Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-19 / 51. szám

Thursday December 19, 1963

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

9

Séta a Wilshire Boulevardon

A Wilshire Boulevard Los Angelesben olyasmi, mint a Fifth Avenue New Yorkban. Sokban hasonlít ahhoz előkelő üzleteivel és lakónegyedeivel, sokban mégis más. A newyorki avenuen többek között már régen nincsenek golf-pályák, a mi bou- levardunkon még vannak. A Fifth Avenue nem végződik tengerparton, a Wilshire Boulevard viszont Los Angeles nyugati felének, Beverly Hills- nek, Westwoodnak és Santa Monicanak keresztül szegése után a Csendes-óceán partján húzódó pálmafákkal szegélyezett szines parkban végződik.

A Boulevardnak vannak üzleti részei, nagy szállodái, templomai és lakó negyedei is. Az utóbbi években egyes részein a régi “magas” épületeket eltörpítő irodai felhőkarcolókat építettek, másutt felhőkarcoló bérházakat, amelyeknek felső emeleteiről lenéznek a szomszédos templomok egykoron magasnak tűnő tornyaira.

Ezeknek a bérházaknak némelyikében 250-től ezer dollárig már lehet lakást bérelni egy hónapra. Egyik-másikában semmi pénzért nem lehet bérelni, ott meg kell vásárolni a lakásokat. Ezek az “öröklakások” 30—40 ezer dollár lefizetése ellenében kaphatók, azután a fenntartási költség már nem több mint 150—300 dollár havonta.

A bevásárlási alkalmakon kívül a Wilshire Boulevard bármely része — kivéve a golfpályák örökzöld mezőivel szegélyezett részeket —, alkalmas sétálásra is. A Boulevard forgalmas a nap és az est minden szakában; világítása csaknem minden részében kifogástalan és igy biztonságosabb, mint a városok más utcái.

Egy napon a dolgom elvégzése után a Boulevardnak á La Brea környéki üzleti részében sétáltam. A nyugodt, csöndes napot az automobilok és autóbuszok zaján kívül csak két siheder zavarta meg.

Az egyik 13 éves lehetett, a másik 15—16 éves. A két aranyifju szórakozott és szórakozásuk ebből állt: a fiatalabb a kirakatokat nézdegélő idős nők, vagy férfiak közelébe férkőzött és lehetőleg jó közel a fülükhöz, amolyan Tarzán-féle sikoltásüvöltést hallatott. Utána gyorsan odébbállt, az idősebb cinkos pedig szemtelenül szembenézett az áldozattal, mint aki azt mondja, hogy “What are you going to do about it?!”

Mint említettem, az áldozatok kivétel fiélkül jdős emberek voltak, akik talán, ha akartak volna, sem tudtak volna bármit is csinálni a szemtelen kölykökkel. . . Néhány blokkon át figyeltem ennek a “játéknak” a megismétlését, amit egyre fel- háboritóbbnak találtam. Szinte felkínáltam magamat “áldozatnak”, de a fiuk nem haraptak. .. Egy kapu előtt 60—65 évesnek látszó kis asszonyka állt. Nyilván várt valakire. A fiatalabb fiú mögéje settenkedett és belerivallt a fülébe. Az asszonyka riadtan megfordult, de akkorra már a fiú eltűnt, az idősebb pedig a lehető legszemtelenebbül és közvetlen közelről belenézett az asszonyka megriadt szemébe.

Ezt nem nézhettem tétlenül. Elfelejtettem, hogy ehhez az egész dologhoz tulajdonképpen semmi közöm, a suhancot a gallérjánál fogva megpende- ritettem a saját tengelye körül és önmagamat is meglepő dühvei most már én néztem az ő szemébe.

“What do you want from my sister?!” (Mit akarsz a .testvéremtől?!) — kérdeztem a falhoz szorított fiatalembert.

