Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-21 / 21. szám
Vol. XIII. No. 21. Thursday, May 21, 1964 AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC., 130 E. 16th Street, New York, N.Y. 10003. Telefon: AL 4-0397. IEANY KÉTSZÍNŰSÉGE Johnson elnök több pénzt kér a háború folytatására Több szenátor ellenzi a vietnami háborút és a segély növelését George Meany eljött New Yorkba, hogy megoldja a Plumber sztrájkot, amit azért kezdtek meg, mert a munkáltató három portorikói és egy néger csőszerelő munkást alkalmazott egy városi vásárcsarnok építésénél. Most már világos, hogy Meany, az osztálytudatlan munkásvezér, hii maradt reakciós elveihez. Közbelépésével csak ártott a haladás eszméjének, amit itt-ott demagóg módon támogatni látszott. Tagadhatatlan, hogy az építőipar egyik szekciója a legdurvábban juttatja kifejezésre szándékát, hogy nem hajlandó együtt haladni az amerikai nép többségével, amely egyszer s mindenkorra meg akarja szüntetni a szégyenteljes hitleri fajgyűlöletet és diszkriminációt. A Plumbers Union vezetői, George Meanyvel az élen, azt hiszik, hogy az egyenlő jogok kérdésében még mindig lehet “a szájnak mindkét oldalán beszélni.” Ezek a vezetők, nemhogy elől járnának a néger munkások egyenlő jogai érdekében. legtöbbször kritikus szemmel nézik a nagy utcai tüntetéseket. felvonulásokat, sit-in-eket. Farizeus képpel tanácsokat osztogatnak a polgári jogokért harcoló fehéreknek és négereknek. Pl. Mr. Meanyt senki sem látta azon a történelmi felvonuláson Washingtonban, 1963 augusztusában, ahol közel 300 000 amerikai, a társadalom minden rétegéből, együtt tüntetett a polgári egyenjogúságért. (Folvtatás a 4-ik oldalon) ÖSSZEOMLÁS ELŐTT ÁLL LAOSZBAN A KORMÁNYHADSEREG Yüentianeból jövő jelentések szerint a jobb, bal és semleges pártból alakult koalíciós laoszi kormány hadserege a teljes összeomlás előtt áll és Kong Le generális a baloldali népi hadsereg iPathet Laol erőteljes. szervezett támadásainak nyomában elmenekült a stratégiai fontosságú Plaine des Janes síkságon lévő főhadiszállásáról. A Nemzetközi Felügyelő Bizottság tagjai jelentették Kong Le generális elmenekülését a muong-phanh-i főhadiszállásról. de azt nem tudták megmondani. hogy hová menekült. Azt is jelentették, hogy a síkságra kivonult semleges csapatok nem tanúsítottak ellenállást. A United Press sajtójelentése szerint az egész Plaine des Jarres a Pathet Lao kezében van. A hét végén kezdett offenziva idején Kong Le generális hadseregének 3 zászlóalja föllázadt és sokan közülük átpártoltak a Pathet Laotin/.. Az indiai, kanadai és lengye' me'/bízottakból álló felügyelő bizottság' megfigyelő állomása Muong Phanh-ban volt. de a válságé«; helyzet következtében a bÍ7ott«5á<» ta«iáit aneha szállították Ezt a Nemzetközi Felimvolő Bizottságot a Genfhen. 196?-hen megkötött 0,rVe7sé'"*eI hozták létre. amikor a három nárthól álló !-o"'miós kormányt megalapították. köt kényszeríteni. hogv lemondjon. vagy jobboldali kormányt alakítson. Ez a genfi egyezményt megsemmisítő kísérlet részben sikeres volt. mert a semleges Souvanna Phouma beleegyezett egy uj kormány megalakításába, a- melvben a jobboldalnak nagyobb szerep jut. A semleges főhadiszálláson. Muong Phanh-ban állomásozó felülvizsgáló bizottságban csak India és Kanada volt kénviselve. Az elnöknek abbeli kérelmére. ho«v a bizottság ellenőrizze a Plaine des Jarres-ban