Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-13 / 7. szám
Thursday, February 13, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 uiMg fft{ KELET-AFRIKA BONYOLULT HELYZETE Több mint ötezer angol katona és három brit hadihajó őrködik ezekben a napokban Kelet-Af- rika “rendje” felett. Az angol sajtó ki nem fogy az öndicséretből: Anglia gyors beavatkozása mentette meg a kelet-afrikai országokat a véres zűrzavartól — Írják. Az angol politika sikerének tudják be, hogy a nemzetközösség nemrég felszabadult kelet-afrikai országaiban, Tanganyikában, Ugandában és Kenyában a fellázadt afrikai katonák ellen visszahívták a volt gyarmatosítók hadseregét. Valójában a kelet-afrikai földrengés a gyarmatosító politika csődjét és az ott élő népek növekvő öntudatát hirdeti, és még kevesebb jót igér az imperialistáknak a jövőben, mint ameny- nyiben az utolsó hetekben részesültek. A kelet-afrikai zendülések a zanzibari forradalmat követték. Az angol sajtóban a legtöbbet idézett afrikai közmondás azóta is ez: “Ha Zanzibar- ban megfujják a sipot, egész Kelet-Afrika táncra perdül.” A szegfűszeg szigetéről elmenekült szultán ma Londonban él. Odaérkezése után öt nappal olcsóbb szállodába rakták, 35 tagú kíséretével együtt. Ott-tartózkodásának első öt napja 1,500 fontba került az angol kormánynak.) Tizenhat alacsonyabb rangú szolgáját pedig az üdvhadsereg egyik éjjeli menedékhelyén szállásolták el, és azt tanácsolták nekik, próbáljanak valami munkát keresni. Bármennyire is szeretnék, az angol diplomácia most nem sok lehetőséget lát arra, hogy Zanzibarban beavatkozzék. De az angolok komoly aggodalommal tekintenek a zanzibari eseményekre. Attól félnek, hogy a kis szigetország balratoló- dása kisugárzik a környezetére is. Kenya, Tanganyika, Uganda és a közelükben fekvő Zanzibar és a Pemba-szigetek évtizedek óta szoros gazdasági kapcsolatban állnak egymással. A három kontinentális ország gyakorlatilag közös piacot alkotott, és ennek Zanzibar mintegy tár: sült kültagja volt. A négy országban azonos a pénz, közös a postabélyegük, és van egy Közös Szolgáltatások Szervezete nevű társaság (székhelye Nairobi), amely mind a négy országból összegyűjti az adókat és vámokat, kezeli a vasúthálózatot, az Indiai-óceántól a Nilusig, felügyel a három legnagyobb tengeri kikötőre stb. A négy ország szoros kapcsolatai világossá teszik, hogy az eszmék és mozgalmak gyorsan terjedhetnek egyikből a másikba. Ennyiben indokolt a britek aggodalma. Az angol miniszterelnök azonban — és az angol sajtó nagy része is — a Zanzibar után bekövetkező katonai lázadásokkal kapcsolatban nyomban “kommunista összeesküvésről” kezdett beszélni. Amikor az angol televízió számára interjút készítettek Ke- nyattával, tőle is megkérdezték: Nem lát-e kommunista felforgató tervet az egymást követő tan- ganyikai katonai lázadás, az ugandai hadsereg sztrájkja és a kenyai katonai felkelés mögött? “Nem látok ilyen tervet — válaszolta Kenyatta. — Majd a vizsgálat tisztázza, mi okozta a felkeléseket. De meg kell érteniük, hogy nem szükséges ahhoz kommunista agitáció vagy (bólintott előzékeny mosollyal a riporter felé) akár nyugati agitáció, hogy Afrikában valami történjék.” Az említett három országban nyomorúságos volt a hadsereg fizetése és még olyan államban is, mint Tanganyika, amelyet az angolok a demokrácia és a fajok békés együttélésének afrikai mintaországként emlegetnek — a legmagasabb rangú fekete katonatiszt egy százados volt, a saját hadseregében. Kenyában csak a katonai lázadás után nevezték ki az első fekete tábornokot az egyik nagyobb katonai egység élére. Nem kellett ahhoz különösebb agitáció, hogy a zanzibári események hírére, jóval szerényebb követeléseikért síkra szánjanak a parányi, néhány ezer főből álló afrikai hadseregek. Itt-ott még az angol lapok is megírják, hogy talán korábban kellett volna meggyorsítani e haderők “afrikanizálását”, mert — spekulálnak — most mi lesz, ha az angol tisztek nem maradhatnak ott, és nincs elég képzett afrikai katonatisztjük? Az események megmutatják, hogy a három kelet-afrikai országban nem történt szervezett állam- csinykisérlet, és éppenséggel