Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-04 / 27. szám

14

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, July 4-th 1963

Kovács Ottó Attila:

A9 öreg magyar hazatér

FORRÓ tikkadt levegő nehezedett a praeriere.

A fűszálak bágyadtan hajtották le fejüket, s a kő-. zeli fák lombjai is mozdulatlanságba burkolódzik. Köröskörül csend honolt, csak a farmház közelében püffogott egy traktor. Az öreg János fáradtan törülte meg félkezével izzadó homlokát, nig a másikkal keményen tartotta a döcögő trak- or kormánykerekét. Barna, napsütötte arcát keskeny barázdákkal diszitette az idő, s ősz hajából egy tincs csúszott ki a kalap alól, mintha az is segíteni akarná letörölni a fáradság és hőség okozta verejtékcseppeket.

Az öreg halkan dörmögött néha valamit a bajsza alatt, akár csak otthon, ezelőtt negyven évvel, amikor az uradalomban szolgált, és a lovakkal szántott a határban. Akko’ legalább vót kihő be- széni” — motyogta az öreg — mer’ há ott vótak a óvak. Most meg itt gubbaszt ezen a micsodán ni: ezen az összetákolt vasdarabokon, amit máskippen raktornak hinnak. Ennek őszt beszihet. E nem nyihóg vissza mint a lu. De azért csak dörmög az öreg a traktornak is, s magyarázgatja, hogy mit ■sell majd itt meg ott tenni, s megaztán mit felej- ett e’ megin’. Az meg csak vissza-visszapöfög neki, s még igenlően is rázogatja az orrát hozzá.

Heszen ez is porból lett, akárcsak mi — gondolkodik az öreg hangosan — neki a szive a motor. Ha az megáll: nincs tovább. Újra kell indítani. Ha meg megöregszik, akkor ujraöntik. Nemugy minket, az emböröket. Minket hamár egyszer bekapartak a fűddel, onnan nem gvün vissza senki. Még csak az kön' — kiáltott fel az öreg, s egy mérgeset között hozzá — úgyis sokan vagyunk ezen a gurigán.

Az öreg testét halk köhögés rázta meg — Na- fene, már megin’ kezdi — szólt az öreg s ideges kézzel kaparászott zsebében az orvosság után. Ugv- látszik othun felejtöttem — krákogta rekedten, s a farmház felé kinyitotta a traktort. Az öreg János csak ült a bakon, s nyakán kidagadtak az erek az erőlködéstől, úgy köhögött. Mert bizony az öreg beteg volt, s az orvos az jósolta, hogy jobb ha magánál hordja a pirulákat s ha rájön a köhögési roham, akkor csak vegyen be belőle. Dehát mivelhogy eléggé megtapodta már az élet útját, s a hetvenharmadikat járta, igy sose lehet tudni, hogy mikor búcsúzhat el ettől a világtól. Az öreg tudta ezt, s nem félt a haláltól.

A poros, göröngyös ut bizony eléggé rázós volt, s mire beért az öreg a farmházhoz, addigra már egy keskeny véres esik futott le a szája szélén. Annyi ereje még volt hogy megállitotta a traktort, s ráborulva a kormánykerékre köhögött. A zöld karosszéria lemezt apró piros vérfoltok tarkították már mikor az egyik embere levette onnét.

— Tejóságosisten! — kiáltott a házból kirohanó asszony — hát kend mé’ nem szedte azt az orvosságot? Az öreg csak a kezével intett, hogy nincs nála, mire felesége lélekszakadva futott a házba az uj orvosságért.

Mire az asszony kiért a pirulákkal, addigra az öreg ott feküdt a tornác kanapéján. — Na szedje gyorsan be kend — szólott csendesebben — addig legalább lecsillapodik, mig kigyün a doktor. Annak is telefonáltattam.

Az öreg kissé lecsillapodott. Ugylátszik használt a gyógyszer.

— Te Julis, — szólalt halkan a feleségéhez.

— Csak haggasson — szólt zsörtölődve az asz- szony neki — a beszid árt magának illenkor. Jobb ha csöndben nyugoszik kissé.

— Jobb a fenét. Egyszer úgyis meg kő’ honi, oszt mos ippugyse vagyok messzi tüle — mondta az öreg.

— Ugyan már! Hiszen eddig es kibírta — szipo- got az asszony, s könnyeket törölt le a ráncos arcáról.

— Eddig, eddig, — dörmögte az öreg halkan — de most biz’isten sok virt köptem ki.

— Hát csak nyugodjék má’ na, — szólt az asz- szony — mert oszt utóbb még etthagy engem magamnak.

Az öreg szelíd, simogató tekintete végigcirógatta az asszony ráncos szikkadt arcát, s látva, hogy amaz könnyekkel birkózik megszólalt:

— Te Julis. Még eddigien mig együttvotunk, nem is jutott eszembe, hogy megköszönjem neked azt a sok keserves, nehéz és mégis szép esztendőt mit velem töltöttél. Pedig meg kéne köszönni, meg leéne, mert nem sok van má’ hátra nekem.

