Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-13 / 24. szám

Thursday, June 13, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Victor Perlon ACÉLÁRAK, LÉTFENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK ÉS BÉREK Vajon az acél árának az emelkedése a létfenn­tartási költségek emelkedését vetíti előre? A Wall Street Journal által idézett pénzügyi szak­emberek azt állítják, hogy az acélból készült fo­gyasztási javak árai nem fognak emelkedni, mig mások azt rebesgetik, hogy a gépkocsik ái'ának 50 dollárral való felszökésére számíthatunk. Az acélárak emelkedését mindenesetre követte más cikkek árának emelkedése, ami gyorsan hatott a belőlük készült áruk áraira — amint ezt a mü- selvemszálból készült termékeknél, a cigarettánál és cukornál tapasztalhattuk. A villamossági felszerelési tárgyak nagyarányú elterjedése előreveti az árnyékát annak, hogy a tömegfogyasztás céljait szolgáló készülékek árai emelkedni fognak. A szövetségi, állami és városi adók ezévi növekedése 1.1 százalékkal emeli a newyorkiak létfenntartási költségét. A postabé­lyegek 25 százalékkal drágultak meg, mig az in­gatlanok adói igen magasra szöktek a kis családi házak esetében, ami főleg azokat a dolgozókat érinti, akik keserves munkával megtakarított pénzüket fektették ebbe. A service költségei — az egyetemi tandijaktól kezdve az étkezdében el­fogyasztott ebédig — még rohamosabban növe­kednek. Az emberek általában érezhetik, hogy a lét- fenntartási költségek már jelentősen emelkednek. A U.S. Bureau of Labor Statistics viszont azt ál­lítja, hogy ez nem igy van. Ez a hivatal azt je­lentette, hogy 1961 februárjától 1963 februárjá­ig csak 1.2 százalékos emelkedés volt ezen a té­ren és egyáltalán semmi 1962 szeptembere óta. A második világháború alatt, a CIO és az AFL, a hires Meany—Thomas jelentésben leleplezték, hogy a Bureau of Labor Statistics létfenntartási költségeket kimutató indexe csak a felét tünteti fel a létfenntartási költségek háború alatti növe­kedésének. Az UE hasonló szolgálatot végzett a koreai háború első szakaszában. Mindkét alkalom­mal bérrögzitési célokra használták a Bureau of Labor Statistics indexét, és ennek a torzításai jó ürügyet szolgáltattak a munkáltatóknak arra, hogy alaposan lefaragják a dolgozók életszinvo- lanát. Az indexet használták fel a bérek megálla­pításánál, amely milliókat sújtott. Vajon ismét olyan időszakot élünk, amikor a munkaügyi statisztikai hivatal a munkások érde­kei ellenében manipulálhatja a statisztikát? A Bureau azt jelenti, hogy az élelmiszerárak 2.1 Százalékkal emelkedtek 1962 januárja és 1963 januárja között, elérve az 1957—59 közötti idő­szak utolsó hónapjai átlagának 103.2 százalékát. Nekem és barátaimnak az a benyomásom, hogy ez a szám távol esik attól, hogy valóban kifejez­ze azt a drágulást, amit vásárlásaink folyamán sajátmagunk tapasztaltunk. Két példát említek meg: 1. Kenyér. A statisztikai hivatal 1.7 százalékos emelkedést mutatott ki az elmúlt évben. Az én környékemen, a jobbminőségü fő kenyérfajták árai az alábbi emelkedést mutatták az elmúlt hat hónap folyamán: Monk’s 29 cent helyett 32 cent. Pachner’s rye 29 cent helyett 32 cent. Pepperidge Farm 28 cent helyett 31 cent. Italian bread 20 cent helyett 25 cent. (10 oz. loaf.) Ezenkívül, Pechter’s csökkentette a súlyt 16 ounce-ról 15-fe. Az első három kenyérgyártmány­nál 10 %-os volt az áremelkedés, az olasz kenye­reknél minden gyártmánynál 25%-os. A minőségi kenyerek forgalma, a kirakatban elfoglalt helye után Ítélve, az egész eladott mennyiség felét teszi ki a super-marketokban. A csomagolt kenyerek­kel kapcsolatos helyzetet, amelyeket a super- marketek neve alatt hoznak forgalomba, nem is­merem. Chicagóban azt az értesülést szereztem, hogy a minőségi kenyerek árai hasonló mérték­ben emelkedtek, mint New Yorkban, mig a cso- magoltaké 10 %-kal emelkedett két év óta. New York környékén, ugyanezen idő alatt, a minőségi kenyerek árának emelkedése 2 cent volt. 2. Narancs. A statisztikai hivatal 5.9%-os emel­kedést mutatott ki egy év alatt 1963 januárjáig, és az 1957—59 évi átlag 119.4 százalékának veszi a jelenlegi árat. Később, a tél folyamán még na­gyobb növekedést