Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-15 / 33. szám
10 Thursday, Augu&i AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 2 KÖZVETLENÜL BÁLINT IMRE rovata A penészjárvány Más gyerek, vegyük például az öcsémet: csak egyet tüsszentett és máris kiröppent szervezetéből a betegség, mig nekem csillaghulláskor, esőáztatás- kor, de főleg, ha rosszul feleltem a latinból, azonnal megfájdult a torkom, hiába fenyegetett a jó Ke mény doktor bácsi, hogy kivágja a mandulámat hogyha, hogyha és a legközelebb... És most ugorjunk vagy csekély hatvan esztendőt ahoev " kám egykedvűen, megilletődéslei**' hétköznapon levesz a polc*-'’ barackot, körtét .„n, hogy a k- xtídelüket, m**'' . jicssalátát fog csi_„g beletenni és Ígéri, hogy uJ.lát- r«cit se?” Egy picit se.” Ez a két téma messze esik egymástól, ugye? Pedig dehogy! Anyám a gyümölcsérések idején a paradicsom és a hecsedli lekváron kívül három, négy tucatnyi befőttet szokott eltenni télire, vagy hogy valaki ha megbetegedett, a monoton tejbegrizt felvidítja. A befőttesüvegek talán még a hozományával jöttek, mert amióta eszem bírom, rendbe, csendbe, katonásan ott állottak a spájz polcain, legfelül persze, hogy mi, gyerekek, legalább is mig egészen kicsinyek voltunk, ne érhessük el azokat. Tél vége felé és tavasszal üresek voltak, de hamarosan megteltek mézszinü körtével, aranyszínű barackkal, piros meggyel, halványabb cseresznyével és kékes-lila ringlóval, amelyet mi 'Dél-Magyarorszá- gon elszlávositottunk ringlóéinak, bár biztosan volt annak tisztességes szerb neve is. Be voltak sózva ‘szalicillal, hogy ne romoljanak meg és fehér viaszk- kal felszinezve és pergamentpapirral bekötve, meg fojtva a nyakuknál fogva és anyám büszkén mondta: “Ember legyen a talpán az a levegő, amely be tud furakodni az én dunsztosaimba.” Csak ritkán került egy-egy befőttesüveg felbontásra. csak ha nagyrabecsült vendég jött, vagy ü>- nepkor, ami szintén ritkássan esett, vagy *' is ritkábban, mintahogyan öcségi >" volna. Maradtak tehát a maiid*-’ és a kompót. Amig én lak- gény öcsém kényte> csom-mártássa1 ’ - .«-ért kapott ő is- ' j-am még egy ka*»'" sem elcsenni ma.<.nni beteg fia elől a. . . az uap éppen mandulaérésem idején lázban xtíKÜdtem, amit nem alibinek mondok, öcsém azt mondta, hogy az nem járja, hogy én dúskálok a dunsztukban. Az neki nem üzlet. Én is buta vagyok, hogy a dunsztosért megfájditom a manduláimat. A Schaeffertől tudja, ő mindig is csinálja, hogyha csak egy tűhegynyi levegő megy az üvegbe, megpenészedik a dunsztos. De azért a penész alatt jó a befőtt gyümölcs. És mi kell hozzá? Csak egy vacak tü és az van elég a házban. Schaefer osztály- és bajtársa volt az öcsémnek. Apám szabó lévén, a tü se volt kérdéses. Próbaképpen nekiment azonnal egy üvegnek és csak két bökést mért a pergamentre és egypár nap után már gyönyörködhettünk a befőtt felületén virágzó zöld penészhártyában. És miután sorra kerültek a többiek is, ugv annyira, hogy még Karácsony előtt elfogytak a befőttek. Öcsém csak a paradicsomnak és a hecsedli lekvárnak kegyelmezett meg. Ö csinálta az operációkat a tűvel, én csak hallgatólagos áldásomat adtam a műveletre. Anyám majdnem sirt a kétségbeeséstől, ahogy elnézte a kárt mint azt egy képen láttam egyszer, hogy térdig érő árvíz íélaj- tónyira beöntött egy kis falusi házba. Ez jóval a háborúk előtti időben volt persze, amikor az ilyesmi már elemi katasztrófának számítódott. Dacára annak, hogy sorrendben jött a penész, kezdve a baracktól, folytatódva a körtével és végezve_a ringlóval, hogy azu.,^. jön újra az egész és més»iU"' mig virágzót* l*" - jól ..icrtek saját „ „nakodni. Sőt, apám „ mnnak a dolgot, hogy csakis- -di lehetett a baj: “A fene egye a ... öreg volt az a por. Jövőre magam fogom ..cgv*enni a patikában, mégha pár krajcárral többe is kerül.” Habár bácsi, a háziúr, aki, mint ilyen a “ház bölcse” volt, azt mondta, hogy nálunk penészjárvány van a lakásban és ha a doktorunk nem segít, felmond. És