Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-02 / 1. szám

Thursday, January 2, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 11 RUFFY PÉTER: BOSSZÚ —Én kérem úgy lettem felnőtt, hogy nem tud­tam leirni a nevem. Valójában nevem sem volt. Azt sem tudom, Ilyés-nek, vagy Illés-nek szület- tem-e. Annyi biztos, hogy keresztnevem Mihály, így hívtak a testvéreim. 1922-ben, Hajdúnánáson láttam meg a napvilágot. (Süni fekete férfi. Tömött bajusz.) — Ha igaz — pontosan semmit sem tudok —, én voltam a tizenharmadik gyerek. Édesanyám egyet mást elmondott ugyan. Az ismerősöktől is hallottam valamit. Azt azonban, hogy az édesa­nyám meg az apám hol vannak eltemetve, nem tudom, miként azt sem tudom, hogy hol pihen az elhunyt nyolc testvérem és hol él a megmaradt négy. Eltűntünk mi ,kérem. Belementünk, bele­vesztünk a semmiségbe. Nincsenek szüleim, nin­csenek rokonaim, nincsenek sirjaim, nincsenek emlékeim. Felnőttem, mint a cigányzab aszály­ban, fonnyadozva. Arról, hogy ez kicsit rossz, vagy nagyon, vagy egyenesen fojtogató, már hiá­bavaló lenne beszélni. ("Illés Mihálynál vagyok, Kaposváron, a Kovács Sebestény Gyula utca 10. szám alatt.) —Suttyó koromból, abból a mezítlábas, pende- lyes időből voltaképpen csak két szóra emlék­szem, ha nem is élesen. “Nincs orvos”. Ez a két szó csattogott felém, időről időre, mint egy gyász lobogó, sötéten. Apámat héthónapos koromban vesztettem el. A szegénység volt a foglalkozása. Ha valahol — a határban, a tanyákon, a szom­szédos, vagy a harmadik megyében — munka akadt, apám — a harmados kapás, részes arató, kubikos—, már inait szegény. Olyasforma dolgot hallottam később az ismerősöktől, hogy nagybe­teg volt. Meghalt, mert nem volt orvos. Ingyen­orvos, kérem. A szegény régen, ha nem volt pén­ze, elment. (Sápadt kuruc fej. Lobogó hajú. Esze talpasait képzeltem ilyennek.) — Ahogy ment előre az idő, meg az élet, egyre fogytak a testvéreim. Lassan elhulltak mellőlem. A jó ég tudja, miért. A tanyasiak azt hajtogat­ták, szegénység, örökös éhség. Rossz táplálkozás. Gyerekbetegség. Az vitte el őket. Édesanyámra nem nagyon emlékszem. Mintha olyan párás, mély szeme lett volna. Néha felsápad az emlé­keimben a szeme. Nagy és halován.v, akár az őszi mennybolt. — Mikor én kilencéves lehettem, öngyilkossá­got kísérelt meg lugkőoldatot ivott. Orvos nem látta. Hat hétig szenvedett. Senki sem közömbösi- tette a mérgezést tejjel, vagy hig ecetsavval, amely a nátrium, a lúg antogonistája. (A hang megemelkedik. Forró.) Alkalmas lett volna a to­jásfehérje is vízzel vagy tejjel elkeverve, az is közömbösiti a lúgot. Ha-közömbösítünk (már lo­bog) nem következik be nyelőcsőszükület, vagy perforáció. Még nyelőcsőszükület esetén is van remény. Szondázni kell. Ha a nyelőcső elpusztul kiiktathatjuk, felhozzuk a vastagbél egy részét, amely alkalmas a nyelőcső helyettesítésére. — Tavasszal halt meg. Husvét másodnapján temettük. Egy pap kisérte, füstölővel, s öt mezít­lábas gyerek. De hogy merre mentünk, s hol pi­hen, azt már nem tudom. — Két lánytestvérem elszegődött szolgálni Pestre, azzal el is tűntek a szemem elől örökre. Egyik