Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-04 / 27. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD A TUBOIANYÓS-TECHNIKAI FORRAMLOM ÉS A ‘RASAS TÄRSMALiA' Á legújabb tudományos-technikai eszközök és lehetőségek hasznosítása tekintetében a fejlett tökésországokban nem lebecsülendő sikereket értek el. A kemizálás, a műanyaggyártás valamennyi fejlett tökésország gazdasági életének fontos, szerves részévé lett. Köztudomású, hogy az Egy. Áll.- ban és Angliában — döntően katonai célokra — nagy atomipar fejlődött ki, de előrehaladt az atomenergia békés célú hasznosítása is, főleg a radioaktiv izotópok formájában. Különösen az USA-ban, az utolsó évtizedben viszonylag gyorsan terjedt a termelési folyamatok automatizálása, melynek eredményeként e téren messze elhagyta tőkés versenytársait. Az Egyesült Államokban kialakult magas techni- ka'és életszínvonal ma a legfőbb tárgya — nem is teljesen sikertelenül — a burzsoá propagandának. A sokat magasztalt “amerikai életforma” bajnokai, vagy az olyan teóriák hirdetői, mint “a bőség társadalma”, kétségtelenül ezekre alapozzák érvelésüket. A sok uj gép és berendezés, még inkább a sok millió gépkocsi, háztartási és kulturcikk a felületes szemlélő számára valóban gyakran kétségessé teszi a kapitalizmus hanyatlásáról és az arról szóló megállapításokat, hogy a legújabb tudományos-technikai vívmányok általános, az egész nemzetgazdaságra kiterjedő hasznosításához már túl szükek a kapitalizmus keretei. Nem kell azonban túlságosan elmélyedni az Egyesült Államok gazdaságának rejtelmeiben, valóságos összefüggéseinek vizsgálatában ahhoz, hogy e tételek igazsága nyilvánvalóvá váljék. Mindenekelőtt az Egyesült Államokban, de egyre inkább más fejlett tőkésországok gazdaságában is, máris o’yan szembetűnő jelenségek mutatkoznak — jóllehet az uj vívmányok hasznosítása még az elején tart —, amelyek arról tanúskodnak, hogy a tudomány és a technika fejlődése, a legújabb technika, elsősorban az automatizálás terjedése, a termelőerők és a termékek fokozódó pazarlásával jár, és megoldhatatlan ellentmondásokhoz vezet ezekben az országokban. A legszembetűnőbb e jelenségek közül, hogy a koreai háború befejezése óta jelentősen lelassult az ipari termelés növekedési üteme az USA-ban, 195U és 1955 között az évi átlagos ipari növekedés még 5.22 százalék volt, 1956 és 1962 között már csak 2.94 százalék, ami a lakosság időközbeni szaporodását is figyelembe véve azt jelenti, hogy az egy lakosra jutó ipari termékmennyiség csak mintegy 1.3%-kal lett több évente. Az ipari termelés lassú növekedése nem uj jelenség az USA-ban, hiszen 1928 és 1940 között is évi átlagban csak 2.01%-ot tett ki. A második világháború alatt a katonai célú termelés rántotta ki a gazdaságot ebből a tespedésből, hiszen ipari termelése 1939-hez viszonyítva 1943-ban csaknem 2.2-szeresére nőtt. A háború után a lakosság “elhalasztott kereslete”, a növekvő ipari és mezőgazdasági beruházások és lakásépítkezések, majd a “hidegháború” megkezdésével megindult fegyverkezés gyorsan bővitették a belső piacot. Ehhez járultak az ekkor szinte korlátlan külső piacok, mivel a legfőbb konkurrensek a háború utáni években gyakorlatilag kiestek a versenyből. E tényezők egy része viszonylag rövid életűnek bizonyult, s igy a háború utáni gyors fellendülés az 1948—1949. évi válságba torkollott. A koreai háború kirobbantása újabb jelentős lökést adott azonban a gazdaságnak, melynek befejezése 1953 —1954-ben részleges válsághoz vezetett. Az USA ipari fejlődése azóta lassult le. Megállapítható tehát, hogy a második világháború, annak gazdasági politikai következményei és az erőviszonyoknak a második világháborúval kapcsolatos megváltozása a monopóliumok számára olyan uj lehetőségeket tártak fel, amelyek kiaknázásáért kialakult éles konkurrenciaharcban gyorsan fejlesztették a termelést, alkalmazták a tudomány és a technika legújabb vívmányait. A második világháborúval, majd a koreai háborúval közvetlenül kapcsolatos konjunkturális tényezők kimerülésével, a külföldi konkurrencia .megerősödésével uj szakasz nvilt az USA fejlődésében. Erre a szakaszra jellemző, hogy a technikai vívmányok szélesedő alkalmazása az ipari termelés növekedésének az előbbiekben vázolt erős lelassulásával egyidejűleg megy végbe. A termelés és a beruházások ütemének csökkentése ellenére ;>t Egvesült Államok feldolgozó iparában az automatizálásra és a “munkamegtakaritó” egyéb gépekre eszközölt beruházások