Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-26 / 13. szám
Thursday, March 26, 1964 AMERIKAI AAAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Victor Perlő: Gazdag ember, Herman P. Miller uj könyve, Rich Man, Poor Man, The Distribution of Income in America, több statisztikai adatot tartalmaz, mint az utóbbi években az amerikai nyomor témájáról megjelent számos könyv. Tartalmaz sok olyan adatot is, amelynek hasznát vehetik a szakszervezetek vagy a polgárjogi mozgalom aktiv résztvevői és mégsem elégíti ki azokat a várakozásokat, amelyeket a múlt évben a New York Times-ban a könyvről irt beszámolóval felkeltettek. Miller a kormány statisztikai hivatalának különleges tanácsadója és ezért könyve olyan tiszteletet ébreszt, mint amely a legmegbízhatóbb adatokat tartalmazza. Ugyanakkor megszenvedi a hivatalos “vonal” alkotta korlátozásokat. Miller müve középutat foglal el egyrészt Galbraith társadalmi életünkre igazolást kereső “Affluent Society”-ja (Mindenben bővelkedő társadalom), másrészt Harrington, Kolko és Keyserling nyomorral foglalkozó kritikus és általában munkásbarát müvei között. Megértésben és analízisben viszont az utóbbi müvek mögött marad. Az ő megközelítése megegyezik a hivatalos beismeréssel, hogy a szegénység problémája létezik és valamit tenni kell a nép szenvedéseinek enyhítésére, amit Johnson “Harc a szegénység ellen” programja is kiemel. Wirtz munkaügyi miniszter a könyvhöz irt előszavában, humánus kitételeivel, a kormány álláspontját fejezi ki. Egy más alkalommal részletesen foglalkozom majd Miller müvének egyes pontjaival. Most csak a kiemelkedő pontokat kívánom tárgyalni és pedig a négerek nyomoráról és megkülönböztetésükről s?jzóló adatokat. A Magyar Szó olvasói részére ezek —lólismert tények, de nem árt, ha újból elismételek őket. Miller ezt Írja: “A népszámlálás összes adatai azt mutatják, hogy ... a négerek a szegények között is a legszegényebbek közé tartoznak.” A jövedelemről: “Még nyugtalanítóbb az a tény, hogy sok államban a fehérek helyzetéhez viszonyítva a négerek körülményei nem javultak, hanem még tovább romlottak.” A nem-fehér munkás keresete csökkent, mert mig keresete 1951-ben a fehér munkás keresetének 62 százaléka volt, addig 1962-ben már csak 55 százalékát tette ki. A lakásviszonyokról: “A szinesbőrü családok majdnem felének lakása olyan rossz állapotban van, hogy életveszélyes a bennük való tartózkodás, vagy legtöbbjük sokfajta javításra és tatarozásra szorul.” A munkáról és munkabérekről: “Sehol sem tűnik ki világosabban, mint a munkalehetőségek terén, hogy milyen magas árat fizetnek a négerek bőrük színe miatt.. . csak hivatalnokok lehetnek és nem főnökök, napszámosok és nem kőművesek, gépkezelők és nem szerszámkészítők. Gyakran még ugyanolyan munkáért is alacsonyabb bért kapnak, mint a fehérek. A fehérek, egész egyszerűen azért keresnek többet, mert fehérek.” Mezőgazdasági munkában 1959-ben a fehérek átlagban 1,300 dollárt kerestek évente, a nemfehérek csak 800 dollárt. A négereknek nem sok alkalmuk nyílik hivatásbeli elhelyezkedésre és akiknek mégis sikerül, azok.is az átlagosnál kevesebbet keresnek. Az iró feltárja a négerek munkaviszonyainak javulásáról elterjedt tévhitet: “Habár már a rabszolgaság bilincsei eltűntek és nem fenyegeti őket a munkafelügyelő korbácsa, ezeknek árnyéka mégis belenyulik a jelenbe és a négereknek az Egyesült Államok gazdasági jólétéből csak morzsák jutnak.” A négerek munkaterületének fejlődési foka nem haladta túl a fehér munkásokét; mindkettő a technikai változásokat tükrözi vissza, viszont nem küszöbölte ki a fennálló megkülönböztetést. Az iró leleplezi azt a tévhitet, hogy a négérek számára “széles munkaalkalom nyílik az állami alkalmaztatás terén.. . nemcsak aránytalan számban vannak alkalmazva a kisfizetésű fizikai és szellemi állami munkákon, de a közép- és magasabb rangú állami alkalmazásokban úgyszólván alig található néger.” Miller beszámol a tanulás