bátyám asztalosinasnak állt be Szerencsen, a másik egy parasztgazdához ment kiscselédnek, de hogy élők-e vagy holtak, s hol élnek vagy hol holtak, arra én felelni nem tudok. Egy hajdúná­nási csizmadiamester lett a gyámom. Annál vol­tam inas, udvaros, kifutó, kiscseléd. A szükséges iskolákat elvégeztem, de csak papíron, mert akár libapásztor voltam gyerekkoromban, akár inas, gazdáim időről időre beküldtek a tanító uraknak egy sonkát vagy rucát, azok meg beírták, hogy járom az iskolát. Mikor Hajdúnánásról felkere­kedtem és Pestre jöttem hentesinasnak, a neve­met leirni sem tudtam, számolni semmit, olvasni legfeljebb annyit, mint egy harmadik elemista. (Ruhája kifogástalan.) — Pesterzsébeti hentesinas koromban a kezeim majdnem tönkre mentek, félig lefagyasztották azok a súlyos jégtáblák, amelyeket a soroksári pincéből hordtam Erzsébetre, a gazdám üzletébe. Elmentem asztalosinasnak. Naponta negyven ki­lométert tettem meg kézikocsival, általában két­szer fordultam Pesterzsébet és a Fáik Miksa ut­cai bútorüzlet, meg a Dohány utcai Universal bolt között. Az ipariskolát nem végeztem el, alig tud­tam elolvasni a könyveket, fel sem szabadultam. Katonaidőbe jutottam, a sorozóorvos volt az első doktor, aki életemben látott. Kitöi’t a háború, be­hívtak, elvittek, jobb kezem, jobb karom, az egyik térdem aknaszilánkot kapott, kórházba ke­rültem, közben az egész kórház, minden orvos, minden beteg fogságba esett, s mikor 1946 októ­berében a hadifogságból hazakerültem, a lábam már ép volt, jobb kezemet is tudtam mozgatni. (Valami átsüt a sápadt arcon. Erő?) — Ami kis göncöm volt, azt elcseréltem a Tele­kin élelemért. Nem volt már se cipőm, se mun­kám, se lakásom. Mezítláb bolyongtam, váróter­mekben háltam. Éppen a kelenföldi váróteremből akolbolitott ki a rendőr. Mezítláb, ahogy voltam, a peronra mentem. Befutott egy vonat, a hango­sanbeszélő bemondta, hogy indul is mindjárt Ka­posvárra. Én ezt a városnevet — Kaposvár, — nem hallottam addig soha. Megtetszett a zengése. Kaposvár. .. Vajon milyen? A vonat már indult, felugrottam a lépcsőre, s amikor a kalauz közelí­tett, behúzódtam egy pad alá, egy böszoknyás fa­lusi asszony pedig ráteritette kilátszó fejemre a szoknya ráncait. — így lett Somogy a második hazám. (A szobában ül Illés Mihály felesége is, a Ka­posvári Textilmüvek fonója. A legfeltűnőbb a szeme rajta. Egyszerre világos és sötét. Zöld, ta­lán.) — Kaposváron kikötöttem a mai Latinka Sán­dor utcai famegmunkáló üzemben, amely akkor még magántulajdonban volt. Szalagfűrészen keztem dolgozni, aztán, hogy csődöt kért a tulaj­donos, elmentem Silmannhoz a kefegyárba kefe-, fákat vágni, voltam ablaküvegmosó, egy keltető­gépgyárosnál ládaszegező, üzemasztalos, kitanul­tam a láng- és ivhegesztést, a mozigépészetet, dolgoztam a Barneválnál, a Transvillnél, a Kapos­vári Textilmüveknél.Ott ismertem meg a felesé­gemet. Egyszer — de még az ötvenes évek előtt — kihirdették, hogy indul a dolgozók gimnáziu­ma, bárki jelentkezhet, akinek nyolc általános végzettsége van. Nekem ennyi sem volt. Jelent­keztem. Öt hét alatt elvégeztem a különbözetit a polgáriból, négy