Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-16 / 3. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 16, 1964 fivi&g KRÜSCSEV JEGYZÉKE AZ ÁLLAMFŐKHÖZ Minden országhoz küldött üzenetben a területi viták és határkérdések eröszaknélküli megoldását ajánlja Alant közöljük kivonatosan Kruscsev szovjet miniszterelnök üzenetét a világ kormányfőihez: Üzenettel fordulok önökhöz, hogy felhívjam a figyelmet egy olyan problémára, amely nézetünk szerint rendkívül nagy jelentőségű a béke megszilárdítása szempontjából. Ez a probléma az államok közötti területi viták kérdése és a viták rendezésének módozata. Remélem, önök is egyetértenek azzal, hogy az élet a béke fenntartásának és megszilárdításának kérdését állította minden ember figyelmének középpontjába, nemzetiségre, fajra, politikai és vallási meggyőződésre való tekintet nélkül. Sok állam közös erőfeszítései révén az utóbbi időkben bizonyos sikereket lehetett elérni a nemzetközi feszültség enyhítése terén. A légkörben, a világűrben és a viz alatt végzett nukleáris fegyverkísérletek eltiltásáról szóló szerződés megkötése kedvező fogadtatásban részesült azok részéről, akik a béke megszilárdítására törekszenek, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államoknak az a megállapodása is, hogy nem juttatnak Föld körüli pályára nukleáris fegyverrel vagy más tömegpusztító eszközökkel felszerelt kozmikus testeket. E lépések jó kezdetet jelentettek, s most tovább kell menni. Ha kellőképpen értékeljük azt, amit az atomkorszak realitásainak szoktak nevezni, akkor el kell ismerni, hogy a béke sorsáért, a népek jövőjéért nagy felelősséggel tartozó államférfiak egyetemes kötelessége, hogy az uj háború veszélyének kiküszöbölésére alkalmas még radikálisabb lépéseket tegyenek. Tovább kell törekedni a leszerelésre Az általános és teljes leszerelés eszméje a népek leghőbb vágyait testesíti meg. Ennek az eszmének a megvalósításáért tovább folyik a harc, és folyni fog mindaddig, amig létre nem jön a megegyezés, amig az általános és teljes leszerelés meg nem valósul. A Szovjetunió ezután is mindent megtesz a megegyezésért. Azt hiszem, egyetértenek velem abban, hogy ha szemügyre vesszük azokat a kérdéseket, amelyekkel kapcsolatban az államok között a világ különböző részeiben a leggyakrabban támadnak veszedelmes súrlódások, akkor kitűnik, hogy ezek kétségtelenül a területi viszályok, az államok közötti határproblémák, az államoknak egymás területére támasztott kölcsönös vagy egyoldalú igényei. így jutottunk el ehhez a problémához, amelyet maga az élet vet fel, és amelyen — véleményem szerint — feltétlenül el kell gondolkozni. A mi évszázadunkban is nem kevés fegyveres konfliktust idéztek elő az államok területi igényei. Az imperializmus szülte két világháború kirobbantásában igen nagy szerepet játszott az a törekvés, hogy idegen területeket raboljanak. Az első világháborút kirobbantó eseményeknek a lökést azon körök törekvései adták meg, amelyek egyfelől a császári Németországban, másfelől az antantországokban tervezgették Európa és nemcsak Európa térképének saját céljaiknak megfelelő átrendezését. A hitleri Németországnak és agresszív szövetségeseinek “élettér”-igényei más népek kárára egyengették a második világháború útját. Tajvan jogellenes megszállásának véget kell vetni Természetesen az államok közötti területi igények és viták nem azonos jellegűek. Ezek között vannak olyanok is, amelyek egy nép gyarmati iga vagy külföldi megszállás alól történő fel- szabadulásának befejezésével függenek össze. Jól ismert dolog, hogy nem minden fiatal nemzeti államnak sikerült azonnal a felszabadulás után kiragadnia a gyarmattartók kezéből mindazokat a területeket, amelyek jogszerint az övék voltak. Mindenekelőtt Tajvanról kell szólnunk. Ez a sziget ősidők óta a kínai állam része. Tajvannak az amerikai csapatok által történő jogellenes megszállásának