, — Ne beszijjen bolondokat — szipo^ *elesé«*e

Pedig nem is ollan rigen vót miko’ tákoztunk egymással — szólt halkan az öreg, szinte magának mondva — be’ szép is vót a’. No. ne rijj Julis, ne rijj, egyszer úgyis porrá leszünk mind és összekeveredünk a fűddel. De Te, Julis igéid meg nekem, hogy ha meghóttam, a porom visszaviteted a falumba — szóit a síró asszonyhoz az öreg. — megígéred?

—Meg hát, de azért nehogy meghajjon!

— Mert tudod Julis — folytatta az öreg — ez a fűd nem fogad bé’ — én csak tudom, de nem ám! Jó lett vona otthun meghoni; dehát a gyerekek.. . tudom Julis, tudom... de azért szerettem vón’ látni a falut mielőtt elmenek..szerettem vóna h aggatni a kesharangót ’ment vgesernygre hi’.. . a hazafelé lassan ballagó gulyát , . . fehérre meszelt tornácokat... ej’ Julis, Julis, de szép is.az az ország.

Az öreg szemeiből könnyet csavartak ki az emlékek, majd mellét újra megrázta a köhögés.

— Ugye mondtam, hogy haggason, — förmedt * i

rá az asszony ijedten.

—Jó van na, ehk, ehk, —szólt köhögve az öreg. Az asszony újra orvosságot adott neki, de a köhögés nem állt meg, s uj vércsikok jelentek meg a száj szegletében. Mire az orvos odaért már csak a siró asszonyt, meg a csendben nyugvó öreget találta ott. Az öreg János szemei mereven bámulták az égen tovasuhanó fellegeket, melyekkel az öreg gondolatban hazaért falujába, amit 35 évvel ezelőtt otthagyott, s ami még most is úgy élt az emlékezetében, mint akkor látta. Merev szemei nem is az amerikai praeriet látták, hanem a magyar pusztát, s a traktor helyett két pejlovat látott az udvaron, mig a kék eget hasitó “jet”-et is fecskének vélte utoljára.

Már nem hallotta az orvos felbugó autóját, sem a sű’ó feleségét: Ő már messze járt, nagyon mesz- sze: a Duna—Tisza vidékére repítette egy gyors szellő gondolatban, megsajnálva egy öreg magyart, akit a régi rendszer bűne kergetett ki egy gazdag országba s ahol mégsem érezte magát otthon. Szi- ve-lelke visszavágyott oda, arra a földre, amely életet adott neki, s olyan keserű kenyeret, melyet az idő és távolság édessé tett neki.

Nyugodj csak János bácsi békében: poraidért úgyis eljő a hazai szellő, hogy visszavigye oda, ahonnén vétetett.

APRÓSÁGOK

Kovács Erzsi rovata

Ha most visszagondolok, nem tudom megérteni, hogy miért is követelőztem, fenyegetőztem, veszekedtem, sírtam, hízelegtem, kiabáltam... a mosógépért. Hej, ha én azt tudtam volna, amit most tudok. De hát utólag mindig okos az ember. Ha én azt tudtam volna, hogy milyen jó dolgom volt nekem azelőtt. Ha én azt előre tudtam volna, hogy mióta a mosógép a házban van, azóta a mosógép- javító (vagy inkább rontó) olyan gyakori látogató lesz a házunkban, hogy már vett egy szép szőrmekabátot a feleségének, aminek a háta, a két ujja, meg a nyaka a mi pénzünkből került ki. Ha valami baj volt a mosógéppel — és mikor nem volt? — akkor eljött a kis fekete táskával, megtapogatta a gépet, belenézett a kis zseblámpájával, megnyomkodott egy-két gombot és szomorú fejcsóvá- lással kijelentette, hogy $37.50-be kerül. Szóhoz se tudtam jutni, már be is csukta a kis táskáját és 10 dollárt követelt; ha majd megcsináltatjuk $37. 50-ért, majd azt levonja. Az orvosnak csak 5 dollárt kell fizetni és még injekciót is ad.

De ha már nem is az anyagi oldalát nézem, akkor is nagy hiba volt ezt a szörnyeteget a házba beengedni. (Most nem a javító mestert gondolom, hanem a gépet.)

Milyen jó dolgom volt azelőtt. Volt egy kedves magyar ember, aki egy lovas kocsit hajtott, eljött, odaadtam neki a szennyest és pár nap múlva a nagy darabokat kivasalva, a többit nedvesen hazahozta. Ha néha-néha igazi nagy lady akartam lenni, akkor az egészet kivasaltattam.

A 156-ik uccában laktunk, volt egy kis kert is a ház mögött. Anyám mindent ültetett a kertbe, virágot, zöldségfélét. Mindig panaszkodott, hogy rossz a föld a Bronxban. Úgy segített néha rajta, hogy amikor jött a mosodás a kocsival, lóval, akkor anyám kiküldött minket és ott diskuráltunk a magyar mosodással, amig a ló megemberelte magát és hagyott egy kis föld javítói.