A legényke, aki eddig minden alkalommal “nagy legény” volt, egyszerre nagyon kicsiny lett és ijedten makogott valamit, hogy ő nem akar semmit, ő nem csinált semmit, az a másik, aki elszaladt, az kiabált.

Szó nélkül elkaptam, nagyot lódítottam rajta és már-már nevetnem kellett annak láttára, hogy milyen gyorsan szedte a lábát kudarcának színhelyéről. Még csak hátra se nézett, meglátszott örül, hogy aránylag könnyen szabadult a mérges embertől.

A kis asszonykától bocsánatot kértem, hogy ideiglenes “testvéremnek” neveztem őt. Beismerte, hogy nagyon ráijesztett a két suhanc és nem győzött hálálkodni, amiért megmentettem őt a “veszedelemtől.”

A második séta

Egy másik alkalommal a feleségemmel sétáltam a Wilshire Boulevardon. Amikor a sarkon levő gazolin állomásnál a Crenshaw Boulevardra fordultunk, mindketten láttuk, hogy az ott felállított

automata előtt 4—5 iskolásfiu áll és szorgalmasan vásárolja a rágógumi-golyókat.

Talán 15—20 lépésnyire lehettünk a Crenshaw-n, amikor a feleségem hangos “JAJ” kiáltással hirtelen a nyakához kapott. Gyorsan megtudtam, hogy mi történt, amikor a járdán guruló piros rágógumi-golyót megláttam: az iskolás fiuk szórakozásból nyakon dobták a feleségemet.

Gondolkozás nélkül visszamentem és felelősségre vontam a 14—15 évesnek látszó fiukat: Ki volt az, aki rágógumival megdobta a feleségemet?

Ahogyan egyenkint a szemükbe néztem, egymás után bizonygatták, hogy ők nem, ők semmiről nem tudnak. Nem tehettem egyebet, mint hogy gyávának és hazugnak neveztem az egész társaságot. Az egyik önérzetesebb fiú fülig pirult és csak ennyit mondott: “SIR!”

Megismételtem, amit mondtam, némi kibővítéssel: Nem csak azért vagytok gyávák, mert ok nélkül megdobtatok egy nőt, hanem főként azért, mert hozzá még hazug fráterok is vagytok.

Vártam, hogy egyikük vállalja a felelősséget tettéért, de hiába vártam. Ezek az ifjak is jobbnak látták szó nélkül lenyelni az inzultust és megelégedni azzal, hogy aránylag könnyen szabadultak a mérges embertől,

A harmadik séta

A Wilshire Boulevard santa-monicai részén sétáltam, ez alkalommal megint egyedül. Egy mellékutca keresztezésénél a jobb combomon hirtelen mélyre ható, erős fájdalmat éreztem. Az a gondolat cikkázott át az agyamon, hogy ilyen lehet, amikor az embert lövés éri. önkéntelenül a sajgó fájdalom pontjához nyúltam és megnéztem a kezemet: nem volt véres. Mégsem ért lövés.

Tudni, akartam, hogy mi történt. Szétnéztem és a Boulevard túlsó oldalán, a mellékutca elején két fiút vettem észre. Igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy őket ott valami lefoglalja, nem néznek felém, de időnkint mégis az én irányomba pislogtak, úgy féloldalról. A sürü autóforgalomban gyorsan kereszteztem a Boulevardot, amire az egyik fiú még gyorsabban elkerékpározott, a másik úgy csinált, mintha ott sem lett volna, mintha nem tudna semmiről. Az egyik kezét gyanús módon állandóan a háta mögött tartotta.

Elkaptam a karját, a kezét előrerántottam és ott volt a letagadhatatlan bűnjel: a parittya. Nem olyan parittya, amilyet gyerekkorunkban V-alak- ban végződő ágból faragtunk, hanem üzletben vásárolt fém-gumi-bőr parittya, mert az amerikai fiuknak van pénzük ilyesmire, nekik nem kell bicskával fából faragott közönséges parittya.

