Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-18 / 29. szám
Thursday, July 18, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD KESERŰ EMLÉKEK Eörsi Béla: A XX. SZÁZAD ÉS A NYOMOR FELFEDEZÉSE Irta: VARGA ANDRÁS Egyszer igen régen mikor még én iskolás gyerek voltam hire futott a faluban, hogy Mária megjelent ott a jásdi fa tetejében. A fa nem Jásdán volt hanem Péten, de úgy mondták, hogy a jásdi fa. Sokan mentek és látták. Egy vasárnap délben átjött hozzánk Simonné a szomszédasszony és azt mondta anyámnak: “Juli néni maga is gyüjjön el, lássa meg szüzanyánkat.” Anyánk gyanúsan mosolygott ránk mintha engedélyt kért volna, mert jól tudta hogy mi nem hittünk a dologban, azonban mi magunk is biztattuk, menjen csak, maga is menjen már egyszer valahová. El is ment és késő este jött meg, amikor mi már erősen vártuk s azonnal rátámadtunk “no látta-e”. “Láttam, láttam — mondta — “ott vót a fa tetejibe.” Azonban mi addig faggattuk, amig utóbb mégis csak bevallotta, hogy hát bizony ő nem látta, de mivelhogy más mindenki látta igy nem merte azt mondani, hogy ő nem látta. Szegény anyánkat sokáig csúfoltuk a dologgal. Hanem sokára azután egyszer én mégiscsak láttam. 1914 november hatodikén a boszniai Szreb- renicétől 37 kilométerre délkeletre egy tisztáson kiválasztottak a zászlóaljból 160 embert a 160 “legjobb katonát”. Közibük estem. Minket azután már nem is eresztettek vissza a századokhoz, hanem huszas csapatokba osztva külön maradtunk és a tisztek megmagyarázták, hogy miről van szó; ma éjfélkor mi százhatvanan nyolc csónakkal elsőnek fogunk átkelni a Drina folyón Szerbiába amely ellen egy uj offenzivát kezdünk és ha mi mind ottveszünk is. nekünk utat kell törnünk az utánunk jövőknek. Húszasával beosztottak bennünket a csónakokhoz amiket akkor még nem láttunk és én lettem a csónakparancsnok a nyolcadik számúnál. Mikor már kezdett sötétedni előbbre mentünk és mi húszán egy nagy vadkörtefa alá telepedtünk. Az átkelést éjfélre mondták, de csak reggel öt óra tájban történt meg és igy sokáig időztünk a fa alatt, de nem szólt ott senki egy szót se, minden kinek megvolt a maga súlyos gondja. Egyszer csak a Fehérvárról való Varga Ferenc jött tele vizes kannával, amit letett a fa tövébe és ő is lehevert. De akkor én szóltam: “ma van a huszonharmadik születésnapom.” “Igyon hát akkor” -—szólt Varga -— bor van benne.” Belementettem a kulacsomat és ittam egy keveset de nem igen Ízlett, mert goromba, fanyar dalmát bor volt. Később előbbre mentünk, oda ahol a csónakok voltak, meg a hidászok, négy evezős meg egy kormányos. Egy móri sváb kádármesternek a fia volt a kormányosunk, Schindele Imre. Landwehr katonák (osztrák honvédok) jöttek fölszerelés nélkül húszán, akik a csónakot fölvették és vitték a folyó felé, mi meg utánuk mentünk. Amint a csónak után ballagtunk, mellémlépett egy alacsony szőke hidász és azt mondta: “testvér, két kis madaram van odahaza, most már harmadszor csinálunk ilyen dolgot. Eddig, nem féltem de most nagyon félek.” Megbiztattam, hogy nekem sincs valami nagyon jó kedvem. Mikor a folyóhoz értünk mi ott is jó ideig a fölső, magas parton várakoztunk és egyszer csak tőlem jobbra azt mondta az egyik fiú “nézzétek rajvonal van a túlsó oldalon.” Ekkor én is erősen kezdtem nézni és tényleg az erős holdvilágnál tisztán láttam, hogy a túlsó parton magas, lekaszá- latlan drótfü van és a fűben egyes fedezékek. Láttam talán egy egész percig, de azután elfáradt a szemem és nem láttam tovább. Mikor megjött a parancs, hirtelen gyorsasággal szálltunk a csónakba és a négy evezős munkába kezdett. Én soha életemben úgy nem láttam dolgozni embert, mint azok az evezősök; szinte másodpercek alatt nyomták át a csónakot, pedig huszonötén ültünk benne. Amint lent partot értünk, gyorsan rohantunk föl a fölső partra, ahol azután elcsodálkoztam, mert ahol én a rendkivüli