Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-10-29 / 44. szám

\ Thursday, October 29, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD lb Pável Bhutáné Sajnálattal tudatom, hogy Pável Gyuláné, született Kalla Anna, okt. 14-én 59 éves korában hosszas beteg­ség és sck szenvedés után a McKeesport, Pa.-i kórház­ban elhunyt. Király Helmecen, Zemplén megyében született, 8 éves korában kerüit ki az Egyesült Államokba. 38 évig élt bcldcg házasságban szeretett férjével, Pável Gyu­lával, lapunk hűséges olvasójával. A Hunter-Edmund- son-Striffler Funeral Home-ból temették nagy rész­vét mellett, majd a St. István róm. kát. egyházból, kísérték utolsó útjára az uj St. Joseph temetőbe. Gyászolja szerető férje, két férjezett leánya, Mrs. Anna Tóth és Mrs. Eleanor Tom, családjaikkal együtt, két nővére: Mrs. Margaret Torres és Mrs. Ethel Li- pay, testvérei: John, Andrew és William Kalla, sok jó barátja és ismerőse. Pável Gyuláné emlékét mindig megőrizzük. Legyen álma csendes. - Tudósító Őszinte részvétünket küldjük Pável munkástársunk­nak szeretett felesége elhunyta alkalmával. A Magyar Szó Szerkesztősége és Kiadóhivatala Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondok mindazoknak, akik szere­tett feleségem, Róza Hofbauer temetésén megjelentek és jóindulattal igyekeztek bánatomat egyhiteni. Kö­szönetét mondok a West Side-i Munkás Dalárdának szives fáradozásáért, mellyel fájdalmamat igyekeztek könnyíteni. Szeretett feleségem emlékét örökre meg­őrzőm. Hofbauer József, Cleveland, O. Meghalt Freidenfeld Antal Október 15-én Astoria, N. Y.-ban 70 éves korában hirtelen elhunyt Friedenfeld Antal. Kedvelt tagja volt az astoriai magyar kolóniának, alapitó tagja az astoriai munkások klubjának, tagja az IWO Testvériség, biztositó és betegsegélyző intéző bizottságának. Fiatalabb éveiben aktiv munkát vég­zett a newyorki magyar egyleti és kulturéletben. Gyá­szolják felesége és rokonai, valamint jó barátai, akik­nek őszinte részvétünket tolmácsoljuk. Buckeye Social & Educational Club gyűlését minden hó első szerdáján 8 órai kezdettel tartja. Minden harmadik szombaton este kártya­vagy születésnapi összejövetel. Háziösszejövetelek a hűvös hónapokban a tagok házánál. — ,Cim: 13700 Kinsman Road, Cleveland, Ohio IK MEMÓRIÁN Bordás Gizella, 1962 ckt. 28. Philadelphia, Pa. Novitzky Mary, 1963 okt. 29, Detroit, Mich. Szanvi Karolin, 1962 okt. 31, Los Angeles, Cal. Shebál Józsefné, 1962 okt. 30, Flushing, N. Y. Mayor Anna, 1962 ckt. 31, Detroit, Mich. Valencik György, 1961 okt. 29, Detroit, Mich. Fallagi Gábor, 1958 okt. 31, Newark, O. Peters Rudolf, 1951 okt. 31, Flushing, N. Y. Gabura András, 1958 okt. 30, Kanada. Docy Sándor, 1957 okt. 30, Akron, O. Takáts József, 1950 nov. 1, Bronx, N. Y. Antal István, 1951 nov. 2, Masury, O. Molnár István, 1951 nov. 3, Bethlehem, Pa. Kroneker Mihály, 1961 nov. 4, Cleveland, O. Farkas János, 1950 nov. 4, Bridgeport, Conn. Stern Malvin, 1954 nov. 4, Los Angeles, Cal. LAPOLVASÓK FIGYELMÉBE! A Magyar Szó és Nők Világa clevelandi képviselője Papp Miklós, 3590 Daleford Rd., Shaker Heights, tele­fon 