doktor Kemény a háziorvosunk azt mond ta, hogy az meglehet, mert az orvosi irodalomban van rá példa, mármint a penészre. Én úgynevezett jó gyerek voltam, úgynevezett élhetetlen, ellentétben az öcsémmel, aki csintalan és élelmes volt, amit a fentiek remélem eléggé bizonyítanak. Én, amint említettem volt, sohasem böktem meg a befőttet és már a legelején is csak avval a feltétellel mentem a merényletbe, hogy anyánknak majd bevalljuk a bűnünket... hogyha nagyok leszünk. És bocsánatot fogunk kérni. “Ha nagyok leszünk”, egyezett bele az öcskös, “mert akkor már nem vernek meg bennünket.” Evvel a praktikus, ellentétben az én morális felfogásommal, egyezett bele az én bocsánatkéréses feltételembe. Sajnos, amikor felnőttünk, annyi sok minden jött össze is, meg vissza is az életünkben, munka- keresés és munkanélküliség és kis siker után nősülés, és gyerek és háború és kivándorlás, öcsém dettó; közben szüleim is eltávoztak az öröklétbe (az egyszerű halál szó nem illik a szülőkre), hogy nem kérhettük ki bocsánatukat sem a dunsztosokért, sem sok másért. “Ha valakitől valamiért bocsánatot kell kérned”, evvel fejeztem be ezt á kis mesét az unokámnak, mig a kannákat nyitogattam neki; “ne halaszd el! Do it while it’s hot!” MAGYARORSZÁGI JEGYZETEK Látogatóban Nagykanizsán Irta: SCHMIDT ARTUR Zala megye nekem nem éppen a szükebb hazám, de odafüz a távoli múlt egy sor emléke. Any- nyira amennyire ismerem tájait és az ismert, a megszokott mindig kedvesebb, mint az idegen. A korral az emlékek elhalványulnak, de azok a képek, élmények, amelyek a természeti és nemzeti adottságainkhoz kapcsolnak bennünket, maradandók, azok alkotják életünk benső kitörölhetetlen hátterét, azt, ami tagadhatatlanul a miénk, amit bárhová megyünk, mindig magunkkal viszünk, akár gondolunk reá, akár nem. Az élet nem éppen sima utjain én is sokat felejtettem. Zalába azért mentem, hogy felelevenítsem a futó évek tömkelegében elmerült emlékeimet. Zalában utoljára a Népi Tanácshatalom bukása után jártam az úri rend dühödt, eszeveszett, félelemtől hajtott helyreállítása idején, a csendőrök, a botos ispánok, az intézők és jószágigazgatók korának véres felújítása napjaiban. Szóval régen volt ez.. . Várakozásteljesen indultam most Kanizsára. Kanizsáról beszélek, de Zalára gondolok. A megye egy részét bejártam annak idején. Mély benyomást gyakorolt rám a megye gazdasági elmaradottsága és a szép hullámos dombvidék megnyerő arculata. Nagy volt az ellentmondás a természeti szépség és a társadalmi állapotok között. A nagy uradalmak kötötték gúzsba a vidék dolgos népét, a táj jelentős természeti erejét. Ipar itt alig volt, a falusi napszámosok serege nagyobb volt, mint a városi munkásoké. A nép fiai akkor nem igen élvezhették a kedves táj barázslatos szépségét, a többszörösen egymásfölé emelkedő erdőboritotta lágyvo- nalu dombokat, a Balatonig húzódó Bakorty-hegy- ség vadregényes nyúlványait, nem értékelhették a magyar történelemről beszélő, a hegycsúcsokat benépesítő romokat. Az uj idők leheletét megérezte Zala változatos természete is. A mélyreható társadalmi átalakulás nyoma mutatkozik a szaporodó, modern közlekedési utakban, a népet szolgáló fürdőtelepek és városok terjeszkedésében, az ipar és a mezőgazdaság fejlődésében, a várromok rendezésében, a községi és városi építkezésekben, abban az uj életben, amely mindenben és mindenütt megnyilvánul, amelyhez készségesen adja mindenét a természet a fölébe emelkedett növekvő erejű embernek. Mindezt magam láttam utamon Zalában. • Utam Nagykanizsára vezetett, ott vettem fel elhalványult emlékeim fonalát. Kanizsa maga a “régi”, de a sok uj benne eltemeti lassan mindazt, ami a régire emlékeztet; ma még az idősebb nemzedék is erőlködik, amikor a múlt emlékét kívánja visszaidézni. A mai nemzedék csak az uj idők uj tartalmú fogalmait ismeri, a megujhodott életet éli. A múlt rendszert csak mint elriasztó példát emlegetik előttük az idősebbek. Kanizsának két szép.szállodája