Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-26 / 52. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 26, 1963 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. AfWWIIVIMUWWUWtAAAn^AMAMWWWWIAMAAfVWWWWVVMMvWI/tfWWWWWWIfWWtfUtAfWWMAnAAAnnAAAAAAAfWWM« 1963. NOVEMBER 22. -PÉNTEK YOUNGSTOWN, 0. — A nap úgy kelt fel, mint máskor. Még reggel nem tudta senki, csak az, vagy azok, akiknek a terv a kezükben-; vagy szándékukban volt, hogy mit hoz majd ez a nap egy boldog házaspárnak. John F. és Jackie Kennedy boldogan mosolyogtak egymás szemébe felkeléskor és öltözködtek arra a menetre, ahonnan csak Jackie jött vissza. A szerelem boldog csillaga helyett a bánattól, a sziv- fájdalomtól csillogó könnyek öntötték el szemeit és gördültek le szép fiatal arcán. Amikor John F. Kennedy beült a kocsiba, megjegyezte, hogy egy kicsit várni kell, mert az asz- szonyoknak tovább tart az öltözködés, mint a férfiaknak, de ugylátszik megérte, amikor csinos felesége beült melléje a kocsiba. S elindult a menet. Több százezer ember szemlélte, a boldog házaspár pedig vidáman integetett jobbra és balra. Haladtak előre az utón, melynek célja barátok szerzése volt a következő elnökvá- yk'sztásra, amikor egyszerre lövés hangzott el, az elnök összerogyott és szétzúzott fejét szép felesége ölébe hajtotta. Jaj Istenem, kiáltott fel Jackie, megölték a férjemet. így vált rémálommá a szép nap, nemcsak Jackie Kennedy, de az egész világ részére is. Anyagi szempontból nem kell Jackie Kennedyt sajnálni, mert van neki miből megélni, de részvétem az övé két gyermekének édesapja és kedves élettársa ilyen szörnyű kimúlása alkalmával, aminek emlékét magával fogja hordani, amig csak él. Az igazi áldozat az a szegény kis orosz asszony, aki idejött férjével ebbe az amúgy is ellenséges országba; se pénze, se barátja, se otthona nincs. Még az ország nyelvét sem érti és nem tudja, hogy mit mondanak a férjéről. Most az a kérdés, hogy miért és hogyan történhetett ez meg? Miért kellett Oswaklot eltenni láb alól7 Talán valaki félt, hogy tárgyalása alkalmával kiderül, hogy ki az igazi bűnös? Ezekre és még sok más kérdésre csak a történelem adhatja meg a választ. Ez az eset is bizonyitja azt az angol közmondást, hogy “a tyúkok hazajönnek ülni.” Hiszen gőg, gyűlölet hatja át rendszerünket. Ujságiróink méregbe mártott tollal terjesztik a gyűlöletet. Szinte kavarog az ember gyomra, amikor David Lawrence, Westbrook Pegler, William L. Ryan, Victor Riesel írásait olvassa. Turistáink lenézik a szegény küszködő népeket, amerre csak járnak. Katonáink mérgeskigyókkal kínozzák az árulkodni nem akaró vietnami nőket, kormányunk billiókat költ a felszabadulásra törekvő népek leigázására, rádiónk, televíziónk, folyóirataink gyűlöletet terjesztenek mindenfelé. Vajon mire vagyunk olyan büszkék? Talán arra, hogy a világ elmaradott népeit kizsákmányoljuk? Vagy arra, hogy elnökünket és állítólagos gyilkosát milliók szemeláttára lehet legyilkolni? Vagy arra, hogy a gyermekek lenézik szüleiket és az öregeket? Vagy arra, hogy a telt kamra mellett milliók éheznek? Talán ilyen demokráciát akarunk ráerőszakolni a világ népeire? Tudják ők, hogy milyen demokráciát akarnak és ha ebben a harcban őket, s nem elnyomóikat segítjük, akkor majd küldötteinket nem várják “Yankee, go home” feliratokkal. Báthoryné, Youngstown Egy harcos asszony könyve Nemrégen jelent meg az óhazában, immár második kiadásban, Gárdos Mariska: “Szállj gondolat...” (Szépirodalmi Könyvkiadó) cimü visszaemlékezése. Mint óbudai kis proletár lány indul el az élet utján, önmagát képzi, hogy később majd maga lehessen a munkásosztály nevelője. Legnagyobb szegénységben, nyomorúságban nő fel. Leírja, mindvégig izgalmas könyvében, az álláskeresés viszontagságait, hogy mint ismerkedett meg a magánalkalmazottak sivár életével. Ismert szocialista agitátorrá, nagyszerű szervezővé válik. Segít megalakítani a magyarországi magánalkalmazottak szakszervezetét, a szociáldemokrata párt hősi korszaka idejében. Nem hiába Írták róla egy előadó-körutja alkalmából a vidéken: “A szocializmus keblén igazi piros szekfü Gárdos Mariska. .Féket, nem ismerő igazi