véget kell vetni. A sziget a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen része, és régen egyesült volna Kínával, ha ezt nem akadályozná egy másik állam külső beavatkozása. Feltétlenül jogosok a felszabadult államoknak azok a követelései, hogy megkaphassák azokat a területeket, amelyek még mindig gyarmati járom vagy idegen megszállás alatt állnak. Mindez teljes mértékben vonatkozik azon népek területeire is, amelyek még egyáltalán nem vívták ki nemzeti függetlenségüket, és továbbra is gyarmati sorban maradnak. Lehetetlen helyeselni azoknak a gyarmatosítóknak az álláspontját, akik még mindik birtokolják gyarmataikat, s azt állítják, hogy ezek a gyarmati területek az anyaország szerves részei. Itt nincs helye semmiféle tisztázatlanságnak: senki sem vonhatja kétségbe a gyarmati országok és népek függetlenségéről szóló, ENSZ-nyilatkozatban is meghirdetett jogot, azt, hogy minden gyarmati népnek joga van a felszabadulásra, a szabadságra, a függetlenségre. Számolják fel a gyarmati rendszer maradványait A még mindig gyarmati elnyomásban sínylődő népek békés eszközökkel igyekeznek kivívni szabadságukat és függetlenségüket. Ezek az eszközök azonban nem mindig bizonyulnak elegendőnek, mivel, azok, akik érdekeltek a gyarmati rend fenntartásában, maradványainak véglegesítésében, gyakran fegyveres erővel válaszolnak a gyarmati rend felszámolását célzó követelésekre. Ilyen esetekben az elnyomott népeknek nem marad más lehetőségük, mint maguknak is fegyvert ragadni, s ez szent joguk. Ugyanígy fel kell számolni a katonai támaszpontokat is azoknak az államoknak a területén, amelyek egykor kénytelenek voltak átengedni területüket külföldi támaszpontok részére. Ezek az államok követelik a támaszpontokról szóló szerződések felbontását, a területek visszaadását, a támaszpontok megszüntetését, a külföldi csapatok kivonását. Ezeknek az igazságos követeléseknek eleget kell tenni. Békés utón kell egyesíteni Németországot, Koreát és Vietnamot Van még egy probléma, amely bizonyos mértékben összefügg a területi kérdéssel: ez Németország, illetve Korea, illetve Vietnam egyesítésének problémája. Ezek az országok a háború után különböző társadalmi berendezkedésű két államra szakadtak. Ezen országok népeinek egységtörekvését természetesen kellő megértéssel és figyelemmel kell fogadnunk. De természetesen az egyesülés kérdését ezeknek az államoknak és kormányaiknak kell megoldaniuk külső beavatkozás és külső nyomás, s természetesen külföldi katonai beavatkozás — megszállás — nélkül. Ugyanis gyakorlatilag ez utóbbi tapasztalható Dél-Koreában és Dél- Vietnamban. E kérdés megoldásánál le kell mondani az erőszak alkalmazásáról, lehetővé kell tenni ezeknek a népeknek, hogy békés utón oldják meg az egyesítést. A többi államnak elő kell mozdítania ezt. Mi történjék azokkal a területi vitákkal és követelésekkel, amelyek az államok között már kialakult és létrejött határokkal kapcsolatban merülnek fel? Nézzük először e viták és követelések természetét. A helyi konfliktusok is nukleáris világháborúvá fajulhatnak Az ilyen igények fő csoportját a második világháborúban a támadók közt. szerepelt néhány állam revansista köreinek követelései képezik. Ezek a revánsvágyó és az elvesztett háború miatt bosz- szuszomjas körök terveket szövögetnek a háború utáni igazságos területi rendezés reviziójáról. Elsősorban azokat a területeket szeretnék megkaparintani, amelyek az agresszió következményeinek felszámolásaképpen és a biztonságos jövő szavatolása érdekében más államokhoz kerültek.. Az ilyen területi “igényeket” a leghatározottabban el kell utasítani, mivel ezek nem egyeztethetők össze a béke érdekeivel, hiszen ezekből az igényekből nem fakadhat más csak uj világháború. Ugyanakkor vannak más területi igények és határviták. E viták részvevői igényeik megindokolására történelmi, néprajzi, vérségi, vallási vagy másfajta érveket