terén fennálló megkülönböztetésről, de kimutatja azt is, hogy a gazdasági megkülönböztetés az iskolázottság problémájától függetlenül is fennáll. Ez a mondat aláhúzva jelenik meg a könyvében: "Tény az, hogy 1959-ben az átlagos négyéves egyetemi képzettséggel rendelkező nem-fehérnek kevesebb jövedelemre volt kilátása egy egész életen át, mint a nyolc elemit végzett fehérnek." Sajnálatos, hogy e jó fejezetet a könyv végső bekezdése lerontja, mivel ebben megrója a négerekét állítólagos családi szokásaikért, rágalmazó mószegény ember dón és olyan szellemben, mint valami bürokratikus társadalmi gondozó (social worker), vagy szegregációt támogató politikus. Miért kerül állandóan előtérbe a négerek nyomorának kérdése? Részben azért, mert nagyon időszerű, de legfőképpen azért, mert a néger nép küzdelme a nyomor ellen, amely elválaszthatatlan a diszkrimináció elleni küzdelemtől, arra kénysze- ritette hatóságainkat és professzorainkat, hogy szembe nézzenek a való tényállással és elvessék korábbi, igazolást kereső érvelésüket. Hasonlóképpen, amint a fehér munkanélküliek és más nyomorgó néprétegek küzdelmei növekednek, olyan arányban fogja az ő súlyos helyzetük is megragadni a hivatalos és társadalmi vezetők figyelmét és felelősségérzetét. A HASZONRÉSZESEDÉS RAVASZ TRÜKK Az American Motors autómunkásainak ez a véleménye az 1961-ben elfogadott tervről Két évvel az életbeléptetése után, az American Motors Corp.-nál dolgozó autómunkások nyolc-ti- zedrésze elitélőleg nyilatkozik a “profit-sharing- plan”-ről, amit annakidején Walter Reuther, az autómunkások elnöke “történelmileg legjelentősebb munkaszerződési eredménynek” nevezett. A Detroit Free Press közölt ilyen értelmű riportot, amit egyik levelezője a Milwaukee—Kenösha-i American Motors üzemek munkásaival folytatott beszélgetései alapján küldött be. A munkások, ellenezve Reuther fenti véleményét, rámutattak, hogy 1949-ben a szakszervezeti vezetőknek más véleményük volt a haszonrészesedés elvéről. Akkor még azt mondták, hogy “a haszonrészesedés nem jó a munkások szempontjából. Aláássa a vásárlóképességet, amikor a munkás legjobban rá van szorulva; a vállalat tévedéseit a munkásokkal fizetteti meg és hogy egyáltalán nem felel meg a követelményeknek.” A munkások állásfoglalásának ezidőszerint fontos jelentősége van, mert az UAW a “profit-shar- ing”-et a General Motors, a Ford és a Chrysler társulattal küszöbön • álló munkaegyezmény megújításnál is készül a tárgyalás pontjává tenni. .. “Azt üzenem a detroiti munkásoknak, hogy szavazzanak a terv ellen,” mondotta az egyik munkás Milwaukeeban. “Bűzlik”, tette hozzá. Az American Motors Corp. az utóbbi két évben magas profiteredményről jelentett, s ha a munkások elégedetlenek azzal, ami ebből számukra jutott, az csak igazolja, hogy a terv, amit a munkások kezdettől fogva gyanakvással fogadtak, nem az ő érdeküket szolgálja. 1962-ben a társulat profitja az adók leszámítása után 34.2 millió dollár volt, 1963-ban ez. 37.8 millió dollárra emelkedett. A terv nagyjából abból áll, hogy a vállalat profitjának 15 százaléka, amelyből 10 százalékot levon nak a részvényesek számára, a munkások javára megy. A furfang azonban ott van, hogy ennek az összegnek kétharmad részét a vállalat a munkások jóléti alapjainak a vállalat által fizetendő kiadásaira használja, egyharmad részét pedig kötvényekbe fekteti, amely a munkásoké ugyan, de a vállalat kezelésében levő alaphoz van csatolva és ebből eddig csak azok kaptak valamit, akik meghaltak, vagy eltávoztak a társulat szolgálatából. Vagyis, bár papíron az American Motors munkásai átlagban 12 részvény tulajdonosai (a jelen árfolyam szerint egy részvény 17.75 dollárt ér), eddig egy sem kapott részvényt, osztalékot, vagy készpénzt ebből a részesedésből. A részvények az alaphoz tartoznak és az osztalék is ebbe megy. A munkás nem adhatja el részvényét csak két évvel azután, hogy a nevére átírták. Ez talán 1964 őszén lesz lehetséges, bár a munkások ebben is kételkednek. Úgy gondolják, hogy évek fognak eltelni, mielőtt e terv alapján valami készpénzhez jutnak. Eszerint a profitrészesedés kétharmada nem egyéb, mint a jóléti juttatások hangzatos elnevezése, amit az American Motors munkásai a “profit-sharing-plan” nélkül is megkapnának. Ami pedig a harmadik harmadrészt illeti, ebből még semmit sem láttak a munkások. Megkapják-e a nők az egyenlő fizetést? 