agitátor tehetség.” Lapunk olvasóit bizonyára érdekelni fogja Gárdos Mariska könyvének ama fejezete, mely a 1912- es évről számol be. Az “Előre” szerkesztőségének meghívására érkezett az Egyesült Államokba. Előadó körútra indult mindazokba a városokba, ahol magyarok dolgoztak, hogy segítsen az Előrét napilapként megjelentetni. Ez a körút teljes sikerrel végződött. Nemcsak munkatársa az Előrének, hanem átveszi annak szerkesztését is arra az időre, amikor Tarczai Lajos ment későbbi vidéki körútra a lap érdekében. Természetesen nem maradtak el az akkori reakciósok áskálódásai sem a nagyszerű agitátornő el-' len. South Bend-ben Bertók Béla tiszteletes még “warrant”-ot (elfogató parancsot) is kieszközölt ellene, mint “külföldi lázitó” ellen. Csak az ottani munkások szolidaritása mentette meg súlyosabb következményektől és további provokációktól. Az Egyesült Államokból visszatérve Budapestre, újból fölvette tevékenységét a Népszava szerkesztőségében és főként a szocialista mozgalomban. Visszaemlékezését megirta egész az első világháború kitöréséig, telve izgató epizódokkal. Csak az, aki az akkori proletárélet minden nyomorát átélte, tudhatott annyira a dolgozók és még inkábl a dolgozó nők szivébe férkőzni. Ezen igazi harcos önfeláldozó asszony Írását az amerikai magyar d( Igozók bizonyára nagy érdeklődéssel fogják olvasni Rácz M rgit Hollywoodról Hoó-könyvről és másról LOS ANGELES, Cal. — IIoó Bernát könyvét én is olvastam és semmi rosszat nem találtam benne. Amit az életéről irt, azt mindenki elhiheti. Különösen kitűnik őszintesége, mert családi életéről, gyermekkoráról, stb. olyasmiket is irt, amiket sokan mások elhallgattak volna és ezek adják leginkább a könyv nagy értékét. Valljuk be őszintén, mások is Írtak pályázatot, én magam is Írtam, mások is megpróbálkoztak vele, de ezek eltörpültek Hoó Bernát írása mellett. S nyilván sokan még csak nem is próbálkoztak belefogni a meghirdetett pályázati Írásba, viszont kritizálni mindig köny- nyebb dolog. De ha már itt tartok, szeretnék másról is Írni. Los Angeles előkelő negyedének Hollywoodot tartják; de vajon miért? Egyik barátom azt mondta, hogy azért, mert ott laknak a színészek, színésznők, gazdagok, meg olyan pöffeszkedő szegényebbek, akik azzal dicsekednek, hogy ők is Hollywood ban laknak. Én sohasem jártam ebben a városrészben azelőtt, de egyszer odavetődtem és azt láttam, hogy minden második jól kifestett hölgy kutyát vezet, mire körülnéztem és akkor tudtam meg, hogy ez a valódi Hollywood. Az előkelő hölgyeknek, más dolguk nem lévén, különösen a reggeli és esti órákban nagy elfoglaltságuk, hogy ku? tyáikat járassák a járdákon, a kertekben, hogy azok kint végezhessék dolgukat. Máskülönben itt elég általános az is, hogy minden második asszonynak egy-egv nagy ideálja van, színész, birkózó, stb., s ha a bálványuk megjelenik a televízión, akkor senki sem moccanhat, csak azért, hogy bálványuk lépéseit, szavát, leheletét, talán még meleg közelségét is figyelhessék, érezhessék. Bár a szegény áldozatok tudhatnák, hogy ha a színész becsületes embert, hőst, vagy jó ügyvédet, stb. játszik, mindez csak utánzása a valódinak, s a bálvány a valóságban lusta, lompos alak is lehet. Bár az ilyen kételyek ellensúlyozására néha-néha bemutatják a színészt, hogy éjjel-nappal dolgozik, hogy a filmek jól sikerüljenek. De a nap csak 24 órából áll. Akkor honnan vesznek időt arr ra, hogy egymás feleségét elcsábítsák? A színésznőknek is nemcsak sok idejük van a válásra, újabb házasságkötésre, stb., hanem ez szinte velejárója nagyra Ívelésüknek, mert aki már ötödször, vagy tizedszer vált el és újabb házasságot kötött, az ennek megfelelően válik mind nagyobb csillaggá. Ami pedig a forgalmat illeti, az már nem is közönséges. Az autók hajtói állandóan sietnek, a lassabban hajtókát egymásután előzik. De ez a különös dolog, hogy amint sietve hazaérkezik az ilyen ember, utána, mint akinek semmi dolga bivalymódra elfekszik a televízió előtt. Hát ezért kellett olyan nagyon sietni, őrülten hajtani? A gyermeknevelést illetően, ha valaki látja, hogy a másik hogyan neveli, vagy éppen nem nevev li a gyermekét, mindjárt ezernyi