751—7314. Rendelkezésére áll az olvasóknak és a lappal kapcsolatban minden ügyet elintéz. Úgyszintén kéri az olvasókat, hogy halálesetről, betegségről szi­Los Angelesi Magyar Munkás Otthon 1251 S. St. Andrews Place. — Telefon: RE 5-9532 Minden kedd este 8 órakor a Női Kör teaestélye Minden hónap első kedd estéjén a Munkás Női Kör gyüiésezik. Minden hónap második kedd es­téjén a Munkás Otthon taggyűlése. Minden hó 3-ik kedd estéjén kulturelőadás. Minden hó 4-lk kedd estéjén a lapbizottság gyüiésezik Vandége- két minden alkalommal szívesen lát a Vezetőség »\w\\v*\\w*\wv\\v*»vw\v*ww..vvwvv*\wvvw%vvv Görögország felszabadulásának 20. évfordulóját ün nepelte. Athénben sok ezren emlékeztek meg az ellenállási mozgalomról és annak részvevőiről. c-+J> Gaston Palewski, az atomügyekkel foglalkozó fran­cia államminiszter hazautazott Moszkvából. Évi nagygyűlés a Carnegie Hallban A National Council of Ameri­can-Soviet Friendship november 12-én, csütörtökön este rendezi évi nagy Béke és Barátság gyű­lését a Camegie Hallban. Két kiváló szónok fog beszélni az egyszerű szovjet polgár vélemé­nyéről a Szovjetunió vezetőségé­ben nemrégen végbement nagy változásról. A két szónok: Jessica Smith, a New World Review szerkesztő­je és Charles R. Allen, Jr. iró. A moszkvai nov. 7-i nagy ünnep­ségekről egyenesen New Yorkba jönnek, hogy a Camegie Hall- j “ ban összegyűlt nagy közönség előtt mondják el tapasztalatai­kat. Jegyek kaphatók a National Council 156 5th Ave. alatti iro­dájában egy dollárért. Telefon: MU 3-2080. Szép lengyel film a Polonia Klubban ÉVI NAGYÜLÉS Ä BÉKÉÉRT ÉS BARÁTSÁGÉRT a novemberi évfordulók megünnepélésére CSÜTÖRTÖKÖN, NOVEMBER 12 ÉN a Camegie Hallban Wm. H. Melish, gyülésvezető — Eslanda Goode Robeson Jessica Smith, Charles R. Allen Jr. (Miss Smith és Mr. Allen jelenleg a Szovjetunióban tartóz­kodnak. Közvetlenül a moszkvai november 7-i ünnepség után térnek vissza az Egyesült Államokba) A N.Y.-i Polonia Klub okt. 31-én szombaton este egy rendkívül bájos, mulatságos és szórakoz­tató filmet mutat be: “Eve wants to sleep” a cime ennek a lengyel filmnek, melynek angol feliratai vannak. Egy fiatal is­kolásleányról szól, aki néhány nappal az iskolai megnyitás előtt érkezik Varsóba, pénztele­nül és rendkívül mulatságos ka­landokon megy keresztül. A filmet a 189 Second Ave. alatti klubhelyiségben mutatják be. A film bemutatása előtt ká­vét és süteményt szolgálnak fel. ZENEI PROGRAM — BELÉPŐDÍJ 1 DOLLÁR ! National Council of American-Soviet Friendship rend&zésé- 2 ben, 156 Fifth Avenue, Suite 304. SSJÍ*3SS3S3S*SSXSX»SSSSS$6SSSSSÍJaSJ£SSS3CSC%*X383ej«JSSS3ÖSJSSCSJÉ*JSJSJSS MOST CSAK $54.00 LEFIZETÉS SZÜKSÉGES 30 napra, amit forintban teljes értékben visszakap, hoteligénylés nélkül. Ismerje meg szülőhazáját, látogasson el MAGYARORSZAGRA, ROMÁNIÁBA vagy CSEHSZLOVÁKIÁBA! Levelezhet velünk magyarul! IKKA és TÜZEK CSOMAGOK gyors és megbízható elintézése CHELSEA TRAVEL SERVICE 222 W. 23rd St., New York, N. Y. Tel.: WA 4-4500, vagy RENNER és GROSS 1666 Fairfield Ave., Bridgeport 5,Conn. Tel.: ED 5-6902 BUDAPEST HENTESÜZLET 1592 Second Ave., New York (a 82- és 83-ik utcák között) Telefon: REgent 4-5745 Tulajdonosok: Géza és Pista j-" Mindenfajta friss hentes­áru. Hurka, kolbász, sonka, szalonna, szalámi óhazai módra készítve. Friss húsok! Előzékeny kiszolgálás, kedvezményes árak Jóimén?) cipéíüzlet Newark, N. J.