ideges feszültség miatt a drótfüvet meg a rajvonalat láttam, ott akkora kukoricás volt, amilyent azóta se láttam sokat. A rajvonalat csak másnap találtuk meg a Zapol- jen nevű hatalmas, 1,400 méter magas “fekete- hegy”-en. ahol vasárnap reggeltől szerda délig tartott a legrettenetesebb gyalogsági harc és ahol a csata után 191 halottunkat temettünk el azon a kevesebb mint háromszáz lépés széles hegytetőn. PAUL’S SHELL SERVICE I GAS. OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS | 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan [Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PAL, tulajdonosi FURCSA, hogy a nyomort fel kellett fedezni, akárcsak egy ismeretlen világrészt. Pedig nem bújik el, csak mi voltunk vakok vele szemben, annyira megszoktuk. A mi gyermekkorunkban a legtöbb higeniai intézmény ismeretlen volt és azok követelményeit nem ismertük. Ha ma majdnem ugyanolyan lakásviszonyokról olvasunk, mint amelyek gyermekkorunkban a falvakban, uradalmakban, a külvárosokban, a belvárosi pincelakásokban voltak, meglepődünk. Egy hivatalos indiai jelentésből vettem a következőket: “A falusi házak talán nap és éső ellen a lakóknak védelmet nyújtanak, de nincs árnyékszék, védett vízellátás és levezető csatorna. Ember és állat egymás közelgésében él: szúnyogok és legyek ezrei nyüzsögnek mindenütt: a patkány bemerészkedik a kunyhóba és minden szemétdombra. A lakás belül tiszta, de a környezet igen piszkos. A falu tava, a kis folyó, sőt a talaj is fertőzött. A falusi iskola zajos, rosszul felszerelt, illemhely- ivei és ivóvízzel nincsen ellátva. Kórház vagy elsősegély mérföldekre van, rosszul vannak építve, felszerelve és a betegek részére el nem érhetők. A falusi piac nyilt helyen van, állandó eső árasztja el az árucikkeket.” Mindez a huszadik században, amelyben 100 milliárd dollárt költünk a holdba való utazásra, melynek hasznát az emberiség nem fogja élvezni, hacsak a milliomos laptujadonosoknak nem hoz rögtöni jövedelmet, vagy tökéletesíti a háborús technikát Az emberiséget manapság három részre lehet bontani életszínvonal szempontjából. Első számcsoport: Iparosodott államok. Második: Átmeneti ország. Harmadik: Ki nem fejlődött területek. A világ lakosságának része 1/5-e 1/6-a 2/a-a Az egy emberre eső évi jövedelem USAdoltárban 461 154 41 Táplálkozás kalóriákban fejenként, naponta 3040 2760 2150 Orvosok száma 100,000 lakosra 106 78 17 A születésnél a várható élettartam 63 52 30 Szomorú kép ez. A földkerekségen csak minden ötödik ember van ellátva élelemmel, politikai biztonsággal és embernek való lakással. A többiek nélkülöznek, vagy nyomorognak. Táplálkozásukban aránylag nincsen olyan nagy különbség. A gyermekhalálozás azonban olyan gyakori a nyomorgóknál, hogy az ipari államok 63 évével szemben átlag csak 30 év jut az emberiség két harmad részére. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyomor több embert öl meg évente, mint egy eseleges atomháború. Sokat lehetne Írni az emberiség lakásviszonyairól. De talán meglepi az olvasóközönséget az a tény, hogy a legtöbb lakást Európában építik s ebben a meggazdagodott Nyugateurópa és a Szovjet Unió vezet. házépítés 1957-ben Lakásépítés befejezve milliókban Európa a Szovjetunióval együtt 4.3 Észak- és Dél-Amerika 1.7 Az összes többi ország 2.0 Összesen: 8.0 Az emberiség jövedelmének 9%-át költi háborús célokra. Az emberiség 1960-ban 983 milliárd dollár nemzeti jövedelemmel rendelkezett, ebből 88 milliárd dollárt költött emberölés és házak pusztításának céljaira. Ha csak valamivel le lehetne szállítani ezt az összeget, mennyi hasznosat tudnánk tenni, hacsak az építkezés terén is? Vannak a kapitalista országokban gazdag emberek és szegények. Ezt mindenki tudja. Próbáljuk a gazdag országokat a szegényekkel összehasonlítani. A jólétet természetesen még ma csak dollárokban fejezhetjük ki, tehát ilyen alakban kíséreljük meg. A lakosság száma 1958 jan. 1-én (gazdag államok) (Észak-Amerika, Ausztrália, New Zealand, Európa és Szovjetunió: 830 millió, teljes jövedelem 1957-ben 730 billió dollár, fejenkénti jövedelem 880. Szegény államok (Latin-Amerika, Afrika, Ázsia országai): Lakosság száma 1958 jan. 1. 