Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-09-03 / 36. szám
LMOD SAV JELENTŐSÉGE 1964-BEN Az ország demokratikus intézményei egységesen Goldwater ellen foglalnak állást Az amerikai szakszervezeti mozgalom 82 évvel ezelőtt tartotta első Labor Day felvonulását New York utcáin és a Union Square-en hallgatta meg szónokait. A menetelük kezében feliratos táblák hirdették a munkásság követeléseit és ha ezeket összehasonlitjuk a mai kor követelményeivel, úgy találjuk, hogy lényegükben azonosak. Különbséget találunk azonban a szakszervezet erejét illetően. Mig 1882-ben viszonylag kicsiny mozgalom tűzte zászlajára a jelszót, hogy “minden ember egyenlőnek született”, ami megfelel a mai egyenjogúsági küzdelemnek, vagy “szavazz a munkás jelöltekre”, “a szervezkedésben és szavazásban van az erő”, “a munka teremti az értéket”, “8 órás munkanap”, addig manapság 17 milliót kitevő szervezett tábor néz szembe a munkásság politikai akcióinak, a rövidebb munkaidőnek, a munkalehetőség biztosításának égető és sürgős problémáival. 82 évvel ezelőtt még elismerésért, a szervezkedés jogáért harcolt a munkásság, s azóta sok tekintetben jelentős eredményeket ért el. Ezeket az eredményeket fenyegeti súlyos veszély — a Gold- waterizmus veszélye. Goldwater, akit az ország legszélsőségesebb reakciós elemei támogatnak, a szakszervezetek megsemmisítésére törekszik, ha kell, uj törvényhozás- zal. Két szenátusi terminus ideje alatt egyszer sem szavazott olyan törvényjavaslatra, amelyet a munkásmozgalom támogatott. A szenátusban neki van a legteljesebb népellenes rekordja. Goldwaternél nem lehet arra számítani, hogy megválasztása után megváltoztatja jelenlegi álláspontját. Elnökjelöltté való kinevezését az ultrareakciós erők egységesítésével érte el és kezébe ragadta a Republikánus Párt vezetését. A konvenció után úgy tett, mintha visszautasítaná az “extremisták” támogatását, de a Ku-Klux-Klan, a Birch Society, stb. még erőteljesebb munkára serkentette tagjait és követőit Goldwater megválasztása érdekében. A munkásfaló, négergyülölő, antiszemita ultra-jobboldaliak nagyon jól megértik Goldwater taktikáját. Egységesek vele szemben abban, hogy nem akarnak a szocializmussal békében élni, még a háború és a teljes pusztulás árán sem. Az atomfegyverek feletti kontrolt a maguk kezébe akarják kaparintani. Elleneznek minden népjóléti intézkedést. Megszüntetnék az eddigi eredményeket és még jobban megterhelnék a népet a háborúra való felkészüléssel. Hogy történelmi összehasonlítással éljünk, az egyik vezető politikai párt átvétele Goldwater és fasiszta támogatói által, Hitler hatalomrajutásához hasonló. Hitler támogatói elég befolyást szereztek a Reichstagban, hogy lehetőséget teremtsenek számára a hatalom átvételére. Goldwater veszélye olyan időszakban jelentkezik, amikor a szakszervezeti mozgalom, a néger nép, a farmerek, a haladás uj célkitűzéseit állítják fel. A Johnson-adminisztráció a prosperitás hosszú időtartamával dicsekszik. Azonban George Meany, a Labor Day nyilatkozatában, igen helyesen “ki- egyensulyozatlan”-nak nevezi azt a prosperitást, amelyben 20 százaléka a népnek nyomorog. “De nemcsak ezek nyomorognak”, mondja Meany. “Itt vannak az ipari munkások, akiknek munkáját gépek végzik, szakemberek, akiknek szaktudása már a múlthoz tartozik. Az uj korszak uj technikájához nem képesek alkalmazkodni — öregek a munkához, de még fiatalok a meghaláshoz... Az ipar kevesebb munkaalkalmat nyújt, mint 10 évvel ezelőtt... Gondoljuk csak meg, több az ember, mint valaha, több árucikket termelnek, mint valaha, de kevesebb a teljes foglalkoztatás az iparokban.” Az amerikai dolgozók jelenkori követelései a társadalmi adottságokban gyökereznek. A szak- szervezetek elsődleges fontosságot tulajdonítanak a munkalehetőségnek és a foglalkoztatás biztosításának. A munkához való jogot fölébe helyezik a néhány centes órabér emelésnek. A 35 órás munkahét, a hosszabb vakáció, a korábbi nyugdíjaztatás, magasabb nyugdíj juttatás, ami a korábbi nyu- galombavonulást kedvezőbbé teszi, a munkahely biztosítása az uj technológia bevezetése ellenére is az idősek egészségügyi szolgálata, állami egészség- ügyi ellátás mindenki számára, ezek olyan követelések, amelyek manapság elengedhetetlenek. A néger nép a “teljes” egyenjogúságért harcol, nemcsak látszatengedményekért és a szegénység teljes megszüntetéséért. A kis, családi farmer a maga számára is követel kormánytámogatást, amely megélhetését biztosítaná. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy a nép követelései és a Goldwaterizmus közti ellentétet meglássuk. Goldwater visszafordítaná az idő kerekét és nem adna alkalmat uj célkitűzések megnyerésére. Az idei Labor Day legkiemelkedőbb jelensége az az egységes álláspont, amellyel a szakszervezetek, a néger nép és a kisfarmerek vezetői felsorakoznak Goldwater ellen, mint ami a legnagyobb veszélyt jelenti az egész nép számára. Ennek az egységes álláspontnak egységes aktivitást kell létrehoznia hatásos kampány lefolytatására, Goldwater biztos és maradéktalan megbuktatására. Ebből a szempontból az idei Labor Day- nek, amely hagyományosan a választási kampány megindításának napja, különleges jelentősége van. A NÉPI ELLENÁLLÁS HELYZETE KONGÓBAN Tavasz óta minőségi változás következett be a kongói szabadságharcban. Bakuvu elfoglalása — május eleje — óta hangot változtattak a politikusok és újságírók is: megszűnt a felkelőket lekezelő, gúnyos hang, eltűntek a “törzsi zavargásokról” szóló felületes kijelentések, és átadták helyüket az aggodalomtól fütött, külföldi beavatkozást sürgető riportoknak. Miért harcolnak? Hogyan következett be ez a változás? Az amerikai sajtó azt állítja, hogy az ENSZ-csapatok kivonása és a Mobutu-féle kormányhadsereg lezüllése bátorította fel a partizánokat. Viszont az angol Daily Telegraphnak a harcok színhelyéről írott tudósítása szerint “. . . a kialakult csúnya helyzet annak a következménye, hogy az ENSZ és Amerika beavatkozott a kongói fejleményekbe.” A Lumumba Mozgalom Forradalmi Akciója elnevezésű szervezet egyik Ghánában publikált kiáltványa négy pontban foglalja össze a harcok fellángolásának okait: 1. A kongói népnek elege van abból, hogy nemzeti kincsein külföldi monopóliumok osztozkodjanak. 2. Lumumba eszméi, a függetlenség s a gazdasági felemelkedés vágya lassan, de biztosan tért hódítanak és nemzetté kovácsolják a törzsi viszályokkal megosztott népet. 3. Az ébredő nemzeti önérzet szembefordul mindenfajta külföldi beavatkozással. 4. A kormány, a helyi hatóságok és a hadseregnek nevezett fegyveres bandák rablásaikkal, erőszakosságukkal, korrupciójukkal elviselhetetlenné tették az amúgy is példátlanul nehéz körülmények között élő tömegek életét. Ezt a négy okot egyébként itt-ott ki lehet olvasni az óvatosan fogalmazott nyugati újságcikkekből is. A U.S. News and World Report például elismeri, hogy hiába számolják fel a kis helyi partizáncsoportokat: a “rendcsináló erők” távozása után “újratermeli a lázadást az általános elégedetlenség.” A Presence Congolaise, belga pénzen megjelenő léopoldville-i lap szerint “.. meg kell fegyelmezni a hadsereget, nehogy több kárt okozzon, mint hasznot.” Az ellenállás kibontakozásában tehát a népi felháborodás, a spontán helyi akciók dominálnak. Ez egyik magyarázata annak, hogy a kongói felkelés a legtöbb tartományban nem más, mint egymás- tél elszigetelt, helyi partizáncsatározások sürü Iántudja formálni a népfelháborodást, hadsereggé tudja szervezni a partizántevékenységet, akkor olyan földrengés keletkezhet, amely maga alá temeti a belgákat és az amerikaiakat, Csombéval és az egész korrupt neokolonialista rendszerrel együtt. Ezt nagyon jól felismerték a Kongóban érdekelt üzleti körök és imperialista hatalmak — ezért szánták magukat a nyílt fegyveres beavatkozásra. De megértették azok a kongói politikusok is, akik hűek maradtak Lumumba eszméihez és a függetlenség gondolatához. Mulele partizánjai Jelenleg két nagyszabású akció bontakozik ki az egymástól elszigetelt ellenállási gócok egybekapcsolására. Az egyiknek Pierre Mulele, a közoktatás- ügyi minisztere a vezetője. Mulele a múlt évben szülőföldjén, Kwilu tartományban több partizánegységet közös alakulatba szervezett azzal a céllal, hogy kiszabadítsa az Adoula-kormány