esztendő alatt letettem a négy gimnáziumot a kaposvári Táncsics Mihály Gim­náziumban, 1957-ben leérettségiztem. — Milyen eredménnyel? Csend. További csend. — Kitűnő. — Harminchat éves voltam. Nem tudom meg­ért-e? Nézze! Az életben van sok kegyetlen dolog Vakság, nyomorúság, pusztulás, éhség, feneke­dés. Mindent el lehet felejteni. Csak nehéz. Édes­anyám rossz elmúlását én kérem feledni — pedig átrágtam magam mindenen, a nyomoron, a világ­háborún, sebesülésen, fogságon az árvaságon —, nem tudtam soha. Égetett. Az apám is. Meg a többiek, a testvéreim. Hol vannak? Merre? Meg­haltak? Miért? Jöttek az arcok, a nagy holt sze­mek, a lug, a temetés, az a húsvéti tavasz. Úgy gondoltam, nekem számadásom van a világgal. Ezt valahogyan egyenliteni kell. Bosszút állni a betegségeken, a holtakon jóvá tenni legalább másokon, ami egykor történt velük. (Gyönyörű bosszúról beszél. Az egyetlenről, amely méltó az emberekhez.) —Levelet Írtam a Pécsi Orvostudományi Egye­tem rektorának. Igaz, Írtam, hogy még nevem sincs és már 36 éves vagyok, de nagyon szeret­ném, ha felvennének az egyetem nappali tagoza­tára. Orvos akarok lenni. A rektor visszairt, hogy a korhatár 30 év. Ha az egészségügyi miniszter külön engedélyezi, felvételi vizsgára bocsát. ír­tam a miniszternek is. Azt válaszolta, hogy enge­délyezi a felvételi vizsgát s ha sikerrel szerepe­lek, a döntést a rektorra bizza. A felvételin át­mentem. Megfeleltem. (Megfelelt? Első lett a háromszáz jelentkező között.) — Az életet harminchat éves koromra azzal kezdtem el, hogy szereztem egy nevet. Egyik ok­mányomon Il.vés áll, egy másikon Illés, a Belügy­minisztérium végül úgy döntött, hogy Illés leszek. Illés Mihályként utaztam el beiratkozni Pécsre. — ötödéves orvostanhallgató vagyok. Jövőre végzek. Havonta egyszer, vagy kétszer járok ha­za Kaposvárra. A pécsi Balassa János Kollégium­ban lakom, ezért havi ötven forintot fizetek. A tanulmányi eredmények alapján ingyen étkezem. Havi 350 forint ösztöndíjat és tanulmányi se­gélyt kapok. A tankönyvek jó részéért nem fize­tek. Az egyetem egy rend ruhát és két pár cipőt is kiutalt. Ha kifizetem a lakást, havi 300 forin­tom marad. A dohányzást elhagytam. Rászoktat­tam magam mindenfajta kiadás nélkül élni. S ha valaki férfimunkát végzett az öt esztendő alatt, az mégsem én voltam, a férfi, hanem egy nő, a feleségem. Keményen dolgozott, kuporga- tott, gyarapította az otthonunkat. A lakást a tex­tilmüvektől kaptuk. (Az elfogódottságtól rekedten — és a beszélge­tés alatt először — megszólal az asszony: — Meg ■ tudnék esküdni arra, tőlem egy fillért soha el nem fogadott. ünnepeken és születésnapokon még ajándékkal is meglepett.) — Negyvenkét éves koromban kész orvos le­szek. Jövőre végzek, azután hátra van a szigorló­év ,az államvizsga. (A szénfekete haj itt-ott őszül. Egy helyt már egészen fehér.) — Pécsett kezdtem őszülni. Pedig mindenki jó. Tanít.. . . (Az országnak egyik legkiválóbb orvostanhall­gatója.) — Fél hétkor kelek. Este tízkor fejezem be a tanulást. Öt év alatt sokszor volt, hogy nem bí­rom tovább. De az, hogy abbahagyom, soha. Min­denki támogat, s csak