részaránya az összberuházásokon belül az 1955. évi 11%-ról 1959- ben 12%-ra nőtt és 1963-ban várhatóan eléri a 19 százalékot. A legújabb technika alkalmazásának szélesítésére, a tudomány és a technika további fejlesztésére ebben az időszakban a kedvezőtlenebbekké vált belső és külső piaci lehetőségek miatt kiéleződött konkurrenciaharc kényszeríti a monopóliumokat és az államot. S mind nagyobb erővel érezteti hatását nemcsak Amerikában, de a többi fejlett tőkésországban is a szocialista országok gyors ipari fejlődése és elsősorban a Szovjetunió kiemelkedő sikerei a tudomány és a technika fejlesztésében. A lelassult ipari fejlődés szakaszában az uj vívmányok szélesedő alkalmazását a fegyverkezésre fordított összegek további növelése mellett főleg a termelőerők és a termékek növekvő “békés” pazarlásával valósítják meg, amit az amerikai dolgozóknak viszonylag mind nagyobb mértékű kizsákmányolásával és a tőle függő, gazdaságilag elmaradott országok népeinek nyomorával fizettetnek meg. Az USA első számú problémája ebben a szakaszban a munkanélküliség. A Labor Department statisztikai adatai szerint a feldolgozó iparban az összfoglalkoztatottak száma 1948 és 1981 között 7%-kal csökkent, miközben a termelés 60%-kal emelkedett. Az uj technika elsősorban a termelőmunkásokat szorította ki, akiknek a száma 1955 és 1962 között 1.3 millióval csökkent, miközben a termelés 13%-kal nőtt. De nem kevésbé fenyegeti a munkanélküliség az un. “fehérgallérosokat”, az irodai dolgozókat sem, akiket tömegesen tesz feleslegessé az elektronikus számítógépek alkalmazása az ügyvitelben. A munkanélküliség mindig a kapitalizmus szükségszerű velejárója volt, krónikussá pedig az első világháború óta vált. Az uj vonás jelenleg az. hogy a legújabb technika a termelékenység olyan hatalmas, ugrásszerű növelésére ad lehetőséget, hogy felhasználása minden eddiginél nagyobb mértékben szorítja ki a termelésből és az irodai munkából a dolgozókat a tőkésországokban. Ily módon e vívmányoknak ez a legfőbb előnye lesz éppen elterjedésük egyik legfőbb gátjává. Az Egyesült Államokban ez máris nyilvánvaló: számítások szerint a következő évtizedben az irodai alkalmazottak 47 százaléka válik feleslegessé A munkaerőpiacon pedig a következő 10 évben — ha tovább tart a technikai fejlődés jelenlegi üteme — a felnövő fiatalokkal együtt összesen 41.5 millió “felesleges” ember jelentkezik. Ennek megakadályozásához hetente 80 ezer munkaalkalmat kellene teremteni, amit a polgári közgazdászok is megoldhatatlannak tartanak. Ä korszerű automata berendezések alkalmazása nagy tömegű azonos termék termelése esetén kifizetődő. Az automatizálás terjedésével igy az egyik oldalon nagy tömegű termék jön létre, a másikon pedig a munkanélküliek számának növekedésével csökken a fizetőképes kereslet. Ebben a helyzetben a verseny az egyes tőkés csoportok között szükségszerűen élesedik, ami megköveteli a termelőberendezések korszerűsítését és egyre újabb gyártmányok előállítását. Ez gyakran olyan termékek létrehozásával jár, amelyek nem korszerűbbek, csak tetszetősebbek. Költségeit a gyorsított amortizáció és az emelkedő árak révén áthárítják a fogyasztókra, ami megint csak a fizetőképes kereslet csökkenésével jár. Az Egyesült Államok gazdasági életének vázolt fokozódó nehézségei azt tükrözik, hogy a tudomány és a technika legújabb vívmányai olyan színvonalra emelték a munka társadalmi jellegét, hogy általános elterjedésük csak az egész termelés társadalmi irányítása, a technikai haladás, a munkaerő-felhasználás, a termékelosztás tervszerű összehangolása utján biztosítható. Ennek feltételeit a magántulajdon felszámolása teremti meg, s ezért a tőkének kísérletei, hogy a tőkésállam beavatkozása utián tartsák kezükben az uralmuk alól kinőtt termelőerőket, szükségszerűen csak részleges eredményeket hozhatnak. Amerika gazdaságának háború utáni, négy vál- ságjellegü visszaesése kiáltó bizonyíték erre. Ennek elismerésére kényszerült J. F. Kennedy elnök is, amikor 1963 januárjában az adóreform mai kapcsolatos kongresszusi üzenetében a gazdasági élet alakulását ugv jeüemezte, hogy abban “f'gvik visszaesés a másikat követte, s a helvreálli- tás és a növekedés időszakai egvre rövidebbek lettek.” Thursday, July 4-th 1963 Az Egyesült Államok gazdasági fejlődésének e tényei elégséges okot szolgáltatnak annak leszögezésére, hogy a szocializmus és a kapitalizmus között folyó gazdasági verseny nem sok eredménnyel kecsegteti