Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-11 / 15. szám
8 ÜXTlJLaUAVZUl OLVASÓINK ÍRJÁK Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával A hatalmas hadikiadások megrabolják az éhező népet Tisztelt Szerkesztőség! Igen érdekes cikket olvastam Jack Kofoed tollából a Miami Herald márc. 20-iki számában, a fenti címen. Gondolom, hogy érdemes azt olvasóink tudomására hozni. Íme a cikk: Sohasem tudom elfelejteni Eisenhower mondását 1953-ból. Ezeket mondta: “Minden kilőtt fegyver, minden vízre bocsátott hadihajó, minden felküldött távlöveg, végső értelemben azoktól való rablás, akik éheznek és nem kapnak táplálékot, akik fáznak és nem jutnak ruházathoz. Egy modern nehéz bombázó költségén 30 városba egy- egy modern iskolát lehet építeni; egyetlen harci repülőgép költségén félmillió bushel búzát lehet venni; egyetlen hadihajó fedezi annyi uj otthon építésének költségét, amelyben 8,000 ember jutna lakáshoz.” A világon szerteszéjjel milliók, tízmilliók élnek, akik egész életükben nem táplálkoznak kielégítőén; milliók élnek nem megfelelő lakás ruházat a iskolázás nélkül. A világ még mindig nagyon elma radott a betegségek leküzdése terén. Mindez pénz be kerül. A pénz amit egyes országok fegyverekre pazarolnak, amelyekkel városokat és emberi testeket lehet elpusztítani, fedezni tudná mindennek a költségét. Az amerikaiak és az oroszok is tudják ezt. ítészéinek a békéről és lefegyverzésről, de semmi sem történik. Továbbra is pazaroljuk mindazt, amit agyunk és munkánk megteremt, hogy bombázókat, távlövegeket, hadihajókat gyártsunk, pedig ezek nem hozhatnak mást, mint halált és pusztulást. Ezek nélkül az éhség, a betegség, a nem megfelelő lakás, a tudatlanság mind megszűnne. Imádjuk a háború istenét, de nem a béke apostolát. Ezt csak álfái-éggel szolgáljuk, amig amazt elhalmozzuk javainkkal. Közben pedig az emberi faj marad, ami volt, s nem tudjuk a mi életünkben megvalósítani a világbékét. S. P. Miami Fia. A bölcsőtől a sírig. Tisztelt Szerkesztőség! A Miami Herald márc. 28-i számában olvastam egy Key West, Floridából érkező hirt, mely szerint a havannai rádió arról jelentett, hogy Kubában jóváhagyták a társadalombiztosítási és orvosi ellátási törvényt, amely bölcsőtől a sírig gondoskodik a lakosságról. A minisztertanács által jóváhagyott tervezet a következőket biztosítja: szülési és temetkezési segélyt, beteges, vagy balesetben megsérült munkások és hozzátartozóik segélyezését, öregeknek és munkaképteleneknek nyugdijat, orvosi és fogorvosi kiadások fedezését. Azt hiszem, hogy ehhez a hírhez nem is kell kommentár, mert magáért beszél. S. P. A szakértő felszólal s védi álláspontját A lap márc. 14-i számában J. J. Floridából azt írja, hogy a mi lapunk senkivel és semmivel kapcsolatban nem irhát olyasmit, ami nem fedi a valóságot. Ezzel a néhány szóval teljesen egyetértek, de mivel ez ügyben érdekelve vagyok, úgy érzem, hogy hivatva vagyok válaszolni. Itt szakmai dologról van szó, igy kissé nehéz a válaszadás, de hogy az olvasók előtt igazoljam, amit előző cikkemben Írtam, kijelentem, hogy ha J. J. be tudja bizonyítani, hogy az Egyesült Államok területén létezik egy Bulova óragyár, mely Bulova órákat gyárt, úgy hajlandó vagyok tiz dollárt kiutalni a Magyar Szó részére, abban a reményben, hogy mindenképpen lapunk lesz a nyertes. A Bulova gyár Svájcban sok ezer munkást foglalkoztató, világhírű vállalat. Az egyszerű óra- szerkezet 160 apró részecskéből áll és még mielőtt hozzáfognak egy óra gyártásához, máris három láb magas rajzokat (Blue Print) használnak fel és 1,500 különféle eljárás (operation) szükséges egyetlen modell elkészítéséhez. Tehát a levélben említett 500 óramunkás ott New Yorkban azt igyekszik bizonyítani, amit előző cikkember. Írtam, azzal a különbséggel, hogy 25 évvel ezelőtt, amikor mi azt a helyet meglátogattuk, 2—3 száz leány rakta össze a Svájcból érkezett órarészeket. Azóta sokat változott a kereskedelem és több órarészt szállítanak ide. Most