egyetlen olyan esetre em­lékszem, ami fejbevágott. Póka sebészprofesszor ur adott elő. Az 1-es számú sebészeti klinikán ta­nultunk. Egy nő betegágyánál álltunk, aki öngyil­kosságot kisérelt meg, lugkőoldatot ivott, és sú­lyos n.velőcsőszükülettel küszködött. A kórlapját néztem. Szédülés környékezett. Ilyen korú volt az anyám. — Szólt erről valakinek ? — Egy szót sem tudtam kimondani. ("Felesége most olyan szép és szomorú, mint egy fájdalmas Ferenczy-rajz.) — Ne vélje ezt pesszimizmusnak: mindenki ér­dekel, aki beteg. Minden beteg embert szeretek. S ha megkapom egyszer a diplomát, a munkát egy­hónapos szabadsággal szeretném kezdeni. Be aka­rom járni ezt a kis országot, temetőről temetőre menni, felkutatni az Ilyéseket és Illéseket, meg­keresni a szüléimét, a testvéreket, a halottakat, fellapozni a kórházi anyakönyveket, kikeresni a kórrajzokat, kinyomozni a bonc jegyzőkönyve­ket, megtudni végre valahára: miért haltak meg ők? Hogyan? Miben? (Fényes csend lesz, mint a napkelte pillanatában.) A hajdúsági termelőszövetkezetek százhátmillióból építkeznek jövőre Hajdu-Bihar megye közös gazdaságai 1964-ben építkezésekre 107 millió forintot fordítanak. Az uj építkezések jelentős része az állattenyésztés fejlesztését, a férőhelyek gyarapítását szolgálja. A többi között két uj istállót építenek; a barom­fitenyésztést 17 különböző tojóház, csibenevelő és utónevelő építésével fejlesztik. A nagyobb be­ruházások egy másik csoportja 134 dohánypajta megépítése lesz. Egy-egy pajtában 3 hold termé­sét száríthatják. A régebbi gazdasági épületek felújítására 7 milliót fordítanak, 22 milliót pedig a korábban el­maradt járulékos beruházások pótlására. 37 szö­vetkezeti majorban egyebek között belső villamo­sítást végeznek, 30-ba pedig bevezetik a vizveze- ték-hálozatot. 1962 eleje óta — akkor alig 1000 traktor volt a hajdúsági termelőszövetkezetekben — duplá­jára nőtt a gazdaságok erögépparkja. A több mint 2000 traktor elhelyezése, téli megóvása nagy gond. Ezért nyolc szövetkezetben kisebb javítá­sok, karbantartások elvégzésére alkalmas gép­műhely, egyebütt pedig 13 csővázas, nyáron ter­ménytárolásra is használható gépszint építenek a jövő esztendei beruházásokból. Az építési beruházási tervekkel egv időben el­készült a szövetkezetek 1964-es gépparkfejlesz­tési programja is. Eszerint a gépállomások a tél folyamán 230 különböző tipusu erő- és munka­gépet adnak át a szövetkezeteknek. Ezenkívül a gazdaságok 232 uj erőgépet, 60 gabona-, illetve silókombájnt, 40 uj vontatót és 355 uj pótkocsit kapnak 1964-ben. Külön építési és beruházási terv foglalja ösz- sze a közös gazdaságok jövő esztendei öntözés- fejlesztését. Erre 58 milliót fordítanak 1964-ben. Jövőre kezdik meg működésűket az idén őszre el­készült uj öntőzőtelepek is, amelyeknek műszaki átvétele megyeszerte ezekben a napokban folyik. ^A GÖRÖG EGYETEMEKEN is bevezetik Kiss— Szentágothai Anatómiai atlaszát. Ezért az Akadé­miai Kiadó most ujgörög nyelven is megjelenteti a tankönyvet az orosz, a német, a spanyol, a kí­nai és a bolgár nyelvű kiadás után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom