy mielőtt az olvasók kezdik megbírálni, elejét veszem a dolognak és megkímélem őket sok bosszúságtól. Kedves EHN munkástársunk vette észre és nagyon helyesen, hogy néhány külmunkatársunk Írása hiányzik a naptárból. Szerintem is naptárunk egyik legfontosabb és legértékesebb része a kül- munkatársak hozzájárulása. Hogyan lehetséges mégis, hogy egyesek kimaradtak? Megmagyarázom ennek okát. Kik maradtak ki és miért? Paál Máthé írásának kimaradása nem az ő hibájából történt. Még kora ősszel jelentkezett egy cikkel, amely annyira időszerű volt, hogy a lapban közöltük. A cikk a magyar—amerikai sajtó- dzsungelről szólt és kár lett volna elhalasztani a naptár megjelenéséig. Ő nem tiltakozott és mint jó katona, hozzáfogott egy újabb cikk megírásához. Mire az beérkezett, már túl késő volt kiszedni mégpedig azért, mert sok mélyen szántó, tudományos statisztikai adat és táblázat volt benne és gyenge erőnkből nem jutott már időnk, nem beszélve arról, hogy ilyen hosszú cikkre ekkor már helyünk sem volt a naptárban. így történt, hogy cikke, sajnálatos módon, kimaradt úgy a mi, mint az olvasóink kárára. Hiszen írásai nagyon sok barátot szereztek lapunknak és sokan az ő cikkei miatt olvassák. Reméljük, hogy Paál Máthé megbocsát nekünk, hisz’ mint régi szerkesztő, ismeri ezeket a problémákat és mint jóbarát, meg is érti azokat. Schubert József cikke sem az ő hibájából maradt ki a naptárból, hanem a miénkből. Ugyanis mé- lyenszántó tanulmányt irt Hitlerről, amelynek adatai megszerzésére sok munkát fordított. Tény az, hogy ha jól emlékszem, arra kértük, Írjon valamilyen technikai kérdésről, tudván azt, hogy olvasóink is nagy élvezettel olvasták a gyémántokról, meg az órákról az előző naptárakban megjelent cikkeit. Ám, minden iró arról ir, ami megkapja képzeletét, igy Schubert Hitlert választotta témául. Ez nem lett volna baj, de sajnos már akkor két cikk volt kiszedve, ha nem is Hietlerről, de ugyanarról az időszakról: a “D-Day” és Rácz László cikke: “Szemtől szembe a náci ellenféllel”. így nem akartuk a naptárt túlságosan egyoldalúvá tenni, írását visszakérte, de a lapban szívesen leközöljük, vagy ha úgy akarja, eltesszük a jövő évi naptárra. Reméljük megbocsát nekünk és olvasóink is elnézik ezt a komoly hibát. Dr. Morandini Mihály Írása is a mi hibánkból maradt ki. Ha jól emlékszem, nem hívtuk fel idejekorán a figyelmét és igy egyszerűen nem irt. Tőle is bocsánatot kell kérnünk, mert olvasóink mindig nagy élvezettel olvassák Írásait. Reméljük, hogy nem neheztel és ir majd néhány cikket lapunknak arról a témáról, ami most legjobban foglalkoztatja. Figyelő cikkének kimaradása már nem a mi hibánk. Őt többször figyelmeztettük s Ígérte is, hogy ir, de elfoglaltsága, aktivitásai a választások idején és a természetes emberi “lustaság”, vagy mondjuk inkább, a mindennapi kenyérkeresés hajszájának fáradsága miatt elhanyagolta ezt és igy megfosztotta olvasóinkat tartalmas írásaitól. Bódog András sorai sem a mi hibánkból maradtak ki. Ő egyszerűen elhatározta, hogy elmegy “csa varogni” Európába. Mielőtt elment, a repülőtéren találkoztunk és feltettem a kérdést: hogyan fogom megmagyarázni az olvasóknak, hogy nincs cikke a naptárban, meg a lapban? Félreértik majd és azt fogják hinni, hogy ez is az én hibámból történt, stb. Biztatott, ho^y gondoskodik majd ő cikkekről, csak ne féljek! Bizalmasan meg is mondta, mi az elképzelése. Az ő szokásos bölcsességével kioktatott: “Tudod, azt úgy kell csinálni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Amikor majd az országokat látogatjuk (elárulom, Magyar- országon is voltak), az asszony mindig szereti a kirakatokat nézegetni, én pedig nem. Majd azt mondom neki: ‘szivecském, te csak menj, én itthon maradok (már mint a szállodában) és kipihenem a tegnapi fáradságot.’ így aztán az asszony, aki sokkal energikusabb, mint én, majd kimegy, én pedig szépen leülök és kiizzadok egy cikket a Magyar Szónak.” Biztatott, hogy minden rendben lesz. A valóság az, hogy nem tudom, mit csinált, amikor az asz- szony elment kirakatokat nézegetni, de egy bizonyos: cikkeket nem küldött. Ráadásul még nagy gondot is okozott nekem, mert (s itt jegyzem meg, nem is ő, hanem kedves felesége) figyelmes volt. Amikor Fiúméban járkáltak (szülővárosomban), még egy levelezőlapot is Írtak, amelyben jelezték, hogy hajóraszállás előtt állnak. Azután jó néhány hónapig nem is hallottam felőlük s már azt gondoltam, hogy talán valahogyan elkerülte figyelmemet egy olyan hir, amely jelzi, hogy az Adriai- tengeren elsüllyedt egy hajó. Nagy megkönnyebbülésemre, akkor tudtam, meg, hogy jó egészségben, tele tapasztalatokkal megérkeztek Amerikába, amikor már visszatértek otthonukba. Azóta is várva várom, hogy Írást kapjak tőle, dehát Bódog András mindig Bódog András marad. Alábecsüli népszerűségét és igy nem gondolja, hogy Írásai hiányoznak olvasóinknak. Már pedig mi tudjuk a legjobban, hogy mennyire szeretik. Kötelessége lenne írni, hiszen mestere a szép magyar nyelvnek és a többi külmunkatárs mellett, vele is mindig elbüszkélkedünk. Nemhiába mondják azt, hogy a Magyar Szó a legnívósabb lap az egész országban. Gellért Hugóról is beszámolunk. Ez évben nem ő díszítette a naptár fedelét, amivel eddig mindig nagy sikert aratott olvasóink körében. Nagy harcban volt egész nyáron azokkal, akiknek felelőssége, hogy nincs művészeti pavilon a Világkiállításon. Ez a harc az oka részben, hogy egy ideig nem tudott aktivan résztvenni lapunk ügyeiben. Mivel nem találkoztunk gyakran, mire észrevettük, már majdnem késő volt a naptárfedél tervezéséhez. Nem beszélve arról, hogy alkalmat akartunk adni egy másik magyar művésznek is a naptárfedél díszítéséhez. így került Zilzer képe a fedélre. Reméljük és hisszük, hogy olvasóink erre a magyar művészre is oly büszkék lesznek, mint Gellért Hugóra. A jövő évre pedig megígérjük, hogy időben fogjuk felkérni Hugót, hogy járuljon hozzá naptárunk díszítéséhez és ezt a hiányosságot is kiküszöböljük. Azonkívül szeretnénk egynéhány oldalt szánni egyéb munkáinak is. Remélhetjük, hogy ennyi magyarázat után kivesszük a szelet a kritikusok vitorlájából? Nem hisszük, mert mi magunk is jól tudjuk, hogy van a naptárban elég olyasmi, amit kritikusan kell megvizsgálni úgy politikai, mint irodalmi tartalom szempontjából. Kérjük olvasóinkat, ne vonakodjanak, vegyék kézbe a tollat és írják meg, mi tetszik a naptárban és mi nem. Ebből csak tanulhatunk és a tapasztalatokat felhasználjuk a jövő évi naptárunkban. Eláruljak már most egy titkot? Schubert munkástársunk egyik levelében idézte Geréb munkástársunkat, hogy a naptárt már “Ground Hog” napján kell tervezésbe venni (kora tavasszal). Schubert téved ebben. A következő naptárt már akkor- kell megkezdeni, amikor az előbbit a nyomdába szállítottuk. Elhiszik? Aki eljön szerkesztőségünkbe és ránéz az asztalomra, láthat egy nagy borítékot, amelyen piros betűkkel ez a felirat áll: Naptáranyag — 1966! A. R. MIVEL ÚGYIS KIKAPOK: BETESZEM A GARAST