nem volt szó forradalomról, csupán a nemzeti önérzet lázadt fel, és a helyi igazságtalanságok orvoslását követelték a csapatok. A függetlenség olyan helyzetben találta ezeket az országokat, hogy kormányaik nem láttak más, számukra elfogadható módot saját biztonságuk védelmére, mint az angol csapatok behívását. Bár a három ország vezetői között jelentős különbség van — a baloldali, forradalmi múltú, az angol börtönöket megjárt Kenyattát más fából faragták, mint a buzgó katolikus, skót egyetemet végzett Julius Nyererét —, de mindhárom kormány egyformán az afrikai nacionalizmus elveit vallja, és az el nem kötelezettség politikájának a hive. Behívták az angol katonákat, de bizonyos, hogy szeretnének mielőbb újra megszabadulni tőlük. A katonák lázadása bizonyos népi elégedetlenséget is tükrözött, bár ezek a hadseregek nem azonosíthatók a néppel. A most következő intézkedések mutatják majd meg, hogy a brit beavatkozás után megerősödnek-e a neokolonialista pozíciók ezekben az országokban, vagy éppen ellenkezőleg, meggyengülnek majd. A brit csapatok nem maradhatnak ott hosszabb ideig, ha az érdekelt kormányok ezt nem akarják. A jelek szerint pedig nem akarják ezt. Nyerere nem volt hajlandó válaszolni azokra a sürgetésekre, hogy büntesse meg lázadó katonáit. Feloszlatta ugyan a fellázadt egységeket, de a brit imperialisták házi harsonája, a Daily Telegraph máris azon sopánkodik, hogy az afrikai ifjúsági szervezetből akar uj hadsereget toborozni. Mindhárom országban hangoztatják, hogy a hadPeru indián parasztlakosságának hihetetlen szegénysége és nyomora sorozatos kisebb-nagyobb szabású parasztlázadásokban tör a felszínre. Peruban a birtokrendszer megrögzött feudális alapon működik, az egyik oldalon a hatalmas földterületekkel rendelkező kisszámú uriosztály, a másik oldalon a sokmillió kisemmizett, földnélküli, éhes, rongyos, műveletlen, de jogait követelő parasztosztály. A kormány nemtörődömsége miatt és más módszer hiányában, az indián parasztok úgy próbálnak segíteni magukon, hogy megszállják az /űiribirtokokat és követelik a földet maguknak. Támad a karhatalom, 22 halott Peruból érkező hirek e héten beszámoltak arról, hogy Cuzco tartományban több mint 8,000 paraszt szállta meg a Sicuani városhoz közeli hegyvidék farmjait és néhány malmot. A N. Y. Times riportere szerint “a rongyos, földéhes indiánok “Tierra o muerte’ föliratokkal (‘földet vagy halált’) ” követelték jussukat. Amit kaptak az rendőrbot és puskaropogás volt. Kövekkel, botokkal védekeztek és támadtak vissza az ellenük fellépő karhatalommal szemben. A halottak számát 22-re teszik, mind parasztok, több mint 40-en megsebesültek, köztük 17 indián parasztasszony és állítólag néhány rendőr is. Egy héttel előbb hasonló összeütközésben rendőrgolyó egy kisfiút ölt meg az anyja karjaiban. A parasztokat elkergették a földekről, ki a malmokból. A parasztok rendszeresen újra visszamennek a farmokra, amikor a rendőrség visszavonul. Most a földesurak erélyesebb eszközökhöz folyamodtak. Statáriumot hirdettek ki Cuzco államban, amely körülbelül akkora, mint Maine. 30 napra felfüggesztettek minden alkotmányos jogot és katonaság és rendőrség vigyáz a rendre. A nagyúri népelnyomás igazi középkori módszereit használják Peruban a legújabb modern változattal kibővítve. Ez pedig az, hogy a kommunistákat vádolják és okolják mindenért. Ez a legegyszerűbb megoldás. Aki az igazságért, a nép jogaiért, az emberibb megélhetésért, a korrupt, fényűző urak határtalan kizsákmányolása ellen emeli szavát, vagy éppen tenni mer valamit — az kommunista. De vajon van-e még, aki ettől a vádtól manapság megijed? Cuzco tartományban ezen újabb parasztlázadással kapcsolatban letartóztattak 40 embert. Köztük van a Cuzco Egyetem diákszövetségének az elnöke, a Cuzco tartományi kormányzóság helyettes kormányzója, két ügyvéd és több “ismert kommunista agitátor.” Lázitással, felkeléssel, szabotázzsal vádolják őket. A munkás szakszervezetek, az egyetemi diákok szövetsége, valamint a parasztszervezesereg “afrikanizálását” meg kell gyorsítani, és még a szomszédos országokban is azonnal felemelték az afrikai katonák