Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-10-29 / 44. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 4 TEREPSZEMLE Irta: PAÁL MÁTHÉ Néha olyasmit hallok itt a falumban, amin csodálkoznom kell. Ez a falu abban különbözik minden más magyarlakta amerikai helységtől, hogy itt nemcsak Magyarország minden részéből találunk honfitársakat, hanem Ugyanúgy összegyülekeztek Amerixa minden részéből is a nyugdíjas, öi'eg magyarok, hogy itt, a tenger mellett, a jó napsütésben, hólapátolás nélkül éljék le azt, ami még hátra van az életükből. Ha el is hagyták a régi települést, mégis járatják a reakciós, sokszor üresen kongó helyi magyar lapokat és amikor ennek okát kérdeztem tőlük, azt a választ kapom, hogy “akarjuk tudni, ki halt meg az ottani magyarok közül.” Kissé nevetségesnek tartottam ezt a furcsa lokál-patriotizmust, amely a halottak nyilvántartásában nyilvánul meg. Közben nem vettem észre, hogy magam is beleestem az ehhez hasonló megfigyelésbe, azzal a különbséggel, hogy én azt figyelem, ki él még azok közül a magyar munkás- mozgalmi harcosok közül, akikkel vagy 40—50— 60 éve együtt küzdöttem Magyarországon a világ legkomisszabb elnyomói ellen. Bizony, hiába figyelem a magyar lapokat, nagyon ritkán olvasok arról, hogy valaki még él közülük, vagy még inkább, hogy a régi fronton harcol a szocializmust építő Magyarországon. Elhaltak, elöregedtek, nem szerepel már nevük a magyar- országi lapokban. Itt-ott feltűnik egy-egy név, mint pl. a Szakasits-fivéreké, Árpádé és Antalé, akik még munkabírók vagy Gárdos Mariskáé, Lányi Saroltáé, Várnai Zsenié. A régi harcok dalosai még írnak, tanítják a magyar népet, de a többiek már ott nyugosznak az áldott magyar földben. Az elmúlt hetekben két név merült fel a régi Harcosok nevei közül, amivel — ahogy mondani szokták —- valósággal ötös találatot értem el, mert nemcsak két nevet jelentettek, hanem amint olvastán, Amerikába, sőt közvetlenül városunkba jönnek egy nemzetközi konferenciára. Nagy volt az izgalmam, vajon azonos-e az idejövő Scheffer Pál Ibusz vezérigazgató azzal, akinek apja valamikor a milliomosok közé számított, és akinek előkelő lakásán az októberi forradalom (1918) előtti napokban a katonatanács vezetőségi gyűléseit tartottuk. Nem volt ez valami piknik, mert Lukasits tábornok minden teketória nélkül agyonlövette a katonaszökevényeket, a katonatanács tagjainak fejére pedig vérdijat tűztek ki. Úgy számítottam, hogy ő már túl öreg lehet ahhoz, hogy ilyen fontos munkát megkövetelő hivatal vezérigazgatója legyen, de reméltem, hogy hasonló nevű, akkoriban 5—6 éves fia a küldött és nagy örömömre, ebben nem is tévedtem. A másik küldöttről biztosan tudtam, hogy nem régi harcos atyai barátom, dr. Hahn Dezső, hanem a menye, akinek férje Hahn Dezső fia és budapesti egyetemi tanár. Jó volt látni a régi harcostársak másodgenerációs utódait, hallani őket a mimami-i magyarság által rendezett fogadáson. Scheffer Pál előadást tartott az óhazai helyzetről, főleg az amerikai magyarságot érdeklő utazási lehetőségekről és a különböző tervekről, amelyek ütjük folyamán a külföldön élő magyarsággal kapcsolatban felvetődtek. A nagyszámú hallgatóság nagy szeretettel vette körül a két vendéget, számtalan kérdést intézett hozzájuk, melyekre ők készséggel