-ben haláleset miatt eladó Teljes felszerelés, 26 éve áll fenn, heti bevétel kb. $300.00 További információért fordul­janak a következő cimhez: MRS. M. NYIKES 402 S. 14th Street Newark 3, N. J. EASTM0RE FUNERAL HOME, INC. (Volt Balló temetkezési vállalat) 240 E. 80th St., New York 21. N.Y. Telefon: TR 9-5404 Mérsékelt árak. Megbízható kiszolgálás Kápolnák minden városrészben KELLEMES OTTHONOMBAN szépen berendezett szobát ki­adok, teljes konyhahasználat­tal, nőnek, vagy férfinek Kedvező ár, nyugodt hely, mindenhez közel. A háznál munkát nem kell végezni. Felvilágosításért Írjon a kö­vetkező cimre: MRS. ANNA NÉMETH 6814 Wicker Avenue Hammond, Ind. ►NV\V*VVVVVXVVV*WVV>VVWNNWNWVNXN%*VNNV*VVV NAGY HANGLEÜlZ VÁSÁR! IMPORTÁLT MAGYAR LEMEZEK! Megrendelhetők a Magyar Szó Kiadóhivatalában LPX 10025 Tele van a város, Érik a, érik a ... Voit szeretőm tizenhárom ... és sok más magyar nóta. — Oláh Károly és Kovák Gábor cigányzenekara, Szalay, Utry, Solti, Vörös és Csongor énekelnek. LPX 10027 Piros pünkösd napján, Ezüstszürke kávéházban, Nem vagy legény Berci, és több más nóta. — Lakatos Sándor és cigányzenekara. LPX 10036 Szeretnék május éjszakáján, Akácos ut, Ahogy én szeretek, és még sok más nóta. — Lakatos Sándor, Koczé, Magyari Imre és Radics Jenő ci­gányzenekarai, énekelnek: Szalai, Utry, Csongor, Tekeres és Pataki. LPX 10042 Volt nekem egy fehér, Elmegyek a templom mel­lett, Hogyha ir majd édesanyám, Réten, réten — Lakatos Sándor és cigányzenekara, Utry Anna, Nyíri, Bálint és Solti Károly énekelnek. LPX 10050 Cserebogár, Hamis a rózsám, Kiskereki betyár- 5 csárda és egyéb nóták. — Lakatos Sándor, Járó- £ ka Sándor és Bura Sándor cigányzenekara. Bo- j ross Jolán, Józsa, Vörös Sári, Tekeres Sándor / énekelnek. • LPX 10051 Kuruc dalok. A LPX 10052 Betyár nóták. A LPX 10056 Cigánynóták. > LPX 6529—30—31 JÁNOS VITÉZ. Kacsó Pongrácz daijáté- ‘A ka. Három lemez. m LPX 6534 Részletek Kálmán Imre és Lehár Ferenc operett- Á jeiből. 5 LPX 6535 Részletek Lehár Ferenc müveiből. A LPX 6536 Hus’zka Jenő operettjeiből részletek y LPX 6542 Részletek Lajtai Lajos operettjeiből. í > A lemezek ára $4.98 postával együtt ^ Egyéb LP lemezek (darabja $2.98). óriási választék magyar J klasszikus lemezekből (elsősorban Liszt Ferenc, Bartók Béla A és Kodály Zoltán müvei) jp->► KÉRJEN RÉSZLETES KATALÓGUST «<- J \ Vagja ki az alabbi szelvényt 3 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Megrendelem a következő lemezeket (kérjük a szám­szerinti rendelést): .............................................................. Mellékelek: ...................... Küldjenek részemre katalógust □ Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... Város:..........................................Állam: ...... VtX1kVX\%W\%\\WCVN\X\\V\\\VVVXVNVVX%V\\VVSX»

Next

/
Oldalképek
Tartalom