A csuklójánál megszorítottam a kezét és kénytelen volt elengedni a parittyát. Felelősségre vontam, nem is tagadta, hogy ő parittyázott belém. Ai volt a kifogása, hogy “véletlenül” történt... “És ha véletlenül kilövöd valakinek a szemét?” — kérdeztem, amire persze nem volt válasz.

A parittyát megtartottam és elkergettem a fiút. Próbálta visszakövetelni a “sling”-jét, de amikor fenyegetőleg ajánlottam, hogy jöjjön közelebb és próbálja elvenni, — jobbnak látta “síing” nélkül távozni.

Fényes nappal, ilyen kockázatoknak teszi ki magát az ember, ha sétálni merészkedik Los Angeles, Beverly Hills, Westwood és Santa Monica legforgalmasabb utján, a Wilshire Boulevardon.

Elfogultság nélkül, őszintén és nyíltan meg kell mondanom, hogy legutóbbi utunk folyamán, Angliától Izraelig és Hollandiától Spanyolországig, ke- resztül-kasul Európán, sehol sem találkoztunk olyan arcátlan, veszedelmesen fékevesztett fiatalsággal, mint az itt leirt fiatalok.

Ezek a fiatalok egyelőre “csak” belesikoltanak tiszteletreméltó, védtelen idős emberek fülébe. Rágógumival megdobnak egy nőt és parittyával lövöldöznek a járó-kelőkre. Egyelőre esténkint a TV előtt ülnek és tanulnak. Nem matematikát, sem földrajzot, még csak nem is az angol nyelvet, hanem lőfegyverek, revolverek használati módját tanulmányozzák.

Ezek a fiatalok egyelőre beérik a “sling”-gel, mert többre nincs pénzük. Később majd valahogyan, akárhogyan gondoskodnak arról, hogy legyen elegendő pénzük ahhoz, hogy egy chicagói, newyorki, vagy los-angelesi áruházból valódi lőfegyvert, vagy valódi revolvert hozassanak.

Nem lesz ennek semmi akadálya, csak azt kell MONDANI, hogy már nagykorú, csak a hirdetett összeget kell elküldeni és postafordultával megérkezik a kiválasztott fegyver, a revolver.

Innen már csak egy lépés valami komoly és jövedelmező szórakozás felé. Automobil mindig akad a háznál és ha nem, valaki másét is lehet használni. Két-három ifjú összefog, a revolver módot ad egy-egy gazolin állomás, vagy ital-bolt “hold-up”jára és a társaság elindult azon az utón, amely előbb-utóbb gyilkossághoz, életfogytiglani fegyház- hoz, vagy a villamos székhez vezet.

Tudom, hogy nem minden amerikai fiú ilyen. Azt is tudom, hogy nem lehet minden szemtelen fiatalembert felelősségre vonni. Nem lehet minden kölyöktől elvenni a “sling”-et. Egyebekre, sok másra van szükség ahhoz, hogy a fiatalokat gyerek kortól kezdve ne lőfegyverekkel lássuk el; ne gyilkosságokat bemutató filmek elé ültessük a gyermekeinket; ne terjesszük a gyűlöletet és szüntessük meg az erőszakosságokat.

Az amerikai szellemnek kell megváltozni ahhoz, hogy felhecceit, félrevezetett, gyakran meghibbant emberek ne ontsanak vért és többé ne döntsék gyászba és szégyenbe az egész nemzetet.

▼ ▼ ’■r-r-v’T-'r t ▼ ▼ t t <r y

I: APRÓSÁGOK

i ► r <

► Kovács Erzsi rovata <-I--*--*--*--«--*--*--*--*--»--«--*--*--*--»--»--*-*

Karácsonyi jótanácsok

Jól tudom, hogy a kedves és nyájas olvasók nagy része igen súlyos gondokban van ezekben a napokban, hiszen alig pár nap választ el bennünket a karácsonytól és ahogy itt Amerikában számolják, már csak 7 vagy 8 vásárló nap van karácsonyig. Nagy gond az bizony, hogy mit is vegyünk a szeretteinknek, no meg azoknak is, akiket nem nagyon szeretünk, de kaptunk tőlük tavaly ajándékokat és viszonozni kell. Nagy gondok ezek és azért azt hiszem, igen nagy szolgálatot teszek, ha néhány jó tanáccsal igyekszem megkönnyíteni ezt a nehéz gondot.

Havas, szeles idő van, nem nagyon akaródzik még a házban sem dolgozni, igy aztán még arra is van időm, hogy a hirdetéseket is elolvassam. Így akadt meg a szemem egy néhány dolgon, aminek talán hasznát veszik a kedves olvasók.

Persze a legszebb dolgokat a Neiman-Marcus árulja Texasban. Ott van a legtöbb könnyen jött pénz és könnyebben költik is el. Van egy tengeralattjáró kis hajó, két személyes, csak 7 mile-al a viz alatt futkos. Mindössze* $18,700-ba kerül. De aki nem szeret kettesben a viz alatt utazni, annak vehetünk gyönyörű pár pisztolyt, amelyre rá van vésve: “His” and “Hers”, nehogy véletlenül a rossz pisztollyal lőjjék meg egymást. Ez is csak kétszemélyes ajándék és 1,000 dollárba kerül.

De ha valaki nem akar olyan sokat költeni, vannak ezer dolláron aluli szép ajándékok is. Valódi elefánt-lábból készült papírkosár mindössze $350.

De azért New York sem marad el Texas mögött. Például Káplánnál lehet $2,200-ért kapni mink overallt, amiben nemcsak takarítani és vásárolni lehet a szupermarketban, de tornászásra is alkalmas.

Valamelyik kedves barátnőnknek lehet venni egy krokodil bőr szatyort (shopping bag) a Henri Bendelnél csak $300. De ha nem akar annyit költeni, olcsó vacak kigyóbőrből csak $85.

Tiffanynál ezüst ásót vehet a férjének 1,000 dollárért, talán nagyobb kedve lesz a drágalátos- nak a kertben segíteni. A Verduránál arany cipő- huzót kaphat $400-ért. Bonvvit Teller-nél egy ki- himzett, csipkével szegett zsebkendő $500. A Káplánnál van csincsilla ágyteritő csekély 2.000 dollárért.

Persze a gyermekekről sem szabad megfeledkezni, hiszen az egész karácsonyi vásár ugv kezdődött, hogy a gyermekeknek vettek ajándékokat. Most is kapni sok mindenfélét. Neiman-Marcusnál lehet kapni egy kis mozdonyt és egy hozzákapcsolt vasúti kocsit $l,500-ért, és a newyorki Hamacher- Schlemmernél kis Ford-autókat kapni, amelyek 10 mile sebességgel tudnak menni, csekély $395-ért.

A kedves kis állatokról sem szabad szent karácsony napjára megfeledkezni. Kutyuskára texasi nagy kalapot vehetünk $10-ért, és a cicukának vehetünk egy mink párnát $100-ért.

Nem is akarom megemlíteni a ruhákat, kabátokat, alsónemüket, hiszen ezek hasznos dolgok és ki vesz hasznos dolgot karácsonyra?

Ne haragudjanak kedves olvasóim, hogy idejüket és türelmüket igénybe vettem ezekkel a hihetetlennek tetsző dolgokkal, de mivel ezek tényleges karácsonyi árak és valódi milliomosok vásárolják is ezeket, nem árt, ha néha belepillantunk, hogyan is él a rosszabbik, kisebbik fele a világnak.

Részemről fogadjanak el egy forró üdvözletét, őszinte jókívánságaimat, hogy egészségesen, békében éljünk sokáig. Becsüljük meg egymást, szeressük egymást, Karácsony a béke és szeretet ünnepe. Gyakoroljuk egész éven át.

fíLHOGVfin

énűaioni...

f rja.: EHN