és elképzeléseket vetnek fel. Sok nemzetiségi, néprajzi vagy vérségi “bizonyítékban” nehéz eligazodni. Az emberiség úgy fejlődött, hogy egyes népek ma több állam területén élnek. Másrészről vannak soknemzetiségű államok, amelyekben néha tucatnyi — sokszor más fajhoz tartozó — nép él. Ma, amikor a nemzetközi kapcsolatok oda fejlődtek, hogy az államok gazdasági, politikai, stratégiai és minden másfajta érdekei szorosan összefonódtak, amikor szerteágazó szövetségi rendszerek léteznek, ilyen körülmények között rendkívül gyorsan örvénybe húzhat sok más államot is az összetűzés, történjék a világ bármelyik pontján, és legyen akár a legszűkebbem helyi jellegű. Tápot kap egyes államok ama törekvése, hogy a helyi konfliktust hóditó céljaikra használják ki. S itt már feltétlenül számolni kell azzal, hogy a közönséges fegyverekkel megindított háborúk nukleáris világháborúvá fejlődhetnek. Gondolom egyetértenek velem, hogy az egész emberiség számára külön veszedelmet jelentene a határkonfliktus a világnak abban a térségében, ahol a múltban kirobbantották mind a két világháborút, s ahol jelenleg az egymással szemben álló két alapvető katonai csoportosulás tagállamainak nagy létszámú csapata és nagy mennyiségű fegyverzete összpontosul. Ilyen térség Európa. Ez vitathatatlan. A szocialista államok nem használnak fegyvert semmilyen területi viszály megoldására ...A leghatározottabban ki akarom jelenteni: A szocialista államok békeszerető és háboruelle- nes politikai irányvonala a biztosíték arra, hogy a mi részünkről nem fogunk és nem is használhatunk fegyvert semmilyen területi viszálynak a javunkra történő megoldása érdekében. Szeretnénk remélni, hogy más országok, közte az Északatlanti Szövetség (NATO) és más, a nyugati ha. talmak által létrehozott katonai tömbök országai nak államférfiai szintén számot vetnek azzal mennyire veszedelmes még csak megkísérelni is a területi kérdések megoldásában jelenleg az erőszak alkalmazását. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy az erőszak alkalmazása a területi viták megoldásánál nem felel meg egyetlen nép, egyetlen ország igazi érdekeinek sem. Erőszakmentesen kell megoldani a területi ellentéteket ... Most, amikor az ázsiai államok között nemcsak léteznek, hanem időnként ki is éleződnek a határkonfliktusok, kénytelenek tartani, sőt növelni fegyveres erőiket, amivel improduktív módon szétforgácsolják erőforrásaikat. Kinek használ ez? A gyarmati elnyomásból felszabadult országok népeinek semmi esetre sem. Rendkívül bonyolult és zavaros a határkérdés az afrikai államok között, ami a gyarmati rend öröksége. De az afrikai állam- és kormányfők konferenciája — a területi problémák bonyolultsága és zavarossága ellenére — 1963 májusában az Afrikai Egység Chartájában egyöntetűen leszögezte hogy afrikai államok területi ellentéteit és vitáit nem szabad erőszak alkalmazásával rendezni hanem kizárólag békés utón kell megoldani. És Latin-Amerikában ?' Egyes latin-amerikai országok máig sem tudnak felülkerekedni a múltbeli területi viták okozta katonai összeütközések következményein. Elegendő utalni Paraguay és szomszédjainak a XIX. század végén bekövetkezett háborújára, amelyben oly sok vért ontottak, hogy Paraguay lakossága máig is kevesebb, mint a háború előtt volt. Hát érdemes-e a latin-amerikai országoknak kést fenniük egymás ellen ma, amikor otthon is roppant munka vár rájuk? Korunkban lehetségessé vált az államközi területi viták békés rendezése Nem is tudom, milyen szavakat használjak, de abszolút élességgel szeretném kifejezni azt a gondolatot, hogy korunkban az államok között nincs és nem is lehet olyan területi vita, olyan megoldatlan határkérdés, amelynek megoldása érdekében megengedhető lenne a fegyveres erő alkalmazása. Ezt nem szabad megengedni. Mindent meg kell tenni azért, hogy teljesen kizárjuk az események ilyen fejlődésének lehetőségét.