van. A Centrál Szálloda, átalakítása után még a nagyobb városokban is az elsőosztályuak közé számitana. Nem régen járt ott egy amerikás magyar, aki autót hozott magával az egyik zalai rokonának. Beszélgetés közben hallottam a dologról és ecsetelték előttem a Kanizsáról külföldre szakadt megilletődött látogató érthető meglepetését, álmélkodását. A jó munkájuk dicséretének vették ezt és örültek neki. Először is maga az újjáépült szálloda, és a feluj- hodott városközpont modern üzleteivel lepte meg őt. Aztán az, hogy a város régebben poros-sáros utcáit aszfalttal borították, az Eötvös tértől a város pereme felé egy 3—5 emeletes házakból álló uj városrész van épülőfélben; társadalmi munkával újjávarázsolták a Széchenyi parkot, a Károlyi kertet, rendbehozták a Szabadság-teret és a Ligetben egy vidámparkot építenek. Csodálkozva látta, hogy felépült egy sor uj iskola és közülük egy társadalmi munkában. Fiatal üzemi munkások ösz- szevetve erejüket és szakmai tudásukat, az állam anyagi támogatásával, 45 kétszobás lakást építettek maguknak. Ez magában meglepő és. egyben megkapó megnyilvánulása volt az uj életnek, melynek pezsgését minden látogató megérzi. A balatoni müut, az uj házak sora a volt Petőfi utcán, a modern autószerviz és az elengedhetetlen magyar cukrászda. Természetes volt tehát az ameri kás örömteljes csodálkozása. Kanizsa már a századunk első évtizedeiben a magyar munkásmozgalom komoly támaszpontja, gócpontja volt. Ma is lánggal lobog itt a forradalmi tradíció. Istápolja ezt a fiatal nemzedék, amely élvezi a múlt harcainak szép eredményeit, (amelynek munkája nyomán virágbaborult a város élete.-«T~^W w WW”1* ^ v v ^ ^ ** — <*■ ^ A múltban a munkások zömét a vasutasok képviselték. Soraikat most gyarapítják az olajipari furó- berendezéseket, az ipari üvegtermékeket gyártó modern üzemek, a bútor, a takarmány, a sörgyár és a megnőtt vasöntöde munkásai. De más lett közben maga a munkás is. Az üzemekben nyolc jól látogatott munkásakadémia működik. Több mint kétezer munkás vesz részt az esti tanfolyamokon, közülük harminc tanul a pécsi felsőfokú gépészeti technikum esti tagozatán. Zala a grófi és a tőkés uradalmak egykori tája, ma a dolgozók hazája. Kanizsa' ma is jelentős vasúti gócpont és egyben fejlődő ipari város, amelynek üzemei exportra is mind többet termelnek. Kanizsa ma olyan város, ahol él a történelem, ahol érezhető az ország életének lüktetése, ahol a munka az ország, a nép javát, a fejlődést szolgálja, ahol az emberek tudják, mit akarnak és el is érik azt. Erről beszélgettünk, pontosabban szólva, erről beszéltek a kanizsai barátaim, miközben szürcsöl- tük a jó pogányvári bort. A múltban Zalából sokan vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A zalai szegényparasztok és földmunkások az országon belül is vándorútra kényszerültek, hogy megkeressék kenyerüket. Ma nincs hiány munkában. Más problémák, más kérdések érdeklik a sarjadó és a felnőtt nemzedéket: hogyan lehetne siettetni a fejlődést, hogyan érhetnék el hamarabb az ország és a nép további felemelkedését? Zala, mint az ország többi megyéje, Kanizsa, mint az ország bármelyik más városa is részese az ország politikájának, ők is formálják, ujraalkotják az országot és vele együtt magukat is. A szerencse ma nem szalad el a néptől, mert maga a nép kovácsolja azt. Sokáig nem hallottam a vonat zakatolását. Elgondolkoztattak barátaim szavai, elbeszélései a város, a megye életéről, a múlt és a jelen kimagasló harcosairól. Igaza volt egy fiatal olajmunkásnak, aki azt mondta, hogy “a jelent látva és megértve, tudjuk csak értékelni a múlt forradalmi harcait és csak a múltat látva tudjuk igazán értékelni jelenünket.” FELLENDÜLŐBEN a tisztasági mozgalom Pest megyében. A magyar Vöröskereszt Pest megyei elnöksége értékelése szerint a megye 183 községének 180 ezer lakóháza vesz részt a mozgalomban. A termelőszövetkezetek részvétele is egyre nő, eddig 169 közös gazdaság nevezett be a mozgalomba.