a tőkésországokat. Ez tükröződik abban is, hogy az USA egyik legnevesebb közgazdásza, J. K. Galbriath, 1958-ban egy uj elmélettel “a bőség társadalmának” elméletével lepte meg a világot. Ebben arról elmélkedik, hogy az amerikai nép már elérkezett a bőség korszakába, a termelés további növelése csak iuxus- és egyéb célokra szolgál, s a lakosságot csak nagy reklámhadjárattal lehet meggyőzni, hogy vásárolja az uj árukat. “A bőség növekedésének következménye — vonja le konklúzióként —, hogy csökken a gazdasági célok jelentősége. A termelés és a munka termelékenysége egyre kevésbé fontos.” Nem más ez, mint az amerikai nép megtévesztéséi-e szánt, de eléggé átlátszó kísérlet: igyekszik elhitetni, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország gyors fejlődébe nem jelent semmit, hiszen az amerikaiak már úgyis a bőség társadalmában élnek. Nem érdékte-en tehát ezért röviden szemügyre venni “a bőség társadalmát” abból a szempontból, hogy mit hozott a gazdasági élet fejlődése, és az uj technika szélesedő alkalmazása az amerikai dolgozóknak. íme a valóság: láttuk előbb a növekvő munkanélküliség és a létbizonytalanság fokozódásának tényeit. Hivatalos adatok alapján számítva, 1953 és 1980 között nőtt ugyan az egy munkásra számított reálbér, évi átlagban 1.97 százalékkal, de ennél több mint kétszer gyorsabban, 4.05%-kai nőtt a munka termelékenysége. Ez önmagában is a kizsákmányolás gyors növekedését tanúsítja. De számszerűleg is kimutatható, hogy az amerikai munkások a munkanap kevesebb, mint egyhar- madában dolgoznak maguknak. “Relativ helyzetük” gyorsan romlott, amit az mutat, hogy részesedésük az általuk megtermelt termékekből, 1953- at 100-nak véve, 1960 ig 86.6-ra süllyedt. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a világ leggazdagabb országában — mint. az angliai Times 1963 ápr. 12-i számában erről részletesen beszámol — minden ötödik ember szegénységben él és még sokkal többen nélkülöznek. A lap megállapítja, hogy az USA-ban “77 millió ember vagy szegény, vagy nem biztosított számára a megfelelő életszínvonal.” Az AFL-CIO a kongresszus gazdasági bizottságához nyilatkozatot terjesztett elő az ország gazdasági helyzetéről és a munkások anyagi helyzetének rosszabbodásáról. “A bőség legendája ellenére tovább növekszik a nyomor — írják a nyilatkozatban. — Szégyenszemre nem elégítik ki szükségleteinket társadalmi szolgáltatásaink és közintézményeink, akár az egészségvédelemre, akár a közoktatásra, akár a mezőgazdaság és a közlekedés ujjáalakitására, akár a természeti erőforrások helyreállítására és fejlesztésére gondolunk. Városaink szégyenei a nyomortanyák, amelyek életre hívják a kiskorúak bűnözését.” E tények teszik érthetővé, hogy a The Times cimü angol polgári lap is említett cikkében J. K. Galbraith müvéhez a következő megjegyzést fűzi: “Galbraith profesz- szor nyilván pontatlan volt, amikor megirta a Bőség társadalma cimü müvét.” Joggal felvetheti az olvasó, hogy az uj technika terjedése milyen következményekkel járt eddig a többi fejlett tőkésországban. Ezek, mint szó volt róla, a legújabb technika alkalmazása terén jelentősen elmaradtak Amerika mögött. Ugyanakkor ipari termelésük az utolsó évtizedben általában sokkal gyorsabb volt, mint az Egyesült Államoké, s az uj technika kezdődő alkalmazása szükségképpen nem járt még olyan súlyos következményekkel. mint az utóbbi országban. Vannak azonban olyan jelenségek, amelyek azt mutatják, hogy Nyugat-Németország, de főként Anglia ipari fejlődése kezd hasonlítani az Egyesült Államokéhoz. így az NSZK-ban kifulladóban van a “gazdasági csoda”. Ipari termelése 1950 és 1955 között évi átlagban 12.22%-kal, 1956 és 1962 között, ennek kevesebb, mint a felével, 6.02%-kal fejlődött, 1963-ban pedig várhatóan már csak 3.5 százalékkal emelkedik. Angliában az ipari termelés fejlődése 1950 és 1955 között, évi átlagban 3.54 százalékról 1956 és 1962 között 2.5%-ra esett. Az ütem csökkenésével, bár az kevésbé jelentős, mint az NSZK-ban, máris súlyos gazdasági nehézségek keletkeztek. Ez év tavaszán Angliában majdnem 1 millió ember, az összes dolgozók 4%-a munkanélküli segélyből él, a meglevő üzemek kapacitásának kihasználása nem haladja meg a 80óf-ot. E tényekből is arra következtethetünk, hogv a többi fejlett tőkésországban a legújabb technika, elsősorban az automatizálás terjedése azokhoz hasonló következményekkel jár majd. ámeneknek máris tanúi lehetünk az Egyesült Államokban . N. J. : 7 , 4