pedig még elárulok egy titkot, amit csak az órások ismernek: minden olyan óra számlapján, amely nem az Egyesült Államok területén készül, apró betűkkel ott látható a “Made in Germany”, vagy “Made in Japan”, vágj* "Made in in Switzerland”, stb., stb. megjegyzés. Amerikai óráknál erre nincs szükség. Végtelenül hálás lennék, ha J. J. olvasó tudatná velem teljes revét és címét. Schubert, Elsinore, Calif. KÖZVETLENÜL... BÁLINT IMRE ROVATA “A Hasznos Tudnivalókéról Tisztelt Szerkesztőség.! Igen jónak tartom a lapban a “Hasznos tudnivalók” c. rovatot. Bizony sokan nem ismerik ezeket a dolgokat, vagy nem tudnak olyasmiről, amiről felvilágosítást kaphatnak ezen a rovaton keresztül. Pl. a márc. 21-i lapban van egy igen jó ismertetés a társadalombiztosításról. Pontosan úgy van, ahogy a cikk mondja: sokan vagyunk, akik egyáltalán nem gondoltunk erre a törvényre. Szeretném tudni pl., hogy mennyi lehet a legkisebb befizetési összeg, ami után már jár társadalombiztosítás. J. N. SZFSK. VÁLASZA: Általában minden három havi naptári negyedért adnak kreditet, ha a munkás $50-t, vagy többet keresett ezen időszakban. 1936 után végzett munka számításba jöhet, ha a társadalombiztosítási adót befizették a munkásért. Legalább hat negyedévi munkára van srtikség a társadalombiztosítási törvények szerint. csak a yigyázz állása nem volt oly kemény, mint- ahogy kellett volna. De az önkéntes ingadozott, mint aki enyhén részeg. Abban a pillanatban, amikor a Császár Keller elé ért és valamit kérdezni akart tőle és szólott is egy vagy két szót, az önkéntesből kifakadt a vihar, kirobbant belőle a visszatartottság és őfelsége ideg vagy oda, ahelyett, hogy figyelt volna arra, hogy őfelsége mit akar kérdezni, hogy neki mit kellene válaszolni, hiszen ő volt az egyetlen a században, aki díszesen beszélte a nemetet, megpöndörödött a sarka körül, zsebkendőt rohamozott elő valahonnan, azt szorítva a szájához vonaglott az arca, ahogy fulladozott. Átvágtam magam, pedig szabályellenes volt, az előttem álló soron, felfogtam az önkéntest, kicsit le is nyomtam a testét, hogy úgy nézzen ki, mintha el akart volna dűlni és félvállról odaszóltam a Királynak: “Er is krank, magyesz- ti, s lechte magén.” Hátravezettem, jó messzire az önkéntest. Mondogattam neki, hol szépen, hol fenyegetően. hogy tetesse magát! Legalább hajladozzon ! Egyszer térden rúgtam, hogv elessen és mondtam neki: “Bárcsak hányna, akkor minden meg volna mentve.” Tisztes távolba érve leültettem, én nem mertem leülni mellé, mert az gyanús lett volna és akkor kérdeztem tőle, hogy min röhögött ? “Azon az irgalmatlan kövér generálison, azon a sovány lovon, hogy miért nem inkább a lovat ültették a generálisra?” “Miért nem ? Maga okos!” “Mert akkor a lócitromok a generálisra estek volna.” Csuda kalamajka lett ebből. Egy őrnagy odakutyagolt hozzánk és azt parancsolta, hogy ne mozduljunk, mert nemsokára jönnek a mentők. És elvitték a Kellert a kórházba, ahol azonnal kimosták a gyomrát fölül és alul is és az izgalmaktól ugv megbetegedett, hogy két hónapig félbolondként ott tartották a kórházban. (A katonai bolondokházába csakis olyanok kerültek, akik már legalább is másfélszeres bolondok voltak.) Még délután bejött a hadd-el-hadd az én számomra is. A városparancsnokságtól külön futár hozott egy paksamétát a zászlóaljparancsnokságra. Onnan az alezredes ur azonnal lekiildte hozzám, hogy intézkedjek, mármint a kapitányom intézkedjen, aki rám zuhanyozta a dolgot. Vagy negyvenöt kérdésre kellett válaszolnom avval, kezdve, hogy mikor rontotta el a gyomrát a Kel- ler, miért és mivel? Fel kellett egyenként sorolni, hogy az utolsó két nap mit evett a Keller és a legénység, mennyit, hogyan volt megfőzve az étel, egyenként leírni, hogy hány percig főtt ez, meg az, hogy miben, kotlikban, tepsiben, vagy serbli- ben, hogy ki vigyázott az edények tisztaságára, hányszor vigyázott, ha vigyázott és ha nem. miért nem .Hogy a merőkanál miből volt, rézből, vasból, pléhből. vagy