Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-25 / 17. szám
Thursday, April 25, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Bódog András: Akik ünnepelnek és akik nem Május elseje a munka ünnepe és az uj tavaszé. Nem tudnám megmondani pontosan mikor és hogy kezdődött. De ez nem olyan lényeges. Ahogy az első tavaszi napsütés beragyog az ablakomon, mikor e sorokat Írom, az sok mindent megmagyaráz. A kezdet nem is lehetett másként. Valamikor réges-régen, talán még az ókorban, talán a középkor kezdetén, a városok szűk, naptalan sikátorokba beszorított népe, a sötét odvakban és ablaktalan műhelyekben látástól vakulásig dolgozó emberei a hosszú tél után egy napon ráeszméltek, hogy valami furcsa, újszerű szellő keveredett az odvak és műhelyek áporodott, bűzös levegőjébe; odakint a szűk, kanyargó utcákon túl, a városon túl megérkezett a tavasz. A tél redves és hideg félhomályához szokott szemek hunyor- gatva bámultak föl a bárányfelhősen ragyogó ég kis darabkájára, melyet a szűkös udvarok és magas házfalak irigysége nem tudott eltakarni előlük. Vajon milyen lehet odakint, a házakon túl, városon túl, a rét, az erdő, a völgy, s a világ, amelyet alig ismernek és csak nagyritkán láthatnak a szakadatlan munka emberei? A tél után ugyancsak jólesően jött a gondolat; milyen szép lenne egy napra kiszellőztetni az áporodott, megpállott ruhát, izmokat és megfürdetni a friss tavaszi szélben és a sokat nélkülözött napsütés ragyogásában. így kerekedtek föl a csatornaszagu városok népei a tavasz hívására, hogy a sikátorokon és városfalakon túl meglátogassák az erdőt és a réteket. A tavasz kicsalogatta őket a falak aljából virággal, levegővel és friss reménységekkel. Mert 'nagy csalogató és csaló a tavasz. Amit a megújuló természetben megígér, azt betartja, de a törődött és elcsigázott emberek szivében keltett reményeket mindig megcsalta évről-évre, évszázadról-év- századra. De miért is van az, hogy tavasz táján újra és újra elvárják az emberek,-hogy olyasmit hozzon kilátástalan életükbe, amit hosszú éveken keresztül nem hozott meg soha? Hiszen a történelem folyamán minden nép és minden vallás is megtette, hogy sokféle szines húsvéti legendába öltöztette és ünnepelte a tavasz eljövetelét, de a fényes ünnep csak üres szertartás volt és utána megint csak a változatlan robot nyomorúságos napjai következtek. Évről-évre azért megjött az uj tavasz és vele jöttek a sosem csüggedő uj reménységek. E remények tették, hogy május elseje lett abból ami csak egy majális napjának indult. Ki tehetett róla, ha a természet ujult ragyogása és a csiklandozó napfény nemcsak vágyakat és reményeket keltett, de bujkáló gondolatokat is ébresztett, akármilyen ártatlanul is. Milyen ragyogóan szép is ez a világ! A majálisozó emberek nem is segíthettek rajta, ha önkénytelenül visz- szagondoltak naptalan zsúfolt odvaikra, amelyekben éltek, a biizös műhelyekre, a bányák sötétségére, családjaik és maguk bajaira, a sok keserűségre, amely nyomorúságos kis egyéni életük állandó kísérője és meg kellett, hogy kérdezzék maguktól: Hogyan? Miért? Miért nem? A természet szépsége lázitotta az embereket, mert ellentétül felidézte életük és szegénységük csúfságát. De még lázitott a természet a felkeltett reményekben is. Talán egyszer mégis máskép lesz! Valahogy ilyenformán történt, hogy a majális napja fokozatosan május elsejei-ünneppé változott át. Minél több lett a gondolat és a remény, annál jobban. A gondolatok táplálták a reményeket és a reménykedés meghozta a további gondolatokat. Május első napja a dolgozó ember reménységeinek ünnepe és a tavaszé. Ez volt a kezdet és ez maradt legmélyebb értelme. Ezért is tartják meg mindenütt a világon, kivéve nálunk, ahol a munkásság egy része ünnepli csak. Nem is érdemes megkérdezni, hogy miért van ez igv, ugv is tudjuk az ostoba választ: “Május elseje vörös ünnep.” Ezt halljuk például az amerikai munkás- • vezérek legnagyobb részétől. De ne merd tőlük megkérdezni, hogy hol volna ma még az amerikai munkás, ha szocializmus nem volna a világon? Az egy-két dolláros