fogságban sínylődő Gizengát. Decemberben kiképzőtábort is felállított, amely egészen 1964 tavaszáig működött. Júniusban Mulele egységei offenzivát indítottak s egy hónap alatt 100 kilométernyire megközelítették a fővárost, Léopoldville-t. A hadművelet azonban julius végére kifulladt, főleg a fegyver- és lőszer-utánpótlás hiánya miatt. Csőmbe elhíresztelte, hogy Mulele elesett a harcokban, azonban ezt a bejelentést kétkedéssel fogadják, mert Csombénak igen szegényes bizonyítékai vannak. A Mulele-féle erők jelenleg is csaknem az egész kwilui és kwangói területet ellenőrzik. A másik nagyszabású vállalkozás a szomszédos Brazzaville-ben tartózkodó Lumumba Mozgalom Forradalmi Akciója bizottságtól indult ki. Cris- tophe Gbenye ebben a bizottságban egyesítette a Lumumba környezetébe tartozott politikusok egy igen befolyásos csoportját, és a mozgalmat politikai párttá igyekszik szervezni. Brazzaville-i jelentések szerint az Akciónak több illegális szervezete működik Kongó területén. Gaston Suomialot, a Gbenye vezette mozgalom propaganda- és sajtóosztályának vezetője január 29-én Burundiba ment, majd átlépte a kongói határt és Kivu tartományban hozzálátott az elszigetelt partizáncsoportok egyesítéséhez. Alig három hónappal később, április 29-én már meg is kezdte első komoly hadműveletét, amelynek eredménye Bukavu elfoglalása és a Tanganyika-tó egész nyugati partvidékének felszabadítása volt. M ^alakul a Felszabadító Néphadsereg iután Suomialot Albertvilleben állandó jellegű rancsnokságot rendezett be, utánpótlási oszlopot, hadikórházat és kiképző alegységeket szervezet, a hozzá tartozó kötelékek felvették a Felszabadító Néphadsereg elnevezést. Becslések szerint Suomialot 20 ezer katonával rendelkezik. Fegyverzetüket kizárólag az ellenségtől szerzik. Colvin, a Daily Telegraphnak a harcok színhelyén járt tudósítója látta Soumialot megbízólevelét, amelyben Gbenye “tisztán lumumbista kormány” megalakítására hatalmazta fel a 45 éves partizánvezért. Colvin szerint a néphadsereg fegyver- és lőszerhiánnyal, gépkocsialkatrész-, üzemanyag- és orvoshiánnyal küzd. Erkölcsi állapota viszont ragyogó. “A Suomialot-katonák több golyóval a testükben is tovább rohamoznak” — írja az angol tudósító. Az utak mentén mindenütt szétbontott gépkocsironcsok — ezekből alkatrészeket szereltek ki a néphadsereg katonái. Colvin szerint “csak repülőgépekkel szemben érzik magukat tehetetleneknek.” A légierő szerepe Sem Mulele, sem Suomialot nem vállalkozik egyelőre összefüggő frontvonal kialakítására. Csapataik koncentrált támadást intéznek egv-egy köz- igazgatási gócpont vagy valamelyik főútvonal ellen és kialakítják az adott térség ellenőrzéséhez szükséges erődláncolatot. Az amerikai légierőktől támogatott kormánycsapatok pedig igyekszenek megbontani ezeket az erődláncokat: a bombázók támadása után ejtőernyős egységeket, majd légi utón szálitott, tüzérséggel is ellátott csapatokat dobnak a kiszemelt térségbe. Ez történt most Kukavunál, ennél a kulcsfontosságú városnál, amelyet a néphadsereg ötnapos harc után feladni volt kénytelen. De nem nehéz megjósolni, hogy a partizánvidék közepén Bukavut a kormánycsapatok sokáig nem tudják megtartani. A népi ellenállás taktikája rugalmasnak látszik: kivonja erőit a csapások alól, hogy azután más időpontban, zsákmányolt fegyverekkel megerősödve, újra kezdeményezhessen. Ellentmondó hírek érkeznek arról, hogy Mulele is kapcsolatban állt-e a brazzaville-i bizottsággal. Egyes jelentések szerint a két nagy felkelő csoport politikai programja árnyalatnyi különbséget mutat. Egy brazzaville-i tudósítás szerint viszont Mulele tagja a Gbenye vezette bizottságnak. Csőmbe az ENSZ-hez intézett levelében “kommunista beszivárgásról” beszél, ezt azonban bizonyítani nem tudja. Kétségtelen, hogy a felkelés nem áll kommunista vezetés alatt, és programja nagyjából a pozitív semlegességet hirdető uj, afrikai nemzeti kormányok céljaival egyezik meg Sz. L. I. rtWWVWWWWWMwmWVVMWWVWWWWVí KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE! colata. Megvan a talaja egy általános népi felkelésnek. Ha valaki összefogó politikai programmá fő.