válaszoltak. Napokig tárgyalták ezt az eseményt a miami-i magyarok, akik szivükbe zárták őket. Gentlemen's agreement ' / Ez azt jelenti, hogy nincs ugyan írásos szerződés, de van szóbeli, vagy hallgatólagos megegyezés, hogy nem zavarják egymás üzletét, érdekeit. Ilyen megegyezés jöhet létre üzletemberek között, amikor felosztják a kereskedelmi lehetőségeket és nem versenyeznek egymással. Hasonló megegyezések voltak a chicagói gengszterek között is, megvan ez ma is országos viszonylatban; szépen felosztották a várost körzetekre^ ahol az egyes csoportok folytathatták üzleteiket. Ilyen megegyezések vannak politikusok, lapok, szerencsejátékosok között, akik azután, mint igazi gentlemenek között szokás, nem bántják egymást: Ilyenforma hallgatólagos megegyezés állhat fenn két szélsőséges amerikai magyar lap szerkesztői között is, mert annak ellenére, hogy homlokegyenest ellenkező oldalon állnak, mégsem bántják egymást soha. A pittsburghi Magyarság szerkesztője szélsőséges antiszemita-nyilas vizeken evez, még a híreit is tudatosan úgy válogatja össze, hogy kidomborítsa zsidó-ellenességét. A newyorki “Az Ember” pedig éppen ilyen szélsőségesen védi a zsidó érdekeket és valósággal tajtékzik, ha zsidóellenes megmozdulást észlel valahol. A csodálatos az, hogy a két gentleman, akik a fenti lapokat összeszerkesztik, soha, semmi körülmények között nem bántja egymást és úgy viselkedik, mintha azt sem tudná, hogy a másik, vagy másiknak a lapja létezik a világon. Akárcsak az előbb említett gentlemeneknek, úgy ezeknek is meg kell, hogy legyen az okuk arra, hogy ilyen finoman nem vesziK észre egymást és habár bizonyára nincs írásos megegyezés köztük, van egy hallgatólagos, hogy “hagyjuk egymást békében”, s ezt szigorúan be is tartják. Természetes, hogy igy van, mert Szebedinszky ur, hithü antiszemita és Goldwater-rajongó és dr. Kiár még hithübb neo-szemita és Johnson-párti között nincsenek érdekellentétek, mert az egyiknél az antiszemitizmus, a másiknál a neo-szemitizmus csak mellékes üzlet, a fő üzlet, az igazi megélhetési kísérlet, ami közös nevezőre hozza őket, az a vörös- falás, a Magyarország elleni gyűlölet és uszítás. Igy irtok ti ... A fent említett “Magyarságának, amelynek csak annyi köze van a magyarsághoz, hogy magyar nyelven jelenik meg, van egy főmunkatársa, aki “Be- tulaensis” néven jelzi az olyanfajta halandzsákat, amelyeknek mestere Karinthy Frigyes volt, aki “így irtok ti...” c. alatt gúnyolta ki gyilkos szatírával a magyar írók Írásait. Ő volt a halandzsa feltalálója, ami annyit jelent, hogy “folyékonyan beszélni szép magyar nyelvünkön anélkül, hogy annak bármi értelme volna.” Ez a Betulaensis három hasábon át követ el merényletet az értelem és a magyar nyelv ellen, s végül értelmesen annyi jön ki belőle, hogy “az óhazában a csizmadia legényekből és kereskedő segédekből álló népoktatási direktórium veszi, illetve nem veszi fel a tanulókat a magasabb iskolákba.” De közben az amerikai szabadság nem tetszik neki, mert itt törvény van arra, hogy a fehéreknek “mikszelődni” kell a feketékkel; ezért áb- rándult ki a Liberty-szoborból, amely szerinte “sete-suta torzalak, fogatlan, rosszindulatú vén szipirtyó lett.” így hálálja meg, hogy Amerika repülőgépen mentette át ide. írásai azt mutatják, hogy