munkabérnél tartana 12 órás munkaidővel szervezetek nélkül, rendőrökkel és bírói tiltó parancsokkal küszködne ma is éppen olyan keservesen, mint 50 vagy még 30 évvel ezelőtt is apja és nagyapja küszködött. Amivel jobb a helyzete, mint apjáé és nagyapjáé volt, azt a munkás mégiscsak közvetlenül és közvetve a szocializmusnak köszönheti. De ne vádoljunk igaztalanul. Az amerikai munkásmozgalom múltjának néhány nagy emberétől és a jelen idők néhány tiszteletreméltó kivételétől eltekintve, a mai vezérek nem sokat tehetnek róla. A szocializmus néhány gondolata és vívmánya ott és amennyiben sikerrel utat tört, azt a munkásság tömegének nyomása és a külföldi szocialista mozgalmak sikerei és nagy eredményei kényszeritették ki. Hogy mennyiben és mit lehet nálunk szocialista eredménynek nevezni, az most itt nem is fontos; a lényeg az, hogy akárminek is nevezzük amit az amerikai munkásmozgalom elért a munkásság javára — bizonyos, hogy sosem érhette volna el, ha szocializmus nincs a világon. Egy sokmilliós tőkepénzesről mesélték egyszer, hogy szerette mondogatni, hogy ő nem tőkéjén él, hanem dolgozó, mert maga vagdossa le ollóval értékpapírjainak a szelvényeit. Az az amerikai munkás, aki azt hiszi és hangoztatja, hogy semmi köze sincs a szocializmushoz — éppen igy gondolkozik. Semmi köze a szocializmushoz, csak éppen a szocialista eszmék és vívmányok tőkéje hozta meg neki azt a többletet, amellyel apjánál és nagyapjánál jobb helyzetbe került. Hát jól van, kedves barátom, látjuk a szocializmus se inged, se gatyád. Legfeljebb azt köszönheted neki, hogy van rajtad és gyermekeden tisztességes ing és gatya. Hangoztatod, hogy ez nem igy van? Hát mondjuk, hogy sokan vannak a világon, náladnál nem rosszabb emberek, akik szocializmus nélkül annyira sem volnának, amennyire vannak. Mondjuk azt az apróságot például, hogy jómagad is valamivel biztosabb vagy a AZIZ NESZIN: A KÁVÉ ÉS A DEMOKRÁCIA Két dolognak vagyunk szűkében Törökországban: a kávénak és a demokráciának. Ezt is, azt is külföldről kapjuk. Mi idehaza nem tudunk a földünkön kávét termelni. A természeti és klimatikus viszonyok nem kedveznek a kávé honi termesztésének. Ami pedig a demokráciát illeti. . . Az igazat megvallva, mi nem kíméltük az erőnket, hogy felvirágoztassuk és fejlesszük a demokráciát. Ha történelmünk lapjait forgatják, meggyőződhetnek róla, hogy az első magvait már száz évvel ezelőtt elhintettük. Száz éve!. . . — Óh, Allah! A mi demokráciánk sarjukat hajtott. — A mi fiatal demokráciánk. . . — Óh, Allah! A demokrácia csirái... — sóhajtoztunk és sápitoztunk szüntelenül. — Üdv a maghintőknek! Száz év elröppent, és a mi demokráciánk nem növekedett, megmaradt csirájában! Ha azt az energiát, amit száz év alatt a demokrácia kitermelésére pazaroltunk, a kávé termesztésére fordítottuk volna, ma már kávédzsunge- leink lennének. Annak idején nem jutott eszünkbe, hogy a mi földünkbe a demokrácia magvai helyett szemes kávét kellett volna hintenünk. íme, itt az eredmény. Ha már — hála istennek — a demokráciát illetően nincsenek nehézségeink, bizony a kávéval kapcsolatban igen nagy szenvedéseket állunk ki. Kávé!. . . Ez mindennek a királya. A demokrácia pedig? Akár van, akár nincs, egyre megy. Ha az embernek nincs kávéja, szédülni kezd a feje, ha az ember hiányt szenved demokráciában, nem szédül a feje. A kávénak kellemes illata van, a demokráciának pedig semmilyen sincs'. Az ember beleönti a kávét a csészébe és megissza. A demokrácia se nem ehető, se nem iható. Akkor pedig mire való? — teszi fel az ember a kérdést. A demokráciából túlontúl sokat kapunk külföldről, kávéból pedig semmit. A kávét pénzért adják, a demokráciát viszont ingyen. Ha kávét akarunk vásárolni, ahhoz valuta kell, a demokráciáért pedig nem kérnek pénzt. Tessék megfigyelni mennyit lótunk-futunk a kávé miatt. Hiszen annyira megszoktuk! Egyből megérezzük, vajon friss az a kávé, avagy állott, tiszta-e, avagy cikória rejtőzik benne, jó-e az a kávé, avagy selejtes. Áldja meg az úristen jóegészséggel ama polgártársainkat, akik feltalálták a pótkávét! Először