1963-ban a kongresszus elfogadta a női munkásoknak a férfiakéval egyenlő fizetését elrendelő Equal Pay Act törvényt, s ez junius 11-én lép érvénybe, de a törvény szabályainak kidolgolását a Labor Departmen^re bízták. A kivitelezését pedig Clarence T. Lundquist felelősségévé tették. Mr. Lundquist egyes újságíróknak adott előzetes ismertetéséből kitűnik, hogy a munkáltatóknak nem kell busulniok, a szabályokban lesz elég kibúvó, amikbe belekapaszkodhatnak, hogy ne kelljen a nőknek is ugyanazt a fizetést nyújtani, mint a férfiaknak és igy több profitot sajtolhassanak ki belőlük. Körülbelül 27.5 millió férfi és női munkás, akik jelenleg a minimális órabértörvény védelme alatt vannak, tartoznak majd az egyenlő-fizetés törvény keretébe is. Ezen törvény szerint az egy műhelyben dolgozó férfiak és nők, “ha egyenlő munkát végeznek lényegében hasonló munkakörben”, akkor ugyanarra a fizetésre jogosultak. De — és itt következik néhány megnyugtató részletezés a munkáltatók felvilágosítására — a törvény csak ott alkalmazható, ahol a munka elvégzésére “egyenlő szakértelem, igyekezet és felelősség” szükséges és ahol a férfi és női munkások ugyanazon körülmények között dolgoznak. Eszerint, ha bizonyos munkabeosztásban csak férfiak dolgoznak és egy másikban csak nők, akkor a nők fizetése nem szükségszerűen azonos a férfiakéval, ugyanabban az üzemben. Ugyanazon elnevezésű munkakörben sem kötelező az egyenlő fizetés. Pl. ha elárusító munkára felvesznek mindkét nembeli munkást, de férfiak villamossági felszereléseket árulnak, nők pedig gyermekruhákat, akkor különbséget lehet felállítani a bérezésnél. Mondjuk, hogy férfiak és nők munkaidejük felét vagy kétharmadát egyforma munka elvégzésével töltik, de a munkaidő hátralevő részében különböző munkát végeznek. Ebben az esetben a fizetésük is különböző lehet. A futószalagnál férfiak és nők egyforma munkát végeznek, de ha a végén férfi emeli ki a kész terményt, akkor bérkülönbséget lehet alkalmazni. Ugyancsak különböző bérskála alkalmazható, ha a férfimunkás a rendes munka mellett más megbízást is kap. Banktisztviselőknél magasabb fizetést kaphat az, akinek felelősségkörébe tartozik megállapítani, hogy egy-bizonyos csekk kifizethető, vagy sem. A bérek közti eltérésekre a törvény alkalmat nyújt a seniority rendszerrel, az érdem (merit system) szerinti, a darabszámos munkamódszer és más tényeken alapuló kivételezésekkel. Előreláthatólag a nőmunkásoknak folytatni kell még harcukat egyenlő jogaik elismeréséért. ROSCOE PERRY, 43 éves washingtoni lakos szokatlan büntetésben részesült, amiért engedély nélkül autót vezetett és elhagyta egy összeütközés színhelyét. 30 napos börtönbüntetését csak a weenendeken fogja letölteni, hogy hétköznap dolgozhasson 13 gyermeke eltartása érdekében. ★ 100,500 AMERIKAI ÉLET VESZETT EL baleset következtében 1963-ban. 9,630,000 testi sérülés közül 370,000 állandó jellegű volt, a Közbiztonsági Tanács jelentése szerint. A halálesetek 43 százaléka autóbaleset, 20 százaléka esés és 8 százaléka tűz következménye volt. •vr NEM KELL CSOMAGOLNI! NEM KELL VÁMOT FIZETNI! , A legrövidebb időn belül segithe- ' ► ti rokonait IKKA-csomagokkal! ^ ■ > Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra" i, megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját köuy- i | ^ veit Magyí^'wi^jyüól kihozhatja áltahmk < > KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET : JOSEPH BROWNFIELD : 15 P*rk Row New York 38, N.Y. J ! > Mindennemű biztosítás. Hajó- és repülőjegyek i j ► Teiefon: BA 7-11M-7