megkötött.; fegyverszünetet, a lengyel kiküldött avval az érvvel tiltakozott, hogy a kormányban levő összes pártok beleegyezése nélkül nincs jo- "a odahívni a bizottságot és épp ezért nem vett részt a muong-phanh-i felülvizsgálatban. Dean Ru.sk külügyminiszter Washingtonban sürgős megbeszéléseket tartott a nyugati országok és a' Szovjetunió képviselőivel a laoszi eseményekkel kapcsolatban. A Wash- i ingtonban hangoztatott kije- , lentések szerint a semleges S. Phouma koalíciós kormányának biztonsági igvasztia az amerikai kormányt. Az aggodalom azonban csak most készteti sürgős tanácskozásokra a külügyminisztert, amikor a laoszi baloldali erők nagy lépésben előretörtek. A Vietnamot gyors egymás- | után meglátogató kormány- és katonai vezetőkkel történt tárgyalások után. Johnson elnök j további 125 millió dollár ki- j utalását kérte a kongresszus- : tói a háború megerősítésére. Ez azon az 500 millió dolláron felül van. amely az évi költségvetés keretében van kijelölve Dél-Vietnam részére. A Ház külföldi segély bizottsága Dean Rusk államtitkárt, MacNamara védelmi miniszRÖVIDHÍREK Két portorikói és egy fehér \ ("őszerelő, akivel az, épületen a fehér szerelők nem voltak haj-! landók együtt dolgozni, mert l em szakszervezeti tagok, jelentkeztek a szakszervezeti felvételi vizsgára. Amint előre várható j volt. a vizsgán mind a hármát megbuktatták. tért, Maxwell D. Taylor vezérkari főnököt fogja kihallgatni az ügyben. A bizottság elnöke, Thomas E. Morgan képviselő szerint, nem lesz akadálv az elnök kérésének teljesítése előtt. Az elnök kérését a Délkelet- Ázsiában az imperialisták szempontjából hátrányos fejleményekre alapozta. A délvietnami felszabadító erők fokozott győzelmei, Laoszban a baloldali erők előretörése, nyugtalanságot okoz Washingtonban. Egyes republikánusok a kongresszusban nemcsak támogatják. hanem elégtelennek nevezik az elnök által kért összeget. Wayne Morse szenátor, aki a Dél-Vietnamban folytatott h á b orunkat “törvénytelen”- nek minősiti. a szenátusban az elnök ajánlata ellen szólalt fel. Tiltakozását Ernest Gruening alaskai szenátor támogatta, Eilender louisianai szenátor, a i kiutaló bizottság tagja pedig kijelentette, hogy nem támogatja a kért pénzösszeg kiutalását. A pénz a kelletlenül harcoló vietnami hadsereg katonáinak fizetésemelésére és a különböző kormányügynökségek meger őaitésére szükséges. Azonkívül a háború okozta károk. felszerelések pótlását és több fegyver és harcieszköz beszerzését fogja elősegíteni. A kiadások kiegészítésére a vietnami kormánynak 40 százalékkal kell majd felemelnie a költségvetést, ami a nép újabb megterhelését jelenti és nem fogja segíteni a kormány nyilvánvalóan hiányos népszerűségét. fi r*»n u-»la«-r3 Moszkvában, 82 éves korában. a jobboldali puccsra meghalt Otto V. Kuusinen. a £ ... , . ,, . , .. finn kommunista párt egyik ala,Anrili<;han a jobboldali ge- ..... ’ . .... nitoja. a nemzetközi munkasneralisok m csoportú,, pucs- moZf,alom ismert éfi kltülK) har_ 3 Souvanna j co-sa. eervidöben Finnország; el- Phouma elnök által vezetett j nöke. később a Karelo-Finn Nép koalíciós kormány megdöntő- köztársaság elnöke, s a szovjet sét és arra próbálták az elnö- elnöki tanács tagja. Gunnar .Mvrdal svéd közgazdász: "Amerika, mint a világ leggazdagabb országa, nem en- ; gedheti meg magának, hogy továbbra. is a munkanélküliség legnagyobb arányával és a legnagyobb és