megjelent az árpakávé — nem vette be a munkádban, mert munkaadód nem röpitbet ki csak azért, mert nem festetted a hajadat, amely elárulta, hogy túllépted a negyvenedik évedet; vagy mert a munkanélküliek tömegével nem licitáltathatja lefelé munkabéredet és fölfelé munkaidődet, ahogy az ilyesmi napirenden volt apád és nagyapád életében. Hangoztatod, hogy ezeknek semmi köze a dologhoz, de kérdezd meg magadtól őszintén: merő véletlen volt-e, hogy helyzeted és munkajogod javulása csodálatosképpen egybeesett azzal a korszakkal, amelyben a szocializmus világszerte elterjedt? Apád és nagyapád idejéről beszéltünk, ők, lehet, hogy sokkal kevesebbet becsmérelték a szocializmus szót, mint te, mert öntudatosabbak voltak és saját bőrükön tapasztalták, hogy mit jelent napi másfél dollárokért vagdalni a szenet a bányákban, tüzelni a kohókat, vagy görnyedni a varrógép mellett 11 órákat naponta és a lefizetés^ tői való folytonos rettegésben élni! Jobb életet akartak teremteni fiák és unokáik számára. Élt bennük valami reménykedés, elgondolkoztak, elbeszélgettek egyről-másról és ilyenkor tavasz idején megünnepelték május elsejét, akármennyire is hiányzott az az elveszített dollár és fél, vagy annál is kevesebb. Hogy reményeiket, gondolatai, kát, szervezkedésüket szocializmusfélének merték- e nevezni, vagy sem, az nem fontos, de százszor bizonyos, barátom, hogy az ilyen gondolatok és munka eredménye hózott el téged idáig. Csak arról nem tehet apád és nagyapád, hogy te nem előre mentél a megkezdett utón, hanem visszafelé mint a rák. Megforditottad a természet útját. A ragyogó pillangó visszabujt a gubójába és hernyóként mászott ki belőle. Hát ezért barátom, jobb is, ha nem ünnepied meg apád, nagyapád, őseid és öntudatosabb kortársaid munkájának ünnepnapját. gyomrunk. Azután jött a borsóból készült kávé. Megette a fene. Most babból csinálják a kávét, de az sem kell. Mi, törökök, szenvedélyes kávéivó nemzet vagyunk; mi megbékülünk mindenféle pótlékkal, de a pótkávéval soha. Óh, hatalmas Allah! Mi lenne, ha a demokráciával is olyan finoman tudnánk disztingválni, mint a kávéval! Kennedyt vádolja a kubai disszidens A Miamiban tartózkodó kubai menekültek vezére Jose Miro Cardona, nyilvánosságra hozott nyilatkozatában avval vádolja Kennedy elnököt, hogy a kudarcba fűlt 1961-es malac-öbölbeli támadás után megígérte, hogy egy másik, Amerika által támogatott partraszállással meg fogják dönteni a Castro-rendszert Kubában és hogy az elnök később nem állt helyt az Ígéretnek. Azt is állította Cardona, hogy az elnök a Castro-ellenes földalatti mozgalom támogatására tett ígéreteket sem váltotta be. A külügyminisztérium tagadja, hogy Kennedy ezeket az ígéreteket tette és azt állítja, hogy a vád elferditi a tényeket. A tizenhét tagból álló u. n. Kubai Forradalmi Tanács nevű ellenforradalmi szervezetből Cardona és még 17 más tag lemondott. Kijelentették, hogy két csoportjukat ki fogják vonni a 6 csoportból álló szervezetből. Costa Rica menedéket ajánlott fel Cardonának, de ő kijelentette, hogy az Egyesült Államokban szándékszik maradni. Kuba szabadonhocsátja az amerikai foglyokat IJjabb megegyezéssel kieszközölte James Donovan newyorki ügyvéd a malac-öböli támadásnál foglyulesett kubaiak és 27 amerikai fogoly szaba- donbocsátását. Ezeknek mindegyike a kubai nép ellen elkövetett bűnökkel van vádolva. A 27 fogolyért 4 foglyot adott át az Egyesült Államok Kubának. Robert Kennedy igazságügyminiszter rosszallja a kubai menekült csoportok szétztillését és azt ajánlja, hogy egyesüljenek, hogy valami módon az Egyesült Államok tárgyalni tudjon velük. Csatlakozott az elnöknek abbeli kijelentéséhez, mely cáfolja a Jose Miro Cardona által állított Ígéretet Amerika részéről egy újabb kubai támadás megindítására. Richard Nixon volt alelnök élesen elitélte a kormányt a kubai menekültek tevékenységének megszigorításáért és javasolta, hogy az elnök támogassa a különböző kubai csoportoknak a Castro- rendszer megdöntésére irányuló tevékenységeit. tfVWWWVWWWWWWWWWWWWWVWWWWWWVWWWWMVWVMuwWWWWWWVWWWWWWWWVWWWWWWWWWWVWVinAMM»