cinkből? Egyedül a csajkákról vagy hét kérdés kíváncsiskodott. Minden nap azután maga az a'ezredesünk háromszor be-belé- zengett a konyhába és a szakácsok nem tudtak nekem félretenni velőscsontot, lonni- szilvalekvárt a tisztikonyha számára és nyakig kellett szegényeknek belebujni a kotlikba. ugv kisurolni azt, hogy nincs olyan bacillus, aminek maradhatnék- ja maradt volna amn a ko’rír vörös rtzen. Ha ez a Keller Frigyes még él és a kezemügvé- be kerül, térden rugóm. Nem oh- erősen, mint a gyakorlótéren tettem annak ideién, inkább csak emlékezésként és mondanám néki. hogy önkéntes Ily most már egész bátran röhöghet, mert nincs Királv meg Császár, meg az a kövér Gróf is ha még él. nem annyira gróf. Mivel leiárt a papirosom, a másik két Frigyest majd máskor fogom feltálalni. Mindahárom Frigyes egyezerkilencszáztizen- nyolcban lépett a láthatáromba. Ha jól emlékszem... mindig avval kezdem, hogyha jól emlékszem, pedig tudhatnám, hogy gyerekkoromban is oly rossz volt a memóriám, hogy alig tudtam egy-egy versikét betanulni és diákkoromban is inkább írtam egy újat, az hamarabb ment, semmint, hogy valaki másnak a versét bemagoljam, mégha az Arany Jánosé is volt légyen. Tehát, ha rájönnek, hogy emlékezőtehetségem elcsúszott, vegyék azt születési hibának. Rövidre nyírt három századunk, úgynevezett “disz-századok” őrizték Bécsben hőn szeretett Királyunkat és Császárunkat, a Károlyt. Mielőtt felváltottuk volna a cseh díszeseket, akik előttünk őrizték az ő hőn szeretett Császárukat, akiktől ez a hőn szereit Császár félni kezdett, a gyakorlótéren velünk disz-szemlét rendeztek. Nyilván igy akartak meggyőződni a mi hűségűnkről. A tér közepén egy csapat tiszt várta a Károlyt. Sok generális volt közöttük; piroslott a nadrágjukon a széles stráf. És megjött őfelsége, mellette lovagolt egy rettenetesen kövér generális, a Hunyadi gróf, a szárnysegéde és mögötte lóháton egy csapat tiszt, még egy admirális is volt köztük. Mindegyik leszállott a lováról; őfelségét egy diplomatának öltözött lovász segítette le, csak a Hunyadi gróf maradt ülve a lován. Nyilván őkövérségét daruval emelték a lóra és nem volt kéznél daru, amely leemelte volna. őfelsége elsétált a sorok előtt, mellette az alezredesünk kivont karddal persze, mögötte a féltucat generális, az egy szál admirális, nem is beszélve a vacak ezredesekről és a még vacakabb pár őrnagyról, akiknek csak azért volt szabad résztvenni a cécóban, amint azt később megtudtuk, mert fő-fő főhercegek voltak. Ahogy elsétált a Király, egy-egy bakát megszólított és magyarul kérdezett tőlük valamit. Rendszerint a melleken fityegő fityegőkre mutatott, de ahogy belátta, hogy az ő magyarságát a fehérvári bakák nem értik meg,' németre fogta a szót, amelyet viszont az alezredes urunk nem tudott magyarra fordítani, mert az meg annyit sem tudott magyarul, mint a magyar király. Legtöbb baka még csak a betanult “javól magyesztit” se tudta kimondani, annyira meg volt rökönyödve, amig csak Csorba János káplárhoz nem ért a Király. Csorba ugyan nem tudott németül, de tele volt a melle minden telhetővel, a bronztól kezdve a nagy aranyig és azokat még ennél is veszedelmesebb helyzetek után kapta, tehát keményen kivágta: “Javól, herr őfelsége. Éljen!” Ugylátszik őfelsége belátta, hogy sem a magyarságával, sem a németségével nem boldogul, igy hátranézett Hunyadi gróf felé, nyilván attól várf segítséget, de az csak nyugodtan ült a lován, amint mondám csak daruval lehetett volna kiemelni az ülésből, közijén potyogtak lovából a citromok. Szabályosan, a századom mögött állottam, mint őrmester és egyszerre csak, pedig a Király már egész közel volt hozzánk, látom-hallom, hogy Keller önkéntes káplár két sorral előttem a balszélen röhög, izeg-mozog és félszájjal mond valamit a mellette levő bakának és az erre szintén félpofára eresztve röhög. Ahogy közeledett őfelsége, rettenetesen szenvedtek, hogy lenyeljék a nevetnék- jiiket, ami láttam a bakának sikerült is, éppen