legrosszabb nyomortanyákkal rendelkezzék és hogy öreg polgárainak, gyermekeinek, betegeinek és rnkkaiit.jainak gazdasági biztonságával szemben a legkevesebb megértést ta- , nnsitsa.” Az. Egyesült Államok, más nyíl gáti országokkal együtt közbenjáró államok segítségét kérte, hassanak oda, hogy a Kínai Nép köztársaság kormánya használja fel befolyását a Pathet Lao népi csapatok előnyomulásának i megállítására Laoszban. A szenátus alapszabályi albizottsága. egy eddig nyilvánosságra nem hozott határozati javaslatot készített elő. amely a I szenátorok és alkalmazottaik erkölcsi magatartására szigorú rendszabályokat tartalmaz. A javaslat a Baker-iigy kivizsgá- I lásából eredő felderítések eredménye. A Kínai Népköztársaság és [Szudán kormánya megállapodásra jutott, kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok kifejlesztésére. A megállapodás szerint Szudán r,a«rvobb mennyiségű gyapotot «zíIlit Kínába és ezért Kína gépeket és villanyfelszereléseket szállít Szudánnak. c-rj A Legfelsőbb Bíróság határozatban alkotmányellenesnek nyíl vá ni tóttá azt a szövetségi törvényt. amely megfosztja a kül- löldi születésiteket állampolgár- "águktól, ha 3 évig szülőföldjükön tartózkodnak.. A KUBA-ELLENISZABOTŐRÖK TÁMADÁSRA KÉSZÜLNEK Miamiból jelentik, hogy sza botázsra és ellenforradalmi akcióra kiképzett volt katonatisztek a Karib-tengeren át útban vannak Kuba felé. hogy ott, a lakosság közé beszűrődve. terrorcselekedetekkel alá-1 ássák és megdöntsék Fidel Castio forradalmi népkormányát. A “Revolutionary Juntádnak nevezett ellenforradalmi szervezet Miamiban működő főhadiszállásáról kikül- (Folytatás a 2-ik oldalon) A Felszabadító Hadsereg újabb győzelmeket aratott Vietnamban Dél-Vietnamban a múlt szombat éjiéi 2 órakor, a népi Felszabadító Hadsere? gerillái sorozatos rajtaütő támadásokat intéztek a kormánvesapátok állásainak 5 különböző pontján. Konzervatív számítás szerint a támadások a kormányhadsereg részéről 36 halálos áldozattal és számos sebesüléssel végződtek, a nagymennyiségű hadi felszerelés elvesztésé mellett. A népi erők 4 kormány-támaszpont és eev falu ellen intézték a támadást a Saigontól 60 mérföldre keletre fekvő Moc Hoa község közelében, Kien Tuong megyében. Ez az akció csak két nappal azután történt, hogy hasonló ^megszervezett csapást mértek a dél-vietnami kormánycsapatok ra. még nagvobb veszteséget okozva. Mindkét támadás a kambodzsai határ közelében történt. A szombati támadásról szóló kormányjelentések arról számoltak be. hogv a megtámadott pontokon, három kelvén a. kormánvkatonaságból 17-en elestek. 23-an megsebesültek és 10-en eltűntek. Később. a nap folyamán a kormánynak egy csapatszállító hajója aknára futott és elsü’v- lvedt a nádas-alföldi front közelében levő folyóban. A hajóval 19 katona elveszett, a halón levő 20 darab fegyverrel, 30 gépfegyverrel és egy automatikus gépfegyverrel e«vütt. A !e,rna«*vobb támadásnak kitett támaszponton. Binh Thanh Thon-nál a gerillák 3 motorágyut. 7 automatikus "épfegvvert. 27 kézi fegyvert és 2 rádiót fogtak el. A támadások után a gerilla esanatok gyorsan visszavonultak. Az ii’- döző kor m ányceapatokn-’k nem sikerült megközelíteniük a hirtelen eltűnő népi katonaságot. X kormánv és az ottlevő amerikai szakértők, az esős időszak beálltával a néni hadsereg részéről várható nagyméretű támadások első jelének tekintik a mu'thefi jólmegszervezett támadásokat.