nagyon nem szereti Amerikát, de célja az volt, hogy belerúgjon a szülőhazába, ahol a felső oktatást csizmadia- és kereskedősegédek vezetik. Pedig tudhatná, hogy ma a “csizmadia- és kereskedősegédek” olyan magasra emelték a magyar közoktatást, amilyenre nem voít példa a régi időkben. Hová kormányoz Kádár? A Szabadság-Népszava nevű ikrek megmondják aperte, hogy Magyarország hajóját Kádárék nyugat felé kormányozzák és lazítják összeköttetéseiket a Szo.vjettel. Ezt mutatja az is, hogy a magyar kormány megegyezett a Vatikánnal. Biztatják az amerikai kormányt, hogy több jóindulattal forduljon Magyarország felé, nyújtson gazdasági kedvezményeket, amelyek “ösztönző erővel hatnak a magyar kormányra és a hatás: erőteljesebb nyugati orentáció és a szovjet kötelékek további lazítása nem maradna el.” Befejezésül azt ajánlják, hogy az “Egyesült Államok is — okos politikával — tovább dagassza a magyar hajó nyugati irányba való fordulását.” Ez az elmélkedés a Népszava szept. 18-i számának vezércikkében jelent meg. A lap ugyanazon számának 4. oldalán egy másik cikk van, amelynek tartalmát már a cime is elárulja: “Tito és Kádár Budapesten moszkvai húrokat pengetnek.” No nézzük csak, hogyan pengeti Kádár és Tito a húrokat? Az országházban tartott fogadásról ezt Írja a cikk: “Kádár János büszkén emlegette, hogy immár 14 országban megdőlt a kapitalizmus és építik a kommunizmust”, azután ilyenformán “lázit”: “Mi magyar kommunisták elitéljük a szovjetellenessé- get, a szakadár tevékenységet, a kalandor-politikát és mindazt, ami az utóbbi időben az 1957—60- as főirányvonal ellen megy.” Tito a lap tudósitója szerint “kihangsúlyozta a moszkvai irányelvek követésének szükségességét.” Ezzel be is fejezhetném a két egymással ellenkező és ugyanabban a lapszámban megjelent elmefuttatásról szóló sorokat, de fel kell az olvasó figyelmét hívnom, hogy ime egy példa, amikor a jobb kéz nem tudja, hogy mit csinál a bal, különösen, ha mind a két kéz bal. Ugyanakkor meg kell nyugtatnom azokat a munkásokat, akik szintén attól félnek, aminek a Szabadságék örülnek, hogy a szocialista országok “lazítanak”, sőt tovább lazítanak a nyugati kapitalista rendszer felé. A magyar kormány semmit sem adott fel, a magyar alkotmány eddig is biztosította a vallásszabadságot, sőt a kormány anyagi segítséget is nyújtott az egyházaknak, s csak később szándékozik bevezetni azt, ami Amerikában szokás, hogy akinek vallásra, papra van szüksége, az fizesse maga a költségeket. De nem tiirte el, s nem fogja eltűrni. hogy a vallást, az egyházat a népköztársaság elleni akciókra használják fel és a Vatikán olyan főpapokat nevezhessen ki, akik a magyar állam ellenségei. Ezt jelenti és semmi egyebet az írásos megegyezés amely megalapozta a papság tevékenységének határait, amely megköveteli a Magyar Népköztársasághoz való feltétlen hűséget és polgári engedelmességet annak törvényeivel szem- ban Erre a papoknak esküt kell tenni a a pápai kinevezés akkor történhet meg, ha előzőleg a magyar kormány ahhoz hozzájárult. Későbbi megállapodások fogják szabályozni a hitoktatás lehetőségeit és a papnevelést is. Ami pedig Mindszenty szabadságát illeti, azt senki más nem korlátozza, mint ő maga. Amerika is szívesen szabadulna tőle, a Vatikán Rómába csalogatja, a magyar