1970 millió, teljes jöved. 1957-ben 170 billió dollár, fejenkénti jövedelem 1957-ben 85 dollár. Ezek a tények. Próbáljuk azonban az orvoslásra gondolni. Sorokin, a hires amerikai egyetemi tanár kiszámította a háború intenzivitását. 12- ik században ..................... 18 13- ik században ..................... 24 14- ik században ..................... 60 15- ik században ..................... 100 ló ik században ....................... 180 17- ik században ................... 500 18- ik században....................... 370 19- ik században ................... 120 20- ik században ..................... 3080 egység a háború halottaiban és sebesültjeiben. Nyilvánvaló, hogy az emberiségnek le kell mondania a háborúskodásról. De ez csak egyik kis része a bűnöknek, hiszen ha a nyomor (amibe a rossz lakásviszonyokat, pusztító népbetegségeket, előítéleteket és snU más belp'”-A”’í*-n,-Y pusztításait ehhez hozzáadnánk, nem l€hetne&0$ büszkék korunkra. A áa. szazad egy nauoi újában több volt az emberveszteség, mint a világ kezdetétől 1900-ig. Századunk legszebb virága: a technika fejlődése. Mennyi boldogságot, mennyivel szebb életet tudna az emberiség nyújtani a háborúskodás beszüntetésével és az analfabetizmus teljes felszámolásával. Természetesen ezek csak külső jelenségek: a jövedelem helyesebb elosztásának, a profitért való termelés megszüntetésének, az automatizálás emberiség hasznára való felhasználásának egy időben kellene megindulnia. A felfedezett nyomor ellen küzdeni kell, közvetlen és közvetett okai ellen háborút kell indítani. Magyarországi levél NAGYMAROS. —- Ismét jelentkezem és elnézést kérek a hosszú hallgatásért. Nem is emlékszem mikor irtain önöknek utoljára. Ennek oka az egyre súlyosbodó betegségem, ez veszi el a kedvem az írástól. Most, hogy ismét irok, ennek alapos oka van. Kedves lapjukban, az “Amerikai Magyar Szó“- ban olvastam arról a fölháboritó esetről, melyet a “Népszabadság”-ban is olvastam annak idején. Ahhoz a bizonyos külföldi kunveráló levelekről szóló cikkhez szeretnék hozzászólni. A lapjukban olvasott cikk annyira fölháboritott, hogy nem tudom szó nélkül megállni! így most leküzdöm kínjaimat, s levélpapírt fűztem az öreg “Reming- ton”-omba. Szinte nem találok szavakat erre a felháborító esetre. Itt, Magyarországon, ahol a koldulást a fiatalok csak hírből ismerik, mégis akad ilyen aljas fráter, aki ilyesmit tesz. Itt, ahol mindenki rendesen el van látva mindennel, ami az élethez okvetlen szükséges. Elszörnyüködve néztem a fényképmásolatot a levelekről, melyeket önökhöz küldtek! Ezt valahogy azért nem értem. Mért fordulnak egy újság szerkesztőségéhez alamizsnáért? Mert ha rokontól, ismerőstől kunyerát- nak, az más, bár az sem indokolt. Node, hogy önöktől? Ez nem megy a fejembe! Kénytelen vagyok bevallani, szégyellem magam azok helyett akik ezt a gazságot teszik! Ezért, kedves munkástársak, nehogy az én levelemet is ide sorolják. Én százszor szívesebben adnék, ha tehetném. Ha a valutáris viszonyok megengednék már , régóta segíteném anyagilag az Önök bátor és igaz lapját, mely az utolsó betűig harcol az elnyomás ellen! Nyilván olvasták azok az elvetemült egyének is az “Amerkai Magyar Szó-t és mégsem sül ki a szemük kunyeráló levelekkel zaklatni önöket... Ismétlem, nagyon szégyellem magam, hogy levelező társaim közt ilyenek is akadnak! Kedves Munkástársak, nem ártana ezeket a felelőtlen egyéneket egy keményhangu cikkben megdorgálni! Maradok továbbra is hü, de sajnos, “potya” olvasójuk: Gábor Károly nyug. festőmunkát 9