Kedves ember volt a mosodás, szívesen diskui ált velünk akármeddig. Megtárgyaltuk a világ baját. Mindig volt sok baj a világon, volt miről beszélni.

De mit szidom úgy a mosógépest, van itt nekem egy másik nagy ellenségem is, az a televíziós. Hát erről a csinos fiatal emberről nem apróságokat kellene Írni, hanem egy könyvet, amit minden egyes televízióval eladnának a gyanútlan vásárlónak, hogy tudja meg előre, mi vár rá.

Ennek a fiatal embernek szép hullámos haja van, és azt fésüli mindig. Közben úgy tesz, mintha értene a televízió szerkezetéhez, és ő is összehúzza a szemöldökét és kezdi a fejét csóválni. Már tudom a fejcsóválásból, hogy meguszom-e 10—15 dollárral, vagy kimondja a végzetes szót “EL KELL VINNI A MŰHELYBE!’’ Ettől rendeszerint szédülök, és ahogy kezdek magamhoz térni, már hallom a jól ismert számokat: “$37.50”. Hógy miért minden $37.50, azt nem tudom. Persze, nincs mit csinálni, odaadjuk neki a televíziót, s va- lT’W- — H a bé’

lami jó program van és igy azt nem láthatjuk. Mikor hazahozza és kifizetjük a $37.50-et, akkor esz a méreg, hogy ezért a vacak programmért kellett annyit fizetni?

És még panaszkodnak, hogy Magyarországon nincs elég mosógép és nincs elég televízió. Nem is tudják, hogy milyen jó dolguk van. Adják oda a szennyest a mosodába, és $37.50-ért menjenek jó- néhányszor a színházba, meg a moziba.

HAGSEK ÉS SAJÓ

HACSEK: Jó reggelt Sajó ur. mi újság?

SAJÓ: Mi az, hogy mi újság? Hát maga nem olvas újságot? Ngo Diem Kambodzsába utazik nagyszülei otthonát meglátogatni és onnan Sziámba megy a sziámi király meglátogatására.

HACSEK: Maga téved Sajó ur. Ngo Diemnek ég a ház a feje fölött, a nép forrong, a buddhisták tucatszámra ugrálnak a tiizbe tiltakozásképpen, a kommunisták elleni harc rosszul megy. Ép most utazna Kambodzsába?

SAJÓ: Jaj, bocsánat Hacsek ur, valóban tévedtem. Nem Ngo Diemet akartam mondani. MacMillan angol miniszterelnök készül Izlandba, hogy felkeresse dédnagyapja szülővárosát. Onnan Paraguayba megy Stroessner elnök meglátogatására. HACSEK: Sajó ur, maga mit beszél? MacMillan kormánya recseg-ropog. A hadügyminiszteréről kiderült, hogy a kabinetgyülések után egy hivatásos örömlánnyal szűrte össze a teáját, hogy félórával azután, hogy Anglia H-bombákkal való felfegyverzéséről tárgyalt a mulatóba sietett, ahol akkor volt a tolongás, hogy még az orosz tisztekbe is belebotlott. Hát csak akad jobb dolga is MacMil- lannak, mint ilyen botrány idején Izlandba vagy Paraguayba utazni!

SAJÓ: Jaj Hacsek, én olyan szórakozott vagyok. Az olasz miniszterelnök készül Argentínába egy mulatóba — nem bocsánat, jaj de megzavart, az olasz miniszterelnök Mississippibe készül a disz- doktorátus átvételére az ottani egyetemen. HACSEK: Maga csacsi Sajó. Már hogy menne az olasz miniszterelnök Mississippibe, amikor attól fő a feje, hogyan alakit kormányt az olasz nép többséget képviselő szociálisták és kommunisták bevonása nélkül. Mondja Sajó, nem Kennedyre gondolt maga?

SAJÓ: Hát persze, persze, Kennedy elnök készül körútra. Mivel itt rendben áll a szénánk. A néger tgyenjogusitás kérdése meg van oldva! A törvény amelyet beterjesztett a Kongresszushoz, el lett fogadva, a válság elmúlt, a néger nép meg van elégedve, Wallace kormányzó Lena Horne-nal táncolt egy newyorki night-clubban, Bull Connor Rev. Luther Kinggel járta el a kállai kettőst, Jack- sonban.

HACSEK: Szegény Sajó!

SAJÓ: Szegény Kennedy!

Uj magyar melódiák a lemezpiacon

Barát Sándor énekel, Surányi Rudi és cigány- zenekara muzsikál

Ára $4.95 postázás á tJS.-ben 25é Kanadában 84c Rendelje meg a következő címen:

Alex Barát Record Co. 315 E. 77 St. N. Y. 21 NY LE. 5-8691