fog ez mutatni. Az én megfi­gyelésem szerint, a narancs ára az elmúlt évben 7 centtel növekedett fontonként, abban a szezon­ban, amikor a legmagasabb az ára, mig ebben az évben már 15 centre szaporodott ugyanez a nö­vekedés, ami több mint 100%-os emelkedést jelent. Ebből kitűnik, hogy sem ennek, sem a fagyasztott narancslének az indexe nem mutatja a valódi ár­emelkedést. Még egy sereg más esetben is rá lehetne mu­tatni arra, hogy nem mindig lehet készpénznek venni a statisztikusok állítását, akár élelmiszer­rel, akár más árukkal kapcsolatban. De meg kell jegyeznem, hogy alapos kutatást igényel ez a vizsgálat, mert a statisztikai hivatal által meg­állapított indexek esetleg helyesek lehetnek bi­zonyos cikkek esetében, még akkor is, ha a felüle­tes szemlélő előtt épp az ellenkezője látszik való­színűnek. Csak független kutatás tudná.ponto­san megállapítani a valóságot. Szem előtt tartva az árstabilitást érintő fenye­getést — amely az acélipartól indult -el, valamint a költségvetés hatalmas deficitjéből és a fizetési egyenleg változatlan hiányából —, a munkásosz­tálynak bizonyosnak kell lennie abban, hogy nem használják fel az árindexet reálbérének a csökken tésére inflációval fenyegető időszakban. Minden munkásnak emlékeznie kell az acélárak emelkedésére, mert a tőkések mindig arra szoktak hivatkozni, hogy azért emelik az áraikat, mert a bérek emelkedtek. Marx Károly már száz évvel ezelőtt teljesen megdöntötte ezt az állítást a brit munkásvezetőkhöz intézett hires üzenetében. De a tőkések azt hiszik, hogy még milliókat lehet vele becsapniuk minden uj nemzedék esetében. És akadnak progresszív értelmiségiek, akik azzal ér­velnek, hogy Marxnak igaza volt akkor, amikor a kapitalizmus még versenyen alapult, de nem most, a monopólkapitalizmus idején. Mindamellett, az acélügy azt bizonyítja, hogy a monopóliumok növelik az áraikat, amikor azt hiszik, hogy megúszhatják és több profitot csi­nálhatnak, függetlenül a munkabérmozgalomtól. Amikor már elhatározták az áremelést, akkor azt ugv időzítik, hogy egy béremelést kövessen, mert igy a legalkalmasabb a számukra propaganda cél­ból. Ez húzódik meg tehát az ügy mögött. A dol­gozóknak soha nem szabad elbátortalanodniuk, ha azzal érvelnek velük szemben, hogy az ő béreme­lésük árt az országnak, mert áremelkedést idéz elő. Tavaly ezzel az érvvel dorongolták le az acél­ipari szakszervezet vezetőit. Az a gyanúnk, hogy hosszú időnek kell eltelnie, amig ugyanezt megis­E ö y s i jB élei* A KENNEDY-KORSZAK GAZDASÁGI POLITIKÁJA A munkabérek befagy osztására való törekvés Ha az amerikai munkásosztály bele is egyezne a munkabér emelésének korlátozásába, akkor sem lehetne annak politikai inditó okát — az ameri­kai kapitalisták mindinkább szükiilő profitlehető­ségét — megállítani. A profitráta lefelé menő tendenciája együtt jár az imperializmus korsza­kában uralkodó gazdasági vastörvénnyel. A kezdő, rabló tőkésgazdálkodás idején a pro­fit 100%, sőt 1,000% is volt. Uj nyersanyag, mint a nyersolaj megjelenése, a vasútvonalak terjedé­se, mind-mind hozzásegítették a majdnem adó­zásmentes, rabló tőkéseket horribilis hasznukhoz. A mai gazdálkodás a relativ fogyasztást túllépő termelést — tömegtermelést — produkált és az egész rendszer a fogyasztás fokozásán alapszik. Ezért van az őrült reklám és az emberek vásárlási hajlamainak beteges tulfeszitése. Hogy a Kennedy-Goldberg elmélet keserű piru­láját az amerikai munkásság lenyelje, a monopol- tőke úgy állítja azt be, hogy a munkabérek befa­gyasztása “nemzeti érdek”. Szerintük ez azt je­lenti, hogy a munkásság saját érdekében ne kö­vetelje a munkabérek emelését és ezzel a tőkések a nekik járó szerény profitot biztosíthassák; igy az amerikai tőkés a külföldi vetélytársakkal fel tudja venni a verseny és a dollár és arany kiszi­várgásának veszedelmét megállíthatjuk. Természetesen ez álokoskodás. A való tény az, hogy a munkásság többségének fogyasztási ké­pessége szorosan összefügg a hatalmas munka- nélküli tömeg kérdésével. Így a fogyasztás lehe­tőségének korlátozása éppen a “nemzeti érdek” ellen szól. Az amerikai aranykiáramlás pedig a külföldön tartott hatalmas hadsereg leadásaiból származik: Korea, Formóza és Vietnam dédelgetése és a bil­liókra menő nyersanyag (ásvány, stb.) felhalmo­zása, amelyet az atomháború első három eszten­dejében szándékoznak csak felhasználni. A gazdasági fejlődés akadályai Egy ország gazdasági fejlődésének üteme sok mindentől függ. A szocialista országokban az ál­landó termelés ösztönzésnek az az alapja, hogy a javak fokozott termelésével a lakosság életní­vóját emeljék. Ez nemcsak az azonnal elfogyaszt­ható javakra szól, hanem oly termelőeszközökre, amelyek a jövendőbeli többtermelést megalapoz­zák. Természetesen a kapitalista termelés­nél a gazdasági fejlődés attól függ, hogy a tőkés a felgyülemlett profitot újból termelőeszközökbe fektesse be. De ezt csak a nagyobb profit élteké­ben teszi, azaz vagy a termelést kívánja kiszéle­síteni, vagy munkaerőmegtakaritást akar elérni (automatizálódás). Abban a pillanatban, amikor a tőkés nem lát újabb és nagyobb profitlehetősé­get, akkor a gazdasági kiszélesítést részben vagy egészben beszünteti. A mai helyzetben, amikor például az acélipar a kapacitását gyakran ki sem tudja használni, a profit termelőeszközökké .való átalakítása erősen lelassul. így az Egy. Áll. gaz­dasági üteme lelassult és 3%-kal kell megeléged­nie. Ennek káros következményét sok minden­ben látjuk: a termelés nem képes a munkanélküli tömeget felvenni és munkába állítani: az éven­ként felnövő ifjúság millióinak még kevesebb re­ménye van az elhelyezkedésre, mint eddig. Az ország gazdasági fejlődése egyelőre lelas­sult Európával és Japánnal összehasonlítva. Az államháztartás deficitje emelkedik, mert a befo­lyó adó emelkedésére nem lehet számitani. Ezt az amerikai kormány fokozott fegyverkezéssel próbálja részben egyensúlyozni. így a nemzet jö­vedelmének egy jelentékeny részét inproduktiv, hasznot nem hozó termelésre fordítják. A tőkés társadalom profit-rátája csökkenni fog, mert a régi, boldog rablókorszaknak vége. Az amerikai tőke egyelőre Európába és Japán­ba vándorolt és saját versenytársát építi ki. Eb­ben nyilvánul meg a tőkés gazdasági rendszer el­lentmondása. Strauss izraeli útja Izrael és a Néniét Szövetségi Köztársaság közt mind a mai napig nem létesültek diplomáciai kap­csolatok, a két állam politikai és gazdasági kap­csolatai azonban nagyon szorosak. Izrael sok éve rendszeres gazdasági és fegyverkezési segélyt kap Nyugat-Németországtól. Strauss látogatásának előestéjén Simon Peress, aki hivatalosan csak hadügyminiszterhelyettes, de voltaképpen Ben Gurion miniszterelnök jobbkeze, ki is jelentette, hogy Nyugat-Németország szerepe Izrael felfegy­verzésében semmivel sem kisebb, mint Francia- országé. Ez utóbbi viszont elsőrendű fegyver- szállítója a nyugati hatalmak legmegbízhatóbb közel-keleti szövetségesének. Peress azt is hang­súlyozta, hogy Strauss, mikor még hadügyminisz­ter volt, személyesen is sokat tett Izrael “bizton­ságának erősítésére.” Nyilvánvaló, hogy Strauss most ezeknek a kap­csolatoknak további elmélyítése végett érkezett Izraelbe. S bizonyára azért is, hogy megnyugtas­sa a jeruzsálemi kormányköröket, amelyek az el­múlt hetekben éles kirohanásokra ragadtatták ma gukat a bonni kormány ellen, mert az NSZK több rakétaszakértője privát szerződések alapján az EAK rakétafejlesztési programján dolgozik Kairóban. Strauss érkezését nagy tüntetések előzték meg Izraelben. A kormánynak még a jobboldali ellen­zék is szemére vetette, hogy a volt hadügyminisz­ter személyében a hitlerista tisztek és katonák legkövetkezetesebb reaktiválóját üdvözli. A poli­tikáját mindenben a NATO-nak alárendelő Ben Gurion-kormány azonban kitart Bonnhoz fűződő kapcsolatai mellett; Strauss a legmagasabb kor­mányférfiakkal tárgyal — nyilván további fegy­verszállításról. jjm mi mimi um II ii mn imiiiiiii mim m ni immmmmi ii mii min ii mihui mi m in min juhi nr, PAUL’S SHELL SERVICE ! GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS | 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan I Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PAL, tulajdonos = rnmimmiiiiiiiiiiiiHiiiHimiiuiiimmniiiiiiHiiuucimuiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiimummiuiuiUä^ ___5 '

Next

/
Oldalképek
Tartalom