fizetését. A brit imperialisták úgy képzelik, könnyebb lenne elbánni e nagy területen fekvő kelet-afrikai országok mozgalmaival (mert bizonyosra veszik, hogy ezek a mozgalmak a történtek után erősödni fognak), ha lenne egy központi hadsereg, amelyben a légierő és a főparancsnoki posztok angol kézen maradnának. így a csapatokhoz fekete tiszteket küldhetnének, de a kulcspozíciók szilárdan “fehér kézen” lennének. Ilyen módon az érintett országok kormányait — ezt remélik'— jobbra lehetne tolni. (Máris követelik, hogy a kenyai kormányból távolítsák el a “kommunistákkal szimpatizáló elemeket”, és buzdítsák Tanganyikát, hogy ne bocsássa szabadon a vizsgálati fogságba vetett szakszervezeti vezetőket.) Az angol imperialistáknak az a csoportja, amely ezt a tervet szeretné keresztülvinni, azt hangoztatja, hogy egy délkelet-afrikai föderáció hatásos biztosítékot jelenthetne egy esetleges “kommunista hatalomátvétellel” szemben. Valójában nincs szó semmiféle kommunista hatalomátvételről Kelet-Afrikában. Ez a jelszó inkább ürügy arra, hogy a jelenlegi helyzetet kihasználva, a haladó népi mozgalmakat elnyomva visszaszerezzék, sőt erősítsék a neokolonialista pozíciókat ezekben az országokban. Kétséges, hogy ez a tervük sikerrel jár-e. A kelet-afrikai kormányok cselekedetei azt mutatják, hogy inkább az összafrikai szolidaritásra akarnak támaszkodni, mint az angol szuronyokra. Ezért javasolták az összafrikai értekezlet összehívását, és ezt a tervet eddig már több mint féltucat afrikai ország — köztük Algéria és Ghana — helyeslőleg elfogadta. P. I. tek azonban erélyesen követelik a letartóztatottak -szabadonbocsátását, ellenkező esetben — a hírszolgálat szerint — erőszakos megtorlással fenyegetőznek. Peru kormánya a kongresszushoz benyújtott földreform-javaslattal hitegeti az éhes parasztságot. A javaslat azt ajánlja, hogy a kormány a nagy birtokosoktól felvásárolt földet ossza ki köztük. De még ennek az elfogadását is gátolja az ellenzék. Közben a parasztok türelmetlensége az egyre növekvő arányú földfoglalásban jut kifejezésre. A kommunista vádaskodásra a N. Y. Times cikkírója is megjegyzi, hogy “tartományi és országos tisztviselők hajlamosak arra, hogy mindenért a kommunistákat tegyék felelőssé... A háborgó indiánok vezetői között esetleg vannak baloldali lá- zitók, de már nagyon hosszú idő óta folytatnak küzdelmet azért, hogy földet szerezzenek, vagy hogy visszaszerezzék a sajátmagukénak tulajdonított területeket. Az Írástudatlan indiánok a múltban áldozatul estek a lelkiismeretlen, kapzsi földesuraknak, akik szélhámos módon fosztották meg őket kis birtokuktól... A kormány beismeri, hogy az indián campesinók (parasztok) milliói élnek kétségbeejtő körülmények között a nyomor, az éhség és tudatlanság következtében.” Az amerikai cikkíró is kétségét fejezi ki, hogy a perui kongresszus előtt levő törvényjavaslat a realitásnak megfelelően képes volna megoldani “a földbirtoklás feudális rendszerét” — ha elfogadnák. Vagy azt a mélységes nyomort és szennyt, amelyben a perui indiánok, a hires, magaskulturá- ju inkák leszármazottjai élnek ma a több mint 500 évvel ezelőtt épített csodálatos kőfalak árnyékában. Ezek a kőfalak ma is az építkezés egyik csodáját képezik. Hatalmas kövek pontosan, minden vakolat nélkül úgy vannak egymáshoz illesztve, hogy néha még egy késpengét sem lehet közéjük tenni. “A nyomorgó indián komor arccal cipeli nehéz terhét. Repülőgépek, transistoros rádiók, az üzletekben látható különböző modern cikkek és az amerikai turisták növekvő áradatával való érintkezése egyre jobban tudatosítja benne elnyomott- ságának, visszamaradottságának érzését,” Írja az amerikai riporter. Az igazság ilyen megközelítésével még kiteszi magát annak, hogy őt is kommunista agitátornak és felforgatónak nevezzék. tv\\»vvvvwvvv»vwvv\wv»vwwwvwvvwwwww»vvv» u* A JUGOSZLÁV, a finn és az osztrák építőművészet mutatkozik be az idén nagyszabású kiállítások keretében Budapesten, a Magyar Építőművészek Szövetségének Puskin utcai székházában. VÉRBEFOJTOTT PARASZTLÁZADÁSOK PERUBAN Az éhes és földet követelő indiánokat állami karhatalommal gyilkoltatják a földesurak