tanácsot, intelmet ad, hogy igy, meg úgy kell nevelni a gyermekeket. Az viszont különös, hogy a legtöbben, a mindentudó tanácsadók is, még a szülői tiszteletre sem tudják tanítani gyermekeiket. Erről szólva említést kell tenni a jobban kereső, tehetősebb 56-os magyarokról is. Az enyhiiltebb légkörben lehetővé vált, hogy Magyarországból ide is jöhetnek látogatók és 56-os magyarok is akadnak, akik szülőket, hozzátartozókat látogatásra kihozatnak. Jó- néhány ilyen látogató megjárta már, mert gyermekük nem szeretetből, hanem inkább nagyzolás- ból, hencegésből hozatta ki szüleit. A szegény szülőket már az első napokban megunták és ezeknek nem öröm, hanem keserűség az osztályrészük. Horváth Ernő Szólaltassuk meg a mozgalom “közkatonáit” ELSINORE, Cal. — A közeljövőben kiadandó könyvhöz szeretnék hozzászólni. A lapkonferencia előtt Írtam már, amikor megpendítettem, hogy milyen tárgyú könyv volna a legmegfelelőbb a Magyar Szó olvasói és barátai részére. Ehhez csak azt kívánom hozzáfűzni, hogy irodalmunk eddig csak ritka esetekben szólaltatta meg a mozgalom közkatonáit, azokat, akik ténylegesen résztvettek a küzdelmekben, akik valóban a történelmet csinálták, Csupán, s főleg a főtiszteket, a fő vezetőket említették, vagy magasztalták, akiket a közkatonák harcai vontak, szólítottak a mozgalom élére, vezetésére. Pl. Jehn munkástárs cikke a bányákban szerzett tapasztalatairól, amit lapunk nemrégen közölt, kitűnő anyag lehetne egy ilyen könyvben. A munkásmozgalmak eddigi történetírása azonos volt a polgári történetírással, de ez már elavult; a lapjaink és irodalmunk által megirt történelemnek is a “minden harc története, az osztályharc története” alapján kellene megírva lenni. Fel kellene szólítani a még élő öreg harcosokat is, habár lehetséges, hogy többen közülük csak tollba mondják majd visszaemlékezéseiket, mivel esetleg már képtelenek Írni, vagy nem tudtak megfelelően Írni azelőtt sem. Ez lenne az igazi, értékes ajándék a mi elöregedett harcosainknak, egyenlő azzal, amit Rev. Gross irt egy alkalommal; Kár, hogy nincs közöttünk egy olyan költő, aki hőskölteménybe foglalná ezeknek az igazi önfeláldozó munkástársaknak a nevét. Úgy hiszem, hogy egy ilyen mü, amely talán az első lenne az amerikai magyar mozgalom történetében, anyagi téren is jövedelmező volna, amire bizony nagy szükség van. Nagyon helyes lenne, ha lapunk megszólaltatná néhány olvasóját ebben az értelemben, s akkor meglátjuk majd, hogy milyen visszhangra fog találni ez a gondolat. Minarik Kálmán Kommentár Bálint cikkére \ CALIFORNIA. — Ebben az évben Bálint Imre irónemzedékről írott cikke váltotta ki a legtöbb választ a munkáslevelezők rovatában. Én sem helyeseltem, hogy azt a kort azokkal a szavakkal jelezte. De volt benne olyan megjegyzés is, amin én is sokat gondolkoztam, vagyis hogy osztálykülönbségek fognak kinevelődni. Például szolgálnak erre az ’56-os események és mindazok, akik abból kifolyólag ide kijöttek. Ezeket már a szocialista állam iskoláztatta. Mi, akik itt külföldön élünk és szivünkön viseljük szülőföldünk sorsát és előrehaladását, kötelességünknek kell éreznünk, hogy megírjuk véleményünket arról amit jónak vagy rossznak találunk. Én sok jóakarattal találkoztam Magyarországon, amikor ott jártam, de nem szerettem, hogy a közhivatalokban nagyon elzárkóznak az emberek elől. Pl. a külföldiek bejelentő hivatalában dupla ajtó választja el a hivatalt a váróteremtől. Ott álltunk (leülni is lehet) félórát és senki sem fogadott; aki tudta a dörgést, az csak benyitott és bement. Mig végre én is betolakodtam. Ugyanígy volt Békés—Gyomán, a hivatalban, ahol a plafonig elzárt válaszfalon egy kis tolóajtón adtam be a bejelentő ivet. Csak a kezét láttam annak, aki elvette. Elszorult a szivem és magamban igy szóltam: Le a válaszfalakkal, az elöljárók járjanak elől, csak úgy lesz nyílt demokrácia és nem kell majd többé énekelni, hogy “megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt.” S. Szilágyi Első benyomások a Kaptárról BRIDGEPORT, Conn. — Az 1964-es naptár ez évben remekmű, meghajolok azok előtt a munkástársak előtt, akik lehetővé tették ez évben a megjelenését. Wm. Kovács