kormány szívesen kiengedné, de ez a konok ember próbálja mindhármat megzsarolni és gátolni a megegyezést, mert ő nem Rómába akar menni, hanem Esztergomba, mint Magyarország hercegprímása, hacsak egy órára is. Ehhez azonban a magyar kormány nem járul hozzá és igy késett a megegyezés a Vatikánnal és ez vet gátat az amerikai kormánnyal való megegyezés elé is. De ő már a múlté, nyugodtan ülhet az amerikai követségen, amig csak akar, nem képezi többé a tárgyalások anyagát és hogy mikor megy el és hová, az a Vatikán és az Egyesült Államok ügye. Magyarországon pedig növekedni fog a jólét, a szabadság és ez azt jelenti, hogy a szocializmust építő magyar népköztársaság minden nap erősebb és erősebb lesz. Az angol kormány összetétele Londonban megalakult az uj munkáspárti kormány. Közéétették a kabinet csaknem teljes névsorát. A főbb tárcák tulajdonosai: miniszterelnök és a kincstár első lordja Harold Wilson; a miniszterelnök első helyettese és gazdaságügyi miniszter Beorge Brown; belügyminiszter Sir Frank Soskice; Lordkancellár (ebben a minőségében az igazságügyi szervek legfőbb irányitója és egyben a Lordok Házának elnöke) Lord Gardiner; külügyminiszter Patrick Gordon Walker; pénzügyminiszter James Callaghan; a nemzetközösségi kapcsolatok minisztere Arthur Bottomley; gyarmatügyi miniszter Anthony Greenwood; hadügyminiszter Denis Healey; lakásépítési és hc^yi önkormányzati miniszter Richard Crossman; kereskedelemügyi miniszter Douglas Jay. A Wilson-kormány november 3-án mutatkozik be a parlamentben. A brit választások pontos végeredménye: A Munkáspárt 317, a konzervatívok 304, a Liberális Párt 9 képviselőt küldhet az uj parlamentbe. A jogosultak 77 százaléka szavazott. A liberálisok és mun- káspáriak szavazatainak száma összesen 15 millió, szemben a toryk 12 millió szavazatával. A liberálisok jelentős szerepet játszhatnak a parlamentben. Vezérük, Grimond, úgy nyilatkozott, hogy “konstruktiv ellenzék” szerepét akarják betölteni. Koalícióról azonban nem lehet szó, a Munkáspárt nem hajlandó megosztani a kormányzást a liberálisok kai. Sokan úgy vélik, hogy nagyobb volt a lelkesedés a konzervatívok megbuktatása, mint a Labor hatalomra jutása iránt. Mégis, amint a Guardian irta: a nép többsége nem adott mandátumot a to- ryknak arra, hogy parlamenti vagy más manőverekkel megbénítani próbálják az uj kormány tevékenységét. Ennek a veszélye azonban továbbra is fennáll. Az abszolutt többség mindössze négy mandátum, és bizonyos körök nyíltan spekulálnak ai’ra, hogy a Munkáspártot ne engedjék hosszú ideig kormányon maradni. Wilson megválasztása után tett nyilatkozata viszont azt hangsúlyozza: megkapták a megbízatást, hogy kormányozzanak és eltökélten végrehajtsák feladatukat. A kommunista párt mintegy 47 ezer szavazatot kapott, ami kevesebb, mint amennyit a nagy-londoni választásokon a párt néhány hónappal ezelőtt szerzett. A szavazatoknak viszonylag kis száma azt mutatja, hogy a brit baloldal nem akarta megosztani szavazatait, nehogy csökkentse a Munkáspárt esélyeit. A román Népköztársaság Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök vezette küldöttsége az Egyesült Arab Köztársaságból hazaérkezett. A két ország küldöttségeinek tanácskozásáról közös közleményt adtak ki. Thursday, October 29, 1964
